Meg akarom csókolni.

Vajon, hogy reagálna? Biztos megütne.

Ő nem meleg.

Francba.

-Menjünk be azért a teáért, mielőtt anyu kijön értünk. - mosolyogva felpattanok, hogy felsegíthessem. Hogy hozzáérhessek.

Felsegítem. Érintésének nyomán még percek múlva is bizsereg a bőröm.

Mi történik velem?

Negondoljránegondoljránegondolránegoldoljránegoljár - mondom magamban akár egy mantrát, bár egy idő után összesűrűsödik a fejemben, majd egy szó üt szöget a koponyámban. - a feneke.

Francba, ez nem megy jól.

Anya kedvesen mosolyog Lukera. Óhatatlanul az jut eszembe, hogy néha velem is lehetne kedvesebb. De persze ez soha nem fog megtörténni. Az anyák ilyenek.

Hallom a kanál kopogását a bögrében. Luke bögréjében.

Anya a kezembe adja a bocis bögrémet, tele gőzölgő, meleg, illatos teával.

Ez a tejesbögrém. - gondolom, de nem teszem szóvá. - a teásbögrémre egyértelműen rá van írva, hogy: ''Szeretem a teát'' igazán logikus. De nem hibáztatom.

-Köszi anyu. - próbálok kedvesen rámosolyogni habár még mindig kicsit érzékenyen érint a bögrés eset. Nehezemre esik a tejesbögrémből teát innom.

-Na és mit csináltok, fiúk? Van valami tervetek? Azért elég késő van már. - mosolyog ránk anyukám, és tudom mi jár az eszében igazából. ''Troye, mit akarsz csinálni szegény kissráccal?''

Mintha pedofil lennék. Anya, köszönöm, hogy bízol bennem.

Az már más tészta, hogy eszembe jutott ilyesmi.

Nem lényeges információ.

-Nem ismerem a városnak ezt a felét, úgyhogy, azt hiszem házon belül maradunk. Mármint, csak ha nem zavarok. - hebegi zavartan, ujjai a bögre köré szorulnak, fehérek és pirosak egyszerre.

-Ó, ne aggódj. Én nagyon is jól ismerem a városnak ezt a felét. - kacsintok rá.

A francba.

Rákacsintottam.

Ó, a büdös francba.

De ő csak nevetni kezd.

A szívem pedig újra dobogni.

Anyám mosolyogni.

És a világba visszatérnek a színek.

A hangok.

Az érzések.

-Na és hova megyünk? - leteszi a bögrét és szalutál nevetve.

Szeretem. Újra.

Anyám mosolyog.

-Te szeretsz gördeszkázni, igaz? - vigyorgok rá.

-Igen, de ezt honnan...

-Nem kell mindent tudnod - vágok a szavába. - inkább induljunk.

Magammal hozom a szobámból a régi deszkámat, elköszönök anyától, mialatt Luke az ajtó előtt vár rám.

Nem ittam meg a teámat.

Úgy fél óra séta után Luke elkezd durcázni, hogy mennyit kell sétálnia, és nem erről volt szó. Kikapja a kezemből a deszkát és felpattanrá. Úgy mutat rajta, mint akit deszkára teremtettek.

-Szép, Luke, köszi. - morgolódok tettetett komolysággal és sértődéssel.

Nevetni kezd.

Rám néz.

Feltűri az ingujjait.

Kinyújtja a nyelvét.

Ajkamba harapok, és lehajtom a fejem, hogy leplezzem az arcom pirosságát.

Biztos vagyok benne, hogy piros.

Nem hittem, hogy ez ilyen nehezen fog menni.

Szemembe hulló hajamat hanyagul a helyére lököm és óvatosan felpillantok. Épp akkor ugrik valami hülye trükköt a deszkával.

Nem tudok deszkázni.

Miért van deszkám?

Később beszélünk róla.

