Olyan mintha nem változna senki sem, de közben minden egyes nap mintha minden s feje tetejére állna. Furcsa érzés, főleg úgy ha nem vagy biztos semmiben, legfőképpen az érzéseidben. S hogy miért is mondom ezt tulajdonképpen? Vicces, de én sem értem teljesen. Még mindig nem. Seonghwa mondta, vagyis inkább csak jegyezte meg még a megalakulásunk napján, hogy csak féltékeny vagyok, de majd elmúlik. Lehet igaza volt. Abban viszont nem, hogy majd elmúlik. Mert nem múlt el. Mai napig féltékenység fog el, ha arra a sok ezer posztra gondolok amikben vezetőnket shipelik másokkal. Na persze azért az elmúlt években tökélyre fejlesztettem a rejtegetést. Úgy értem csak az veszi észre, hogy egy-egy mosolyom avagy másom nem egészen olyan őszinte mint mutatom illetve mint látható. Mostanság is így van. De tényleg. Az új albumunk is csak nemrég készült el. Még bőven benne vagyunk a promotálásban meg ami még azzal jár. Szóval jah, bőven van dolgunk. Nekem mégus jut időm arra, hogy féltékennyé váljak, ismét.
Jelenlegi forgatási szünetünkben is... Meg sem kellett volna néznem azokat a hülye oldalakat ahol azzal foglalkozik mindenki, hogy vezetőnk mindig mással hozza össze. Sokkolódnának ha tudnák az igazat, hogy kb semmi nem igaz abból amit hisznek, illetve csak nem minden igaz. Példának okáért ott volnék én meg Mingi. Nincs olyan hogy Yungi. Sokkal inkább van Minhwa. És akkor még ott van a többi képtelen párosítás is. De mindegy. Félretettem inkább mobilom és csak igyekeztem azt a kis időt ami van pihenésre fordítani.
Mikor aztán szóltak, hogy folytatjuk tovább akkor mentem én is és tettem s dolgom ahogy a többiek. Talán ezúttal mégis jó volt, hogy kissé elragadtak gondolataim, hogy szabad pillanataimban vezetőnk figyeltem, mert így meg tudtam előzni egy kisebb balesetet. Történt ugyanis, hogy az egyik jelenetnél az egyik világosító nem figyelt eléggé és a rá bízott lámpa elvolt. S igen, ha nem lettem volna ott, hogy eltoljam, lökjem vezetőnk akkor biztos betört volna a feje. De így csak elhasalt míg nekem nem kicsit felsértette kezem a lámpa. Természetesen le lett kezelve, be lett kötve és utána folytatódhatott tovább a munka. S többiek persze aggódtak mint mindig, de megnyugtattam őket, hogy rendben vagyok.
- Rendben vagy mi? A nagy lófaszt vagy te rendben. - pont Hongjoong volt aki meglátta szenvedő valóm mikor forgatás illetve pihenés után saját ruháink vettük vissza. Kissé nehezebben vettem át pólóm mint máskor, kezem miatt.
- Nyugi már, csak fáradt vagyok. - igazán jó ember, barát és vezető, de csak azért aggódik mert ilyen. Egy kissé ostobának érzem magam.
- Biztos?
- Aha. - pakoltam már én is elfelé.
- Akkor gyere és fogd ezt nekem. - táskáját mutatta nekem.
Nos, mentem én segíteni, de azt hittem magam alá csinálok úgy megfájdult az amúgyis sajgó kezem. Persze igyekeztem úgy tenni mintha nem fájna semmi. Olyan jól csináltam ezt, hogy még útközben és otthon sem tűnt fel senkinek semmi. Na persze mint minden ez sem tartott sokáig. Éppenséggel tusolás után voltunk már, kb mindenki végzett, mikor úgy döntöttem, hogy egyedül kötöm át kezem. Ekkor szólt közbe a sors vezetőnk személyében. Nem tett semmit azon kívül, hogy lekezelte és átkötötte kezem, nekem mégis úgy égett az arcom mint az Atiny-k mikor megfoghatják a kezét, csak most ő fogta a kezem.
- Na ez kész. - mondta is mikor végzett. Ekkor vette észre vörös fejem. - Jól vagy? Nagyon vörös az arcod. - és még meg is érintette homlokom.
- Csak fáradt vagyok. Nincs semmi.. - egy frászt, de úgyse mondom el.
