-Veled meg mi történt te lány? Olyan erővel játszol, hogy már most kifáradtam!- ült le a padra Cameron fél óra után. Ebbe a fél órai játékomban benne volt minden érzelem, ami bennem felgyülemlett eddig.- Baj van?- rám nézett barna, aggódó szemeivel.

-Nincs! Folytassuk!- Minél előbb akartam szabadulni! Persze még edzés lesz, de akkor nem leszek egyedül vele.

-Tudod mit? Mára elég lesz ennyi! Kifáradtam! Inkább beszélgessünk!- leültem vele szembe. Végülis nincs semmi okom arra, hogy bunkózzak vele. Hisz semmi okot nem adott arra, hogy tetszek neki. "Csak a falnak nyomott.... majd megcsókolt...." emlékeztettet a rosszabbik belső énem.

-Miről?- kérdeztem flegmán.

-Aki délelőtt nálatok volt, ő a pasid?- hátra hökkentem.

-Miért érdekel?

-Csak! Na?

-Mi lesz ha nem mondom el?- közel hajolt hozzám. Leheletét éreztem a fülemen.

-Büntit kapsz!- végig futott rajtam a hideg.

-És mit? Nem jöhetek edzésre?- elnevettem magam kínomban.

-Nem, sokkal rosszabbat!- a fülcimpámba harapott. Teljes erőmmel ellöktem magamtól.

-Neked nem barátnőd van?- álltam fel hirtelen.

-Nem, ezt honnan veszed?- felállt ő is.

-Nem is tudom, nem ő csókolgattad az előbb?- ide-oda hadonásztam a kezemmel, mint egy őrült.

-Héj nyugi!- közelebb lépett hozzám és lefogta a kezemet.- Nem, nem tudom kit láttál, de én nem csókolóztam senkivel!- bólintottam. Elengedte a kezem és a derekamnál fogva magához húzott.

-Khm..- köhécseltek az ajtóból.- Itt meg mi folyik?- kérdezte Dave, Cameron bátyja.

-Shopia rosszul lett, ha nem kapom el, összeesik!- jól kamuzik meg kell hagyjam. Arcom már alapból sápadt lehetett. Pár napja nem változik a színe az idegességtől, habár ezt alapozóval el tudom fedni.

