Nem találtam a helyem, ezért a hétvégén ellátogattam a fiúk edzőmeccsére. Csak egy barátságos meccs a szomszédos csapattal, ezért a pálya szélén ácsorogva próbáltam a meccsre, és nem a kusza gondolataimra figyelni. Büszkén feltettem a kezem, amikor a csapat együttes erővel dobott egy Touchdownt, ezért a közönség is őrjöngött. A meccs alatt próbáltam észrevétlen maradni, ezért fekete napszemüvegben, és zöld széldzsekiben néztem végig a meccset. Ahogy le pillantottam, a bekötözött kezemet fürkésztem. Ezer kilométerre is menekülhetnék, Alicia és az emléke mindig jelen van. Ezer kilométer sem választana el tőle. Ha tenger lenne, akkor is velem lenne. Ott motoszkálna a fejemben, a szemem előtt a csillogó tekintete és a huncut mosolya. Egyszerűen kezdek oda jutni, ahova nem akartam. Kezdek közelebb kerülni hozzá, az illatához, a mosolyához és az érzéshez, amit kihoz belőlem. És nem akartam. Utáltam, hogy ezt csinálja velem. Vonz. Taszít, és újra magához csalogat. Szinte tudtam, éreztem, hogy vele csak a baj lesz. Most kijelenthetem azt, hogy a baj a fejemet ütögeti. - Gondterheltnek tűnsz - Kyle edző ruhában, síppal a nyakában és egy palack vízzel sétált mellém. Csípőre helyezett kezekkel körbe kémlelte a lelátó teret, megfigyelte az újságírókat akik meccs közben ezer képet és videót készítettek. Én háttal álltam nekik, ezért maximum a seggemet és a zöld dzsekimet fényképezhetik le. - Megkérdezném, hogy mit csináltál a kezeddel, de... - félbehagyta, hiszen a meccs menetelére közben figyelt.

- Ne is folytasd, Kyle - pillantottam felé, majd elhúztam az ajkam. - Egy nő miatt van - vallottam be, ő pedig elnevette magát. - Mond azt, hogy nem lepődtél meg!

- Meglepődtem! - vallotta be. - Kevés nőt ajándékozod meg a figyelmeddel. Ezek szerint ez az Alicia más mint a többi nő. Miben más?

- Bárcsak tudnám - rántottam meg a vállamat. - Az az igazság, hogy még én magam sem tudom. Annyit tudok, hogy együtt kell dolgoznom vele. Ez a végleges döntésem - húztam össze a szemem, majd Kyle vigyorogva meglökött.

- És csak edzeni fogtok? - pillantásából kiolvastam, hogy perverz gondolatai támadtak, ezért határozottan bólogatni kezdtem.

- Természetesen! Vissza kell jönnöm kapitánynak - előre pillantottam, hiszen a csapatomból több játékost is fellöktek, ezért páran a földön fetrengtek. Kyle egy mappával takarta el az arcát, én pedig így szóltam: - Mert hogy is mondjam...

- Indulj már meg baszki! Hol vagyunk, nyugdíjas találkozón?! Cooper, miért veszed le a ruhádat? Ne mond, hogy megint vécézned kell! - Cooper a mosdók felé futott, ezért amikor Kyle a földre dobta a mappáját, és feltette az ujját. - Ha nem jössz vissza minél hamarabb, a pszichiátrián fogok kikötni! Téged pedig kinyírlak!

- Igenis! - bólintottam határozottan.

- Mit érzel?

- Elmondani nem tudom, hogy most mit érzek - Chase a szemembe pillantott, miközben egy jóga szőnyegen ülve nyújtottunk. Nekem jobban ment, Chase pedig fájdalmas arccal simogatta a térdét. - Fáj.

- Erőltesd meg magad - mellé ültem, törökülésbe helyeztem a lábam, és a műtött térdére helyeztem a kezem. Amikor a szemembe pillantott, kifújta magát és mosolyt erőltetett az arcára. - Biztos voltam benne, hogy fájni fog. Ezért sem mondtam, hogy nem fog - végig néztem az izmos karján, a tetoválásain, a napbarnított színén, majd mélyen a szemébe pillantottam. - De együtt elfogjuk érni a kívánt eredményt. Ehhez viszont kitartásodat kérem - amikor nehezen bólintott, megkértem, hogy nyújtson tovább. Amíg ő a gyakorlatot csinálta, addig és kerestem két gumi labdát. Chase lakásán saját edzőterem van, ezért a modern helyiségben még nem találtam fel magam annyira. Lenyűgözött, hogy egy üvegfal választott el a természettől, ezért olyan volt mintha a kertben lettünk volna. - Az edzőtermedben van gumilabda?

