-Sharon bemutatom Gabriellát. Bár már találkoztatok.-mondta Steve ahogy a lány felé mutatott.
-Tudom ki ő.-mondta Sharon.
-Ismer engem?-kérdezte Gabi.
-Az egész S.H.I.E.L.D ismeri magát. Több ügynökünk vesztette az életét egy hónap alatt te miattad mint az előző tíz évben.-mondta ki Sharon a fájó szavakat amik hallatára Gabi torkába gombóc keletkezett.
-Sharon! Kérlek.-nézett Steve a nőre, jelezve számára hogy elég legyen.
-Miért? Elvégre tudnia kell mit tett az emberekkel.-mondta Sharon a kapitánynak.
-Elég sokk érte már őt.-mondta kicsit határozottabban a kapitány.
-Jól vagyok.-mondta kicsit elhalt hangon Gabi.-Ne haragudjatok.-állt fel az asztaltól ahogy az emelet felé vette az irányt. Bezárva maga mögött az ajtót, leült az ágyra és folyamatosan a szavak ismétlődtek a fejébe amit Sharon mondott. Steve zökkentette ki őt a gondolataiból.
-Minden rendben?-kérdezte ahogy bement a szobába és leült a lány mellé.
-Persze.-válaszolta egyszerűen, de valójában a gondolatai szépen lassan marcangolták szét a szívét.
-Nem a te hibád...-mondta Steve.-Nem önmagad voltál mikor az esetek történtek.
-De én öltem meg őket.-mondta Gabi lehajtott fejjel.
-Nem.-válaszolta Steve.-Nézz rám Gabi.-Gabi szemei a férfira néztek.-Nem te ölted meg őket. Érted?
-Biztos jó ötlet ha itt vagyok veletek? És ha újra ártani fogok nektek? Ha újra bántani foglak téged?
-Vigyázok rád.-mondta Steve és a szavai egyre jobban megnyugtatták a lányt.
-Még az a seb se gyógyult be amit utoljára okoztam neked.-simította végig a kezét Steve szeme feletti sérülésen.
-Ez semmiség.-mosolygott a lányra.
-Azt a tökéletes arcod elrontottam.-mosolyodott el Gabi.
-Tökéletes arcom lenne?-mosolygott a lányra.
-Oh most elbíztad magad. Igaz?-nevette el magát Gabi ahogy a keze lassan lebontakozott a kapitány arcáról.
-Kevés bókot kaptam az évek alatt.
-Őszintén nem ezt akartam mondani, csak úgy gondoltam így kevésbé fogsz haragudni.-nevetett a lány.
-Na szép, még benned se bízhatok.-tette a sértődöttet a férfi. Gabi pedig nem tudni milyen indíttatásból a fejét a kapitány vállára hajtotta.
-Néha...jó lenne vissza menni az időben. Ez a világ...kevésbé érzem hogy idetartozok.
-Még én is képtelen voltam megszokni ennyi idő után.
-Biztos nagyon magányos voltál.
-Eleinte nehéz volt...borzasztóan. Most már csak a sok zajt, technikát kell inkább megszoknom. Szerencsére régen is voltak bunkó emberek és ebben a világba is jutott bőven.-erre Gabi elmosolyodott.-Hiányoznak a régi kiállítások amikre annyiszor mentünk be ahányszor csak akartunk, a régi Stark bemutatók, a rengeteg bál és mulatság.
-Emlékszel arra mikor szuperkatona lettél és bált rendeztek neked?
-Igen.-válaszolta a kapitány.
-Az volt a kedvencem mind közül.
-Miért? Mert Howard Starkkal mentél?-gúnyolódott Steve.
-De paraszt vagy.-nevette el magát Gabi.
-Na miért volt az a kedvenced?
-Most már nem mondom el.-játszotta Gabi a sértődöttet.
-Lehet nem is akarom hallani az indokot.-nevette el magát.
-Lehet jobb ha nem hallod.-mosolyodott el Gabi.-Az a lány...Sharon. Ő a barátnőd?
-Még nem kérdeztem meg, párszor már elmentünk együtt egy-két programra.
-Kedveled?-emelte fel a fejét Gabi.
-Kedves egy lány.
-Érzékeltem...-motyogta Gabi.
