Forgolódok. Képtelen vagyok lehunyni a szemem. Aggódok Eveért, a lányaimért...az életeimért. És ráadásként egyedül vagyok a kanapén ahelyett hogy Evet tartanám a karjaimba. Mégis felkaptam a fejem ahogy meghallottam Evet a lépcsőn lejönni. A szemeim azonnal rászegeztem. Rosszul van? Baj van? A szemei rámnéztek de nem mondott semmit. Továbbsétált a konyha felé. Felültem, mintha reméltem volna hogy láthatom őt. De néma csönd uralta a teret, egészen addig míg meg nem hallottam egy hatalmas hangzavart a konyha felöl. Egy pillanat alatt keltem fel a kanapéról és futottam a konyhába. Eve állt a pult mellett, ahogy egy törött pohár hevert mellette. Ott áll és sír.
-Eve mi a baj? Rosszul vagy?-fogtam meg gyengéden a vállát. De ő elrántotta majd szipogva leguggolt.-Nem! Ne érj hozzá!-szóltam rá ahogy én is azonnal leguggoltam hogy a nagyobb szilánk darabokat összeszedjem.-Nem akarom hogy megvágd magad.-mondtam ahogy kisebb nagyobb sikerrel összeszedtem. Majd a spejzba mentem a partvisért és egy lapátért. Összehúzva a kisebb szilánkokat is indultam hogy a kukába kidobjam a porcelán darabokat.-Ugye nem sérültél meg?-kérdeztem de nem válaszolt.-Eve.-a szemei pirosak, és hatalmas táskák ülnek alatta.-Eve ha nem vagy jól....
-Nem vagyok.-nyögte ki.
-Mi? F-fáj valamid? A kisbabáink?-rémültem meg.
-Képtelen vagyok aludni.-törölte meg a szemét amiből egy könnycsepp gördült le. Összeszorult a szívem.
-Eve...
-Köszönöm hogy összetakarítottad.-hagyott ott engem. Azt hiszem ő is annyira küzd az álmatlansággal mint én.
-Eve...-rohantam utána mikor láttam hogy a nappaliban megállt.
-A francba.-hallom ahogy elgyengült hangon mondja újra és újra.
-Kicsim...-sírva fakadt újra.-Kicsim....mi a baj?-álltam szembe vele ahogy a kezeim közé vettem az arcát. Ő nem mondott semmit csak hozzámbújt. A karjaim azonnal hozzám húzták szorosan.
-Képtelen vagyok nélküled aludni.
-Shhhh, ne sírj.
-Utálom ha nem vagy mellettem.
-Ne sírj kicsim. Nézz rám.-emeltem fel a tekintetét.-Egy idióta voltam érted? Egy rohadt nagy barom. Sajnálom.-kértem ezerszer újra és újra bocsánatot amiért hagytam hogy ez a gyönyörű nő...a feleségem miattam sírjon az éjszaka közepén. Egy idióta vagyok.-Gyere, menjünk aludni rendben? Ott leszek veled ígérem.-de ő nem mozdult.-Baj van kicsim?
-Én...
-Eve...
-...hamburgert szeretnék enni. Szörnyen kívánom a hamburgert de...-szipogta mire elmosolyodtam.
-Hamburgert szeretnél enni?-kérdeztem vissza mire bólintott. Egy puszit nyomtam a homlokára ahogy a kanapén elhajított pulóveremért nyúltam.
-Most....most te hova mész?-kérdezte rémülettel a hangjában.
-Pihenj rendben?-nyúltam a dohányzóasztalra dobott kocsikulcsért.
-Andy te...te most hova mész?-kapta el a kezem.-E-elhagysz?-hogy elhagyom? Mi ez a hülye kérdés? Őt? Őt elhagyni? Soha. Soha nem fogom elhagyni őt és a lányaimat.
-Miért hagynálak el?-fordultam felé ahogy magamhoz húztam.-Ne légy bolond. Soha se hagynálak el. Hisz tudod mennyire szeretlek.
-Akkor mégis...?-nézett a szemeimbe.
-Hozok nektek hamburgert.-mondtam egy mosollyal.-Vagy velem szeretnél jönni?-bólintott.-Igen? Akkor öltözz fel rendben?-ő már ment is az emeletre én pedig türelmesen vártam rá. Egy kényelmes melegítőbe bújt bele de ígyis mesésen nézett ki.-Kész vagy?-bólintott.-Gyere.-fogtam kézen és így indultunk neki a városnak.