- A sarokban. Mögöttem - a háta mögé mutatott, ezért amikor megpillantottam, a labdák felé igyekeztem. - Érzem már a hatást. Ez lenne az izom emlékezett? - két lábát kinyújtotta, majd megtámaszkodott az izmos karján. - Egyébként a hétvégén ellátogattam a fiúk edzőmeccsére. Szerintem nem játszottak rosszul, viszont szükségük van rám. Szeretnék minél hamarabb pályára állni - megálltam, hiszen meglepődtem azon, hogy...beszélget velem. Chase nyitott, jókedvű és közvetlen volt. Nem láttam a befordult, szikla szilárd énjét. Sokkal jobban hasonlított arra az emberre, akit én gyerekként megismertem. - De nagyon jó volt újra látni őket. Velük voltam, ez adott nekik plusz löketet - a labdákat fogtam, miközben ő felállt, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy lehúzza magáról a testre simuló trikóját, ezért a mozdulat közben megfeszült minden létező izma. Mielőtt csurogni kezdene a nyálam, gyorsan vissza sétáltam hozzá.

- Szuper! Térjünk is vissza a gyógyuláshoz! Tudod, hogy miért hoztam labdát? - egyiket a kezébe nyomtam, majd elmosolyodtam. Vicces volt a reakciója. Úgy viselkedett, mint egy gyerek. Kezében forgatta a labdát, pattogtatta, majd ismételte a műveletet.

- Szerény tudásomnak köszönhetően tudom, hogy a labdák mire jók - az arcomat fürkészte, majd váratlanul elvette a kezemben tartott gumilabdát. Utána nyúltam, de ő vigyorogva a háta mögé helyezte. Jóval magasabb és izmosabb is volt nálam, ezért esélyem sem volt felvenni vele a versenyt. Keresztbe font kezekkel és kutya szemekkel pillantottam fel rá. - Mit csinálsz a hétvégén? - annyira meglepődtem, hogy azt hittem rosszul hallok. Alapjáraton nehéz volt koncentrálnom, hiszen előttem állt, felsőtestét semmi sem takarta. Kívánatos volt, az egyik karját tetoválások borították, és egyszerűen vonzó volt a látvány. Mielőtt észbe kaptam volna, folytatta. - Lenne kedved eljönni velem a srácok következő meccsére? - nem is tudtam, hogy mit mondjak, hiszen szívem szerint a nyakába ugrottam volna örömömben. Egy hétvégét együtt tölteni? Vele? Ezt egy nő sem hagyná ki! Viszont eszembe jutott, hogy én csak az ápolója vagyok, a szívemet pedig el kell zárnom tőle.

- Őő, a hétvége nekem sajnos nem jó - tekintetem a hasára siklott, majd vissza a szemére. - Sok teendőm lesz.

- Mi ha szabad kérdeznem? - kíváncsian fürkészett, hiszen érezte, hogy hazudok. Zavarban voltam, szerettem volna folytatni az órát, de nem tudtam, mert Chase Collins feltartott. Elmosolyodott, hiszen válasz nélkül hagytam, majd a kezébe vett egy törölközőt, amit a nyakába dobott. - Köszönöm az órát kedves Alicia. Ha válaszolni szeretnél a kérdésemre, vagy változva valami a hétvégével kapcsolatban, akkor a medencében megtalálsz - meglepődtem, amikor megfordult és ráérősen magamra hagyott. A két labdát félre rúgtam, majd Chase nyomába eredtem. A lépcső tetejéről a konyha felé vette az irányt, én pedig követtem a robotszerű mozgását.

- Hé! Még nincs vége az órának! - megfordult és megrántotta a vállát. - Ne vedd fél vállról! Azt mondtad, hogy együttműködő leszel!

- Nem tudok az lenni, ha te sem vagy az! - kinyitotta a modern hűtő ajtaját, majd kivett belőle egy kancsó vizet. Kristály pohárba öntött egy kis mennyiséget, majd citromlevet menta levelet dobott a jégkockák közé. Belekortyolt, és csípőre helyezte a kezét. - Te elvárod tőlem, hogy legyek együttműködő. Ez vicces, mert közben te nem felelsz a kérdéseimre - a fejem felett a lépcső felé pillantott, majd kicsit közelebb lépett. Én azonnal hátrálni kezdtem. Ő elmosolyodott, én mérges fejet vágtam. Ő szórakozott rajtam, és pipa voltam. - Miért vagy durca? Semmi rosszat nem kérdeztem.

- Azért vagyok mérges, mert félbe hagytad az órát - ekkor közelebb hajolt, megtámasztotta magát a pult szélén, majd a fülembe súgott.

- Nem hagytam félbe. Egyszerűen csak a medencében szeretném folytatni az órát.

- Nem hoztam magammal fürdőruhát.

