28.
Hazaérve idegesen nyitottam ki a ház ajtaját. Tudtommal anya dolgozik.
-Köszönöm!- vettem el Camtől a táskámat és bevittem a nappaliba. Visszamentem hozzá az előszobába és levettem a kabátom és a cipőm. Cameron csak állt és nézte minden egyes mozdulatomat.- Nem maradsz?- kérdeztem félve. Közelebb lépett hozzám és a derekamat megfogva húzott magához.
-Sophia, nekem nagyon tetszel és soha az életben nem foglak elfelejteni! Mikor a barátnőm lettél én voltam a legboldogabb ember a világon! Akárhány percet is töltöttem veled, abból egy tizedmásodpercet sem sajnálok! Viszont ezt muszáj megtennem!- derekamat elengedte és éreztem, hogy szemem megtelik könnyel. 'Csak ne hagyj el kérlek!'- Szakítanom kell veled! A te érdekeidben!- egy apró csókot hintett számra és az ajtóhoz lépkedett, melyet kinyitott.- Szeretlek Soph!- ezzel kilépett az ajtón. Éreztem ahogy arcomon végig folynak az első könnycseppek, melyeket sokkal többek követnek. A falhoz mentem és leültem eléje. Térdeimet felhúztam és úgy sírtam tovább. Ebben a pillanatban nem érdekelt sem az, hogy koszos leszek, sem az, hogy újra lebetegethetek, csak az, hogy Cameron miért hagyott itt.
>Cameron szemszöge<
Életem legnehezebb lépése volt kilépni Sophie ajtaján. Nem terveztem, hogy szakítok vele ha Dave megtudja az igazat, de muszáj volt. Az ő karrierje, és az én karrierem érdekében.
Mikor hazaértem Dave még mindig a nappaliban ült és a tv-t bámulta. Nem sokat törődve vele a konyhába mentem, ahol egy energiaital és egy chipeszacskó társaságába felindultam a szobámba.
-Minden rendben?- állított meg a lépcső előtt Dave.
-Teljesítettem a kérésedet! Csak gondolj bele!- válaszoltam flegmán és indultam volna tovább a lépcsőn.
-Lehet, hogy most ezt úgy látod, hogy rossz dolog! De idővel belátod, hogy mind a kettőtöknek így lesz jobb!- megrántottam a vállam.
-Idővel pedig te fogod azt meglátni, hogy Sophie hogyan törik össze! Vagyis az az idővel a következő edzés lesz, amire jön!- úgy köpködtem a szavakat Dave arcába, mintha évekig ezt gyakoroltam volna.
-Sophia erős lány!- és ennyivel otthagyott a lépcső alján. 'Ha te azt tudnád, hogy te csak a külsejét látod a törékeny és érzékeny lánynak...'- motyogtam magamban és felindultam a szobámba.
>Sophia szemszöge<
Ebben a pillanatban nem érdekelt sem az, hogy koszos leszek, sem az, hogy újra lebetegethetek, csak az, hogy Cameron miért hagyott itt.
'Kimondta, hogy szeret! Először, és lehet utoljára!'- könnyeim még jobban megeredtek és nem tudtam ellene tenni.
-Gyere be nyugodtan! Bár nem tudom, Soph hazaért-e már!- hallottam meg anyum hangját, aki valakivel együtt lépet be a házba. Felnéztem rájuk és Lizt pillantottam meg anyu mellett.
-Istenem, Soph! Mi történt?- guggolt le mellém a barátnőm, én pedig a nyakába borultam. Nem érdekelt, hogy éppen haragszom rá, csak az, hogy most itt van mellett!
-Sophie! Gyere legalább a nappaliba üljünk fel a kanapéra!- simogatta meg a hátam anya. Felkeltem a földről és a nappaliban a kanapéra ültem le törökülésben.
Vagy negyed órán át csöndben ültem a kanapén és Liz némán várta, hogy megszólaljak. Időközben anyának el kellett menni-e, egy helyre, de megígérte, hogy siet haza.