Az autóban sokszor pillantottam rá ahogy képtelen voltam felfogni hogy lehet ő ilyen tökéletes.-Hova vigyelek?
-McDonald's?-kérdezte.
-Akkor megyünk oda.-kanyarodtam be ahogy az autós kiszolgálásnál vártam hogy Eve végignézze a választékot.-Mit szeretnél?
-Nem tudom...-harapott az alsó ajkába. Édes volt. Még az érzelmi hullámvasút ellenére is. Szeretem őt. Leírhatatlanul.-Az is olyan jól hangzik.-mutatott a táblára.
-Kérjem azt?
-De az alatta lévő is biztos finom. Összezavarnak a lányaink.-elmosolyodtam ahogy ezt kimondta. A lányaink.
-Melyik tetszik a legjobban?
-Ez a kettő.-mutatott a táblán egy részre.-De nem tudok dönteni.
-Akkor az egyiket kérem neked, a másikat nekem. Aztán ha az enyém jobban ízlik megkapod azt rendben?
-Neked ez biztos jó lesz?-kérdezte aggodalommal.
-Bármelyik jó. Ne aggódj. Mást szeretnél még?
-Nem hiszem.-bizonytalankodott. Az ablakhoz érve leadtam a rendelést.
-Oh, és még egy snickerses fagyit kérnék.-tettem gyorsan még hozzá.
-Azt nem kértem.-súgta Eve.
-Tudom. De biztos vagyok benne hogy a lányaim ahogy kifordulok innen jeleznek neked mennyire megennének egy jégkrémet. Felkészült apuka vagyok Eve.
-A kártyája uram.-nyújtotta a dolgozó fiatal hölgy a kártyáját.
-Köszönöm.
-A következő ablaknál átveheti a csomagot.-már hajtottam is tovább és nyújtották is számunkra a hajnali nasicsomagot.
-Tessék.-adtam Evenek a csomagot ahogy kihajtottam a gyorsétterem területéről. Egy apró mosollyal figyeltem ahogy Eve első mozdulatával belekóstolt a jégkrémbe majd észre se vette hogy már gondolkodás nélkül eszi a hideg édességet.-Finom?-kérdeztem.
-Nagyon. Kérsz?-nyújtotta felém. A piros lámpánál megállva egy gyors mozdulattal hajoltam az ajkai után. Megízlelve az ajkairól a hideg desszertet elkönyveltem...
-Finom.-húzódott mosolyra a szám ahogy újra az utat néztem. Eve is elmosolyodott de aztán komoly lett.-Mi...mi a baj?
-Andy...
-Mit felejtettem el? Visszaforduljak?-pánikoltam.
-Mondanom kell valamit.
-Mondanod? A magzatvízhez korán van még.-mik jutnak eszembe? Hülye vagyok?
-A süteményt...egy olyan ember hozta akivel te most nem vagy jóba. De...én szeretném ha ez változna.
-Nem vagyok jóba? Mégis kiről...?-beugrott.-Eve...
-Tudom hogy megkértél arra hogy kerüljem el őt és ha bármikor a közelembe jön azonnal szóljak neked. De beszéltem vele Andy. Ő...már nem ugyanaz az ember. Higyj nekem kérlek.
-Eve ezt már ezerszer megbeszéltük.-kezdtem ideges lenni. Végre kibékültünk erre újra olyat mond Eve amin felhúzom magam. És nem rá vagyok mérges hanem az apámra. Az apámra mert elmondtam neki tartsa távol magát a családomtól.
-Andy...
-Majd holnap elintézem hogy többet ne menjen a közeledbe.
-Mi? Nem!-ellenkezett azonnal.-Pont hogy azt szeretném hogy esélyt adj neki.
-Nem fogok esélyt adni neki. Egy esélye volt és azt elbaszta Eve!-kiabáltam most már amivel mindenbizonnyal megijesztettem. A házunk előtt lepakorkolva Eve idegesen nyitotta ki az ajtót.-Eve a hamburgered itt maradt.
-Nem érdekel. Megeheted.-ment duzzogva a ház felé.-És csak hogy tudd...a kanapé továbbra is tágasabb neked.-jegyezte meg mielőtt becsukta volna az ajtót maga mögött. Kurva életbe...az apám mindent felborít az életembe.

*Kérlek szavazzatok ha tetszett és iratkozzatok fel az oldalamra ❤️*