Bókjára szégyenlősen sütöttem le a szemeimet. Egy pillanatra mintha hezitált volna, fel is pillantottam rá, az egyik lábamat felhúzva, ő pedig csak térdemhez bújva arcával mosolygott rám. Milyen kisfiús volt az a bizonyos mosoly, pedig a lábaim között volt... Igazából csak azért jöttem zavarba, mert sosem kaptam még ilyen ajándékokat, illetve nem is tudtam, hogy ő ezt most tényleg örökre nekem akarja-e adni.

- Meg sem kérdezed, hogy mi is ez pontosan? - kérdezte játékos hangsúllyal, fülig érő szájjal.

- Miért, mi ez? - nevettem el magam halkan, most már végképp zavartan, kicsit még stabilabban feltámaszkodtam, hogy láthassam az ékszert.

- Tudod... - kezdte el mutatóujja hegyével körberajzolni a lánc vonalát - Ezek itt igazi gyémántok. És most már a tiéd. Egy ilyen gyönyörűséghez, mint te, ilyen illik - húzta a száját ezúttal egy csábító félmosolyra, majd fölém hajolva nyomta édes ajkait az én ajkaimra.

- Jézusom, akkor ez egy vagyont ér! - fakadtam ki egy pillanatra, elhajolva lágy csókjából, hogy szemeibe nézhessek, bár arckifejezésem meglehetősen ijedt lehetett.

- És? - kuncogta el magát reakciómon, majd letámasztotta izmos karjait a fejem mellett, felvette a szemkontaktust is

- Hoseok... Én ezt nem fogadhatom el - ráztam meg fejemet összeszorított ajkakkal, miután lazán átkaroltam nyakát. Hogy mennyire jó érzés volt ennyire közel lenni hozzá...

- A-a, ezt meg ne halljam még egyszer - emelte fel szemöldökeit - Ez a tiéd. Kinek másnak adnám oda, ha nem neked? - mormolta halkan ajkaimra, miközben már szemmel láthatóan alig bírta ki, hogy ne térjünk vissza a kis titkos találkozó eredeti céljához, hisz rögtön elnyíltak ajkai, ahogy közelebb simult hozzám ágyéktájon.

Nos, igen. Érdekes kérdést vetett fel, ami történetesen az első gondolatom volt, miután megláttam az ajándékát. Már a harmadik nap kezdődött el a vonaton, még 24 óra sem telt el azóta, amióta először beszéltünk, de ő csak a semmiből előteremtett számomra egy ilyen ékszert. És itt most nem is a pénzről van szó, nem azt kérdőjelezem meg. Valamilyen okból ez a lánc már nála volt, amikor felszállt erre a vonatra. Talán van valakije Moszkvában, és neki szánta ezt a kissé túlfűtött ajándékot? Lehet, hogy egyébként házas, családja is van? Nem találtam válaszokat erre a szituációra, ami borzalmasan idegesített a szívem mélyén, de Hoseok türelmetlenségének hála, valamennyire el tudta terelni a gondolataimat egy kevésbé nyomorúságos irányba. Bevallom, én kicsit elkedvtelenedtem, de ő ugyanolyan tüzes volt, mint az imént, és nagyon jó úton haladt afelé, hogy már csak azért belemenjek a dologba, hogy ne érezze magát kellemetlenül. Hevesen csókolta ajkaimat, miközben lassan szabadított meg felsőmtől. Megborzongtam, ahogy a hűvösebb levegő megérintette fedetlenné vált bőrömet, de Hoseok forró tenyerei alatt hamar én is felmelegedtem. Habár enyhén még mindig ott kattogott a fejemben, hogy mi van, ha most éppen a feleségét, párját velem csalja, egyre izgatottabbá váltam én is, nem csak ő, ahogy szenvedélyes csókunk közben összedörzsölődtünk, hamarosan pedig hihetetlenül gyengéden a hasamra fordított, csípőmnél fogva emelt fel, hogy feltérdelhessek, arcom továbbra is a matrachoz nyomódott. Nem tudtam, hogy mire készül, piros arccal vártam, hogy történjen valami. A következő másodpercben a nadrágja a földön kötött ki, így pedig már csak alsóneműink anyagán keresztül éreztem férfiasságát fenekemhez simulni. Egy halk sóhajjal remegtem meg, ahogy hátamra hajolva ölelt át, vállamat csókolva lökött egyet csípőjén. Egyenletes mozgásba kezdett, egyértelmű volt, hogy jólesett neki, erőteljesen ingerelte. Nem adott hangot élvezetének, csak néha halkan sóhajtott, amikor elnyújtottabban simult hozzám, a csúcs felé közeledve pedig egyre görcsösebbé váltak mozdulatai. Halkan felnyögve mozdultam bele én is, amikor elnyíló ajkakkal rándult össze. Egy bágyadt mosollyal az arcomon hagytam, hogy karjaiba vonjon, miután egy kicsit kifújta magát, magasan emelkedő és mélyen süllyedő mellkasához bújva hunytam le szemeimet. Reméltem, hogy nagyon jó volt számára az első orgazmusa, amit velem élt át, persze tudom, hogy ha szerelmeskedtünk volna, akkor... Az sokkal másabb lett volna. Hoseok tényleg tapasztalt már, tehát elképzelhető, hogy nem voltam számára egy felejthetetlen élmény. Most még.

