Lemondtam a találkozót a barátaimmal. Nem is tudtam, hogy mit gondolok mikor szóltam Mr.Kim-nek, hogy mégis szabad vagyok azon a délután is, így megint a kanapén találtam őt, magamat pedig a füzetem előtt az ő kólájával.

- Ha végeztél add ide a papírokat.- feküdt el.

- Fáradt vagyok.- ásítottam.

Való igaz, hogy előtte nap éjjel alig aludtam pár órát az izgalom miatt amit éreztem, akárhányszor csak belegondoltam, hogy kettesben vagyunk, elkezdtem remegni.

- Add!- nyújtotta ki a kezét, én pedig beleraktam a papírt, mire írás helyett inkább firkáltam.- Na jó!- fújta ki élesen a levegőt, miből tudtam, hogy felhergeltem valamivel.- Feküdj ide.- mutatott maga mellé.

- Tessék?- kerekedtek ki a szemeim.

- Pihenj le, én addig átolvasom. Olvastam még régen, hogy kipihentebben kel az ember, ha egy másik közelében van. Lenyugszik a szíve. Egyébként sem lát itt minket senki, így nem értik félre. Na gyere.- paskolta meg a puha anyagot.

Igaza volt. Amint befeküdtem, mintha agyonvertek volna, úgy aludtam el. Tudtam, hogy ő semmiféle képpen sem gondolt másra, csak arra amit mondott, de én mégis úgy éreztem, mintha ezzel is közelebb kerültünk volna szellemileg egymáshoz. Nem volt kétségem felőle, hogy akaratlanul is beleszerettem ebbe az emberbe. De ami a legrosszabb volt az a tudat, hogy ő csak egy gyereket lát bennem, s nem egy potenciális párt.

Taehyung
szemszöge

Amint meghallottam, hogy egyenletesen veszi a levegőt, megéreztem, hogy jobb kezével a pulcsimba markol, így kapaszkodva belém.

Még az álmában is? Kérdeztem magamtól, ugyanis nagyon jól tudtam, hogy mi folyik itt. Teljesen átláttam rajta már az első perctől fogva. Ez a különórázás csak arra volt jó számomra, hogy biztosra menjek. Egy normális tini nem feküdt volna be a tanára mellé, még ha az parancsolná is neki, ugyanis túl intim az ilyen. Ő mégis befekdükt, s engem szorított, miközben próbáltam az irodalom esszéjére koncentrálni. Nem akartam elfogadni egy ilyen fiútól semmit, már csak azért nem, mert én nagyobb hasznot húzok ebből.
Mikor először megláttam, nekem is feltűnt, hogy ő más lesz, mint a többiek. Lehet ebben volt más.
Hiába esett jól, hogy bizonyára tetszem neki, nem dédelgethettem benne a plátói szerelmet.

Finoman levettem kezét magamról, s felkeltem. A papírokat leraktam a helyükre és inkább a padlón foglaltam helyet. Nem akartam egyedül hagyni amíg alszik, mert az ajtó nem olyan volt, mint nálunk. A miénk kódos volt, neki pedig a hagyományos jutott. Ahhoz képest eléggé kicsi lakásban élt. A konyhában maximum egy fő fért el, a nappali pont akkora volt, hogy csak egy kanapé és egy dohányzó asztal legyen, és biztos voltam benne, hogy a fürdő és a két háló sem nagy. Ő mégis elfért abban a kis lyuknak nevezhető helyen.

- Tae...- hallottam meg a becenevemet, mire bennem megállt az ütő.

- Hát még álmodni is rólam álmodsz?- keresedtem el.

Jungkook
szemszöge

Mikor felkeltem a mellettem lévő tanárnak hűlt helye volt, viszont mikor kinyitottam a szemeimet megláttam a padlón ülni, engem vislatva.

- Mennyi ideig aludtam?- töröltem meg a szememet, miközben próbáltam felülni.

- Két óra hosszát. De nekem mennem kell, csak nem akartalak itt vagyni.- állt fel.

- Ma maradjon vacsorára, kérem. Legalább ennyivel hadd háláljam meg azt amit értem tesz.- próbáltam maradásra bírni.

- De csak ha nagyon finom!

- Az lesz!- pattantam fel, a konyhába sietve.

Kivettem egy közepesen nagy lábast, majd félig tele engedtem forró vízzel. Ezután ráraktam forrni a tűzhelyre. Kivettem a szekrényből két csomag Rament, a hűtőből kettő tojást és újhagymát. A hagymának levágtam a zöld részét, míg a víz felforrt. Azt akartam, hogy a ramenem után mást ne is akarjon enni a földön. Nagy lángon hevűlt a tészta, minek tetejére ráütöttem a tojást, fedőt rakva rá, hogy meg főjjön.

- Kész!- szóltam neki, mikor levettem a tűzről, s megterítettem az étkezőasztalra.

A haja kicsit szét állt a fekvéstől, én pedig nem tudtam elmenni a tény mellett, hogy még így is jobban nézett ki, mint ahogy én valaha fogok.

- Jó az illata.- ült le.

- Ugye?- csillantak fel a szemeim, magamat is leültetve.- Szedj bártan!

Kiszedett magának egy adagot, s a forrósággal nem foglalkozva, pálcájával felhörpintett egy nagy adag tésztát.

- Finom.- bólintott.

- A... a szája. Nem ég le?

- Voltam már a katonaságban. Minden nap így ettünk.- vonta meg a vállát.

- Wow! És milyen volt?

- Milyen lehet egy katonaság szerinted? Napi nyolc óra edzés, hajnali ötkor kelés, két óra futás minden reggel. Tippelj mennyire élveztem.

- Nem várom.- húztam a számat.

- Pedig muszáj.

- Semmi sem muszáj az életben.- válaszoltam, s onnantól kezdve csendben folytattuk az evést.

Miután befejeztük, még felajánlotta, hogy segít, de én persze tiltakoztam. Én voltam a házigazda, nem pedig ő és úgy gondoltam, hogy ez így is van rendjét, ha nem várok el tőle semmit.

- Köszönöm a vacsorát.

- Én köszönöm, hogy segít nekem. Tényleg nagyon sokat jelent.

- Jól van. Jó éjszakát, Jeon.

- Jó éjszakát, Mr.Kim.

- Csak Taehyung.- mondta, majd otthagyott, engem teljes sokkban hagyva.

Most tényleg megengedte, hogy tegezzem?