-Hidd el, hogy az. Ez sajnos most hülyén jött ki, de tényleg jól el lehet vele beszélgetni. Lehet később ha lenyugszik akkor ti is barátnők lesztek.
-Lehet.-válaszolta Gabi.
-Most viszont megyek, mert lent vár...jól meg leszel?
-Persze, menj csak.-mosolygott a férfira. De ahogy a kapitány elhagyta a szobát vajon miért fájt mégis a szíve? Gondolataiból újra kopogás zökkentette ki.
-Bejöhetek?-kérdezte Natasha.
-Persze.-válaszolta Gabi.
-Hoztam sütit, hátha jobb kedved lesz tőle. Láttam a reggelihez se nagyon nyúltál, ez hátha jobban fog ízleni.-mosolygott Gabira.
-Nagyon kedves vagy, köszönöm.-mosolygott lányra.
-Így nem is nézel ki annyira veszélyesnek. A maszkkal sokkal ijesztőbb voltál.-nevette el magát ahogy az ágyra leült.
-Lehet még én is megijednék saját magamtól...-válaszolta.
-Nem akartalak megbántani...inkább csak azt akartam mondani, hogy így emberi ,,formádban" igazán kedves lánynak nézel ki.
-Nem akarok nektek ártani...nem akarlak bántani titeket.
-Elhiszem.-mosolygott a lányra.-Ami veled történt...ahogy elmesélted igazán ijesztő. Belegondolni is félelmetes. Igazán erős egy nő vagy, ha minden fájdalmat amit okoztak túlélted.
-De teljesen tönkretették az életem.
-Miért mondod ezt? De nézd meg, élsz és a régi barátoddal újra lehetőségetek van arra, hogy mindent úgy csináljatok mint régen.
-Ha nem élnék, talán most nyugodtabb élete lenne.
-Ne mond ezt, Steve szerintem leírhatatlanul boldog hogy megtalált. Neked nem esne jól ha egy régi barátod akiről azt hitted meghalt szembe jönne veled az utcán?
-Szerintem szívrohamot kapnék...-mosolyodott el Gabi, Natasha pedig röhögőgörcsbe tört ki.-Szerinted Steve biztonságban lesz ha itt maradok mellette?
-Steve tud vigyázni magára...hidd el sokkal jobban félt téged mint a saját életét.
-Mindig is ilyen volt...erről még most se tudott leszokni.
-Milyen volt régen?
-Ki?-nézett Natashara.
-Hát Steve! Ki más!
-Már kisgyerekként is remek barát volt, soha se csalódtam benne...amikor meg már idősebb lett sokszor ment a feje után, ha valamit ki gondolt, eltervezett annak úgy kellett lennie. De mindig előrehelyezte mások biztonságát a sajátjánál. Mindig számíthattam rá.-mosolyodott el Gabi ahogy a régi életükre gondolt.
-Biztos nagyon közelálltatok egymáshoz.
-Túlságosan...-mondta ahogy a padlót nézte.
-Nem is tudom, milyen érzés lehetett mikor megtudtad hogy Steve nem tér vissza hozzád.-mondta Natasha ahogy a lányt nézte és rá kellett jönnie hogy ez a lány valójában nem gyilkos. Nem. Ő egy egyszerű lány rengeteg fájdalommal. Az a személyisége ami emberek életét oltotta ki, az nem ő.
-A mai napig bennem él az utolsó beszélgetésünk.
-Miről beszéltetek?
-Egy ígéretet tett.-mosolyodott el Gabi.
-Ígeret?-nézett értetlenkedve Natasha.-Milyen ígéret?
-Hagyjuk.-mosolyodott el Gabi.-Az régen volt, és biztos vagyok benne hogy már nem is emlékszik rá. Azóta amúgy is annyi minden változott.
-Most pedig szörnyen kíváncsivá tettél.-mondta kíváncsiskodóan.
-Sajnálom.-mosolygott a lányra.
-Na majd egyszer, talán kihúzom belőled. Örülök, hogy beszélgettünk most pedig magadra hagylak a süteményeddel. Pihenj aztán hidd el napról napra jobb lesz.-nyugtatta a lányt aki mosolyra húzta az arcát ennek hallatán. Bizakodva.