- Köszönöm. - nyomott egy csókot fejem tetejére, miközben hátamat cirógatta. Elég sokat fészkelődött, gondoltam a kényelmetlen alsónadrágja miatt.

- Nagyon mámoros érzés volt... Hihetetlenül izgató volt testközelből érezni, ahogy... - haraptam be alsó ajkamat, csábítóan bújva nyakához. Azt éreztem, hogy le kell őt nyűgöznöm. Pedig amúgy nagyon zavarban voltam... Halkan nevetve fogta meg kezemet, majd tekintetemet kereste, így felemeltem a fejem.

- Ha lehet, akkor most... Te jössz, kedvesem. - nézett mélyen a szemeimbe, kézfejemre csókolva. Nem tudtam, hogy készenállok-e rá, főleg, hogy elbizonytalanodtam, de... Már csak a hihetetlenül tisztelettudó felajánlkozására görcsbe rándult a gyomrom. Kételkedhetek az őszinteségében, a hűségében, attól nem tagadhatom, hogy egy nagyon vonzó férfi, aki jelenleg engem, és csak engem kíván.

- Rendben - válaszoltam kicsit gyámoltalanul, egy kicsit bágyadt mosollyal, amire fel is ült.

Mivel ismét nem tudtam, hogy mire készülhet, én is így tettem, ahogy pedig ott ücsörögtem csak egy alsónadrágban, dideregve dörzsölgettem meg karjaimat. Hoseok persze ezt végignézte, így miután gondoskodóan megsimította az arcomat, felvette a földről a ledobott ingjét és belebújtatott. Mindketten jót mosolyogtunk azon, hogy milyen nagy volt rám, de aztán egy igazán szexi torokköszörülés után térdre ereszkedett előttem. Hevesen dobogó szívvel figyeltem arcát, szinte égette a tekintete a bőrömet, ahogy egy erőteljes mozdulattal szétfeszítette combjaimat. Reflexszerűen letámasztottam tenyereimet magam mögött, a csípőmet pedig elemeltem a matractól, hogy megszabadíthasson a szorító ruhadarabtól. Szemérmesen zártam összébb combjaimat, ahogy az alsó ajkát beharapva nézett végig férfiasságomon, majd egy mosolyt visszafojtva pillantott fel rám. Gátlások nélkül ért hozzám, majd gyengéd csókokat nyomott combtövemre. Nem kínzott tovább, lassan vette szájába merevedésemet, amire a fejemet hátracsapva nyüszítettem fel, automatikusan megmarkolva puha tincseit. Én... Nem is tudtam, hogy hogyan reagáljak erre a hatalmas mennyiségű élvezetre, folyamatosan összerezdültem, az alhasamban pedig olyan hamar éreztem azt a bizonyos feszítést, mint ezelőtt sosem. Még szinte egy fél perce sem mozgatta a fejét, egyre többet befogadva, éreztem, hogy el fogok menni. Egyre elvékonyodó hangom hatására teljesen elhúzódott, egy elégedett mosollyal nézett engem, lábszáraimat simogatva, majd addig folytatta kielégítésemet, amíg végül ajkaira nem élveztem.

Megreszketve, Hoseok ingjét viselve bújtam a menedéket nyújtó izmos karok közé, már alváshoz készülődve, a vastag takarójának melegében. Ez a hajnal megmutatta számomra, hogy tényleg nem tudok még róla sok mindent, de érdemes lesz tennem ezellen. Ez a férfi elvarázsol engem, nélküle már nem is vagyok önmagam. A fellegek fölé repített engem... Lustán, hosszan csókolózva, ölelkezve, kimerülten szundítottunk el.

