Chase talált kötszert, ezért amikor visszatért hozzám szótlanul figyeltem, hogy lefertőtleníti a talpamat. A fertőtlenítő spray szinte égetett, ezért amikor felszisszentem, Chase a szemembe pillantott, majd elkezdte fújni a bőröm felületét. Szóljatok ha tévedek, de most más. Mintha megváltozott volna. Megrészegülve figyeltem az odaadó érintését, a védelmező pillantását és azt, hogy oda figyelt rám. - Mindjárt jobb lesz - férfias kezébe vette a köt szert, majd fogával megkezdte. Miközben azt figyeltem, hogy megbontja, elnevettem magam.

- Egy ilyen látványt minden nő megérdemelne - ide oda biccentettem a fejem, hiszen megrészegített a tudat, hogy Chase egy másik oldalát mutatja meg nekem. Tetszett. Nem imádtam, viszont tetszett. Kedves volt. Odafigyelő és még romantikus is. És nem az alkohol miatt éreztem így. - Nagyon jól nézel ki! - fürkésztem őt. Nem tudtam, hogy mit csinálok. Megfogalmazni nem tudtam, hogy miért csináltam, de előre hajoltam, majd a tetoválásokkal borított karjára helyeztem a kezem. Érezni akartam őt. A bőre melegét, a selymességét és azt, hogy ez a pillanat, ez az esze most csak a miénk. Chase engem figyelt, de hamar furcsállni kezdte a helyzetet.

- Téged fejedre ejtettek kiskorodban - olalra köpte a maradék fóliát, majd oldalra biccentette a lábát. - Tedd ide a lábadat - megpaskolta a combját, ezért kipirult arccal engedelmeskedtem neki. Talán most hatott az utolsó csepp alkohol is, hiszen enyhén forogni kezdett velem a szoba. Halkan felkuncogtam.

- Én is ezt mondtam a hátad mögött - adtam a tudtára, majd figyeltem, hogy körbe tekeri a lábfejemet és a talpamat. Vékony kötést csinált, de szinte tökéleteset. - Emlékszem a fiúra, aki azon a napon belépett a terembe - az arcára meredtem, szinte pislogás nélkül figyeltem, hogy oldalra pillant, a keze pedig megáll a levegőben. Nem olvastam benne. Nem láttam a lelke mélyére, ezért csak tippelni tudtam, hogy milyen érzéseket és gondolatokat hozok ki belőle. - Emlékszem ahogy belépett az ajtón. Transformers mintás táska és kék tornazsák volt nála. Láttam rajta, hogy el van veszve, hogy kicsit fél az új osztálytól - oldalra biccentettem a fejem, majd kezem szabad úton haladt tovább. Tudni illik, hogy Chase Collins mindig testre simuló felsőt visel, ezért a feszülős Nike póló szépen kiemelte mellét, és ráfeszült a napsütötte vállára. Ujjaimmal megsimítottam a mellkasát, majd megállapodtam a szíve fölött. - Örültem amikor mellém ült, mert abban reménykedtem, hogy jó barátok leszünk. Tetszett, hogy csillogott a szeme, és az is, hogy mindig étel hordóban hozta a reggelit és az ebédet is. Azt is megfigyeltem, hogy minden történelem óra előtt rágta a körmét. Félt a történelemtől - szipogtam.

- Utálta a történelmet - Chase megszólalása váratlanul ért, ezért üveges tekintettel elmosolyodtam. - Mindig a füzet szélét firkálta, hogy ne szólítsák őt fel. Elakart tűnni. Észrevétlen akart maradni.

- Aztán végül mindig őt hívták ki a táblához. Mert a tanár pontosan jól tudta, hogy nem szerette a történelmet - ujjammal elsöpörtem egy tincset ami a homlokába hullott, majd nemes egyszerűséggel így szóltam. - Most felnőtt férfiként előttem ül, engedi, hogy a szívét és a haját simogassam, viszont hiába keresem szemében azt a kisfiút. Valami gyökeresen megváltozott benne, a mellettem ücsörgő fiú pedig eltűnt - mosolyt erőltettem magamra, majd elvettem a kezem és bólogatva hátra túrtam a sötét hajam. - Hol vagy, Chase? - fürkésztem az arcát, amit mindennél és mindenkinél jobban ismerek. Ő csak megfordult, majd derekát a kanapé szélének támasztotta. Egy apró karnyújtásnyira volt tőlem, mégsem mertem hozzá érni. Lelke, és szíve közel volt. Viszont gondolatai mérföldekre távol. - Hol van? - ismételtem, hiszen a kérdésre nem válaszolt. Makulátlan, izmos karját a felhúzott térdére helyezte, majd luxus karórája megcsillant a fényben, ahogy a halántékát kezdte piszkálni. Figyeltem arcát, néztem a tekintetét, memorizáltam az egyik karját takaró tetoválásokat, amik a fél mellkasát is beterítették. Chase számomra nem akárki volt. Ő volt a fiú, akibe olyan sok éven keresztül szerelmes voltam. Akit mindig csendben figyeltem, mert tudtam, hogy titokban kell tartanom amit érzek. És szenvedtem. Mindennap, minden órában csak szenvedtem. - Miért nem látom szemedben azt a tekintetet, amit akkor, amikor először megláttalak? - felálltam, majd a padlóra ültem és törökülésbe húztam a lábam. Ez a mi pillanatunk volt. És most nem menekülhet. Nem engedem, hogy magamra hagyjon. Most nem engedem, hogy elmenjen.