- Jó nélküle is! - amikor ezt kimondta, nevetve ellöktem magamtól, ő pedig készített nekem egy limonádét. - Valld be, hogy ez ütős volt!

- Hagyj békén! És szedd össze magad a következő órára! Olyan vagy mint egy gyerek - elfogadtam a felém nyújtott poharat, miközben elvesztem a látványában. Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám. Azt hiszem, hogy vonz. Nem csak vonz, de szinte érzem, hogy az érzéseimre és a gondolataimra is hatással van. Ez megijeszt. Ha nevet, csillog a szemem. Ha beszél, elveszek benne. Magával ragad és nem ereszt. Most is előttem állt. Nem tudtam levenni róla a szemem. Mert ilyen hatással van rám. - Hogy van a kezed? - tereltem a gondolataimat és a tenyerére pillantottam. Már nem volt bekötve, csak egy nagyobb méretű ragtapasz volt rajta. Le pillantott, majd felvonta a szemöldökét.

- Jól van - sziszegte. - Szóval? - biccentett a medence felé.

- Nem! - nevettem szórakozottan.

- Azért egy próbát megért! - bólintott.

Az óra után mindenféleképpen el akartam menni a gyerekekhez az árvaházba. A sérült kisfiút haza engedték, ezért oda felé tartó úton beugrottam egy cukrászdába és sütit vettem. Direkt nem hívtam magammal Chaset, hiszen egy kicsit távol akartam lenni tőle. Azt akartam, hogy a gondolataim és az elmém is távol legyen tőle. A gyerekek között könnyű dolgom volt. Szinte azonnal vigyorogva és ugrálva fogadtak. Körbe álltak, a kezemet és a combomat simogatták. A két nevelőnek átadott sütiből mindenki kapott egy szeletet és együtt megették. Amíg a gyerekek a színes asztaloknál ettek, addig én a két nevelővel beszélgettem. - Örömmel hallom, hogy Mason jobban van. Megmondom őszintén, hogy nagyon aggódtunk érte.

- Mind nagyon megijedtünk - helyezték szívükre a kezüket. - Mindig arra törekszünk, hogy a gyerekek a lehető legjobb neveltetést kapják. De sajnos ritkán történnek ilyen balesetek. Bárcsak ne történne.

- Ők még csak gyerekek - sóhajtottam, és összefontam magam előtt a kezemet. - De csoportban jól érzik magukat. És azt is kívánom, hogy ez mindig így legyen.

- Köszönjük - mondták egyszerre. - És hálásan köszönjük Chase Collinsnak is, hogy kifizette Mason kórházi számláit. El nem tudjuk mondani, hogy mennyire hálásak vagyunk neki. Chase egy nagyon jó ember - a plafon felé pillantottam, hiszen lassan el kell fogadnom, hogy ettől az embertől soha nem szabadulhatok meg.

- Ó, ugyan - legyintettem. - Neki telik rá - piszkáltam a halántékomat.

Miután elköszöntem a gyerekektől, a kijárat felé vettem az irányt, viszont mielőtt kiléptem volna az ajtón, megtorpantam. Rágcsáltam az ajkam szélét, hiszen nem bírtam ki, hogy ne nézzek be a babához. Úgy döntöttem, hogy gyors léptekkel megindulok a színes ajtó felé. - Csak egy röpke pillanatra - vigyorogva átsétáltam a folyosón, viszont meglepődtem, amikor a baba szobájának az ajtaja résnyire nyitva volt. Kezemet a kilincsre helyeztem, majd a kicsi résen bepillantottam a szobába. A baba ágy üres volt, viszont egy női táska volt az ágy végében. Amikor kicsit beljebb löktem az ajtót, az ablak előtt állt egy nő. Az arcát nem láttam, hiszen háttal állt nekem, és kémlelte a sötét utcát. Beljebb akartam lépni, hogy köszönjek, viszont az ismeretlen ekkor megszólalt.

- Annyira sajnálom, hogy ritkán jöttem el hozzád. Ígérem, hogy anya mostantól gyakrabban fog ide jönni. Megszabadultam attól a gonosz bácsitól, és vissza jöttem az apukádhoz, bár ő nem lát engem szívesen. Nem tudom, hogy meddig maradok a városban, de minden este el fogok jönni hozzád, kicsikém. Csak az apád meg ne tudja! Nem tudhatja meg, hogy vagy nekem. Te az én kicsi titkom maradsz - ekkor szinte lassított felvételben láttam, hogy Jennifer megfordul és vigyorogva puszit nyom a baba fejére. Zúgott a fejem. Szédültem és könnybe lábadt a szemem. Megfordultam, kezemet a falra helyeztem és a kijárat felé sétáltam.

- Chase... - suttogtam magam elé. - Chase...apa lenne? - motyogtam a könnyeim között.