-Szívem mindent bepakoltunk?-kérdeztem aggódva ahogy a kórterembe körülnéztem.
-Miért érzem úgy hogy hiányozni fog neked ez a hely és azért nem akarsz elindulni?
-Mi? Te bolond vagy? Alig várom hogy elinduljunk haza.-elmosolyodott ahogy engem nézett.-Mi az?
-Gyönyörű vagy.-a nap óta hogy a lányainkat Hopet és Angelt világrahoztam minden egyes nap ezt elmondta nekem Andy. Miért? Sokat beszéltek a kismama oktatásokon arról hogy a szülés után a nők vesztenek a magabiztosságukból. A testükön nyomok maradnak a szülés által. És aki azt mondja ez a világ leggyönyörűbb történése? Az hazudik. Persze gyönyörű...mikor már a karjaidban tartod a gyermeked, gyermekeidet. De előtte nem egy mézes álom. A mai napig furcsa hogy a hatalmas pocakom most már egy laposabb, ám jeleit mutató alak lett. Nem lett tökéletes az alakom, a striák a hasamon végighúzódnak és ülni is kellemetlen. De nézem a férjem és a lányaim akik a babahordozóban vannak és tudom hogy mindezt semmiért nem adnám, és bármikor újra végigmennék ezen a hosszú és nehéz úton. Mert még ha nehéz is volt soha se voltam egyedül. Mindig itt volt egy társ mellettem a férjem személyében aki mindenben segített.
-Induljunk.-nyúltam volna az egyik babahordozó után de Andy elkapta a kezem.
-Nem. Szó sem lehet róla. Nem cipekedsz. A doktornő is megmondta hogy egy ideig kíméld magad. Tehát Mrs. Barber...el a kezekkel a lányaimtól.
-Mr. Barber....ezt a két csodagyereket a vaginámon préseltem ki tehát elképzelheted mire vagyok képes. Úgyhogy had segítsek.
-Nem.-mondta ahogy felkapta mindkét hordozót.-És mielőtt a bőröndért nyúlnál...-a portás fiú jelent meg az ajtóban.
-Mr. Barber.
-Szia Thomas. Köszönöm a segítséged.-a fiú azonnal a táska után nyúlt.
-Ugyan Mr. Barber. Mindazok után amit a kórházért tett.-cipelte ki a kórteremből a táskát. Mit tett Andy a kórházért? Miről maradtam le?
-Édes. Tudsz jönni vagy segítsek?
-Megvagyok.-indultam el lassan. Figyelem ahogy előttem megy és cipeli a két csöppséget a hordozóban. Miért volt ez szívmelengető látvány?

Beültünk a kocsiba, Andy háromszor ellenőrizte a babákat a hátsóülésen. Én nem tudom hogy normális-e, de ezek a kicsik annyira jól viselkedtek. Néha felsírtak mert éhesek voltak de amúgy aludtak. Csak remélni tudtam hogy ezt otthon is így fogják folytatni.
Andy azonnal lenémította a rádiót a kocsiban és iszonyatosan óvatosan vezetett.
-Ugye tudod hogy ha túl lassan vezetsz akkor is megbüntethet a rendőr mert ugyanúgy veszélyezteted a forgalmat?
-Nem akarom felébreszteni őket.-mondta suttogva.
-Beszélj normálisan. Ezek valami mutáns gyerekek. Semmire se kelnek fel csak ha éhesek vagy telirakták a pelust.
-A mi gyerekeink. Mit vártál? Két tökéletes emberből lett...
-Két kis tökéletes törpe.-elmosolyodott Andy.-Mire célzott a portás fiú?
-Mire célzol?-nézett rám majd szinte azonnal vissza az útra. Aki ismeri a férjem az biztosan elmosolyodna ahogy észrevenné mennyire óvatos lett már ez alatt a pár nap alatt is.
-Azt mondta ,,mindazok után amit tettél a kórházért".
-Oh.
-Mi ez az oh? Mit műveltél?
-Megháláltam a munkájuk. Ennyi.
-Borravalót adtál a portásfiúknak?
-Nem csak nekik.
-Akkor...?
-Adakoztam. Hálás voltam mert vigyáztak rátok. Ennyi.
-Hű.-néztem rá.-Andy Barber te rohadtul odalehetsz értem.-viccelődtem egy széles mosollyal.
-Annyira hogy feleségül vettelek. Elképesztő nem?-fordult be a kapun.-Oh és ne felejtsük. Két manót is összehoztunk a szerelmünk által.-szeretem őt. Őrülten.-Segítsek kiszállni?
-Hozd a gyerekeket.-mondtam.
-A táskát hagyd mindjárt visszajövök érte.-figyelmeztetett.
-Az ajtót azért kinyithatom?-kérdeztem ahogy előre mentem és már nyitottam is az ajtót. Persze Nala izgatottan ugrált fel rám én pedig azonnal megsimogattam.
-Biztos vagy benne hogy Nala ne legyen egy pár napig az udvaron?
-Ne. Családtag. És biztos vagyok benne hogy a lányaink nagy szerelme lesz. Engedd had szagulja meg őket.-Andy hagyta hogy Nala kíváncsiskodjon.-Látod? Nézd hogy jár a farka.-mosolyodtam el Nala lelkes farokcsóválásán.
-Felvigyem a szobába őket?
-Szerintem igen.-válaszoltam majd követtem őket az emeletre.
Egyenesen az ikrek szobájába mentünk aminek a látványa a mai napig elképesztő volt számomra. Főleg hogy ezt Arnold és Andy csinálta.

