Átugrottak hozzám a fiúk, ezért az este nagy részét beszélgetéssel töltöttük. Napok óta nem találkoztunk, ezért volt miről beszélni. Adam és a csapat többi tagja elpanaszolta, hogy az edző nagyon szigorúan bánik velük, hogy minden edzés után még öt kilométer távot lefuttat velük. Ha nem lett volna a sérülésem és a balesetem, akkor most én is köztük lehetnék és mondhatnám azt, hogy "nyugodjatok meg, a futás csak jót tesz." Szigorú és magabiztos csapatkapitány voltam. Egy olyan ember, aki mindig buzdította a többieket és soha nem félt a vereségtől. Tudjátok, hogy milyen vezető voltam? Felnéztek rám. Hallgattak rám és senki nem irigykedett. Az apjuk voltam, az edző helyett is edző. Soha nem fordultak ellenem, nem vitatkoztunk és még a bukások után is hallgattak rám:

Egy évvel ezelőtt, Santa Clara Kalifornia

- Mégis hogy lehet az, hogy döntetlen lett!? - Adam lehúzta magáról a sisakot, miközben csordaként vonultunk vissza a tágas öltözőbe. A meccs folyamán esett az eső, ezért mindenki meze saras és vizes volt. Nekem az arcomon is volt, ezért amikor mindenki helyet foglalt, én állva maradtam, majd a pólómba töröltem az arcomat. Mindenki csalódott volt, hiszen az LAC középszerű csapat volt. Sokban különböztünk tőlük, hiszen mi jóval tapasztaltabbak voltunk. Chargers nevezetű csapat a közelünkbe sem érhet, viszont összeszedték magukat. És ez minket óriási pofonként ért. Ritkán kapunk ki. Az államból származó összes csapat közül mi mindig kiemelkedünk. Évről-évre a legjobb értékeléseket kapjuk, viszont most úgy éreztem, hogy kicsúszott a lábunk alól a talaj. Adam próbálta sötét bőréről leszedni a sarat, miközben mindenki a vereségünkön gondolkozott.

- Most körülbelül olyan szarok voltunk, mint a Denver Broncos! Az évben ők szinte minden csapattól kikaptak! - Lewis lehúzta magáról a könyök és térd védőt, majd megszagolta a sártól elázott fehér mezét. - Vagy ott vannak a Tennnessee Titánok - mérgében elnevette magát, aztán padlóhoz dobta a védőket. - Még ők is jobbak nálunk!

- Maradj már - motyogta a bajsza alatt Peter- Inkább hallgassuk meg, hogy mit mond Chase - mindenki egyszerre pillantott felém, ezért mezben az öltöző közepén állva felsóhajtottam. Ritkán kapunk ki. Ezért sem voltam tapasztalt ezekben a motivációs beszédekben. Fejben lejátszottam magam előtt a meccset, újra ott voltam a pályán és próbáltam minden percét elemezni. - Szóval? Te mit mondasz?

- Nyugodtan mondhatod, hogy szarok voltunk - motyogta Adam.

- Nem voltunk szarok! - jelentettem ki, és a sisakot a padra helyeztem. Mindenki szomorúan figyelt, ezért halkan folytattam. - Mi is emberek vagyunk. Nem robotok, akik tökéletesen vannak programozva. Hozzászoktunk, hogy huzamban nyerünk, ezért most szarul ért ez a döntetlen kimenetel. Én sem örülök neki, hiszen nem akármilyen csapat vagyunk, mi vagyunk Sanfrancisco 49ers csapata! Évek óta a legjobbak közt vagyunk, viszont ez nem azt jelenti, hogy nem hibázhatunk. Igen! - emeltem fel a hangomat. - Kihagytunk egy Touchdown lehetőséget, amikor Lewis szabadon volt. Elől volt, de nem kapott labdát - pillantottam felé, mire bólogatni kezdett. - És ott van például Adam aki sokszor négy emberen rajta volt, ezért ne csodálkozzunk, hogy letarolták őt. Engem pedig egyszerre öten is fogtak, mert tudták, hogy én vagyok a kapitány. Aztán megfigyeltem, hogy a hátvédeik most erősek voltak, szóval szerintem sokat készültek erre a meccsre. És!? - nevettem el magam, mire mindenki felkapta a fejét. - Mi a szar történik akkor, ha hibázunk? - megveregettem mindenki vállát, majd két srác közé ültem, így bezártam a kört. Ott ültünk egyforma mezben. Mint egy család, mint egy lélek. - Most egyszerűen nem sikerült. És nem azért mert szarok voltunk. Azért, mert mi sem lehetünk mindig a toppon. Nekem például fáj a vállam, Stewart pedig covidos lett.