-De már jól vagyok köszönöm!- lehámoztam Cameron karját a derekamról és az öltözőbe mentem. Ittam pár kortyot, majd visszamentem a terembe.

~~~~

Az edzés aránylak gyorsan és könnyen elment. Hála az égnek! Minél hamarabb haza sprinteltem és bedőltem az ágyba. Nem, nem aludni, csak úgy elbambulni a plafonon és gondolkodni azon, hogy mi történt egész héten.

Gondolatmenetemből a csengő éles hangja szakított ki. Lebattyogtam és kinyitottam az ajtót.

-Szia!- köszöntem Cameronnak.

-Szia! Beengedsz?- nézett rám kérdőn.

-Miért jöttél? Előbb azt áruld el!- nekidőltem a falnak és karomat mellkasomon kereszteztem. Szeme elsötétült és megnyalta a száját. Inkább vissza álltam rendes pozícióba.

-Szeretnék veled beszélni és tisztázni azt, ami ma történt!- lépet egyet felém, de én automatikusan hátráltam.

-Gyere!- beengedtem és bementünk a nappaliba.

-Szép ház!- állapította meg, én belőlem pedig kitört a röhögés.- Most mi az?- mosolyodott el.

-"Szép ház!"- utánoztam a hangját.

-Komolyan mondtam!- bevágta a durcit és leült az egyik fotelba.

-Bocsi!- motyogtam. Leültem a kanapéra és onnan figyeltem.- Kérsz valamit inni?- kérdeztem tőle.

-Ha lehet! De lenne egy fura kérésem!

-Mégpedig?- álltam fel.

-Lehetne valami meleg italt?- bólintottam.

-Van forrócsoki, meg forrócsoki!- soroltam fel, mire ő elmosolyodott. Kimentem a konyhába és beraktam a mikróba és bögre tejet. Mikor lejárt a gépezett kivettem a bögrét és a tejbe raktam négy kanál port. (Nem tudom mi a neve, de porból van!) Miközben kevergettem el két kart éreztem meg a derekamon. Fejét a vállamra rakta és úgy nézte éppen mit csinálok.

-Cameron, mit csinálsz?- suttogtam neki.

-Megszerzem, ami kell!- suttogta vissza és megfordított a tengelyem körül, majd számra tapadt. Nem csókoltam vissza. Nem szeretnék könnyen adni magam. Abbahagyta a csókolást, de száját nem vette el az enyémtől.- Miért nem csókolsz vissza baba?- kérdezte. Hátam mögé nyúltam és a kezébe nyomtam a forrócsokiját. Visszamentem a nappaliba és leültem a fotelba. Ő is bejött és megrázta a fejét.

-Most mi van?- kérdeztem a fejcsóválására utalva.

-Melléd akartam ülni!- letette az asztalra a bögréjét és helyet foglalt a kanapén.

-Inkább azt mond, hogy miért jöttél!- kezd egy kicsit elegem lenni. Már majdnem tíz óra. Azt rendben, hogy fenn szoktam maradni hajnali kettőig is, de nem szoktam beszélni már senkivel, mert ha fáradt vagyok akkor harapok.

-Az egyiket mondtam. A másik pedig, tényleg azt hitted, hogy én csókolóztam a bejáratban?- bólintottam.- Miért?- most ennyire sík hülye, vagy játszik az idegeimmel.

-Mert a csávó iszonyatosan hasonlított rád!- megint a kezemmel csapkodtam. Nem szoktam ezt csinálni, de a közelében már másodszorra fordul elő.

-Nyugi! Bocs, hogy megkérdeztem!- a nyugival lehet most a legjobban felhúzni, de próbálok higgadt maradni.

-Most jobb ha mész!- mondtam neki a földet pásztázva.

-Rendben! Köszönöm a forrócsokit!- csak bólintottam és felálltam. Kikísértem az ajtóig.

-Búcsúpuszit nem kapok?- fordult vissza az ajtóba, de én rácsaptam azt. Hogy jól cselekedtem-e? Nem biztos! Hogy bánom-e? Hát az sem biztos! Háttal nekidőltem az ajtónak és lecsúsztam a földre. Térdeimet felhúztam a mellkasomig és ráhajtottam a fejem.

~~~~

Az éjszaka szarul telt. Alig aludtam valamit, mert az agyam folyton kattogott. Hol Cameronon, hol azon, hogy jól cselekedtem-e. Az őrületbe kergetnek ezek a gondolatok. Délelőttre áthívtam Lizt, hogy jöjjön és had panaszoljam el szörnyű életem.

Miután ez megvolt rendeltünk pizzát, melyet egy órán belül ki is hoztak. Éppen a pizzám közepén voltam mikor megcsörrent a mobilom. Na és ki neve díszelgett ott? Persze, hogy Cameroné.

-Hallo!-szóltam bele.

-Szia! Tartsunk ma pót edzést?- szombat van. Minek akar ma is tartani?

-Miért tartsunk?

-Gondoltam leellenőrözöm ma, hogy milyen vagy, azt ha nem kell több pót edzés akkor abbahagyjuk. Rendben?

-Rendben! De kell háromnegyed óra!- húztam el a számat.

-Rendben, akkor a szokott helyen!- leraktuk a telefont. Liz értetlenül nézett rám.

-Háromnegyed óra múlva el kell mennem pót edzésre!- megforgattam a szemem és bekaptam az utolsó falat pizzát.

-Elkísérlek! De csak keveset tudok ott lenni!- mondta és berakta a két tányért a mosogatóba.

-Köszi!- felrohantam a cuccomért, majd vissza Lizhez.

-Mehetünk?- bólintottam és már el is hagytuk a házat.