- Kihyun szemszöge -

Hallottam még Minhyuk és szerelme távolodó lépteit a folyosóról, és aztán bármennyire is próbáltam álomba szenderülni, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon minden rendben lesz-e. Nagyon reméltem, hogy a bolondos szőkénk racionális döntéseket fog hozni, ha szükség lesz rá.
Körülbelül fél óráig néztem ki a fejemből, hol Shownu hyung nyugodt, alvó arcát bámultam, hol pedig a holdfény által az ajtóra kivetített árnyakat. Volt időm gondolkodni, de mégsem sikerült rendet tenni a fejemben lévő zűrzavarban. Végül valamilyen csoda folytán csak elnyomott az álom.
Amikor legközelebb kinyitottam a szemeimet, már a kora reggeli napsütés tette világossá a kis kabinunkat. Hosszan nyújtózkodva, egy nagy szusszanással fordultam át a másik oldalamra, ekkor láttam meg, hogy Shownu még édesen aludt. Nem voltam túl kipihent, az órára nézve kicsit csalódtam is magamban, hogy képes voltam ilyen korán felkelni, hatkor, kevesebb, mint öt óra alvás után. A lábaimat kinyújtva tapogattam meg talpaimmal, hogy foglalt-e a felettem lévő ágy, de bizony az üres volt.
Mivel úgy éreztem, hogy most van egy kis időm magamra, csendben kiválasztottam a mai szettemet, majd lábujjhegyen elindultam a fürdőszoba felé. Kicsit elidőztem ezúttal, a reggeli rutinom után a társalgóba igyekeztem, most már a mentaszínű kötöttpulcsimban és a farmnadrágomban. Elvitelre kértem ki két pohár kávét, majd visszasettenkedtem a kabinba, hét óra előtt pár perccel simogatni kezdtem Shownu kicsit borostásodó arcélét, ekkorra már teljesen eljárta a helyiséget a friss kávé illata.

- Mókus... - mosolyodott el a szemeit továbbra is csukva tartva, majd hirtelen kapta el derekamat, halkan nevetve ölelgetett meg. - Hoztál nekem kávét? Köszönöm szépen - puszilta meg az arcomat, majd egy nagyot ásítva ült fel.

Nagyon idilli volt, ahogy szorosan egymás mellett ülve elfogyasztottuk a mai koffeinforrásunkat, közben jót beszélgettünk. Kérdezte, hogy hol van Minhyuk, de elintéztem egy nem tudommal, hisz... Végül is tényleg fogalmam sem volt a hollétéről. Persze volt egy tippem, hogy nála aludt... Ami jó jel, mert akkor valószínűleg nem esett bántódása.
Miután hyung is felöltözött, együtt indultunk el a vonat eleje felé, hátha összefutunk a harmadik társunkkal. Amint beléptünk a társalgóba, azt láttuk meg, hogy a mi szokásos helyünknél ül a keresett személy, na de nem egyedül. Hoseokkal, a kanapén összebújva reggeliztek, nem igazán zavartatták magukat, s habár háttal voltak nekünk, már csak innen is látszódott, hogy hatalmos volt a szerelem. Láttam Shownu arcán, hogy nem nagyon akarja őket zavarni, de végül az unszolásomra követett engem.

- Jó reggelt nektek - mosolyogtam kedvesen, leülve a szokásos fotelbe, legjobb barátom pedig mellettem foglalt helyet.

- Jó reggelt Minhyuk barátai - nevette el magát Hoseok, lassan elengedve Minhyuk derekát.

- Jaj, még be sem mutattam neked őket. Ő itt Kihyun - mutatott rám kollégám, amire biccentettem a fejemmel - Ő pedig Shownu - mutatta be a mellettem ülőt is, Hoseok pedig halkan elismételte neveinket.

- Örülök, hogy megismerhettelek titeket - beszélt hozzánk közvetlenül, barátságosan. - Ti is eljöttök ma az esti rendezvényre? - kérdezte meg beszélgetésindítóként.

Sokat beszélgettünk Minhyukkal, kicsit szakmai dolgokról is, de csak nagyon burkoltan, nem a jelenlegi ügyünkkel kapcsolatosan, addig Hoseok csak csendben figyelt, valóban aranyosnak találtam, hogy ennyire érdekelte minden, ami kapcsolatos volt Minhyukkal. Így viszonylag gyorsan telt az idő, időközben befutott Hoseok csak látásból ismert barátja, akkor rögtön felkelt a kanapéról, közeli barátságukról árulkodott a kissé extra kézfogásuk, de aztán sietve elköszönt Minhyuktól, gátlástalanul csókolta meg őt előttünk, majd miután egy félmosollyal intett, elhagyta a társalgót a barátjával.