- De attól még itt voltam! - Stewart nevetve feltette a kezét, majd sziszegve közelebb hajolt. - Bár az edző ne tudja meg, mert képes mindenkit karanténba zárni - kijelentésén nevettünk.

- Szóval ne csüggedjünk. Első sorban kapitány vagyok, viszont jó barát és szinte család tag. Mi nem csapattá, hanem családdá csiszolódtunk össze. Azért vagyunk, hogy támogassuk egymást, hogy ha valami nem jól sül el, akkor csak haladjunk tovább. De feladni!? - tártam szét a kezem, aztán a fejemet ráztam. - Kik vagyunk mi!?

- Sanfrancisco 49ers csapata! - kiabálták kórusban, ezért felugrottam a padra, hogy mindenki rám figyeljen.

- És ezért nem nézünk hátra! Ez rosszul jött ki? A következő meccsen nyerni fogunk! Kihagytunk egy Touchdown lehetőséget? Nem számít! A következő meccsen egymás után fogunk haza futást csinálni! - mindenkinek felcsillant a szeme, ezért elmosolyodtam. - Mert mi nem akárkik vagyunk - húztam össze a szemem.

- Ezaz bébi! - elnevettem magam, amikor Adam ledobta magáról a mezét, majd a földre dobta.

- Ennyi! Egyik csapatnak sincs ilyen jó kapitánya mint nekünk - Lewis a nyakamba ugrott. Ez azért volt vicces, mert egy fejjel magasabb volt nálam, ezért kicsi manónak éreztem magam mellette. - Igazad van. Nem fogunk csüggedni. Az állam legjobb csapata vagyunk.

- Ez így igaz - nem várt hang törte meg a csendet, ezért mindenki az ajtóban ácsorgó edző felé pillantott. Tudtam, hogy Kyle hallotta az egészet, hiszen mosolyogva engem figyelt. Bólintottam, mire ráérősen besétált hozzánk. - Minden nyereség bukásból épül fel. Ha nem tudod milyen érzés elbukni, akkor a nyerés pillanatát sem tudod igazán élvezni. Edzői pályafutásom során sok mindent megtanultam erről a sportról; fellöktek? Lökj vissza! Felrúgtak! Taposs vissza! Itt az nyer, aki mer - vonta fel szemöldökét, aztán vállamra helyezte a kezét. - És azt is tudom, hogy a csapat a kapitánytól is függ. Chase a ti hajótok. Ő evez abban az óceánban, amit közös erővel teremtettetek neki. És itt nem egy emberről van szó, hanem mindenkiről. Jó csapat vagytok ti. És tökéletes kapitányotok van!

- Kösz edző bá - mosolygott Lewis. - Jó néha magától nem csak azt hallani, hogy... - Lewis félbe hagyta, ezért a csapat többi tagja egymás után szólt be az edzőnek olyan mondatokat, hogy "kinek dobod, te idióta!?" "A pálya másik irányába játszunk!" "Nyugdíjba szeretnék menni". "Úgy fuss mint a nyulak, és ne úgy mint egy rokkant."

- Na jolvan, jolvan! - nevetett Kyle, mire Stewart megszólalt.

- Én amúgy covidos vagyok. De csak azért mondom el mert szeretem edző bá - mindenki pislogás nélkül pillantott rá, hiszen eddig arról beszéltünk, hogy ezt az apró problémát nem osszuk meg az edzővel. Lehunytam a szemem, hiszen éreztem, hogy dagad az edző feje.

- És három, kettő...egy...- suttogtam.

- Mit mondtál baszki!? - üvöltötte. - És egy hét múlva olvashatom a cikkeket, hogy az SF csapata covid miatt lebetegedett!? - kiabálta vörös arccal. - Most azonnal mindenki haza megy és tesztet csináltat! Mars!

