Ahogy néztünk bele egymás szemeibe, teljesen megfagyott a levegő. Szerintem nagyon jól tudta, hogy nem úgy értettem, vagy legalábbis nem gondoltam komolyan, csak Minhyuk előtt nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Hisz… Ha nem is mondtam ki tegnap éjjel, de utaltam rá, hogy mennyire kívántam őt, és a visszautasítása ellenére is szívesen aludtam összebújva vele. Nem igazán értettem ezt a sértett, számon kérő hangsúlyt.

- Ez nem a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy ezt megbeszéljük – néztem fel szemeibe pislogás nélkül, majd nehezen ugyan, de kiszabadítottam csuklóimat szorításából, hirtelen öleltem át, arcomat mellkasába temetve. Talán kicsit reszkettem is, a hidegtől és az ijedtségtől.

- Azt mondod? – sóhajtott feszülten, de közben olyan gyengéden zárt a karjai közé, mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban összetörhet. Éppen meg akart szólalni, amikor felemeltem fejem, szólásra nyitottam ajkaimat, ezzel félbeszakítva őt.

- Ne gondolj a szavaimba túl sokat. A tetteim elég egyértelműek, nem igaz? – mormoltam halkan, félig lehunyt szemekkel, egyre közelebb hajolva ajkaihoz.

Egy érzéki csók után játékosan haraptam meg alsó ajkát, majd kicsit kipirulva hajoltam el, lebontva magamról karjait mentem be most már a kabinunkba. Még hátranéztem a vállam fölött, de Shownu csak úgy állt ott az ajtó előtt, mint akinek a földbe gyökerezett a lába, a tarkóját vakarva nézte a padlót.

- Ne haragudj, hogy kiakadtam – szólalt meg végül, zavarában elnevetve magát, amire ellágyult tekintettel mosolyogtam rá, már az ágyamon hasalva, a telefonomat elővéve.

Mivel nem igazán tudtam, hogy mit mondhatnék, egy hosszantartó kínos csend keletkezett közöttünk. Mindketten találtunk valami elfoglaltságot, majd alig telt egy-két perc, visszatért Minhyuk is. Csak úgy csillogtak a szemei… A vigyorgása is nagyon őszintének tűnt. Azért az valamelyest megnyugtatott Hoseokkal kapcsolatosan, hogy tényleg nagyon gondoskodó és tényleg örömet tud okozni Minhyuknak.

- Na Kihyun – huppant le mellém kuncogva – Láthattad, hogy alig bír ki pár órát nélkülem. Ha ekkora az összhang, abszolút nem számít, hogy mióta ismerjük egymást. Egyébként is, nincs időnk arra, hogy napokon keresztül kerülgessük egymást, szemezgessünk a társalgó két végéből. Öt nap múlva megérkezünk Moszkvába, ha nem sikerül úgy elmélyíteni a kapcsolatunkat, lehet, hogy nem is látom többet. – kezdte is el a kis monológját, ahogy haladt benne előre, annál jobban kibiggyesztette a száját.

- Belátom, hogy igazad van. Nagyon aranyos veled, úgyhogy már nem is féltelek tőle. Külső szemlélőként úgy tűnik nekem, hogy komolyak a szándékai. – ültem fel, hogy megnyomkodhassam a vállait. – Bocsánat, hogy bele akartam szólni. – öleltem át röviden, amire ő is ezt tette.

Mivel így most valóban hűvös volt idebent is, a plédemet magunkra szenvedtem, Minhyuk is rám dőlve melegedett, a telefonja kamerájának segítségével szépítgette magát, én pedig valahogyan süteményreceptek olvasgatásánál kötöttem ki, ha már itt volt térerő, kihasználtam. Elég nyugodt volt most a hangulat, senki sem szólt egy szót sem, egészen addig, amíg Shownu telefonja nem kezdett el hangosan csörögni.

- Ah, a főnyomozó úr az – nézett ránk egy pillanatra, de aztán sietve fogadta a hívást, mi pedig igyekeztük kihallani, hogy mit mond.