- Annyi mesélni valóm van - rakta is keresztbe lábait Minhyuk szinte rögtön, amint hárman maradtunk, egy húzásra lehajtotta a maradék teáját, ami még a csészéjében volt.

- Nem gondoltam volna, hogy nála fogod tölteni az estét - néztem szemeibe enyhén aggódó tekintettel.

- Minden rendben volt, hál' istennek - sóhajtott megkönnyebbülten, majd halk hangú mesélésbe kezdett, mintha azt akarná, hogy csak én halljam, Shownu pedig ne. - Szóval. Már várt engem a folyosón, nagyon finom csókot váltottunk, aztán bevitt az első osztályú hálókabinjába. - nézte mindig félszemmel a mellettem ülőt, amire inkább teljesen közel hajoltam Minhyukhoz, hogy a fülembe tudjon suttogni. Istenem, ez a kis szőke... - Elmondtam neki, hogy még nem szeretném, és teljesen tiszteletben tartotta a kérésem. Persze azért nagyon jó orgazmust okozott nekem - kuncogott fel, amire kicsit összeszorítottam a szemeimet, és reflexből elhúzódtam az éles hang miatt. Nevetve hagytam, hogy visszahúzzon, folytatta is a történetet - Hoseok is jól érezte ám magát. Miután mindketten végeztünk, összebújva próbáltunk elaludni, de... Valahogy ott kötöttünk ki, hogy újabb és újabb élvezetet nyújtottunk egymásnak. Még szinte most is bizsergek - mondta az utolsó gondolatát kicsit magasabb hangon, amikor pedig elhajoltunk egymástól, nagyon kipirosodott az arca.

Hazugság lett volna azt mondani, hogy nem voltam féltékeny, de leginkább csak örültem, amiért nem történt baj, jól telt az estéjük. Bárcsak nekünk is ilyen egyszerűen menne... Az univerzum már túl sok jelet küld a szexuális kiteljesedésem ellen. Nekünk mindig közbejön valami...

- Akkor a lényeg, hogy minden oké köztetek - mosolyogtam rá, de kicsit zavarba jöttem én is. Még mindig furcsa erről beszélni vele...

- Igen. Kölcsönösen imádjuk egymást - vágta ezt rá rögtön, de mintha egy pillanatra a mosolya inkább szomorkás lett volna, mintsem boldog, szerelmesen eufórikus.

Inkább most nem is kérdőjeleztem meg semmit, úgy voltam vele, hogy majd este, amíg Shownu fürdik, jobban kikérdezem még a találkozójával kapcsolatosan. A nap egész lassan és unalmasan telt, szokásosan együtt ebédeltünk, ebédután pedig a kabinban pihentünk, tekintve, hogy a társalgót a rendezvény előkészületei miatt már lezárták. Minhyuk szundított egyet a kimerítő hajnala után, én folytattam a krimikönyv olvasását, amit előző nap elkezdtem, Shownu pedig a plafont bámulva feküdt az ágyán. Szerintem ő most pont azon agyalt, amin én az éjjel. Pont olyan gondterheltnek, összezavarodottnak tűnt az arca, mint amilyen az enyém lehetett.
Egész délután vártuk a főnyomozó úr hívását, de a hegyvidékes orosz táj feltehetőleg nem tette ezt lehetővé, így végül úgy vágtunk neki a koktélpartinak, hogy nem tudtuk biztosra, nyomoznunk kell-e egyáltalán valaki után. Az estéhez közeledve mind átöltöztünk, én egy fehér inget vettem fel, fényes, sötétszürke öltönykabáttal, elegáns, hozzá illő nadrággal, Shownu és Minhyuk is inget, öltönyt viseltek, hyung még egy szürke nyakkendőt is kötött. Igyekeztem nem kimutatni, de borzasztóan jóképűnek találtam, a lélegzetem is elállt, akárhányszor végigvezettem rajta tekintetem. A kameráinkat is gondosan elrejtettük, működésüket ellenőriztük. Még a fülünkbe helyeztük a jeladóinkat, hogy ha szükség lesz rá, tudjunk egymástól távol is kommunikálni. A legfontosabb az lesz ma este, hogy megbizonyosodjunk a báró kilétéről.