Annyira letisztult mégis csodálatos volt, pont amilyenre mindig is vágytam.
-Mielőtt elalszanak had vegyem a karjaimba őket.-könyörgött Andy. A kórházban is amikor csak tehette a karjaiban tartotta őket.

Nézem őket és hálás vagyok ezekért a pillanatokért. Hálás vagyok hogy a részese lehetek.
-Oh jaj, azt hiszem felébresztettem őket.-jegyezte meg.
-Szerintem éhesek. Megetetem őket.
-Segíthetek valahogy?
-Maradsz segíteni?
-Persze. Ez nem kérdés.
Az első napunk hosszúra nyúlt. Talán mert kicsit visszakellett szoknunk a valóéletbe. Másrészről a család is megjelent látogatóba. Nem akartunk udvariatlanok lenni így engedtük hogy bejöjjenek. Grace maga ajánlotta fel hogy mindennap hoz nekünk főtt ételt így azzal nem kell szórakoznom amíg nem állok készen. Leonor azt mondta ha segítség kell szóljak és már jön is. Vagy ha csak tanácsra van szükségem. Arnold és Daniel mondták Andynek hogy segítenek a cégnél amíg Andy nem akar munkába állni. A családunk segített minket.
-Alszanak...békésen.-mondta Andy ahogy a kis kanapéról figyeltük a lányaink aludni.
-El se hiszem hogy már itthon vannak velünk. Pár napja még a hasamba voltak most meg...-hatódtam meg az emlékeket felidézve.
-Tudom hogy...hülye kérdés...de van fájdalmad?
-Inkább érzékenységnek mondanám. Elméletileg normális és majd napokkal később jobb lesz.
-Eve ha tudok segíteni akkor...
-Te vagy a legnagyobb támaszom és segítségem.-döntöttem a vállára a fejem.
-Szeretlek Eve.
-Én is téged.-csókoltuk meg egymást.-Menj, aludj.
-Te nem jössz?
-Mi lesz ha szükségük lesz ránk? Maradok...
-Eve pihenned kell.
-Nem akarom őket itthagyni.-Andy sóhajtott majd felállt.-Te menj nyugodtan aludni.
-Nélküled nem tudok. Lemegyek megkeresem a garázsban a felfújható matracot rendben?
-A matracot?
-Itt már azért alszol nem? Elég közel leszünk hozzájuk.-bólintottam. A fejem búbjára nyomott egy csókot majd elindult az ajtó felé.-Mindjárt jövök kicsim.-így történt hogy én és Andy összebújva egy felfújható matracon aludtunk Angel és Hope szobájában...mint egy nagy család.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra❤️*