Az elejét még értettük is, csak kérdezte, hogy mi újság, megvan-e mindenünk, minden rendben van-e, de aztán a vonat lassan újra elindult, így a zakatolástól, az alapzajtól már semmit sem hallottunk. Ahogy csak bámultam Shownut, teljesen megdobogtatta a szívemet. Egyszerűen csak görcsbe rándult a gyomrom a gondolattól, hogy mennyire jóképű férfi, ahogy pedig a szemeim ajkaira, aztán nyakára és ádámcsutkájára csúsztak le, muszáj volt szusszannom egyet. Borzasztóan vonz engem minden egyes porcikája… Nem tudom mit mondhatott neki a nyomozó, de valami nagyon dögös volt, ahogy összeráncolta a szemöldökeit. Amikor a fejét csóválva tette le a hívást, akkor eszméltem fel, hogy valószínűleg rossz hírt kaphattunk, felülve lélegeztem fel – mert mint kiderült, már egy ideje elfelejtettem levegőt venni -, majd aggódva döntöttem oldalra a fejem.

- Mit mondott? – kérdeztem rá rögtön, de ő csak mélyen gondolkodva a hajába túrt.

- Nem biztosak benne, hogy a báró tényleg a vonaton van. Névtelen bejelentés érkezett vele kapcsolatosan, Szöulból. Lehet, hogy ez az egész csak egy csapda volt, vagy el akarták vonni a rendőrség figyelmét. Most éppen utánajárnak a dolognak, aztán jelentkeznek, ha van fejlemény. – sóhajtott fel, én pedig összevontam szemöldökeimet.

- Szerintem meg pont hogy ez a bejelentés akart a figyelemelterelés lenni – mondta Minhyuk, amivel valamilyen szinten egyetértettem, de valahol ez az egész nagyon furcsa volt.

- De hát nem tudja senki, hogy a rendőrség tud a báró utazásáról és mi is a vonaton vagyunk. Ha valaki azért tett bejelentést, hogy eltereljék a gyanút, akkor az a személy tud róla, hogy mi itt vagyunk. És akkor az a személy kapcsolatban áll a báróval – fejeztem ki a hirtelen jött gondolataimat, majd pár másodperc csend után eszembe jutott valami. – Az az öregúr a repülőről… - csaptam a homlokomra. Hát persze… Ő volt az egyetlen, aki hallotta, hogy mi a hírhedt Lee báró után indultunk, és hogy mi a rendőrség emberei vagyunk.

- Valami nem stimmel azzal a kis öreggel. Ez most már biztos. – értett egyet velem Minhyuk, amin kicsit forgattam a szemem, hisz tegnap ő volt az, aki a legjobban próbálta bemesélni nekem, hogy csak túlreagálom.

- Azt mondta még, hogy amíg nem hívnak, addig folytassuk a nyomozást a lehető legkevesebb feltűnéssel. Bár szerintem mára hagyjuk, holnap meg majd megmondják, hogy hogyan tovább. – dőlt is el Shownu a fekhelyén, kényelmesen elhelyezkedve lustálkodott. Oké, biztosan csak azért mondja ezt, mert teli van a pocakja. Halkan nevetve, helyeslően bólogattam, majd Minhyukra néztem.

- Kihyun-ah, egy kicsit ki tudnál jönni velem? – suttogta nekem a mellettem ülő, amire kérdés nélkül fel is tápászkodtam a helyemről.

Fogalmam sem volt, hogy mit szeretne, de még a kameráját is levette, illetve az enyémet is kikapcsolta, ahogy pedig becsukta maga mögött az ajtót, meg is álltam, ő viszont a karomnál fogva húzni kezdett a fürdőszobánk felé. Kicsit botladozva indultam meg utána, aztán be is húzott magával a fürdőkabinba. Értetlenül pislogtam rá, ő a mosdókagylónak támaszkodva nézte a padlót, az ajkait harapdálva. Kicsit mintha izgult volna valami miatt.

- Szóval… - sóhajtott egy nagyot, a frufruja ismét fellebbent tőle – Azt súgta a fülembe, hogy holnap hajnalban két órakor a folyosón fog várni, mert… Kettesben akar lenni velem, ha érted mire gondolok. – nézett rám nagy szemekkel, majd vissza a padlóra.