A rendezvény megnyitásakor már mi is megérkeztünk, a társalgó néhány bordó, arany léggömbbel volt díszítve, kialakítottak egy igazán apró színpadot, ahol a zenészek már az előadásra készültek, a pincérek pezsgőket, koktélokat kínáltak a vendégeknek. Az ajtó közelében álltunk meg, onnan figyeltük a főkalauz megnyitóbeszédét, majd miután a vendégek szabadon járkáltak, beszélgettek, mi különválva próbáltunk elvegyülni. Az egyik sarokban meghúzva magam néztem körbe, hogy látok-e ismerős arcokat, persze ott volt Hoseok és a barátja, egymás mellett álltak egy asztalnál, hátratett kezekkel, szmokingban, jól befésült hajjal, láthatóan kerestek valakit a tekintetükkel. Éppen tovább akartam állni, amikor megakadt a szemem egy alacsony termetű, sebhelyes arcú férfin. Eddig még nem láttam itt soha, folyamatosan hátrafelé pillantgatva szlalomozott a jókedvűen iszogató, beszélgető utastársak között. A szemöldökeimet ráncolva álltam lábujjhegyre, hogy ne tévesszem szem elől. Amikor kikerülte a színpadot, ott már nem takarta a tömeg, így láthatóvá vált számomra, hogy valami volt a kezeiben, fekete rongyba csomagolva. Felettébb gyanús volt, így amikor átlépett az étkezőkocsiba, gondolkodás nélkül iramodtam utána. Heves bocsánatkérések közben kerülgettem a folyosón álló embereket, majd én is eltűntem a két vagont összekötő ajtó mögött.

Az étkezőkocsi most üres volt, csak egy pincér haladt el mellettem, teli tálcával. A szívem a torkomban dobogott, egy nagyot nyelve torpantam meg a hosszú kocsin végignézve. Már el is tűnt volna? Más ésszerű magyarázat nem volt arra, hogy hová lett ilyen gyorsan, minthogy az utasok számára zárt konyhába ment, vagy legalábbis annak az irányába. Az adrenalin hatására nem hezitáltam tovább, a társaim tájékoztatása nélkül, gyors léptekkel indultam meg a konyha felé, nehéz fémajtaját lassan kinyitva néztem be. A helyiségben sötét félhomály uralkodott, egy lelket sem lehetett látni. Pár másodpercre megálltam, valami mozgást várva. A szívem majd' kiugrott a helyéről, amikor odabentről hangos csörömpölés hallatszott. A nyitott ajtón beszűrődő fénynek köszönhetően megláttam, hogy egy konzerv esett le a polcról, egy pillanatra fellélegeztem, de aztán bátorkodtam beljebb merészkedni. A leesett tárgyhoz lépve lehajoltam érte, amikor hirtelen becsapódott mögöttem az ajtó. Összerezzenve egyenesedtem ki, majd teljesen elhűlve kezdtem volna megfordulni, amikor éles fájdalom hasított a fejembe. A tarkómhoz kapva, fájdalmasan nyögtem fel, aztán lassan minden elsötétült, én pedig nem éreztem semmit.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, zúgó fejjel, kótyagosan tápászkodtam fel a padlóról, kezemet tarkómon tartva, szédülve vánszorogtam ki az étkezőkocsiba, fájdalmasan felszisszenve húztam el a társalgó ajtóját, de hirtelen nem volt erőm tovább menni innen, ahogy pedig egy középkorú nő meglátta a véres kezeimet, elsikította magát. Nehezen tudtam érzékelni a körülöttem lévő környezetet, a hirtelen felhangosodó tömeg fülsértően hatott, a következő pillanatban pedig újra felmondták lábaim a szolgálatot.
Mire legközelebb nyitogatni kezdtem szemeimet, a kemény padló nyomta a hátamat, de sérült fejemet már kitámasztották valami puhával. A látásom nehezen tisztult, de Shownu és Hoseok aggódó arcát láttam meg.

- Kihyun-ah! - remegett meg Minhyuk hangja, hajamat simította hátra a kezeivel, mint kiderült, az ő ölében feküdtem.

- Tudják... - nyöszörögtem halkan, újra összeszorítva szemeimet.

- Kik? És mit tudnak? Kihyun-ah? - hallottam Shownu feszült, ijedt hangját.

- Tudják, hogy itt vagyunk...