Mosolygok a bolondozásán. Néha kocogni kezdek utána, hogy ne hagyjon le annyira, néha pedig egyszerűen megállok a kanyarban, ahol nem fordul be, és megvárom míg hátrapillant, engem keresve. Akkor intek neki.

Ő pedig visszafordul.

Nem tartott sokáig az út. Általában busszal jövök idáig. De ez a séta határozottan izgalmasabb volt.

Teljesen besötétedett.

Így mégszebb a pálya.

A grafittivel borított emelkedők, ugratók és minden egyéb, szinte szikráznak az enyhe, narancssárga utcaivilágításnak köszönhetően. Szól a zene, és beszélgetések tompa moraja nyomja el kissé.

-Hé, Troye! - lép hozzám Ben, és máris egy kézfogós ölelésbe von.

Bár látnám Luke arcát...

-Szevasz, Ben. Ő itt egy barátom, Luke. - mutatok a gördeszkán ácsorgó szőke fiúra, aki szinte meg van dermedve.

Annyira magamhoz húznám..

-Szia, öcsi! Na mi van elmaradt a takarodó? - ráz vele kezet Ben, és már kezdi is az örökös szarkasztikus csipkelődést, amit egyetlen alkalommal sem hagyna ki.

-Szia, Ben, a nagy behemót állat, aki már a bemutatkozás után egyből bunkózik. - vigyorodik el Luke.

Majdnem elnevetem magam. Rég szólt be valaki Bennek.

-Oké, kiscsávó. - fintorodik el Ben. Azonnal abbahagyom a nevetést. - Bírlak. - fél kézzel átkarolja a vállát és magával húzza a tömegbe. Azonnal a picsanadrágba bújt kis tiniribancok felé vezeti.

Luke lazán lógatja maga mellett a deszkát, és ettől valahogy még szexibb lesz, mint általában.

Engem pedig eláraszt a féltékenység. Azt hiszem be is sárgultam.

Ő az enyém.

Nem akarom, hogy holmi semmirekellő ribancok seggét nézegesse.

Ne nézzen senkire.

Azért hoztam ide, hogy hátha talán érezni fog valamit irántam.

Ben elbassza.

Oda sem kell menniük a lányokhoz.

Egyből Luke köré gyűlnek.

Ők is látják milyen jóképű.

Észre sem vettem, hogy egyhelyben állok és bámulom őket, amíg valaki ismét meg nem veregeti a vállamat.

-Szia, Troye! Régen láttalak! - ugrik a nyakamba izgatottan a szőkésbarna, hosszú hajú hiányzó, aki fehér inget, és nagyon rövid farmert visel ballerina cipővel.

-Szia Nessa! Már meg is feledkeztem rólad. - mondom neki, de szorosan megölelem.

-Hé! - csap a vállamra miután elenged, és kedves mosolyog rám. Sőt, nevet.

-Najó bevallom, hiányoztál.

-Te is nekem Troyey - mosolyog és egyik lábáról a másikra áll. - hogyhogy erre jársz?

Luke felé bökök a fejemmel. Ő pedig azóta már a deszkapályán gengszterkedik.

-Ez ő? - kérdezi meglepetten.

Bólintok.

Szélesen elmosolyodik.

- és akkor ti most ketten.. ? - kezdi kajánul, de félbeszakítom.

- nem.

-Hetero? Vagy miért? - látom a reményt végigsuhanni az arcán.

-Hé! A szemedet is vedd le róla, kislány! - lököm meg a vállát óvatosan, mire édesen felnevet. - igazából fogalmam sincs.. elég bonyolult ügy.. azt hiszem ő sem tudja.

Nehezen nyögöm ki.

-Uhh.

Nem szólunk, csak nézzük Luke-ot.

-Nagyon helyes. - harap az alsó ajkára.

-Igen az. - válaszolok mosolyogva. Ám koránt sem vagyok nyugodt.

Nessa ezerszer szebb Britany-nél. Én meg hát.. fiú vagyok...

Vagyis semmi esélyem ellene.

Semmi.

- És ügyes.

- Na igen.

Kell nekem ez a fiú.