Egy óra várakozás kifejezetten hosszúnak tűnt, ezért a telefonomat nyomkodtam. Sok munkatársam elköszönt, vagy éppen üdvözölt, aki éjszakai műszakra jött. Meglepődtek, hogy bent voltam, de mivel nem viseltem munkaruhát, így hamar rájöttek a dolgokra és jobbulást kívántak. Azzal töltöttem az időmet, hogy idétlen cikkeket olvastam, de azt hiszem, hogy nem volt egy helyes döntés. A Facebook és az internet is tele volt Chase Collins képeivel. Komolyan! Nem győztem tekerni és tovább guglizni annak reményében, hogy más cikkel is találkozhassak. Minden egyes poszt Chase fényképéből és hosszú cikkekből állt. A legfrissebb cikk nyitó fényképe egy pillanat kép volt, amikor a klinika hátsó ajtaján lépett ki. Oldalra biccentettem a fejem, hiszen el is felejtettem, hogy mennyire jóképű. A cikket nem olvastam el, viszont sejthettem, hogy a "sportoló visszatérése" milyen témát takarhat. Miután megelégeltem a sok cikket, úgy döntöttem, hogy megnézem Chase Instagram oldalát. El is felejtettem, hogy egy millió követővel rendelkezik, ezért az oldalán sok lehetett az aktivitás, hiszen alig töltötte be a képeket. Várjunk csak! Nem a nettel és a platformmal volt a baj, hanem azzal, hogy összesen három darab fényképe volt az oldalán. - Azt hittem, hogy használod - előre hajoltam, majd rányomtam a legrégebbi fényképére. A legrégebbi fényképét 2012-ben töltötte fel. Egy rossz minőségű fényképen egy amerikai focilabda volt. Ekkor még senki nem gondolta volna azt, hogy ebből az emberből az ország legismertebb focistája lesz. A második képen ő szerepelt, miközben egy díjátadón veszi át a neki szánt kupát. A fénykép egy éve készült. Chase öltönyben és kiváló szmokingban állt. Jóképű volt, fehér mosollyal vigyorgott rajta. A harmadik és a legfrissebb képet két hónapja töltötte fel, viszont azonnal könnybe lábadt a szemem. A fényképen ő, és a gyerekek mosolyogtak. Chase átkarolta a fiúkat, akik vigyorogva a telefon felé integettek. Nem bírtam ki mosolygás nélkűl. Ő lenne Chase Collins! Letettem a telefont, majd lezártam és járt az agyam, gondolkoztam, hogy mi lehet vele a baj. Velem más? Csak velem viselkedik máshogy? - Nézzük, hogy milyen videók vannak fent rólad a Youtubeon! Na nézzük világsztár - suttogtam magam elé. - Szeretném megtudni, hogy milyen ember vagy valójában!

