Aznap Cameron tizenegyig volt. Jó elbeszélgetett anyuval mondhatom...

Holnap indulunk az edzőterem elől. Kocsival megyünk és meg van szabva, hogy egy nagy bőröndöt és egy kis kézitáskát vihetek csak.

-Soph ezt nem viszed?- Liz rántott vissza a valóságba. A nyári edzőruhámat nyomja az orrom alá.

-Minek?- kérdezek vissza.

-Talán azért, mert te neked mindig meleged van!- vonta meg a vállát Aaron, aki az ágyamon terült el.- Meg azért, hogy Liz tudjon benne bízni, hogyha ezt veszed fel összejöttök a sráccal!- mondta gúnyosan.

-Hagyjad már azt a szegény gyereket! Nagyon rendes!- szólta le Liz. Mindig csipkelődnek egymással. Így mondjuk csak én hívom. Az átlag ember ezt úgy nevezi, hogy utálat, de én szeretem azt hinni, hogy a két legjobb barátom jóba van...

-Biztos el akarsz menni holnap kettesben azzal a gyerekkel?- nézett rám Aaron teljesen komolyan.

-Igen, nem hagyhatom cserben a csapatot!- Aaron csak bólintott.

-Én nekem most mennem kell!- indult Liz az ajtó felé. Odamentem hozzá és megöleltem.- Vigyázz magadra! Szurkolok neked, verj meg mindenkit!

-Így lesz!- suttogtam.

-Sziasztok!- köszönt el tőlünk.

-Itt aludhatok?- kérdezte meg tőlem Aaron. (Gondolom Liz előtt nem merte.)

-Persze!- mondtam neki, majd az utolsó hiányzó dolgot is beraktam a táskámba.

~~~~

Másnap reggel Aaron elkísért a teremig, majd onnan jöttünk el egészen Nápolyig. Most a szálloda gyönyörű előterébe ülök és várom, hogy hozza Cameron a kulcsokat. Tényleg szép hely és elméletileg errefelé ez a legjobb hotel.

-Itt van!- mutatta fel az egy szem kulcsot Cameron.

-És hol az enyém?- néztem rá értetlenül.

-Azt mondták, hogy egy szobában van minden csapat!- szemforgatva elvettem a kulcsot tőle és a lépcső felé mentem.- Nem lenne egyszerűbb lifttel?

-De, légyszi vidd fel a bőröndöm a szobához! Köszi!- mosolyogtam rá és a lift mellé raktam a táskát, majd elindultam az emeletünk felé. A harmadik emeleten volt a szobánk, így nem kellett sokat gyalogolnom. A liftet pedig azért utálom, mert sok olyan hír van, hogy leszakad, meg ilyenek... Na és én pont ettől félek.

-Végre, hogy felértél!- szólt rám Cameron mielőtt kinyitottam volna az ajtót.

-Két perccel később értem csak fel, mint te. Nem hiszem el, hogy ennyire türelmetlen vagy!-megcsóváltam a fejem majd beléptem az ajtón. Ahogy az előtér is, itt is minden szépen el volt rendezve. Külön-külön kaptunk egy-egy francia ágyat.- Azt az enyém!- mutattam az eldugottabb felé.

-Rendben! Amúgy itt a bőröndöd!- elvettem tőle és az ágyhoz húztam.

-Köszönöm!

~~~~

-Mit csináljunk ma?- kérdezte meg Cameron, míg ettük az ebédet.

-Én arra gondoltam, hogy lemegyek a partra!- vontam vállat.

-A tenger hideg lesz!- szúrósan néztem rá.

-Nem fürödni gondoltam!- mosolyogtam rá gúnyosan.

-Napozásra sem jó már az idő!- elpattantam az asztaltól és kisétáltam a helységből. Velem ne szórakozzon ez a gyerek! Hála az égnek már megettem az ebédem így éhen nem maradok! Felrohantam a szobánkba és az ablakhoz mentem. Imádom ezt a kilátást. Szinte belátod egész Nápolyt.

-Sajnálom!- suttogta Cameron a fülembe, majd átkarolta a derekamat.

-Hagyj békén!- lehámoztam a kezét magamról.

-Komolyan mondtam!- ült le az ágyára.

-Én is!- mondtam, majd a szekrényemhez léptem és kivettem egy kardigánt.

-Hova mész?- nézett rám értetlenül.

-Távol tőled, avagy a partra!- mondtam miközben vettem fel a kardigánt és az ajtó felé sétáltam.

-Sophia, kérlek ne haragudj rám!- Cameron megfogta a csuklóm és magához húzott. Keze lecsúszott a derekamra.

-Engedj el Cameron!- mondtam neki és próbáltam kiszabadulni a kezei közül.

-Nem, ameddig meg nem bocsájtasz!- száját az enyémre helyezte és óvatosan megcsókolt. Nem csókoltam vissza. Cameron rám emelte tekintetét. Szeme csillogott a szomorúságtól. Kihasználva a pillanatot kiszabadultam karjai közül és kimentem a szobából.

Meg sem álltam a partig. Ott leültem a homokba és csak néztem a tengert. Fejemben újra lejátszódott az, ami pár perce történt. Pár könnycsepp gördült végig az arcomon.

-Miért sírsz kicsi lány?- kérdezte egy ismerős hang.

🙊Fanny❤