-Felmegyünk a szobámba?- törtem meg a csendet és Lizre néztem. Aprót bólintott és elindultunk fel a szobámba. Letelepedtünk az ágyamra.- Cameron szakított velem!- motyogtam magam és egy kósza könnycsepp gördült végig az arcom. Liz jobban mellém kúszott és szorosan a karjaiba zárt. Bárcsak most Cam lenne mellettem és nem azért zárna karjaiba, mert szomorú vagyok, hanem azért, hogy egy puszit nyomjon fejemre és vigyázzon rám.
-Elmeséled, hogy mi történt?- bólintottam egyet és elkezdtem a legelejéről. Persze a vicces részek nevettünk, de utána jött az, amit legszívesebben kihagytam volna az életemből.
-És itt vagyunk! Kibeszélem ezt a dolgot és fájlalom a szívem, hogy én nem tudtam elmondani neki, hogy én is szeretem!- könnyeim a mondanom végén újra megállás nélkül potyogtam.
-Még elmondhatod neki!- kezembe nyomta a telefonom, melyen meg volt nyitva Camnek a telefonszáma.- Hívd fel!- lassan megnyomtam a gombot és a fülemhez emeltem a telefont. Sokáig kicsöngött a telefon, majd egy sípolással jelezte, hogy nem vette fel. Segélykérőn pillantottam Lizre.- Írj neki akkor SMS-t!- bólintottam egyet.
"Kérlek hívj vissza! Miért mentél el? És miért szakítottál? Nekem ez túl sok egyszerre és kellenek a válaszok! Kérlek hívj vissza!"
>Cameron szemszöge<
Sophie hívott, majd SMS-t küldött. Szeretném felhívni és elmondani neki, hogy mit miért tettem, de nem lehet. Különben ő is és én is mehetünk a klubtól. Szeretnék ott lenni mellette és az ölembe ültetni, hogy megnyugtassam, hogy minden rendben lesz és, hogy Dave idővel megbékél a gondolattal, de ilyen sincsen. Dave nem fog megbékélni még azzal sem, hogy jártunk! Örül annak, hogy szakítottam vele és hogy minden a régi kerékvágásban megy.
-Cameron, itt vannak a nagyiék!- nyitott be a szobába Dave.
-Üdvözlöm őket!- mondtam neki, de szemem le sem vettem a tvről.
-Gyere le, látni akarnak!- megrántottam a vállam.
-Mond meg nekik, hogy semmi energiám levonszolni magam a földszintre!- Dave csak némán bólintott és becsukta a szobám ajtaját. Semmi kedvem magyarázkodni nekik, hogy miért vagyok padlón. Nagyon bírom a nagyiékat! Ők törődtek velem és szinte minden napot náluk töltöttem. De egyszerűen semmisnek érzem magam.
-Cam, minden rendben?- jött be a szobámba a nagypapám.
-Mondhatni!- vontam meg a vállam és kikapcsoltam a tvt.
-Nem úgy tűnik! Chipset eszel, amit ritkán csinálsz! És, mint Dave mondta, nincs energiád!- mély levegőt vettem.
-Tényleg nem vagyok jól...- vettem még egy mély levegőt. Nem szívesen beszélek ilyenekről és most sem szándékozom róla.
-Elmondod? Szívesen meghallgatom és ha tudok segítek!- az ágyam szélére leült és szembe fordult velem.
-Hát, segíteni esetleg abban, hogy Davenek elmagyarázod, hogy ne saját magából induljon ki és ezzel ne álljon mások kapcsolatába!- motyogtam magam elé, de nem elég halkan.
-Ki vele, mit csinált a bátyád...
Huha! Hányan szeretnétek most megölni? Remélem senkisem! De a sok jó után az ember könnyen kerül gödörbe... Remélem a következő részig nem nyírtok ki! Puszi:
🙊Fanny❤
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top