- Igen, azt hiszem sejtem – nevettem el magam zavaromban. Sosem beszéltünk még ilyen dolgokról ketten, csak ezért voltam zavarban… Nem tudtam elképzelni sem, hogy ezt most miért osztja meg velem, főleg azután, hogy a mai napon korábban megsértődött rám, amiért „beleszóltam” a kapcsolatába.

- Jó. Szóval szerinted hagyjam, hogy ez megtörténjen, vagy mondjam meg neki, hogy ez túl gyors? – fonta össze ujjait, szégyenlősen pislogva rám. Tudtommal ez lenne az első alkalma, és… Szerintem félt egy picit.

- Én a helyedben várnék még vele. Húzd még az agyát egy kicsit. – kuncogtam halkan. Lehet, hogy a lelkem mélyén féltékeny voltam, amiért az ő vágyai beteljesülni látszottak, az enyémek pedig nem, ezért tanácsoltam neki azt, amit…

- Szerintem is várnunk kéne még, hisz… Minél tovább várunk, annál jobban fog esni, ha megtörténik. Gondolom. De azért találkozom vele, mert… Minden percben hiányzik. – mosolyodott el a szemeit is becsukva. Azért ez aranyos volt…

- Rendben. Mondanám, hogy csak óvatosan, de Hoseok nem olyannak tűnik, aki erőszakoskodna veled. – indultunk is vissza a kabinba együtt.

Bár szavaimra Minhyuk kicsit furcsa képet vágott, már nem beszéltünk többet erről a témáról, mivel hamarosan vissza is értünk. Igazából nagyon aranyosnak találtam, hogy nem akart erről Shownu előtt kérdezni… Mondjuk, ő biztosan azt hiszi, hogy köztünk már megtörtént és én tapasztalt vagyok. Ah… Bárcsak így lenne.
Mivel még kora délután volt, sokat lustálkodtunk, én elkezdtem egy krimiregényt olvasni, aztán pedig az orosz tájban gyönyörködtem, ahogy egy lélegzetelállító folyó felett haladtunk el. Elámulva, a könyökömet megtámasztva a kis asztalkánkon néztem ki az ablakon. A hegyek vonulatai, a kékes-szürkés víz, amiben tükröződött a lenyűgöző táj… Ebben a pillanatban azt éreztem, hogy szerencsés vagyok, amiért láthatom ezt, átélhetem ezt, a barátaimmal, akik a családom is egyben. Ahogy végigértünk a hídon, oldalra fordítottam a fejem, tekintetem pedig Shownuéval találkozott. Akkor ő most egész végig bámult engem? Egy gyengéd mosollyal tartottam a szemkontaktust, majd felálltam a helyemről.

A délután további részét a társalgóban töltöttük, teáztunk, én pedig egy kis desszertet is vettem magamnak, ami ezúttal egy gránátalmás pavlova tortaszelet volt. Szokásosan, én és Shownu egymás mellé ültünk le a fotelekbe, Minhyuk pedig velünk szemben, a kanapén foglalt helyet. Valami mennyei volt a pont kellően édes, gyümölcsös sütemény, társam pedig olyan csillogó szemekkel nézte, hogy halkan kuncogva vettem fel egy nagyobb falatot a villámra, óvatosan nyújtottam oda neki, ő pedig leette az evőeszközről. Mindketten mosolyogva néztünk egymás szemébe, Shownu pedig jóízűen hümmögött. Nevetve töröltem le szája széléről a krémet, amire hálás szemekkel simogatta meg kézfejem.

- Jesszusom, mint egy házaspár – forgatta a szemeit Minhyuk, aki ezt az egészet csendben végignézte.

- Jaj már Minhyuk… - nevettem halkan, teljesen előre fordulva, folytatva az evést. Ez… Egy nagyon édes gondolat volt…

- Shownu hyung, remélem nem marad üresen az a gyűrűsujj, ha visszatérünk Koreába – emelgette a szemöldökét a bolondos szőkénk, amire azért rendesen kipirultam. Shownu csak nevetett, de attól tartottam, hogy talán már fontolóra is vette a dolgot.

