Meglepetés! Mivel hétvégén nem tudom hozni a részt hát most hoztam! Arra szeretnélek titeket kérni, hogy írjátok le kommentbe, hogy érdemes-e folytatnom a történetet.
Arthur
Morgana sehol nem volt, így felszaladtam Merlin szobájához, de kulcsra volt zárva az ajtó... elővettem a zsebemből a pótkulcsot és kinyitottam az ajtót. Merlin arcán folynak a könnyek, miközben Morgana a melleit dörgöli hozzá.
-Kérlek...-suttogta erőtlenül Merlin.-Nem akarom... én nem a lányokat...
Morgana Merlin szájára tapasztotta a kezét, majd mosolyogva összekulcsolta a kezüket.
-Vagy te leszel az enyém, vagy az új pasid...-mosolygott Morgana, majd észrevett engem  és elhátrált Merlintől.-Arthur!
-Csak menj a közeléből!-sziszegtem és Merlinhez rohantam.-Nem lesz semelyikünk sem a tiéd!
-Arthur... Merlin hamarabb volt az enyém, minthogy a tiéd lett volna. Nem adom át neked...-magyarázta Morgana, de nem érdekelt az, amit mondott... Merlin belém kapaszkodott és én az ajkaira hajoltam.
-Én nem érdemlem meg a boldogságot...-suttogta Merlin.
-De megérdemled és én boldoggá foglak tenni...-súgtam a fülébe.-Mert egy sorsunk van... együtt élünk, együtt halunk.
Merlin szemei aranyszínűen villantak meg és én hirtelen megszédültem, behunytam a szemeimet. Merlinnel egy ágyban feküdtünk és régi rongyokban voltunk... Merlin rám nevetett, majd lelökött magáról.
-Ma sok dolgod van Arthur... egy megbeszélés a nemesekkel, edzened is kell, és a király is hívat.

Merlin
Arthur belém kapaszkodott, csukva volt a szeme és izzadt is.
-Arthur...-simítottam az arcára.-Ma sok dolgod van...
-Te is láttad?-tekintett rám, miközben lihegett, majd eszébe jutott Morgana is.-Menj el!
Morgana egy szó nélkül ment ki a lakásunkból.
-Mit kellett volna látnom?-kérdeztem, mire ő elmosolyodott és az ágyra döntött.-Arthur! Ma sok dolgod van, találkoznod kell a dolgozóiddal és szerintem apáddal is beszelned kéne...
-Szeretlek.-hajolt az ajkaimra. Mi?! Ezzel a szóval nem illik így dobálózni! Ez egy nagyon fontos szó, amit csak akkor mondhatunk ki, ha komolyan is gondoljuk. Már a nyakamat csókolgatta, amikor megállítottam.
-Arthur... én nem akarom megint azt csinálni.-jelentettem ki. Bevallom, hogy féltem a választól, szerintem ez csak természetes, hisz nem ismerem őt... és nem akarom megbántani meg ilyenek.