Fekete kávéval és egy hosszú kávéval a kezemben sétáltam vissza hozzá. Ma egy olyan dolog történt, ami nem ismétlődhet meg újra! Rosszul lettem. Végérvényesen is rosszul lettem. Ott a férfi mosdóban azt hittem, hogy tényleg végem, hogy meghalok. A vérnyomásom leesett, és az erőm is elhagyott. Senkinek nem kívánom, de kurva szar volt. A focinak köszönhetően milliószor estem át azon a bizonyos holt ponton. Amikor a tested feladja a küzdelmet, kimegy belőle az utolsó erő és segítségért kiállt. A focinak köszönhetően megpróbáltam tartalékolni abból, amiből már nem lehet. A maradék erőmet is össze szedtem, bár nem volt könnyű feladat. Abban nevelkedtem, hogy a fociban nincs lehetetlen. Mindig ezt mondogattam. Minden meccs előtt ez járt a fejemben. Most is csak arra figyeltem, hogy felálljak. És nézzenek oda! Nem hagytam ott a fogam. Fáradtan és kimerülten sétáltam Alicia felé aki telefonon egy videót nézett. Nem tudtam, hogy mi rabolta el a figyelmét, ezért úgy döntöttem, hogy csendben hozzá osonok és vele együtt nézem a videót. - Chh! Nem mondod, hogy motivációs videója is van!? - összehúzott szemekkel pillantottam az említett videóra, amiben félmeztelen egy atlétika pályán futok. Egy motivációs videó volt, egy tökéletesen megszerkesztett, a kegyetlen valóságot kitakaró felvétel. Öt perces videó volt, viszont a szöveg magáért beszélt.!- Nem létezik, hogy ennyi kockája van! - közelebb hajolt a telefonhoz, hogy jobban lássa a testemet. - Mondjuk most is ennyi van! Hány év munkája van ebbe a testbe építve? - lezárta a videót, majd egy másikat keresett. Alicia nem tudta, hogy mellette állok, ezért vigyorogtam, amikor rákattintott a személyes kedvencemre. Hiszitek vagy sem, de szerettem motiválni az embereket. Focistaként létrehoztam egy olyan Youtube oldalt, ahol másokat motiváltam. És kibaszottúl imádták. A megtekintések csak pörögtek, ezer majd milliós lájkok követték egymást. Ez természetesen akkor volt, amikor ép voltam. Most nem az emberek, hanem én szorulok motiválásra. - Bolond vagy! Nyálcsorgatva figyeled, ahogy Chase Collins félmeztelen húzódzkodik azon a vasrúdon! Idióta vagy! Idióta!

- Ki ez a jó pali? - felé nyújtottam a kávés poharat, viszont ez a lány megijedt. Tudtam, hogy nem számított rám, viszont meglepődtem, amikor kezemből kiütötte a poharat, a tartalma pedig a cipőmre folyt. Ő a szája elé tette a kezét, én pedig felsóhajtottam. - Ez egy limitált kiadás.

- És az mit jelent? - suttogta elkerekedett szemekkel. A kávéfoltos cipőt figyelve sziszegtem.

- Azt, hogy ebből ez az egyetlen az országban - felé nyújtottam a másik poharat, majd sziszegve letöröltem a kézfejemre folyt kávét. Alicia elfogadta a poharat, viszont dühös pillantással figyelt engem. - Miért nézel így ràm?

- A te hibád! Miért kellett titokban mellém osonod? - elnevettem magam, viszont ő folyamatos grimaszokat vágott. A fiúra kéne koncentrálnom, viszont ez a lány mindig csinál valamit, ami vagy elrabolja a figyelmem, vagy kizökkent a szikla szilárd pajzsom mögül. - De figyelj... - fürkészte a magas szárú Jordant. - Így már nem csak limitált, hanem különleges is. Fogadunk, hogy milliókat adnának egy eredeti "kávéfoltos Chase Collins cipőért." Eladhatod a neten!-  ő csak magyarázta a hülyeségeit, viszont én figyeltem. És az a probléma, hogy egy atombomba sem tudná elvenni róla a tekintetem. És ez baj! Nagyon nagy baj!

- Miket ki nem találsz - motyogtam. Alicia belekortyolt a kávéba, én pedig rezzenéstelen arccal figyeltem a nem várt reakcióját. Az arcát figyeltem, hiszen pillanatról pillanatra egyre vörösebb lett. Tekintete a könnyekben úszott, majd torkára helyezte a kezét. - Baj van?! - vállára helyeztem a kezem, hiszen komolyan nem nézett ki túl jól. Hirtelen köhögni kezdett. Arca lila lett, szeme könnyezett. - A...Alicia!? - tartottam őt.

- Mit tettél a kávéba!? - motyogta.

- Vizet. Meg kávét - pillantottam oldalra, majd elkerekedett szemekkel a halántékomra csaptam. - Baszki! A kókusz! Te allergiás vagy a kókuszra! Kipirosodik az arcod és olyan fura gülü szemeid lesznek tőle... - be sem tudtam fejezni, hiszen magasba emelte a kezét, és a vállamat kezdte el ütni. - Gülü! Úgy nézel ki mint egy rossz medúza! Csáp- csáp! - én nevettem, hiszen tudtam, hogy ez az állapot csak átmeneti. Viszont nem tudom, hogy felejthettem el azt, hogy nem bírja a kókuszt.