- Minhyuk-ah! – szóltam rá megint, most kicsit szigorúbban, de ugyanolyan játékosan, majd a fejemet csóválva ettem meg az utolsó falatokat.

Ahogy elindultam vissza a pulthoz, inkább már nem is tettem megjegyzést Shownu elégedett arckifejezésére, ahogy engem követett a tekintetével, kényelmesen belesüllyedve a fotelbe. Égő arccal fizettem, majd visszasétáltam a többiekhez.

Estefelé elmentünk vacsorázni, a tányérjaink mellé pedig kaptunk egy fényes, vörös színű papírlapot. A finom, szaftos oldalas felszeletelése közben elkezdtem olvasni, hogy mi van ráírva. Az állt rajta, hogy holnap este nyolctól a társalgóban koktélpartit fognak tartani, amire mindenki hivatalos, a vonaton utazó orosz zenészek autentikus élőzenét fognak biztosítani. Nagyon jól hangzott ez az egész, és igazából ez egy jó lehetőség lesz arra is, hogy az egész utazóközönséget meg tudjuk figyelni. Talán… Ha itt van közöttünk a báró, akkor ő is meg fogja mutatni magát, ha eddig nem is tette. Megbeszéltük, hogy majd mi is eljövünk, aztán jó hangulatban eltelt a vacsora. Mivel ismét eléggé elszaladt az idő, a kabinunkba visszatérve el is kezdtünk a fürdéshez készülődni. Én mentem először, aztán Minhyuk, végül pedig Shownu foglalta el a fürdőszobát, este fél tízre már mind pizsamában ültünk Shownu ágyán egymás mellett, az általam hozott laptopot összekötöttük a kamerákkal, és elkezdtük visszanézni az egésznapos felvételeket. Először Minhyuk felvételeit kezdtük nézni, már majdnem elaludtunk rajta, hiába tekertünk bele egy csomószor, amikor elérkeztünk az ebédutáni pillanatokhoz. Nagyon szépen, magas hangminőséggel elindult Minhyuk és Hoseok beszélgetése, ami az étkezőkocsi előtt történt. Ijedten kiáltva egyet, kapkodva próbálta a lehető leggyorsabban megállítani a felvételt, de már annyira nevettünk mind, hogy hulltak a könnyek a szemeinkből. Még percekkel az incidens után is nehéz volt normálisan levegőt venni, annyira kifulladtunk a nevetésben. Pedig igazából nem is hallottunk mást azon kívül, hogy Hoseok gügyögve mondogatta Minhyuknak, hogy mennyire hiányzott neki, pedig csak körülbelül egy órája csókolta őt utoljára. Még jó, hogy a fürdőszobai beszélgetésünknél elővigyázatos volt. Bár az elején dögunalmas volt, jó érzés volt, hogy tudtunk egy kicsit közösen szórakozni. Nem titok, borzalmasan megdobogtatta a szívemet Shownu szívből jövő nevetése.
Minhyuk kamerafelvétele után az enyém következett, már egy órája néztük, amikor kicsit elbóbiskoltam, annyira nem történt benne semmi. Egy újabb hangos nevetésre ijedtem fel, amikor most ezúttal Shownu igyekezett átugrani egy igen bizalmas beszélgetést. Rögtön égni kezdett az arcom, de így, hogy újra megismétlődött az előző eset, csak most velünk, elképesztően komikus hatást keltett. Belőlem is kitört a nevetés.

- Én nem kérdezek semmit. Huncutok vagytok. – kuncogott Minhyuk, könyökével oldalba bökve a közöttünk ülő Shownut, majd csak tovább pörgettük a videót.

Már majdnem hajnali egy óra volt, mire végeztünk a mai anyaggal, amiben konkrétan semmi használható nyom nem akadt. Kicsit zúgó fejjel, álmosan másztam át a saját ágyamra, ahogy már lekapcsoltuk a lámpákat, a szemeim pedig szinte rögtön lecsukódtak, ahogy hallgattam Shownu egyenletes szuszogását. Nagyon leterhelő volt három szemszögből végignézni ugyanazt, akkor is, ha egy csomó részt átugrottunk, vagy felgyorsítottunk. Azt gondoltam, hogy hamar el fogok tudni aludni, de ez nem így volt, éberen kuporodtam össze a plédem alatt, amikor hallottam, hogy Minhyuk lábujjhegyen kimegy az ajtón, halkan csukja be maga mögött. Szóval elérkezett a titkos találkozó időpontja…

