STATIC CANVAS album (Október 28.)
Október 28.-án megjelenik ez a CSUDA így úgy gondoltam, hogy végig megyek a tracklisten, melyik dal mit tesz hozzám, milyen irányokra kell számítani. Az album bár tizenegy dalt tartalmaz, ez egy hosszú fejezet is lehet ha nagyon rétegesen szeretnék beszélni mindenről, mert minden dal lehetne egy külön novella jelentésileg ha szeretném, de megpróbálok rövid, és lényegre törő lenni.
1. STATIC CANVAS (Intro)
és ezzel meg is szegem az előző mondatot, mert az intrója az albumnak számomra rengeteg dologról szól. Ez az én "Kiteljesedés" dalom, a motiváció dalom, vagy az élet dalom, az én "ki voltam, kivé váltam, és mi leszek dalom." Habár a dal kevesebb, mint három perc végig megy az életem olyan szakaszain amin tanácstalan voltam, és körbe jártam benne azt, hogy tulajdonképpen én nem voltam hívő, vagyis mindig annak vallottam magam, de voltak alkalmak amikor én Istenhez imádkoztam és amikor beismertem, hogy önmagam Istene én magam vagyok onnantól az életem a jobbjára fordult. Isten relatív, tulajdonképpen nem létezik, vagy ha igen akkor mindenkinek van egy saját Istene, mert Isten az-az akar erő ami benned rejlik, és ha a szerencse a te oldaladra szegőzik az életben azt nevezed "Isteni áldásnak". A dal átmegy egy olyan dologba innentől amit csak én érthetek, de basically ezzel a saját Istenemmel próbálok másokat átjuttatni a nehéz időszakokon, mert az élet direkt ezért sodorja az ilyen embereket elém. A "Statikus vászon" egy nem létező szó. Gyakorlatilag a TV-zajt jelenti ami egy fehér vászonra van festve. Ez pedig 2022-ben a kijelzőt akarja szimbolizálni, mondván, hogy ha meghalok is legalább az interneten emlékezzenek rám, hogy én valaha éltem.
2. S!CK OF THE NOISE
Igazából ez a dal sok dologról szól, de elsősorban arról az érzésről, hogy legszívesebben a füledben szóló zenére táncolnál a világ előtt mintha a saját kis videóklippedben lennél és leszarnád azt hogy ki néz hülyének ki nem, ha hülyességgel jár az, hogy magad lehetsz a bőrödben akkor hát legyen, mert a dal nem akar másról szólni mint "Nem érdekel mit mondtok én azt csinálok amit akarok, az leszek ami akarok lenni, azt fogom tanulni amit akarok, mert kurvára imádok ÉN lenni" az ilyen érzések ritkán törnek rá az emberre, de mostanában nekem ez sokszor történik így a dal második része személyes, mert egyszóval véget vetek a stresszel teli életemnek mondván lesz ami lesz előbb utóbb úgy is megkapom azt ami nekem jár.
3. Apocalypse
Az innovációról szól és arról, hogy az ember mennyire nem törődik a bolygóval, és hogy nem veszi figyelembe, hogy egy olyan dolognak létrejönnie, mint a Föld elég kevés esélye van.
4. 401 Unauthorized
Igazából ez a dal nem szól semmiről azon kívűl, hogy az én életem a sajátom, nem akarom, hogy mások döntsenek helyettem még akkor sem ha azok családtagok. (Persze tanácsokra nyitott vagyok, de úgy összességében saját magam útját akarom járni)
5. Turmoil
A Turmoil egy "hamis-boldogság" dal. Amikor azt mondod minden a legnagyobb rendben van, te vagy a legboldogabb ember a világon, mikor ez rohadtul nincs így. Titkolod, hogy öngyilkossági gondolataid vannak, vagy hogy lelki roncs vagy. Ezzel a dallal végleg véget vetek a 2018-as énem létezésének, akit pont ezek a gondolatok jártak körbe. Persze most is zűrzavarban élek, de az más milyen, kellemesebb fajta... hogy érted azt, hogy hazudok?
