Komolyan lesz egy két keresetlen szavam Gracehez. Miért kellett ezt csinálnia? Tudta milyen a viszonyom a fiával most mégis egy asztalnál ülünk. Ráadásként pont szembe ül velem nehogy lemaradjak egyetlen egy szívdöglesztő mozzanatáról sem.
-Eve drágám hogy ízlik az étel?
-Nagyon finom Grace.-dícsértem. Grace nagyon finom és ízletes ételeket készített. És valamilyen szinten érződött benne az anyai főzt amire csak a szüleink képesek.
-Fiam? Neked hogy ízlik?
-Tudod hogy imádom a főztöd.-válaszolta.
-De a barátnője biztos jobban örülne ha salátát enne.-jegyeztem meg halkan. Mégis Grace azonnal meghallotta.
-Barátnő?!
-Ne.-hallottam Andy segélykérő sóhaját.
-Ki a fenéről beszél Eve?
-Ne kezd anyu. Kérlek.
-Andy Barber!-hallottuk Grace ideges hangját.
-Nem lehetne hogy akkor már Eve agyturkász pasijáról beszéljünk?-vágott vissza. Aljas húzás.
-Mi? Milyen agyturkász?-Andy anyukájának a feje ide-oda járt köztünk. Bajba vagyunk mindketten.
-Mindegy.
-Eve?-ideje beismernem az igazat?
-Van egy férfi akivel megismerkedtem.
-Nem akárkivel. Az ex vőlegényével.
-Oh ne csináld mintha én lennék az egyetlen aki továbblépett hisz te meg valami salátazabáló modellel kavarsz.
-Agyturkász? Salátazabáló modell? Mi...miről beszéltek?
-Arról hogy mindketten továbbléptünk.-vágta oda Andy.
-M-mi az hogy továbbléptetek? Én...én azt hittem hogy ti ketten újra együtt lesztek amint találkoztok.-most törhettük össze Grace szívét.
-Mi végeztünk egymással anya. Mindketten boldogok vagyunk.
-Nem! Az nem lehet.-rázta a fejét. Felsóhajtottam.
-Anya kérlek ne csináld. Még Leonor is annyira ideges lesz hogy a végén a vacsora asztalon fogja kipottyantani a következő unokádat.-nem gondoltam volna hogy valaha is Andy szájából ilyet hallok de ezen ha nem ebben a szituációban lennénk jót nevetnék.
-Leonor már adott nekem egy unokát! Tőletek vártam a következőt!-állt fel ahogy kisétált a konyhába. Csend telepedett az asztalnál.
-Megnézem őt.-jegyezte meg Andy de én megelőztem.
-Majd én. Azt hiszem amúgyis ez az egész az én hibám...hogy itt tartunk.-felálltam ahogy követtem Gracet a konyhába.-Grace...
-Jól vagyok...-mondta háttal nekem.
-Grace kérlek nézz rám.-szembe fordult velem és láttam a szemein hogy könnyesek.-Így alakult az életünk.
-Eve, drágám....én...én megértem hogy nehéz számodra hogy az emlékeid elhagytak de...de valóban nem tudtad volna a fiam szeretni? Képtelen lettél volna rá?
-Andy is továbblépett Grace. Megtette amire kértem és boldog. Én...ha őszinte akarok lenni nem is tudom mit gondoltam mikor visszatértem és az irodájánál megjelentem.-ültünk le a konyhában a székekre. Végig fogta Grace a kezem.-Sok minden történt velem is...még ha ezt ti nem is tudjátok. Akartam az emlékeket de közbe honvágyam lett hogy visszatérjek Andyhez. Folyton őt akartam magam mellett mert hiányzott. Mert szerettem őt még ha ezt ő nem is hitte el a döntésem alapján.
-Eve...
-Sokszor felakartam szállni a gépre és eléállni hogy a bocsánatáért könyörögjek de mégis minden alkalommal az jutott eszembe hogy az emlékeim nélkül tudom én valaha is annyira szeretni őt mint ő engem? És kételkedtem ebben. A szerelmemben. De...látva hogy most boldog...
-Istenem Eve azt ne mond hogy boldog vagy ha ezt hallod...
-Fáj.-mondtam egy sanyarú mosollyal.-Szörnyen fáj. Mert valamiért abban reménykedtem hogy meg fog várni. Hogy tárt karokkal fog várni és...-egy könnycsepp szökött le az arcomon.
-Mi történt veled a fél év alatt Eve...?

☆☆☆

Figyelem ahogy anyu és Eve egymást támogatva sétálnak vissza hozzánk. Anyu a helyére ült de látom hogy a szemei könnyesek. Majd Evere nézek velem szembe és látom hogy a szemei neki is pirosak. Mi történt? Miről beszélhettek?
-Minden rendben drágám?-kérdezte anyától Daniel.
-Kicsit beégett a sütemény. Csak...csak azért sírtam.-hazudik. Lehetetlen hogy anyám ez miatt sírjon. Hisz ismerem őt ha így történt volna morgolódva jött volna az asztalhoz ahogy tájékoztatna minket hogy kivágta a desszertet az ablakon mert az beégett. Valami másról van szó.