- De én jól vagyok - vágta rá Adam. - Bár elég szarul látok! Lehet ez egy mellék hatás, vagy a szemembe kerülő sár miatt vakultam meg?

- Semmit nem akarok hallani! Tünés haza! Aki terhes, az otthon marad! - nevetve hozzánk dobott egy labdát, én pedig elkaptam. Mindenki elment a dolgára, zuhanyozni és öltözni, én viszont ott maradtam az edzővel, aki a kezemben tartott labdát figyelte. - Tökéletes kapitány vagy. Tetszett a motivációs beszéded. Mindenki hallgatott rád - helyezte vállamra a kezét. Bólintottam, majd szipogni kezdtem.

- Lehet, hogy terhes vagyok - válaszoltam, Kyle pedig szitkozódva kifutott az ajtón.

Az üveg felületének támasztottam a vállamat, miközben a többiek pizzát sütöttek. Rengeteg közös emléket gyűjtöttünk együtt. Hiányzott ez a csapat. Hiányoznak a barátaim. - Emlékszel amikor Stewart megfertőzte az egész csapatot? - motyogtam, miközben Lewis bekapcsolta a sütőmet és elnevette magát.

- Én igen! Miután a teszt kidobta, hogy covidos vagyok, másnapra nem éreztem az ízeket. Tudjátok milyen szar volt hamburgert enni úgy, hogy istenien nézett ki, de nem érzel semmit?

- Képzelhetem - válaszolta Adam, majd meglökte a vállamat. Tudjátok. Meséltem róla. Ha minden jól megy, ő veszi át ideiglenesen a helyem. Sok hazai csapatnak van fekete irányítója. Rá hallgatni fognak. Nem biztos, hogy mindig, de figyelni fognak rá.

- Mikor kezditek el a gyógytornát? Várunk vissza - oldalra pillantottam, hiszen erről nem akartam beszélni. A torkomat köszörültem, majd a tarkómat simogattam. - De elkezdtétek ugye? A csapat azt hiszi, hogy a jövő szezont veled kezdjük - mivel nem mondtam semmit, Adam ijedten folytatta. - Figyelj, haver... - suttogta. - Ugye nem akarod véglegesen rám bízni őket? Figyelj, én nem születtem kapitánynak. Te vagy Chase Collins! Ódákat zengenek rólad! Az emberek ismernek és felnéznek rád. Nem akarom, hogy magunkra hagyj.

- Ahogy én sem - oldalra húztam az ajtót, kiléptem az erkélyre, majd a korlátra támaszkodtam. Összehúzott szemekkel fürkésztem a medencét, a kosárlabda pályát és a piros kocsimat ami a ház előtt parkolt. - Figyelj, nem tudom, hogy mi lesz jövőre. Nemsokára bejön a téli szezon, és egyre kevesebb meccsetek lesz. Megoldod - vontam fel a szemöldökömet.

- De én nem vagyok olyan mint te. A szemükben különleges vagy. Előbb hallgatnak rád, mintsem Kylera vagy rám - nevetett alig hallhatóan. - Ki az ápolód?

- Alicia Grey lenne - vallottam be, mire Adam elhúzta az ajkát. - Igen. Az az Alicia Grey - motyogtam, mielőtt rá kérdezett volna. - A helyemben elvállalnád?

- A csapat miatt igen - mosolyodott el. - Még akkor is, ha a szíved üvölt az mellett a nő mellett, akivel a múltatok összekapcsolódik - fürkészte az arcomat. - Gondold át, Chase - karolta át a vállamat. - Téged is megértelek, viszont a focit nem adhatod fel! Olvasom a híreket! Szinte mindennap írnak rólad...írnak a csapatról is!

- Nem szoktam cikkeket olvasni - vallottam be.

- Az újságírók történeteket találnak ki. Játszanak a neveddel és az én nevemmel is. Furcsállják, hogy eltűntél.

- Nem tudok normálisan ráállni az egyik lábamra! Csavarok tartják össze a térdemet! - emeltem fel a hangomat. - Mit vársz, mit tegyek?

- Azt, hogy próbáld meg! Mert mi a családod vagyunk. És szar elveszíteni családtagot - sötét szemével az arcomat figyelte, majd belépett az ajtón. - Nekem is adjatok a pizzából! Chase ma este nem kap belőle.