Louis szemszög

Egy hét telt el, mióta Harry kórházba került. Holnap végre ki is engedik.
Tulajdonképpen szöget ütött a fejemben, hogy az egy hét alatt én ugyebár végig ott voltam vele, és se az apja se Marcell nem jött be hozzá. Milyen család ez?

*Hétfő*

Az iskolában szenvedek. Az ellenőrzőket javítgattam, s pont végigértem velük amikor becsöngettek órára. Nagyot sóhajtva kelltem fel. Felkaptam a naplót, a táskám és a lapokat, majd indultam órára.
Az első órám az osztályommal volt. Zene. Semmi kedvem tanítani. Inkább mennék el Harry-hez. Tegnap találkoztam vele, de már most hiányzik. Hiányoznak az ajkai. A csókjai. A teste. A lelke. Ő maga.
- Jó reggelt!- köszöntött az osztály, amikor beléptem a terembe.
- Jó reggelt. - feleltem. Leültem a tanári asztal székére és beírtam az órát. Felnéztem és az első akit megpillantottam az Marcell volt, aki a fejét támasztva engem bámult, miközben mellette Zayn nagyban magyarázott neki valamit. Gondolom megunhatta, hogy ez egy kevésbé interaktív beszélgetés, így jó erősen vállonvágta, ami elég nagyot csattant. Nem tulajdonítottak neki nagy figyelmet az osztálytársaik, én viszont jót mosolyogtam rajta. A szemüveges fiú duzzogva fordúlt, padtársa felé.
Nem tudom honnan jött az érzés, de nem akartam félbeszakítani azt az igen fontos beszélgetést így csak kinyitottam a könyvemet a felénél -ahol abbahagytam- és olvasni kezdtem.
A tanóra felénél eltettem a könyvet és odamentem a két beszélgető egyénhez, s még épp elkaptam pár mondatot amit hangosabban beszélgettek.
- Felfogtam. Tudom, hogy bele vagy zúgva de ő nem tudja. Ő mást szeret.
- Igen banyek. Engem szeret!