- Nem tudom, Alicia - előre pillantott, de éreztem, hogy nem mond igazat. Tudja. Csak nem akar erről beszélni. Felém fordult, fejét megtámasztotta, majd másik kezével a hajamat simogatta. - Viszont te ugyan az vagy. Ugyan az a kislány, aki vigyorgott, akárhányszor rá néztem. Még mindig látom a szemedben a csalafinta kislányt, a huncutságot és a ravaszságot - ujjával megcirógatta a bőrömet, majd hozzám hajolt és nyomott egy puszit a halántékomra. - És ilyennek kell maradnod. Maradj mindig ilyen.

- A viselkedésed mindig megöl  belőlem egy aprócska darabot - adtam a tudtára. - Mindig, akárhányszor úgy döntesz, hogy elutasítod az önzetlen segítségem. Hát nem érted, hogy ön akaratomból szeretnék segíteni neked? Tegyük félte a nézeteltéréseinket, és dolgozzunk együtt. Szeretném, hogy a lábad újra a régi legyen.

- Ahogy egy összetört szív, úgy a lábam sem lehet újra a régi - az arcomat fürkészte, majd torkát köszörülve bólintott. - De rendben, Alicia. Elfogadom a segítséged, de csak mert te szeretnéd - ujját feltette, én pedig elmosolyodtam. - Ezt pedig elteszem. Nincs már szükséged rá - erős kezével megfogta az üveg bort, majd a konyha felé sétált vele. Miközben őt néztem, úgy éreztem, hogy ez a beszélgetés félbe maradt. Tudni akartam valamit, kérdezni akartam valamit. Nem mehet el, nem csinálhatja ezt velem. Évek óta vágyok egyetlen válaszra. A fejemet ráztam, ennek még nincs vége.

- Várj! - felálltam, megfordultam, majd amikor megtorpant, zavarodottan széttártam a kezem. Most megfogom kérdezni. Eljött az idő, amire olyan régóta vágytam. Chase! Most nem menekülhetsz el! - Miért hagytál magamra azon az estén? - tudtam, hogy emlékszik. Hogyne emlékezne! Összehúztam a szemem, de a választ türelmetlenül vártam. A szívem gyorsan dobogott, nem tudtam normálisan gondolkodni. - Tudnom kell, hiszen...miattad tönkre ment az egész... - nem tudtam befejezni, hiszen szinte lassított felvételben láttam, hogy az üvegre kezével rászorít, a boros üveg pedig szétrobbant a tenyerében. Ijedtem a szám elé tettem a kezem, majd könnyeim között megindultam felé. - M...mit csináltál!? - elkerekedett szemekkel megfogtam a kezét, hiszen az üvegszilánkok szét vágták a belsejét. Nagyokat pislogtam, válaszokat kerestem, de ő csak előre nézett. - Rosszat kérdeztem, igaz?! Akkor figyelj, többet nem kérdezem meg. Ígérem, csak kössük ezt be!

- Hagyj - kezét kirántotta a védelmező kezemből, majd átlépte a padlóra zuhant szilánkokat. - Viszlát, Alicia - vissza sem nézett, úgy csapta be maga után az ajtót. Én ott maradtam egyedül, miközben próbáltam rájönni arra, hogy mi a pokol történt az előbb . - Miért csináltad? - pislogás nélkül figyeltem az üvegszilánkokat és a maradék bort, ami a padlón csillogott.

- Mi ez az alkohol szag!? - Omar ásítva sétált ki a vendégszobából, viszont egy szavára sem tudtam oda figyelni. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy mi történt az előbb, ezért kicsiket pislogva a bejárati ajtót figyeltem. Összetörte. A puszta kezével törte össze... - Vigyázz Alicia! - Omar eltolt, hiszen észre vette a lábam előtt heverő szilánkokat.

- Én... nem tudom, hogy mi történt - motyogtam értetlenül, majd magam elé helyeztem a kezem. - Az előbb itt volt Chase is és...

- Chase!? - lepődött meg. - Mármint az a focista? - kérdezte meglepetten. Nem tudtam, hogy mit mondjak, ezért csak a konyhapult szélének támasztottam a derekamat. - Mi dolgod van vele?

- Semmi! - akadtam ki, majd megkerestem a seprűt és a lapátot. - Menj aludni, Omar! Én ezt feltakarítom.

- Viccelsz? - ásított. - Nem hagylak itt. Egyébként szellőztetni is kell. Minden bor szagú - az ablakhoz sétált, elfordította a kilincset és bukóra nyitotta a műanyag ajtót. - Miért volt itt Chase? - nem válaszoltam neki, csak sóhajtva letérdeltem és elhatároztam, hogy erre máskor visszatérek, hiszen még nem fejeztük be. Az este további részében Omar készített nekem egy teát, utána elköszöntem és bementem a szobába. - Nem tudom, hogy szeretlek vagy utállak - leültem az ágyam szélére, majd kezembe vettem a régi fényképet, ami azon az estén készült. Mosolyogtunk. Lehet nem álltunk olyan közel egymáshoz, de mosolyogtunk. Most nem tudom, hogy hol van az a fiú és hol van az a lány, aki a fényképen szerepelt. Mi történt velük?