- Gyógyszer! A táskámban van a gyógyszerem. Add ide, vagy felnyomom a seggedbe - nevetve a kezembe vettem a táskát, majd kihalásztam belőle egy fóliás gyógyszert.

- Tessék - a kezébe adtam, majd miután megbizonyosodtunk arról, hogy víz nincs a közelben, megpillantottam egy ápolót aki pont felénk tartott. Zsír! Ez a sors keze! Kezében pont egy palack vizet tartott, és mivel én vagyok Chase Collins, megtehetem, hogy kiveszem a kezéből. - Elnézést kisasszony. Nem haragudhat érte, hiszen életet mentek! - Alicia kezébe nyomtam, aki gyilkos pillantással bevette a gyógyszert és meghúzta a palackot. Amint helyet foglalt, a színe idővel visszajött, bár tudtam, hogy haragszik rám. Megrögzötten engem figyelt, puszta tekintetével szinte lyukat égetett a bőrömbe. A falnak támasztottam a hátam, és próbáltam vissza tartani a nevetést, de nem jártam sikerrel.

- Te nem ismersz olyat, hogy bocsánat, vagy elnézést, hogy elfelejtettem ezt az apró gondot?

- Inkább egy gömbhal! - jutott eszembe. - Jobban hasonlítottál egy gömbhalra, aki csapkod a pici uszonyával - Alicia egy hatalmasat a vállamra csapott, majd könnyes szemmel a kijárat felé igyekezett. Ritkán érzek bűntudatot, viszont most egy kicsit túl lőhettem a célom. Aggódott a fiú miatt. Féltette és nem volt nyugodt. Így legalább őszinte mosolyt láthattam az arcán, még akkor is ha az átment teljesen más gesztussá. - Alicia!

- Hagyj! Utállak! Elegem van belőled, Chase Collins! - a folyosón utolértem, majd megfordítottam és magammal szembe fordítottam. Apró mosolyra húztam az ajkam, hiszen sikerült most rendesen kihoznom a sodrából. Szeme villámokat szórt, ajkàt összeszorította és zihált. Utált. Ezt láttam. Gyűlölt. Ezt is láttam. Viszont azt is láttam, hogy szíve mosolyog. - Mivan!? - kiabálta.

- Minden rendben? - zsebembe csúsztattam a kezem, majd az arcát fürkésztem. Halál nyugodt voltam, míg ő a dühtől fortyogott.

- Most viccelsz velem, igaz? Az előbb majdnem megfulladtam, most pedig azt, kérdezed, hogy minden rendben? - a hátam mögé mutatott, viszont nem tudtam teljesen oda figyelni rá, hiszen hallottam, hogy nyílik a műtő ajtaja. - Istenem! - Alicia félre lökött, én pedig a plafon felé pillantva lehunytam a szemem.

- Miért nem tartasz távol tőle, istenem? - lehunyt szemmel megfordultam, majd kinyitottam a szemem. Arra számítottam, hogy Alicia mosolyogva hírt add arról, hogy a fiú jól van. Vártam, hogy jöjjön vissza, hogy öleljen magához. Erre mi történt? Mit add a kurva isten?

- Istenem! Omar! Hála neked a fiú jól van! Istenem, annyira köszönöm! - szinte lassított felvételben láttam, hogy a sebész nyakába veti magát, aki az orvosi maszkot lehúzta arcáról és átkarolta Alicia derekát.

- Minden rendben lesz. A fiú meggyógyul! Közben meg gratulálj, mert ez volt az első műtétem - míg ők ketten örültek és ölelkeztek, addig én zsebre csúsztattam a kezem és elindultam a kijárat felé.