A hétvége túl gyorsan eltelt. Most ülök a terembe és várom Aaront. Várhatok itt, de így is csak becsengő után fog jönni

"Baj van!"- jött az SMS Camerontól.

"Mi?"-írtam vissza.

"Jönni fognak a megye székhelyéről és megnézik hogyan játszol!"- hát, most ez aztán tényleg nagy baj!

"És ezzel mi a gond?"

"Az, hogy lehet elküldenek egy hónapra valahova másik országba és addig ott kellened és versenyezned!"- megforgattam a szemem.

"Szerintem túlélem, hogy nem kell suliba járnom!"

"Mindegy! A mai napról kikérlek a suliból! Eljössz velem gyakorolni"- mi? Nem?

"Meg ne tedd!"

"Késő szépség, már a sulidnál vagyok!"- megforgattam a szemem és lehajtottam a fejem az asztalra.

-Baj van baba?- felnéztem és Aaront láttam meg.

-Hát te?- megint beért időbe, hogyan??

-Féltelek, nem akarom, hogy Bianca újra bántson!- mosolyogva megráztam a fejem.- Ugye most nem ő bántott?- megráztam a fejem.- Hát akkor?

-Cameron el akar kérni a suliból, hogy tudjon velem gyakorolni, mert délután jön valami bizottság és megnézik, hogy hogyan játszom!- hadartam el a mondatot. Aaron csak bólogatott.

-Nem hinném, hogy annyira szörnyű lesz!

-Mondod te!- ekkor belépet az igazgató.

-Sophia Belier!

-Itt vagyok!- néztem feléje.

-Légy szíves szedd össze a cuccodat! Kikértek a mai napra, az illető kint vár téged az utcán!- bólintottam és elkezdtem összeszedni a cuccom. Mikor kész lettem odamentem Aaronhoz és megöleltem.

-Szia! Majd hívj!- bólintottam. Elindultam ki a suliból a végzetem felé.

-Már azt hittem ki se jössz!- megforgattam a szemem.

-Komolyan szükség volt erre?- néztem Cameronra szúrós szemekkel.

-Igen, gyakorolnod kell! Most hova mész?- visszafordultam.

-Nem is tudom! Talán haza a cuccomért!- mondtam gúnyosan.

-Elviszlek kocsival, ne gyalogolj!- nagy nehezen visszamentem hozzá és beültem melléje a kocsiba.

-Amúgy nem úgy van, hogy te nem játszhatsz?- ez volt az első dolog, ami beugrott.

-De úgy van! Szóltam Davenek is! Majd vele fogsz játszani!- bólintottam.