- Biztos?
- Biztos. - le kell nyugodnom, nem árulhatom el magam. Nem lenne értelme.
- Hát akkor menj pihenni most már. - míg ő nekiállt összepakolni addig én elhúztam onnan.
Na persze nem mentem messze, csak annyira hogy meg tudjam lesni őt. Mások szerint talán beteges ez, vagy furcsa meg ilyesmi, de szerintem nem. Mármint nem csináltam semmit csak néztem őt. Igen. Néztem és gondolkoztam, meg kicsit álmodoztam. Na persze ezt sem sokáig, mert nem akartam lebukni. Szobámba, illetve szobánkba mentem, lefeküdtem és párnám ölelve próbáltam tényleg pihenni. Jah igen, nem mondtam még de a szobáink felosztása is változott kissé a kialakult illetve alakulóban lévő párok miatt. Így lett az, hogy Seonghwa átköltözött Mingi-hez, nekem meg Hongjoong-hoz kellett mennem hogy Yeosang meg Jongho és Wooyoung meg San egy szobában lehessenek. Őszintén nem bántam a dolgot, még úgy sem, hogy kezdtem nagyon úgy érezni, hogy jóval többet érzek vezetőnk iránt mint szabadna. És igen, ezzel csak az volt a gond, hogy tudtam semmi esélyem nem lenne mert tudtam milyen Hongjoong ideálja s úgy tudtam, tudom van is valaki aki tetszik neki.
Nem telt el túl sok idő és ő is jött pihenni. Lefeküdt, aztán nem mozdult nagyon. Valahogy mindig nyugton tudott lenni, hamar elaludt. Nem úgy mint én. Ami azt illeti ezúttal sem ment az alvás azonnal. Ám ezúttal nem csak zavaros bensőm miatt hanem kezem miatt is.
Aztán persze valamikor csak sikerült, csak éppen nem tartott túl sokáig. Iszonyat sajgott kezem. Így aztán jóval hamarabb fent voltam mint a többiek. Igyekeztem nem felébreszteni őket ezért igyekeztem halkan közlekedni. Odalent a konyhában aztán úgy döntöttem, hogy ha már úgyis fent vagyok csinálok reggelit. Jó ötlet is volt, csak éppen fájó kézzel nem volt olyan egyszerű mint én azt gondoltam. De azért csak összehoztam egy egyszerűbb reggelit. Amiből ugyan nem ettem, de ez nem is lényeg. Miután kész lettem egy törlőrongyba szedtem egy kis jeget, aztán így azt sajgó kezembe fogtam. Egész jó érzés volt. A kanapét így foglaltam el. Olyannyira jól elvolramz, hogy ott ültömben el is aludtam. Hogy honnan jöttem rá erre? Egyszerű. Seonghwa a szokott idejében kelt és, valószínűleg, mikor látott hozott egy plédet és betakart. Kicsit meg is ébredtem és ekkor dőltem, feküdtem el és aludtam is tovább.
Ebből a kis alvásból riasztott fel Wooyoung aki szó szerint rám ugrott, és mert miért is ne őt követte Jongho meg San is. Kicsi a rakást játszottak egész addig míg Hongjoong rájuk nem szólt. Na akkor másztak le rólam és ekkor szólt rájuk Seonghwa is és mondta nekik, hogy inkább köszönjék meg a reggelit nekem mert hogy én készítettem, ahelyett hogy összenyomnak és fájdalmat okoznak. Meg is lepődtek, aztán meg jól megölelgettek s mentek enni utána. Na persze húztak engem is.
- Hagyd majd én. - önteni akartam magamnak inni, de Hongjoong nem hagyta, öntött ő nekem.
- Köszönöm. - máskor nem volt így, nem éreztem olyan nagy zavartságot mint ezúttal.
- Ugyan... - öntött magának aztán enni kezdett ő is.
Vajon mennyire lepődne meg ha megtudná, hogy én is egy vagyok azok közül akik gyengéd érzelmekkel viseltetnek iránta? Biztosan sokkolnám, mert valahogy nem hiszem hogy kitörő örömmel fogadná. Jobb ha nem tudja meg. Nem akarok kínos pillanatokat, sem semmi olyat. Jó az ami van. Így legalább maradhat minden olyan ahogy van még ha nem is erre vágyom és nem ez tesz boldoggá.