6. .exe
"Love is romantic, but I have an ex yeah, my nickname is Broken.exe" ez egy NAGYON személyes szám, a párkapcsolati státuszomról szól amit nem tudtam körül írni máshogy csak ezzel a dallal. Egy on and off relationshipben élek és akár hiszitek akár nem, de ez a legjobb formája a szerelemnek, ahol mindkét fél annyiszor törte össze lelkileg a másikat, hogy óvatosak és most már csak élvezik egymás társaságát, és talán egy nap többek lesznek, de jelenleg így mindkettejüknek jó. Anno szakítások után én hoztam egy döntést, hogy hiába fáj, én meg fogok bocsájtani, hogy hiába szar, én csak is ezzel az emberrel akarok élni, és sokan megvetettek, hogy "Hagyd a fenébe!", de ha hallgattam volna rájuk akkor most nem lennék ennyire kibaszottul boldog ennek a személynek a társaságában, mert hittem/reméltem, hogy így vagy úgy, de a jobbára tud változni <3.
7. Suit Yourself
Anno pár éve volt egy barátom akit a legjobb barátomnak hittem, egyik nap a legjobb barátomként viselkedett, másik nap pedig egy szekálóm volt. Én megtartottam a titkait, ő nem, kitárta a világnak, hogy Heteroflexible vagyok amikor én ezt nem akartam, hogy akkoriban megtudják, bezzeg én azt nem tártam ki senkinek hogy ő a testvérével d*gott. Hupsz.
8. After 8 o'clock
Az After 8 o'clock arról a tévhitről szól, hogy valamiért tőlem mindenki elvárta, hogy füvezzek, hogy basszak be, járjak bulizni, focizzak, mert a foci az élet stb. De én kurvára nem vagyok ilyen srác. Voltak ismerőseim akik ebbe az aranyéletbe haltak bele, de az a helyzet, hogy én nem sírtam, mert tudtam, hogy ennyi idősen ez lesz, mert ők ezt választották. Ebben a zenében ennek az alternatíváját fogtam meg, mert azt képzeltem el, hogy milyen lennék én személyileg ha ilyen ember típus lennék. Az a tipikus rossz fiú, akire mindenki bukik a filmekben. A dal egy karambollal zárul.
9. Light by Fire
Ha jó dolgokat mondok, rossz dolgokat kapok. Ha segítek, utálnak. Rá jöttem, hogy a világ nem logikus, és az én feladatom logikussá varázsolni azt. Sikerülhet? Nem tudom, de hátha az én életembe is kerül egy plot twist ami nem a rossz fajta.
10. Natural Flag
A dal az LMBTQ-ról szól. És nem, nem szidtam szét őket, ez épp arról szól, hogy légy az aki akarsz lenni, szard le ki mint mond, ha le akarsz smárolni egy srácot tedd meg, ha nem akarsz gyereket akkor ne akarj, ha nem akarsz lefeküdni senkivel mert undorodsz tőle hát ne tedd, légy az aki lenni akarsz és táncolj erre a zenére miközben egy pöröjkalapácssal csapod szét a szobád falait. Igazából ezt ne tedd, csak nekem ilyen vibeot ad a dal.
11. Sleep Paralysis Demon
Amikor úgy érzed, hogy megtaláltad az aranyutadat minden happy lesz, a legváratlanabb dologban csesződik el minden, mintha hiába lennének álmaid a sors egyik irányba sem akarna elengedni téged. Olyan ez az egész, mint mikor alvásparalízisben szenvedsz ami nekem életemben, eddig egyszer történt és szörnyű érzés, mert kétségbeesettnek és reménytelennek érzed magad.
Ez megjelent, mint lead single:
https://youtu.be/3d7mvmf6uuQ
Melyik dal tesz jelentés hozzád szerinted a legtöbbet? Melyiket várod? <3
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top