*egy héttel később*
- Bakker, Marcel. Még mindig nem eszel? Már egy hete nem kajálsz a suliban. Ennyire diétázol? – akadtak ki a fiúk.
- Nyugi már. Eszek én. Csak suliban nem.
-Biztos ez? – néztek rám szkeptikus tekintettel.
-Egészen. – el sem hiszem. Hazudtam a barátaimnak.  Már több mint egy hete egész napokat a konditeremben vagyok. Egész nap talán négy pohár másfèl százalékos joghurtot iszok és néha napján becsusszan egy-két szelet magvas kenyér. De hatást kezdem elérni. A testsúlyom rendesen vissza esett és az izmaim is lassacskán fejlődnek vissza, bár korábbi énemnek még csupán árnyéka vagyok.
Következő óra ismét feleléssel kezdődött és vajon kit szólítottak fel? Igen, a strébert. Azaz engem. Persze ötöst kaptam, pedig jóformán azt sem tudtam milyen órán vagyok éppen. De ez mindegy.
*öt nappal később*
Még mindig csak a konditermekbe járok. Még mindig nem eszek. A kockáim visszatértek hozzám. Jövőhéttől leállok a diétával. Viszont a mai edzés viszont nem ugyan olyan mint a többi. Az ügynökség edzőtermébe csaltam a srácokat így nem egyedül edzek. Háhá.
Már tíz perce sprintelek a futópadon miközben Niall velem szemben ül egy padon és engem néz. A bőröm csillog a verítéktől hiába törlöm magam félpercenként a nyakamba akasztott törölközővel. Az izzadás miatt egy szál shortban futok. A pólót már rég ledobtam magamról. A testem lángol, mégis néha majd megfagyok. Érzem, hogy a terem forog velem, így inkàbb kikapcsolom a futópadot és leszállok róla. Niall felé indulok, gondolván betársulok hozzá és figyelem a Ziam párost edzeni, ám miután három lépést teszek a biztosnak hitt talajon a gyomrom megkordul jó hangosan, hogy az egész ügynökség hallja, hányingerem lett majd minden elsötétült.