Komótosan ballagok le a lépcsőn. Őszintén, ki örül annak, hogy kedd reggel tíz óra előtt fel kell kelni-e? Senki!

-Jó reggelt!- köszön anyu mosolyogva. Csak leülök az asztalhoz. Anyu elém rakja a megszokott reggeli forrócsokim.- Drágám, haragszol rám?- igen nagyon... De mivel az anyum vagy ez enyhít a dolgon.

-Talán egy kicsit!- elhúztam a szám, majd újra belekortyoltam a csokimba.

-Tegnap beszéltem apuddal!- de jó, onnan is megkapom, hogy nem mehetek el a versenyre..- Azt mondta, hogy ne legyek ennyire szigorú veled... Szóval megengedjük, hogy elmenj a versenyre egy feltétellel!- nagy mosoly terült el az arcomon és felpattantam az asztaltól, majd anyu nyakába ugrottam.

-Köszönöm!- mosolyogtam anyura.

-A feltétel az, hogy tanulsz tovább rendesen!- bólintottam, eddig sem voltak gondol a jegyeimmel.

Mosolyogva ültem végig az egész napot a suliba! Alig vártam, hogy Cameronnak elmondjam, hogy nem kell szülői engedély nélkül elengedni. Habár ez lehet, hogy csak jó ürügy a számomra, hogy beszéljek vele?

-Soph! Mi ez a nagy mosoly?- kérdezte haza felé sétálva Aaron. Hozzánk jön, mert imádja anya főztjét.

-Anyu és apu belement, hogy elmenjek a versenyre!- mondtam még mindig mosolyogva.

~~~~

Edzés nehezen, de eltelt. Miután vége lett leültem a padra Cameron mellé.

-Menj be az öltözőbe! Miután elment mindenki kopogok, hogy kijöhetsz!- suttogta alig hallható hangon. Bólintottam és elindultam az említett helység felé. Talán negyed órát ülhettem bent, majd az ajtó nyitódott és Cameron lépet be rajta.

-Elment mindenki, de itt kell beszélgetnünk!- kérdőn néztem rá és visszaültem a földön lévő matracra.- Jöttek az óvodások és nincs a teremben hely!- bólintottam, majd Cameron is leült mellém.

-Hallod, anyumék elengednek a versenyre!- újságoltam neki el a hírt.

-Komoly?- csak bólintottam.- Hát ez szuper!- mondta boldogan.- Mit szólsz hozzá ha elmennék hozzátok és anyuddal is lebeszélném a dolgokat és elmondanám a részleteket?- megrántottam a vállam.

-Rendben! De nekem még át kell öltöznöm!- mondtam és felálltam a matracról.

-Rendben!- mondta Cameron, de nem mozdult meg.

-Gondoltam kimehetnél!- kezemet kereszteztem a mellkasom előtt.

-Nyugodtan öltözködj előttem! Nem lesz semmi bajom!

-Cameron!- rivalltam rá.

-Megyek már!- felugrott állásba, majd kisietett az öltözőből. Gyorsan átöltöztem, majd el is indultunk haza. Az út csendesen telt.

-Megjöttem!- kiabáltam anyunak, majd nem sokkal később jött is a válasz.

-Mindjárt jövök!- kiabálta vissza. Cameront leültettem a nappaliba és hoztam be abból a sütiből, amit anya készített még tegnap.- Itt is vagyok!- mondta miközben belépett a szobába.

-Anya, szeretném bemutatni az edzőmet!- Cameron felállt a kanapéról és kezet nyújtott anyának.

-Üdv, Cameron Blue vagyok! Én fogom kísérni a lányát a versenyre!- van egy sanda gyanúm, hogy ezért nem örült Dave, miután beszéltek a bizottsággal.

-Én Diana Belier vagyok! De hagylak is benneteket. Beszélgessetek csak nyugodtan!- anya a konyha felé igyekezet. Mikor elment mellettem kacsintott egyet, majd eltűnt az ajtóban.

-Szerintem menjünk fel a szobámba!- intettem a fejemmel az említett helység felé. Cameron csak bólintott, megfogta a sütis tálat és együtt elindultunk fel az emeletre.

-Miért is jöttünk fel?- fordult felém Cameron, miután lerakta az asztalomra a sütiket.

-Mert tudom, hogy anyám kihallgat minket!- vontam meg a vállam.

-És, félsz, hogy hall valami részletet abból, amit majd neki is el kell mondanom?- megráztam a fejem.

-Nem, csak anyám többet tud képzelni dolgokba, mint aminek látszanak!- nekidőltem a falnak, ahol azóta állok mióta csak beléptünk a szobába. (Mint észre lehet venni, imádok állni!) Cameron csak értetlenül nézett rám.- Anyum azt hiszi, hogy járunk!- mondtam lassan. Cameron tett felém egy lépést. A csípőnél fogva még jobban a falhoz nyomott és a fülemhez hajolt.

-Adjunk rá okot! Mit szólsz?- suttogta, majd megcsókolt. Nem ellenkeztem. Egyik kezemet a nyakához raktam, míg a másikkal a hajába túrtam. Majd leesett, ezt nekünk nem szabadna! Eltoltam magamtól Cameront és leültem az ágyra. Megint értetlen fejet vágott a srác.

-Ez nem helyes!- ráztam meg a fejem.- De inkább mond, mik a részletek!- Cameron vett egy mély levegő és leült a forgós székembe.

-Jövő héten megyünk! Hat hétre! Tudom, egy hónapról volt szó, de azt jöttek az ötlettel, hogy előbb kell menni! Nem tudom, hogy miért!- bólintottam.- Mindenkinek a saját cuccát kell hoznia. Ez alatt értsd, ütő, ruha!- megint bólintottam.- A hely ahova megyünk pedig... Várj lemegyek inni!- mérgesen néztem rá. Az ajtóhoz rohantam, mert tényleg felállt a székről.

-Addig nem mész el, amíg el nem mondod, hogy hova megyünk!

-Kicsi lány! Csak poénkodtam, nem kérek inni!- mérgesen a vállába ütöttem, majd visszamentem az ágyhoz.- Úti célunk pedig Nápoly, Olaszország lesz!

-Csodás! Olaszországba voltam már, de Nápolyban nem!- mosolyogtam rá.

-Van négy napod összepakolni!- mosolygott vissza.

-És rajtad kívül még ki jön velem?

-Csak én megyek veled! Be kell érned egy pasival, bocs!

-Várj ezt most.... Fújj.... Te most komolyan arra..- csak bólogatott.- Perverz vagy!- jelentettem ki.

-Ja, tudom!

Fanny