Teljesen egyedül maradtunk, s mikor lerakta elém a papírt az asztalra, megbántam, hogy nem néztem át a füzetemet. Tényleg nehéz kérdéseket rakott fel, így öt percig csak néztem a kérdéseket. Nem vallottam magamat butának, de abban a pillanatban úgy éreztem magamat.

- Mi a baj?- kérdezte, miközben az asztala mögül figyelt.

- Semmi.- vágtam rá.

Élesen kifújta a levegőt, majd leengedte az ajtónál lévő "redőnyt" és az előttem lévő padra ült.

Kerek szemekkel néztem, azt kérdezve, hogy most mit is akar csinálni igazából, de hamar választ kaptam.

- Az első kérdésre az A, a jó válasz.- kezdte el.

- Ne!- állítottam meg.- Ezt nem lehet!

- Na ide figyelj.- hajolt előrébb.- Ha az osztály legjobb tanulója se képes megírni akkor az az én hibám lesz, szóval kezd el.- mutatott a papírra.

- Mi van ha valaki benyit?

- Nem fog tudni, mert becsuktam az ajtót.

- Értem.- halkultam el.

Megint elfogott egy különös érzés, s a gondolat, hogy mi mindent tudna tenni velem ha akarna, hiszen nem hall, s lát minket senki.

- Na szóval. A, B, A, C...- kezdte el sorolni, amíg készen nem lettünk.

- Ha száz pontos lesz...

- Nem lesz.- vette el a papírt.- Ugyanis ez csak kilencven pontos lesz.

- Miért segítesz nekem? Ezért kirúghatnak.

- Ha nem mondod el senkinek sem akkor nem fognak, te pedig be tudsz kerülni bármelyik egyetemre.

- Figyelj... Nem kell ezt tenned. Adj egy másikat.

- Nem.- rázta a fejét.- Azt akarom, hogy jó legyen a jegyed.

- De miért?

- Olyan értetlen vagy.- fintorodott el.

- Hogyne lennék. Elutasítasz, aztán nem, aztán megint, most meg meghamisítjuk a dolgozatomat.

- Ha azt kérdezem most tőled, hogy képes lennél-e várni még egy évet arra, hogy kapcsolatod legyen velem, képes lennél rá?

- Igen.

- Én nem.- szelte át köztünk a távolságot, s újfent megéreztem az ajkait, mi belőlem egy megkönnyebbült sóhajt fakasztott ki.

Mintha haza találtam volna, olyan boldog lettem, s felszabadultam. Minden kétségem ellenére tudtam, hogy igaz amit érzek és valódi ami történik velem.

- Tegnap...- vált el.- Meg kellett hozzak egy nehéz döntést.- nyelt egyet.- Úgy döntöttem, hogy ha te is szeretnéd és komolyan gondolod... megpróbálhatjuk.- nézett a szemembe.

- Komolyan?

- Komolyan.- simított arcomra, s éreztem, hogy hosszú ujjai körülölelik az egész arcomat.

- Akkor... mi most?

- A tiéd vagyok.- helete az ajkaimra.- Leszel te az enyém?

- Igen.- zártam be a teret ami köztünk volt, így újra érezhettem a közelségét, s a meleget ami felhevítette a testemet.

- Várj.- tolt el.

- Igen?- lihegtem.

- Először adj egy kis időt.- húzódott el teljesen.

- Mire?- döntöttem oldalra a fejemet.

- Van valaki aki... fontos számomra. Le kell zárnom vele pár dolgot.- válaszolt, nekem pedig leesett miről beszél.

- Neked van valakid!- tátottam el a számat.- Jézusom.- túrtam a hajamba, a hányás küszöbén.

- Nem vagyunk olyan kapcsolatban, csak néha együtt töltjük az éjszakát.- magyarázta, de én csak még rosszabbúl lettem.- Most... mi a bajod?- nézett a sápadt arcomra.- Jungkook, húszonhat vagyok. Azt hitted nincs szexuális életem?- vigyorgott, mintha ez olyan vicces lett volna.

Lenyelve a feljövő nyomorsavamat, nagy levegőt véve fontoltam meg, hogy mit is kéne válaszoljak.

- Én nem élek ilyen féle kapcsolatot, szóval nem tudom milyen, de ha fontos neked, akkor nem akarok közétek állni.- találtam meg a szavakat.

- Én éppen arról beszélek, hogy érted befejezném.

- Ne értem hagyj el valakit.- álltam fel.

- Akkor mégis ki miatt?- nézett utánam, miközben én az ajtóhoz siettem.

- Magad miatt.- fordítottam el a kulcsot, mi a zárban hevert, s ott hagytam.

Felnőtt ember volt, mégsem viselkedett úgy abban az lemúlt húsz percben. Sietve mentem a tesi órára, ahol ahelyett, hogy átöltöztem volna, megkérdeztem a tanárt, hogy a maradék tíz percre nézhetném-e ahogy fociznak a fiúk.

- Persze. Ülj le.- egyezett bele.

- Köszönöm.- hajoltam meg félig és már le is raktam magamat.

- Ne haragudj...- hallottam meg egy női hangot.

- Igen?- fordultam felé és meglepődve vettem észre, hogy Jisoo az, az osztály egyik legszebb lánya.

Fekete hajzuhataga felkötve tökéletes látványt biztosított a gyönyörű nyakára, s mosolya olyan hatást gyakorolt rám, mintha a nem csak a nap sütött volna ki, de egy szivárvány is megjelent volna a felhők felett.

- Tudnál esetleg korrepetálni matekból?- vakarta meg a füle mögötti, finom bőr felületet.

- Persze! Másban nem kell?- egyeztem bele.

- Nem, de ha gondolod én is segíthetek neked valamiben ami nem megy.

- Éltanuló vagyok.

- Igen.- kuncogott.

- Akkor miben kéne?- emeltem fel a szemöldökömet.

- Esetleg... nem lennél a barátom? Úgy hallottam, hogy nem nagyon szoktál randizni. Segíthetnék neked megtanulni.

- Áhh.- nevettem el magamat.- Köszönöm nem kell.- tiltakoztam.- Add meg a telo számodat és egyeztetünk a korrepről.- adtam neki a telefonomat, ő pedig szinte villám gyorsasággal írta be a sajátját, s visszaadta.

- Köszönöm, hogy segítesz.

- Szívesen.- biccentettem, majd figyelmemet újra a focira fordítottam.

Legalábbis így látszott. A fejemben teljesen más járt. Méghozzá az, hogy hogyan történhetett meg velem az egész. Miért estem bele egy tanárba és miért van az, hogy mégis tetszenek a lányok is ennek ellenére. Persze nem azt mondom, hogy nem szabadott volna megpróbálnom tényleg inkább elfelejteni az egészet és egy normális kapcsolatba menni, de Jisoo sem olyan lány volt, akiért lehoztam volna a csillagokat is. Külsőre vadító volt, szinte ellnállhatatlan, de akkor még azt hittem, hogy belül ugyan olyan üres, mint a többi osztály, s évfolyam társnőnk.