-Miért nem mész haza Gabi?-kérdezte ahogy látta Gabi szemei csukódtak lefele.
-Mi?-nyitódtak ki hirtelen a szemei.
-Miért nem mész haza? Menj haza aludni.-mondta a kapitány a lánynak.
-Nem, jól vagyok.-rázta meg a fejét, ahogy próbálta az álmosságot elhesegetni a szemeiből.
-Kicsim, álmos vagy. Menj haza. Én jól vagyok.-erőlködött Steve.
-Nem akarlak egyedül hagyni.-mondta őszintén.
-Nem vagyok egyedül. Tony így is a legjobb orvosokat, nővéreket kérette mellém. Nem lesz baj.-nyugtatta őt.
-Még egy kicsit had maradjak veled.-kérlelte Gabi.
-Neked hiába beszél az ember, igaz?-mosolyodott el ahogy az ágyon arrébb csúszott.-Gyere akkor ide mellém.-mutatott az ágyra maga mellé.
-Jó itt.-erőlködött.
-Most miért vagy ilyen makacs?-nézte a lányt.
-Haragszok rád, amiért nem vigyáztál magadra.
-Komolyan? Ez a probléma?
-Oda a tökéletes testednek.-mondta ahogy a szemei egy pillanatra se terelődtek el a kapitányról.
-A tökéletes testemnek?-ismételte meg Steve.
-Annak.-bólintott.-Sebhelyes lett a hasad.
-Gyorsan meggyógyul, ez miatt kár haragudnod rám.
-Elfelejtettem milyen aggódni azért akit szeretek....!
-Gabi.-mondta ki a nevét ahogy megértette Gabi félelmét.
-Mikor katona voltál, akkor is minden bevetésed előtt izgultam. Azt hittem majd megnyugszok, de addig soha se tudtam amíg épségben haza nem értél. Teljesen elfelejtettem milyen érzés is volt ez.-mosolyodott el ahogy visszaemlékezett.
-Sok minden más volt akkoriban.-mosolyodott el Steve is.
-Néha visszamennék abba az időbe.
-Én nem.-vágta rá azonnal a kapitány.
-Miért nem?-lepődött meg Gabi.
-Egyszerű. Mert akkor még nem voltál az enyém.-Gabi erre elmosolyodott majd felállt a székéből egyenesen Stevehez bújt.
-Azt mondtad nem akarsz idejönni.-mosolyodott el Steve.
-Nem vártam, hogy ilyen édes dolgot fogsz mondani.-válaszolta ahogy a kapitány mellkasára helyezte a fejét vigyázva nehogy a sebének ártson.
-Hamarabb kellett volna akkor.-nyokott egy puszit Gabi feje búbjára.
-Nem.-rázta meg a fejét.-Ez így volt tökéletes.-Gabi észre se vette hogy elnyomta az álom, a kapitány karjaiban. Az ablakon beszivárgó napsugár ébresztette fel.-Basszus.-ült hirtelen fel.
-Mit csinálsz?-mosolyodott el Steve.
-Elaludtam.-jutott el az agyáig az igazság.
-És? Mi a baj vele?-értetlenkedett a kapitány.
-Biztos alig tudtál aludni tőlem.
-Ez nem igaz, mert nagyon jót aludtam melletted.-nézte folyamatosan Gabit.
-Gondolom.-kelt fel Gabi.
-Hova mész most?
-Kávét venni, vennék neked is de kétlem hogy most ihatsz.-mosolygott hátra a férfira. Gyorsan útbaigazítást kért az automatához amit készségesen meg is mutatott neki egy nővér. Majd miután a kezében tartotta a gőzölgő, friss kávét visszaindult a kórterembe. Ahogy az ajtóhoz ért azonban nem várt vendéggel találta szembe magát.
-Oh, ez a nő mit keres itt?-nézett hátra Sharon a válla felett.
-Én...-Gabi nem tudott válaszolni, lesokkolt.
-Jobb lenne ha mennél, a barátommal kettesbe akarok lenni.-mondta gőgösen Sharon. Akkor beugrott Gabinak. Valójában ő állt Sharon és Steve kapcsolata közé. Hisz ők a mai napig még együtt vannak. Minden szó nélkül akart sarkon fordulni és elmenni.
-Gabi!-szólt a lány után de hiába.-A francba.-kezdte a kezéről letépkedni a tapaszokat amik biztosították a tűk helyét amin keresztül az infúziót és a gyógyszereket kapta.
-Te most mit csinálsz?-nézte értetlenkedve Sharon.
-Hagyj.-folytatta Steve, majd kisebb fájdalmak közepette indult Gabi után.-A francba.-idegeskedett. Majd megpillantotta a menekülő lányt.-Gabi!-szólt újra utána.
-Te...te normális vagy?!-kiabált a férfira.-Te mi az istent keresel itt?
-Végre megvagy.-kapkodott levegőért.
-Francba, neked nem kellene itt lenned!-kiabálta le a férfit.
-De! Itt kell lennem.-mondta ahogy még mindig nehezen kapott levegőt.-Ami előbb volt...az már vége.-kezdte.
-Steve.
-Esküszöm, hogy nem érzek iránta semmit. Amikor azt hittem éreztem, valójában akkor se az volt...nem szerelem.
-Steve!-hallatszott Sharon hangja az ajtóból.
-Menj be Steve, még megfázol.
-Gabi kérlek!
-Mindjárt megyek utánad, rendben?-mosolygott a férfira.-Menj már!
-Gyere ide.-húzta magához a lányt.-Szeretlek, nagyon szeretlek.
-Tudom.-mosolyodott el Gabi.
-Ugye tényleg visszajössz?-kérdezte aggódva.
-Már mögötted vagyok.-mosolygott rá.
-Alig várom hogy utolérj! Addig lerendezem Sharont rendben?-simogatta meg Gabi arcát.
-Rendben.
-Ne feledd, szeretlek!-rohant vissza a kórházba.