-Nem is baj, úgyis tele vagyok.-jegyezte meg Leonor. Természetesen a férje jót mosolygott rajta. Lehet el is felejtettem elmesélni hogy Leonor azon kívül hogy gyermeket vár, összeházasodott egy nagyon sikeres üzletemberrel? Tomnak hívják és nem éppen határozott férfi de Leonorért és Laylaért a világot megmozgatná. Ebben biztos vagyok.
Az érzelmei annyira tiszták mint amennyire az én érzelmeim voltak Eve iránt. Miért nem tudom a szemem levenni róla? Nem kellene így néznem rá. Nem kellene éreznem a heves szívdobogást mégis...képtelen vagyok másra nézni. Képtelen vagyok az arca minden apró kis gesztusát és mimikáját nem észrevenni.
Valahogy az este folyamán megúsztam anyám faggatózását a barátnőm iránt. Talán jobb is. Lehet nem tudnék mindenre magyarázatot adni. A szemeim Evet figyelik aki anyámék udvara felé vette az irányt. Követtem. Tudtam hova megy. Még mielőtt elhagyott volna, voltunk itt egy ebéden és megmutattam neki a helyet ahol a gyerekkorom nagy részét töltöttem. Egy faház egy nagy fa tetején. Felfele néz és tudom hogy nagy a kísértés hogy felmásszon.
-Remélem lefele nem kell lecipelnelek.-jegyeztem meg mellé lépve.
-Te mit...?
-Követtelek.-mondtam ki.
-Azt észrevettem. De miért is?
-Nehogy bajod essen.
-Nagy lány vagyok, tudok magamra vigyázni.
-Persze.-mondtam egy nevetéssel. Figyelem ahogy a magassarkúját lecsatolja a lábáról.
-Felmászol velem?-tudta a válaszom az nélkül hogy kimondtam volna. Elindult felfelé.-Ne bámuld a fenekem és ne is akarj a ruhám alá látni!-figyelmeztetett mire elmosolyodtam.
-Már láttam mindent Eve.-követtem őt ahogy szinte felért a tetejére. Azonnal a kis kuckónak a belsejébe sétált és figyelte újra meg a rajzokat pont mint legutóbb.-Na és Alex nem féltékeny hogy most velünk vacsorázol?-vajon tudja hogy Eve újra a közelembe van?
-Sokat dolgozik. És amúgy sem szól bele ilyen téren az életembe.
-Megtudsz még benne bízni azok után amit veled tett?
-Látod.-vont vállat.-Na és te hogy ismerkedtél meg Miss Universsel?
-Egy rendezvényen. Ő is vendég volt. Beszélgettünk és kiderült hogy eléggé sok mindenbe hasonlítunk.
-Azért nem meséltél a szüleidnek még róla?
-Ismerem őket Eve. Minden ellenére imádnak téged így a barátnőmnek esélye sincs labdába rúgni melletted.
-Ebbe kételkedem.
-Ugyan már. Ismered az anyám és Leonort is. Egyetlen talán apám lenne aki mindenféle rossz megjegyzés nélkül beszélgetne vele.
-Most rosszul kellene éreznem ez miatt magam?
-Nem mondtam. Csak elmondtam miért nem tudott senki róla.
-Komoly...?
-Micsoda?
-Ami köztetek van.-újra egymásra néztünk.
-Úgy érzem igen.-mondtam.
-Esélyes hogy Mrs. Barber lesz?-kérdezte egy mosollyal. De ez a mosoly közelébe se volt a valódi mosolyának.
-Mert szerinted meddig kellene várnom?-nem válaszolt.-Családra vágyom Eve. Veled akartam erre te minden álmom megölted. Másnak ez miatt nem kellene esélyt adnom?
-Hulk lesz...
-Mi?
-A gyerek. Hulk lesz a rengeteg salátától.-fordult meg majd a faház kijáratához ment.
-Máris mész?
-Ideje hazamennem.-figyeltem ahogy gyors léptekkel mászott le a faházról és hajolt le a fa mellé helyezett cipőért. Szinte futott az épület felé. Egy sóhaj után követtem őt.-Tényleg mennem kell.-győzködte az anyámat Eve.
-Nemár drágám. Maradj még egy kicsit.
-Holnap reggel korán kell elintéznem egy két dolgot. Szeretném picit kipihenni magam.
-Majd hazaviszem.-jegyeztem meg ahogy odasétáltam.
-Nem szükséges.-ellenkezett Eve azonnal.
-Ne ellenkezz. Segítek a kabátod felvenni.-fogtam meg a fogasról a kabátját ahogy ráadtam.
-Vidd haza Andy. Ne engedd hogy sétáljon ilyen időben.-tudtam anya miért mondja. Nem az időjárás miatt hanem reménykedett hogy beszélgetünk és újra egymásra találunk. Ő nem tudta hogy mi már többé nem fogunk boldogok lenni. Soha.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*