Steve Rogers emlékei:

A harcnak vége. Vesztettünk. Mind vesztettünk. Hogy pontosan mi is történt?
Mind éreztük, hogy közeledik az amitől mélyen legbelül mind féltünk, csak nem ismertük be. Egy hadsereg ami érzéketlenül gyilkol.
-Mindenki a helyén?-kérdezte T'Challa.
-Igen!-hangzott a válasz. Talán az nyugtatott egy picit, hogy Gabi távol van a csata mezejétől. Az, hogy Wanda pedig mellette van még egy apró súlyt dobott le a szívemről. Bíztam benne, hogy ő Gabira és Vízióra is vigyázni fog. Erős, határozott és eltökélt volt, hisz számára talán még fontosabb volt ez a harc. Harc, hogy boldog lehessen.
Muszáj voltam koncentrálni, győzni akartam. Azt hittük a kapu megvéd minket de rá kellett jönnünk muszáj közelharcra folyamodnunk, hogy Víziót megvédjük. Így a kaput kinyitottuk. Egyenest az ellenséggel szembe támadtunk, őrült tempóba futottunk. Eközbe csak remélni tudtam, a feleségem nem látja ezeket a képsorokat.

Gabriella Scott emlékei:

-Gabi kicsit nyugodj meg!-szólt rám Wanda. De képtelen voltam rá. Szíve legmélyén ő is izgult, nagyon izgult mégis volt annyi ereje hogy összeszedje magát.-Gabi!
-Folyamatosan Stevere gondolok! Féltem, nagyon féltem! Mi van ha baja esik?
-Erős, T'Challa emberei is erős harcosok, a csapat is Steve mellett van nem kell félned! Megvédenek minket!
-Tudom...de akkor ki védi meg őket?-néztem az ablakból a sorakozó harcosokat, majd a szemem azonnal az első sorban álló férfira terelődött. A férjem volt az, teljes felszerelésben.-Steve...nem sérülhetsz meg!-mondtam halkan ahogy próbáltam az izgalmam elnyomni.
-Minden rendben lesz!-nyugtatott Shuri.
-Minden...minden rendben!-ismételtem. De valahogy nem hittem benne. Egyik pillanatban meghallottuk T'Challa hangját.
-Nyissátok ki a tizenhetes kaput!-hallottuk az utasítást. Azonnal a fejem a hang irányába kaptam. Mi? Hisz a kapu a védelmük. Az nem lehet....! Többszöri kérdezés után is T'Challa válasza az volt, nyissuk ki. A fejem azonnal a mezőre tévedt amire az ellenség eddig nem jutott.
-Steve...!-aggódtam. Megláttam a kaput kinyílni amin az ellenség a csapat felé rohan. Gyilkolni, ölni akarnak. Majd a hadsereg teljes erővel rontott neki ezeknek a véregző fenevadaknak. Látom ahogy Steve minden erejével a győzelemért küzd. De sokan vannak. Nagyon sokan.-Wanda maradj itt!-indultam az ajtó irányába.
-Mi? Nem!-kapta el a kezem.-Nem teheted!
-A férjemről van szó!-voltam határozott.
-Nem csak róla, a csapat is ott van! Én értem hogy izgulsz de biztos vagyok benne Steve képtelen lesz koncentrálni ha meglát téged odalent!
-Én pedig abba nem nyugszok bele hogy ne lássam őt többé!-ideges voltam, szörnyen ideges.

Steve Rogers emlékei:

Egyre jobban szorul a hurok a nyakunk körül. Túl erőben vannak. Lassan fogy az erőm és eleség leszek ezeknek a szörnyeknek. Ez lenne a háború vége? Lassan belenyugszom hogy nem látom többé a feleségem gyönyörű mosolyát és szemeit mikor hirtelen a rám támadó szörnyeket valaki lőni kezdte. Felkaptam a fejem és a feleségem láttam harcolni a fenevadak ellen.
-Ga-Gabi!
-Jól vagy?-rohant hozzám ahogy tiszta lett a terep.
-Te...te mit...?
-Emlékszel? Együtt...élve vagy halva...!-segített fel a földről.
-Itt nem vagy biztonságban!-a fegyver mellettem sült el. Határozott tekintete volt.
-Senki sincs biztonságban amíg ezek itt vannak!-mondta ahogy a következő ellenséggel harcoltunk együtt.
-Gabi!
-Harcoljunk Steve! Én fedezlek! Kapjuk el a rohadékot és menjünk haza! Ez a cél!-mondta és láttam a szemein hogy képtelen vagyok őt lebeszélni. Lassan úgy tűnt győzelemre állunk amíg meg nem hallottam a fülesen keresztül. Elkapták Víziót. Gabira néztem aki egy bólintással jelzett induljunk. Futottunk, őrült tempóba hogy időbe odaérjünk.

Gabriella Scott emlékei:

Életemben nem küzdöttem ennyire semmiért. Hogy miért is küzdöttem most? A boldogságunkért. Látom ahogy Steve minden erejével harcol, majd a földre esik. Támadok de sikertelenül. Fáj már mindenem. De harcolni akarok. Látom ahogy Wanda feladja a boldogságát, hogy megvédjen minket ami a szívem egyre jobban összetöri. Thanos erős. Erősebb mint mi. A fájdalom egyre jobban erősödik bennem de támadok. Védeni akarom a férjem, a családom, a barátaim de esélytelen az egész. Látom ahogy az utolsó követ is a helyére helyezi amitől a szívem dupla sebességgel kezd verni. Nem...nem győzhet! Thor minden erejével véd minket, oka van annak, hogy nyerni akar. Mert nagy árat fizetett ő is. Mégis az utolsó dolog amit látok...egy csettintés...

Steve Rogers emlékei:

Akármennyire is próbálom legyőzni őt, képtelen vagyok rá. Lehet vesztünk? Lehet hiába való volt minden? A szemem a feleségem keresi. Látom, ahogy a földön fekszik, fájdalmak közepette. Mégsem adja fel.
-Gabi ne!-kiabálok neki de ő mégis újra támad. Egy ütés és újra a földre került. Elöntött a düh. Az, hogy a feleségemnek árt talán még jobban feldühített mint eddig bármi más. Újra támadásra készülök de Thor megérkezik. Lehet nyerünk? Lehet Thornak köszönhetjük, hogy megakadályozzuk az emberiség pusztulását? De Thanos eltűnt.-Hova lett?-keresem a szememmel. Majd meglátom a barátaim akik sorban porladnak el mellőlem.-Ne...ne!-kiabálom, ahogy azonnal a feleségem keresem.
-St-Steve!-hallom a hangját. Fél. Hallom a hangjában.
-Gabi!-pillantom meg, de mielőtt hozzáérnék...elvesztettem.