– Minhyuk szemszöge –

Annyira izgultam a hajnali találkozó miatt, hogy abszolút nem éreztem magam álmosnak, így amikor a takaróm alatt megnéztem, hogy mennyi az idő, teljesen energikusan indultam meg, a lehető leghangtalanabbul elhagytam a kabint. Ahogy csigalassúsággal csuktam be az ajtót magam mögött, már éreztem is két tenyeret a derekamon. Egy izgatott vigyorgással fordultam meg Hoseok karjaiban, a sötét, holdfényes folyosó közepén. Most a haja kicsit rendezetlen volt, fehér selyeminget és fekete, szűkszárú pamutnadrágot viselt. Bizonyára ez lehetett a pizsamája. Csak reméltem, hogy így is tetszem neki, a fehér, lenge hosszúujjúmban és szürke rövidnadrágomban. Szívdöglesztően mosolygott rám, ahogy a lehető legszorosabban a testéhez ölelt.

- Úgy örülök, hogy eljöttél. – suttogta az ajkaimra, majd egy lágy, finom csókot váltottunk.

Nem is volt lehetőségem mondani semmit, gyengéden fogta meg kezemet, összekulcsolta ujjainkat és már húzott is magával az elsőosztályú hálókabinok felé. Hevesen dobogó szívvel léptem be az ajtón utána. Azta… Mennyivel tágasabb volt… Az ajtóval szemben volt egy nagyobb ablak, alatta egy kényelmesebbnek tűnő egyszemélyes ágy, arra merőlegesen a fal mentén pedig volt egy másik is, de az be sem volt ágyazva jelenleg. A lámpát sem kapcsolta fel, csak bezárta az ajtót. Egy kicsit görcsbe rándult a gyomrom, mert tudtam, hogy mit szeretne, és a gondolat, hogy nekem ezt most vissza kéne utasítanom… Nagyon féltem, hogy utána már nem keresné a társaságom többet. Bár ezt mégsem tartottam annyira valószínűnek, mivel őszintén jobban tartottam attól, hogy engedek a csábításának és aztán megbánom… Amíg ezen agyaltam, már le is döntött az ágyára, lehúzta rólam a nadrágomat, majd teljes testével rám nehezedve lélegezte be illatomat, arcát a nyakamhoz nyomva. Bizonyára azt várta, hogy először is beleegyezzek.

- Hol is hagytuk abba, Minhyukom? – csókolt bele nyakamba egy halk cuppanással, majd csípőm mellett támasztotta le térdeit, kiegyenesedve, lassan gombolta ki ingét, amit aztán hanyagul dobott le a padlóra.

A lélegzetemet visszafojtva, ködös szemekkel bámultam végig kidolgozott felsőtestén. Így, a holdfény megvilágításában annyira kívánatos volt, hogy feszülő alhassal, a szemeimet összeszorítva, kínlódva nyüszítettem fel. Igen, kínlódtam, mert tudtam jól, hogy még nem kéne megtörténnie, de a testem nem úgy reagált, ahogy azt az agyam diktálta. Az általam kiadott, valamelyest kéjes hang hatására felhevülten tapadt ajkaimra, szenvedélyes nyelvjátékát viszonozva kapaszkodtam meg izmos hátában.

- Én még sosem csináltam ilyet – tört ki belőlem kétségbeesetten, ahogy egy elnyújtott csípőmozgással simult ágyékomhoz férfiasságával. Ah… Baromi forró volt az egész testem.

- Hm? – állt meg rögtön tevékenységében, kicsit feljebb emelkedve vette fel velem a szemkontaktust. Alig bírta ki, hogy ne kuncogjon… Láttam ám…

- Én még… Szűz vagyok – nyögtem ki végül, de ekkor már nem mertem a szemeibe nézni. Pedig gondolom sejtette, elsőre is értette, de mégis… Olyan kínos volt ezt így kimondani.