-És tényleg igaz az, hogy egy hónapra el mehetnék máshova?- most ő bólintott.

~~~~

Haza mentünk, majd egészen kettőig gyakoroltunk. Fél kettőkor elküldtük Cameront, hogy hozzon ebédet. Háromig ebédeltünk és fél négyre jön a bizottság. Kicsit sem izgulok.. áá nem....

-Jöjjenek be!- hallottam meg Dave hangját.

-Nyugi, minden rendben lesz és ügyes leszel!- ölelt magához Cameron.

-Köszönöm!- motyogtam a vállára. Szétváltunk, majd Davere néztünk, aki szúrós szemekkel nézett minket.

-Szeretném bemutatni a mi egyetlen lány versenyzőnket, Sophiat!- rá mosolyogtam az úrra, majd a kezemet nyújtottam, melyet el is fogadott.

-Én pedig szeretném bemutatni, ami mi kis szerencsénket Benjamint!- kezet fogtam vele is.- Én úgy gondoltam, hogy játszotok egy mecset azt, majd meglátjuk mi lesz!- bólintottam.

Miután játszottunk egy meccset, én és Benjamin bent maradtunk az asztaloknál, míg a többiek elvonultak az irodába. Nem sok idő múlva mind jöttek vissza és Cameron arcán egy hatalmas vigyor terült el. Ebből, már csak jót tudok leszűrni. Mikor viszont Davere néztem, mást szűrtem le. Arca komor volt és mérges. Nem tudom miért, de most meg félni kezdtem.

-Nagy tehetséges vagy te lány!- jött oda hozzám az úr.

-Köszönöm!- ráztam vele kezet.

-Mi megyünk is! Köszönjük a szíves vendéglátást!- ezzel elindultak kifelé. Dave kísérte ki őket, én pedig maradtam Cameronnal. Kérdőn néztem rá.

-Mehetsz a versenyre!- mondta még mindig vigyorogva. Nyakába ugrottam.- Gratulálok!- suttogta a fülembe.

-Köszönöm!- suttogtam én is. Elváltam tőle.

-Jól vagy Dave?- kérdeztem az épp visszaérkező személyt.

-Igen jól vagyok! Gratulálok Sophie!- mosolygott rá erőltetetten.

-Köszi!- motyogtam.

-Majd írok egy SMS-t és megbeszélünk mindent! Menj haza és pihenj egy kicsit!- bólintottam és az öltöző felé siettem.

-Sziasztok!- köszöntem el tőlük.

Hazafele mentem felhívtam Aaront.

-Szia baba!- szólt bele mosolygósan.

-Szia!- köszöntem vissza.

-Na, mi volt?

-Semmi.. Megdicsértek és megyek, majd egy hónapra valahova!- rántottam meg a vállam.

-Gratula! Megmondtam, hogy tehetséges vagy!

-Köszi!- mosolyogtam és szerintem ő is.

-Átmenjek valamikor?

-Ma inkább csak pihenni szeretnék, majd máskor ha nem baj!

-Persze, hogy nem! Nem is zavarlak tovább, pihenjél! Szia!

-Szia!

Belépve a házba süti illat ütötte meg az orrom. Besiettem a konyhába és szemem elé tárult az illat forrás készítője. Anyu ide-oda sürgött forgott

-Szia!- mentem oda hozzá és megöleltem.

-Szia Kincsem! Milyen volt a suli?- mosolygott rám és kirakott két tányért az asztalra.

-Jó, főleg, hogy elkértek már az első óra előtt!- szerintem meg fogom bánni, hogy ezt most elmondtam, de nem érdekel.

-Hogy-hogy? Meg ki?- kimerítette a levest és leültünk egymással szembe.

-Az új edzőm. Átkerültem a versenyző csoportba és most elméletileg elutazom egy hónapra valahova, mert beszavaztak egy versenyre!- ledaráltam neki mindent inkább gyorsan. Tudom, hogy így is meg fogja tiltani, hogy menjek.... csak nem fogok rá hallgatni!

-Nem mehetsz, első az iskola, majd utána a sport!- megrázta a fejét.

-Hát nálam ez fordítva van, így kénytelen leszel elfogadni, hogy elmegyek!- megrántottam a vállam és gyorsan befaltam a levest.

-Nem mehetsz, neked meg ezt kell elfogadni! Nincs vita!- felindultam a szobámba mit sem törődve anyu szavaival.

-Így is, úgy is elmegyek! Nem tudod megakadályozni!- ezzel becsaptam magam mögött az ajtót. Nem vagyok kíváncsi, sem vevő arra, hogy most veszekedjek valakivel.

Ránéztem a telefonomra, hogy keresett-e valaki. Két hívás és öt SMS. Valaki nagyon el akart érni! És ki lenne más, mint Cameron. Gyorsan visszahívtam.

-Azt hittem meghaltál!- morgolódott a telefonba.

-Neked is szia! Amúgy éppen ettem!

-Ohh.. Bocs, nem tudtam! Át tudok menni?

-Nem bocs, anyum itthon van és így sem akar elengedni a versenyre. Ha pedig az edzőm jönne tuti, hogy miszlikbe szedne, mert tudná, hogy az utazást szervezzük!- nem értem anyunak miért esik nehezére elengedni engem egy egy hónapos versenyre.

-Mi? Nem jössz a versenyre?- Cameron hangjából hallatszott, hogy kétségbe esett.

-Nyugi, jövök versenyre, csak szülői engedély nélkül!- megrántottam a vállam és végigfeküdtem az ágyon.

-Szülői engedély nélkül nem jöhetsz!- na, azt hittem az én oldalamon áll!

-Hát már a nélkül élek jó pár éve! Főleg ha edzésről van szó!

-Rendben! De akkor Davenek egy szót se!

-Oké!- mosolyogtam, bár ő ezt nem látta.

🙊Fanny❤