-Natasha te tudtál erről?-nézett Steve a lányra ahogy idegesen figyelték a kutatókat akik Gabira helyezték a műszereket.
-Nem, ha tudtam volna én is lebeszéltem volna róla.-válaszolta a lány.-Szerinted rendben lesz?-kérdezte aggódva Natasha.
-Remélem...-mondta Steve ahogy egy pillanatra se vesztette szem elől Gabit.
-Rendben, most egy kis furcsa érzést fog érezni. De nem kell félnie.-mondta az egyik kutató Gabinak aki csak behunyta a szemét és várta a következő lépést. Hirtelen a teste megfeszült. Nehezebben kapott levegőt és a fájdalom eluralkodott rajta. Kiabált a fájdalomtól. De a gyilkos személyisége nem jött elő. Steve azonnal berontott a terembe ahogy gondolkodás nélkül tépte le a műszereket a lányról.
-Gabi!-simogatta meg a lány arcát.-Gabi nyisd ki a szemed!
-Si-sikerült?-kérdezte Gabi ahogy erőtlenül nézett a férfira.
-Hál'Istennek.-mondta ahogy magához húzta a lányt.-Mennyire megijesztettél.-mondta ahogy szorosan ölelte.
-Ez mégis mire volt jó?-kezdett Natasha a kutatókkal kiabálni ahogy figyelte Gabit és Stevet folyamatosan.
-Nyugodjon meg Romanoff ügynök.-mondta Fury teljes nyugodtsággal.
-Azt gondolta ha kisütik az agyát megtudják mi okozza az átváltozását?-kérdezte a nő idegesen.
-Az agy emlékszik mindenre, azt gondoltuk amint megzavarjuk az ideget ami előváltja választ kaphatunk a kérdésekre.-mondta a csoportvezető.
-Felejtse el hogy tesztelgessenek továbbra is rajta.-mondta Steve határozottan ahogy a karjaiba felemelve a lányt indult ki a kijárat irányába.
-Most mégis hova viszi?-kiabáltak a kapitány után.
-Haza.-válaszolta ahogy egy pillanatra se érdekelte az emberek véleménye, csak a lányt látta maga előtt és azt hogy mennyi szenvedésen kell átmennie ez miatt az egész miatt.
-Steve.-mondta a férfi nevét Gabi ahogy figyelte a kapitány komoly tekintetét.
-Minden rendben lesz, még egyszer nem hagyom hogy bárki is hozzád nyúljon. Erre megesküszöm.-tartotta szorosabban a lányt. Gabi ahogy nézte a kapitány arcát azt a férfit látta maga előtt aki régen volt. Azt aki bárkivel képes szembe menni, a jó érdekében. Ahogy haza értek minden magyarázkodás nélkül vitte a lányt a szobájába ahol befektette az ágyba.-Sajnálom, amin keresztül kell menned.-mondta ahogy megsimogatta a lány arcát.
-Nem a te hibád.-mondta neki a lány de Steve arca mindent elárult. Magát hibáztatta.-Tudom mire gondolsz...
-Pihenj, rendben?-fordult az ajtó irányába mikor Gabi kezei megfogták a kezét.-Mi a baj? Fáj valamid?-nézett aggódva a lányra.
-Nem...maradnál itt?-kérdezte ahogy a szemkontaktus egy pillanatra se szakadt meg.
-Csukd be a szemed és aludj.-mondta Steve.
-De....-kezdte volna.
-Itt maradok, pihenj csak.-mondta ahogy leült az ágy melletti székre.
-Nem...nem feküdnél ide mellém?-kérdezte meg félve. Annak ellenére amit tegnap látott és a szíve továbbra is fájt, érezte hogy szüksége van Stevere. Jobban mint valaha. Steve pedig egy szó nélkül teljesítette a barátja kérését. Csak nézték egymást, és tagadhatatlan hogy Steve több időt elidőzött ahogy Gabi arcát vizsgálta.
-Történt valami tegnap?-kérdezte most már megnyugodva Steve ahogy egy pillanatra se terelődött el a figyelme. Gabi nem válaszolt csak megrázta a fejét.-Ismerlek...történnie kellett valaminek.-Gabi pedig nem tudta visszafolytani a könnyeit. Közelebb húzódott a férfihoz ahogy szorosan a mellkasába temette az arcát.-Gabi.
-Csak egy kicsit...maradjunk így. Kérlek.
-Mondott neked valaki valamit...? Vagy bántott valaki?
-Nem...-válaszolta Gabi.
-Régen is szörnyen hazudtál, most se megy jobban.
-Fáradt vagyok.-mondta ahogy próbált nem reagálni az előző kijelentésre.
-Hagyjalak egyedül?
-Nem akarom, hogy még elmenj...-mondta ahogy szorított Steve pólójának szorításán.
-Nem megyek sehova.-nyugtatta a lányt ahogy ő is átkarolta őt.
-Borzasztóan hiányoztál.
-Gabi....
-Amikor megtudtam, hogy nem térsz többet vissza...mintha a szívemet ezer darabjára törték volna.
-Senki se gondolta hogy ez fog történni. Hisz azt se gondoltuk, hogy több mint hetven év elteltével újra egymásra találunk.
-Ha akkor ott engem nem rabolnak el...
-Bárcsak ne tették volna, bárcsak ne ért volna ez miatt ennyi fájdalom téged.
-De ennek hála vagyok most itt veled. Amekkora szerencsétlenség ami velünk történt, ugyanakkor a legnagyobb csoda is.
-Annyi szenvedést kellett túl élned...
-Pont mint neked. El se tudom képzelni milyen érzés volt ebbe a nagy világba felébredni, és azzal szembe találni magad hogy mindenki akit szerettél nincs többé. De örülök, hogy megtaláltad magad ebben a világban.
-Mégis te hiányoztál az én világomból.-húzta újra magához a lányt.-Nem akarok újra abba belegondolni, mi lenne velem nélküled.
-Steve...
-Boldogsággal tölt el hogy itt vagy velem.
-Engem is hogy itt lehetek veled.-mondta Steve mellkasához bújva, és pár percen belül mindkettőjüket elnyomta az álom.