- Szerelmem… - lágyult el tekintete, majd legördülve mellém húzott magára, s úgy ölelt magához, mintha az élete múlna rajta. Hevesen dobogó szívvel bújtam izmos mellkasához, ő pedig nyugtatóan simogatta hajamat. – Ha még nem akarod, én azt tiszteletben tartom. Nem kell lefeküdnünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat ezen az együtt töltött hajnalon – puszilt a hajamba, miközben kezét végigvezette gerincem vonalán. Teljesen libabőrösen emeltem fel a fejemet, hogy láthassam arcát. El sem tudom mondani, hogy mekkora kő esett le a szívemről, amikor meghallottam, hogy ez neki rendben van.

- Igazából… Én is akarom, csak… Félek egy kicsit – másztam rajta feljebb, hogy könyökeimet feje mellett támaszthassam le.

- Jól esik, hm? – cirógatta végig hátamat megint, egy elégedett mosollyal, ahogy pedig még lejjebb vezette kezét, beharapta alsó ajkát. Orrommal cirógattam az övét, miközben egy reszketeg sóhajjal mozdítottam meg csípőmet.

- Nem akarom, hogy kielégítetlenül maradjunk, annak ellenére, hogy egyelőre várni szeretnék az első alkalommal – vallottam be, ajkaira suttogva, majd az általam kezdeményezett gyengéd csók hamar az eddigi legerotikusabb csókunkká vált.

Igazán megtisztelve éreztem magam, hogy ennyire tisztelettudó volt még ebben a helyzetben is, teljesen biztonságban voltam a karjai közt. Lassan, óvatosan fordított a helyzetünkön, majd a felsőmet felgyűrve rajtam csókolta végig nyakamat, aztán vállaimat, majd lefelé haladva hasamat is beterítette puha puszijaval.

- Az az igazság, hogy leginkább azért akartam most találkozni veled, mert van számodra valamim. – szólalt meg, miután már pár perce csak csendben pihentette fejét pocakomon, én pedig cirógattam haját, fejbőrét masszírozgattam.

- Hogy micsoda? – kérdeztem kicsit elnyújtottan, mert tényleg meglepődtem. Elképzelni sem tudtam, hogy mégis mit akarhat adni nekem.

Szavak nélkül kelt fel, a hajába túrva lépett oda a szekrényéhez, halkan zörgött ott valamivel, de a sötét miatt nem igazán láttam semmit. Egyik könyökömön megtámaszkodva néztem, hogy mivel ügyködik, majd egy egyszerre édes és szívdöglesztő mosollyal tért vissza, feltérdelt az ágyra.

- Csukd be a szemed – mormolta halkan, amire egy szégyenlős mosollyal szót is fogadtam. Majd’ kiugrott a szívem a helyéről, mivel fogalmam sem volt, hogy mire készülhet.

Türelmesen vártam, hogy történjen valami, pár pillanaton belül két kézzel végigsimította a derekamat és hasamat, hogy újra felgyűrje a felsőmet, majd valami hideget éreztem meg a derekam körül. Megborzongva kaptam oda kezéhez, de ő csak sietve elkapta, a szájához emelte, kezet csókolt, majd a csípőmre fogva emelte azt meg. Borzalmasan csikis volt, akármit is nyúlkált ott a derekamnál, de aztán lassan engedett vissza a matracra.

- Oh, istenem… - sóhajtott fel vágyakkal teli hangon, amire most már kíváncsian nyitottam ki szemeimet. A könyökömön megtámaszkodva néztem le magamon, de rendesen kikerekedtek a szemeim.

Egy nagyon szép, vékony ezüstlánc volt az, amolyan testékszer, testlánc, a vízszintesen húzódó láncból pedig lefelé lógott még pár, amiknek a végén átlátszó kövek csillogtak.
Az már egyértelművé vált számomra, hogy Hoseok gazdag, de jelen pillanatban nagyon sok kérdés megfordult a fejemben. Viszont ezeknek a feltevésére nem hagyott időt, a lábaimat gyengéden szétfeszítve térdelt a combjaim közé, alig hozzáérve bőrömhöz cirógatta végig a lánc vonalát.

- Nagyon jól áll. Elvarázsolsz, Minhyuk-ah…