-Biztos megleszel?-kérdezte aggódva ahogy indulásra készen álltak.
-Mi baj történhet?-simogatta meg a kapitány arcát.
-Most hogy az enyém vagy, egy pillanatra se akarlak egyedül hagyni...!-döntötte a homlokát Gabiénak.
-De a munka az első Steve. Ezt te is tudod.-mosolygott rá. Majd Steve zsebébe nyúlva húzott ki egy apró csokoládét.-De ezt megtartom.
-Sietek vissza hozzád, rendben?-nyomott egy puszit Gabi homlokára.
-Várni foglak.-adott egy puszit Steve arcára majd a csapat eltűnt a szeme elől. Tudta, hogy Steve az évek alatt szörnyen erős lett és az edzések alatt azt is látta a csapat mire képes. Biztos volt abban ha ők együtt összedolgoznak verhetetlenek. Mégis a szíve aggódott értük. Ezek az érzések, amik most a mindennapjait töltik ki, nem voltak jelen mikor a tél harcosa volt. Ott csak a vérrontás, gyilkolás töltötte ki az elméjét és az érzelmeit ezek teljesen megölték. Mégis ez a férfi a szeretetet felélesztette benne.-Hol lehetnek már?-ült a kanapén ahogy az ujjait tördelte. Majd kinyílt a lift és a csapat lépett ki rajta. De egy személy nem volt köztük. Gabi szívébe mintha kést döftek volna, a sírás fojtogatta.-Hol...hol van?
-Beviszlek hozzá a kórházba..!-jelzett a fejével Tony a lift felé.
-A...a kórházba? Mi történt vele?-szörnyen ideges volt.
-Gyere, út közben elmesélem.-léptek be a liftbe. Gabi légzése nehezült, úgy érezte nem kap levegőt.-Lélegezz, Gabi.-mondta neki Tony ahogy látta a lány reakcióját.
-Hogy...hogy sérült meg?-csuklott el a hangja.
-Minket akart megvédeni, ami ha innen nézzük sikerült is. Csak azzal nem számolt, hogy ezzel ő sérül meg.
-Mennyire súlyos?-pánikolt egyre jobban.
-Gabi meg kell egy picit nyugodnod, különben nem fognak beengedni hozzá.-jegyezte meg ahogy megálltak a parkolóba.-Felkísérlek rendben?-mutatta a kórterem felé az irányt.-Csörgess meg ha haza akarsz jönni és jövök érted rendben? Ha bármire szükséged van keress nyugodtan.-adott át egy telefont neki.
-Köszönöm Tony.-hálás volt a férfinak.
-Nincs mit. Végre a kapitány boldog, és ezt neked köszönhetjük. Mind hálásak vagyunk azért amiért mellette vagy.-ütögette meg a vállát majd visszaindult a kocsijához. Gabi félve lépett be a kórterembe ahol már Steve ébredezett.
-Szia kicsim!-pillantotta meg a lányt ahogy az arca azonnal mosolyra húzódott. De Gabi szeméből csak a könnyek indultak meg.-Ne! Kicsim...kérlek ne sírj!-nyújtotta ki a kezét az irányába.-Gyere ide.-kérte.
-Azt mondtad nem fogsz megsérülni.-ölelte át a kapitányt.
-Ne haragudj. Biztos szörnyen aggódtál.-simogatta a hátát.
-Annyira megijedtem.-tört ki zokogásba.
-Minden rendben, itt vagyok.-próbálta nyugtatni.
-Majdnem elveszítettelek.-ölelte továbbra is a kapitányt.
-Nem annyira vészes a helyzet kicsim.-emelte fel a lányt fejét a mellkasáról.-Nézz rám. Nincs semmi komoly baj. Egy-két súrolás.-de Gabit nem tudta hülyére venni hisz a kötés a hasán nem erről árulkodott.
-Igen? Csak súrolás?-nyomta meg enyhén a sebet mire Steve felszisszent.-Ne kamuzz nekem Steve Rogers mert esküszöm amint kijössz innen én magam tekerem ki a nyakad.
-Hova lett az aggódó lány aki még előbb a vállamon sírt?-mosolyodott el Steve.
-Gyűlölöm hogy itt vagy...hogy megsérültél.
-Tényleg nem súlyos, ne aggódj már ennyire.-próbálta megsimogatni Gabi arcát.
-Ha még egyszer azt mondod nem súlyos, ne aggódjál esküszöm hogy behúzok egyet a kötés helyére...és az nem lesz kellemes.-ideges volt Gabi de ez teljesen érthető volt.
-Sajnálom ha megijesztettelek.-mondta Steve ahogy megfogta Gabi kezét.-Nem sikerült betartanom az ígéretemet, de máskor esküszöm jobban fogok figyelni. Rendben?
-Nem sérülhetsz meg...-mondta Gabi ahogy megcsókolta Steve homlokát.-Szeretlek téged és szükségem van rád.
-Bújj ide mellém.-csúszott arrébb.
-Ne próbálj hatni rám, akkor is mérges vagyok.-jegyezte meg ahogy mellé bújt.
-Szeretlek Gabi.-húzta magához közel.-Hallod? A szívverésem miattad olyan gyors.
-Most azt akarod mondani hogy miattam lesz szívrohamod?-nézett rá Gabi mire Steve elnevette magát.
-Te bolond. Most teljesen úgy viselkedsz mint a régi szép időkben.-emlékezett vissza.
-Csak akkor még én védtelek meg téged...
-Most pedig ez az én feladatom.-találkoztak a szemeik.-Meg akarlak védeni minden fájdalomtól téged.
-Akkor gyorsan gyógyulj meg és légy velem.-vágta rá azonnal.
-Értettem, parancsnok.-viccelődött vele.
-Fogd be.-rakta vissza a fejét Steve mellkasára.-Szeretem hallgatni a szívverésed.
-Nélküled nem is dobogna.
-Ennek a szívnek egy életen át dobognia kell...pont így mint most.
-Egy életen át?
-Igen.
-Most ezt vehetem annak az igennek?
-Milyen annak az igennek?-értetlenkedett.
-Hogy a feleségem leszel.
-Meddig akarsz még ezzel szórakozni velem?
-Nem szórakozok. Teljesen komoly vagyok.-jegyezte meg.
-Te komolyan el akarsz majd engem venni? Úgy hogy azt se tudod mit hoz a holnap?
-Azért élek a mának.
-Tehát egyszer fehér ruhában kell elédsétálnom?
-Ma is megteheted.
-Steve!-szólt rá Gabi. Steve pedig elmosolyodott.
-Szeretlek kicsim!-csókolta meg amit Gabi viszonzott.