Reggelink után igyekeznünk kellett az öltözéssel. De persze hiába is igyekeztünk mert így is késtünk bő egy fél órát a fotózásról. Le lettünk tolva, de nem volt olyan vészes. Új koncepció várt minket ám néhány rég használt beállítással. Valahogy olyan túl nyugodt volt minden, és túl simán mentek a dolgok. Legalábbis nekem furcsa volt, legfőképpen azért mert szinte sosincs olyan hogy hiba nélkül menjenek a dolgok. Persze nem történt semmi különös, csak nekem voltak fura.. hát gondolataim.
- Ma nagyon nem vagy velünk. - már jóval a fotózás után voltunk a tánctermünkben és próbálgattunk, mikor Yeosang leült mellém.
- Mármint? - azt hiszem túlságosan is elméláztam a mai nap.
- Hát pl most is. Persze nem baj, de... ugye tudod hogy bármi van hozzánk nyugodtan fordulhatsz?
- Tudom. - megejtettem egy kis mosolyt - Bocs, ha aggodalmat okozok, de nincs baj, semmi baj. - csak azt hiszem rájöttem, hogy én igazából nem is féltékeny vagyok hanem szerelmes.
- Rendben Yunho. - tette kezét vállamra kicsit.
Alig fejeztük be máris állhattunk fel s mehettünk tovább folytatni a próbát. Azt a próbát melyen szinte alig pihentünk meg. Ezen s próbán történt aztán meg az amire senki nem számított. S hogy mi volt ez? Egy esés. Csak egy esés volt, de azután egy teljes percre olyan csend lett, hogy még a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Hogy ki esett el? Hát én. Nem jött be egy forgás úgy ahogy én azt elképzeltem és ennek nyomán, eközben csúsztak ki alólam a lábaim és vágódtam el. Olyan Szerencsétlenül estem, hogy pont a már amúgyis sérült kezemre estem. Nem adtam ki hangot akkor. Csak akkor már mikor a sokkból először San tért észhez és jött oda, hogy segítsen. Azt hittem ott szarom össze magam a fájdalomtól, de hagytam hadd segítsen felülni, ahogy aztán azt is hogy álló helyzetbe állítson.
- Hol fáj? - kérdezte is.
- A kezem, de az nagyon. - a kötés kissé átvérzett, de nem is az volt a nagyobb gond, hanem az mikor San hozzám ért elpityeredtem úgy fájt az a csepp érintés.
- San hívd a menedzsert, Jongho te az orvosunk hogy megyünk, többiek folytassátok a munkát mi megyünk. - Hongjoong intézkedett is, még ha kissé késve reagált is - Te meg gyere. - szólt már nekem, majd könyököm fogta és úgy segített  kb mintha más bajom is lenne, holott csak a kezem fájt iszonyatosan. Mire a parkolóba értünk menedzserünk ott volt. Ő volt aki végül orvoshoz vitt, Hongjoong-ot meg visszaküldte próbálni. Nem bántam volna ha ő is jön, de inkább nem szóltam. Azt hiszem csak túl gyáva voltam. Az út a kórházig viszonylag csendben telt. Menedzserünk kicsit letolt, aztán aggodalmát fejezte ki. Egy picit el is túlozta, de hát ő már csak ilyen.
Na de a kórházban a megfelelő vizsgálatok után, itt megjegyezném hogy túl sok volt, kaptam egy csinos gipszet karomra. Szerencsére nem tört a csont csak repedt, de az orvos szerint ez nekem rosszabb mint a törés. Tehát ez lett. Gipszelt kézzel hagytam el a kórházat, így vitt engem haza menedzserünk. Pihenésre ítélt, de azért azt is mondta, hogy a próbán is részt vehetek ha tudom illetve képes vagyok segíteni a többieket. Hazaérkezésem után rögtön szobánkba mentem és ágyamra dőltem. Akkor már az sem érdekelt ha nem tusolok, csak pihenni vágytam. És azt hiszem sikerült is, de az is biztos hogy csak a kapott fájdalomcsillapítók hatására lehetett.
Arra ébredtem aztán, hogy valaki mászkál a szobában s hogy ez a valaki betakar engem.
- Bocs, nem akartalak felébreszteni. - nyughass szívem, ez csak semmiség. Ah de mégis... Hongjoong tette és ez sokkal jobban esik mint bárki mástól.
- Nem gond. - ültem felfelé és valószínűleg meglátta a gipszet karomon mert rögtön segítségemre kelt.
- Nagyon fáj?
- Most nem annyira. Kaptam egy elég erős fájalomcsillapítót. - bárcsak máskor is ilyen lenne. Úgy értem közel lenne hozzám.
- Hogy érzed, le tudsz jönni enni vagy hozzak fel enni? - Hongjoong mi van veled? Fura vagy.
- Majd lemegyek később enni ha nem gond. Most inkább tusolnék. Elég kellemetlen így lenni. - ki is takaróztam s fel is keltem.
- Ahogy gondolod. - azt hiszem csak bebeszélem magamnak hogy fura, hisz ő mindannyiunkért aggódik mindig. Néha túlzásba is viszi. - Szólok azért Seonghwa-nak, hogy tegyen félre egy adagot neked.
- Rendben. Köszi hyung. - vicces, de nem mindig használjuk az ilyen kifejezéseket egymás felé.
- Ugyan. - legyintett - De azért szólj ha gond van.
- Úgy lesz. - mondtam, és ő eztán ment is.
Azt hiszem, nem, biztos hogy csak még jobban belé szerettem.