Ismételten a meccsen történtekkel álmodtam. Álmomban izzadtam és reggel arra ébredtem fel, hogy fáj a lábam. Modern szobába a fekete sötétítő teljesen el volt húzva, ezért nem engedte át a napnak a sugarait. Kicsiket pislogva a halántékomra helyeztem az alkarom, majd felsóhajtottam. Minden összedőlt körülöttem. Azt hittem, hogy normális életet élek, de el kellett fogadnom, hogy nem. A volt barátnőm felbukkanása minden emléket az eszembe juttatott. Erre nem volt szükségem. Nem hiányzott. A düh és az iránta érzett csalódás teljesen felemésztett. Nem akartam őt a házamban látni, de nem dobhattam utcára. A probléma az, hogy a szívem ellen nem cselekedhetek. Már nem szerettem, semmi nem kötött hozzá, de képtelen voltam olyan féreg lenni, mint ő. A csuklómon található okos óra reggel tíz órát mutatott, ezért lassan felültem az ágyon. Előre pillantottam, mélyen a hajamba túrtam, majd felálltam. - Olyan mintha elfelejtettem volna valamit - suttogtam alig hallhatóan.

Türelmetlenül nyomtam a csengő aranyozott felületét, hiszen öt perce a fekete bejárati ajtó előtt álltam. Ismételten ott tartottunk, hogy én felkészült voltam, Collins pedig egyáltalán nem. Nyakamat mertem rátenni, hogy elfelejtette a mai napot. Üveges tekintettel az okos órámra pillantottam, miközben rózsaszín pólómat és fekete leggings nadrágomat figyeltem. Próbáltam a lehető legkényelmesebb ruhát felvenni, de ezek szerint felesleges volt. Mérgesen hátrálni kezdtem, fogamat összeszorítottam, de váratlanul nyílt az ajtó. - Örülök, hogy eszedbe jutott... - nem tudtam befejezni, mert nem Chase, hanem a szőke hajú nő nyitott nekem ajtót. Mappámra szorítottam az ujjaimat, hogy határozottan állni tudjam a tekintetét. Nem volt barátságos, viszont támadó sem. Kicsit nyeltem, de próbáltam határozott lenni. Rajta csak egy rózsaszín selyem köntös volt, ezért biztos voltam abban, hogy...együtt töltötték az éjszakát. Mosolygott, de nem volt őszinte. Felemeltem a fejem, majd a kezemet nyújtottam. - Nevem Dr. Alicia...

- Chase még alszik. Hosszú volt az éjszakája - hosszú haját az ujjai közé vette, majd végig nézett rajtam és kinyitotta az ajtót. - De bent megvárhatod őt - lesütöttem a szemem, majd sóhajtva beléptem az ajtón. Chase lakása pontosan olyan volt mint ő; egy színű és lehangoló. Magas falak ölelték az előteret, fényes padlózat, beépített bútorok és üveglépcső vezetett az emeletre. A lépcső mellett magas pálmafa és bambusz is volt. Mert ez normális, igaz? Összefontam magam előtt a karomat, viszont oldalról mozgást érzékeltem. A lépcső felé pillantottam, akkor láttam meg őt, hogy Nike nadrágban és fehér trikóban engem néz. Lesétált a lépcsőn, közben megrögzötten engem figyelt. Elkaptam róla a tekintetem, majd kinyitottam a mappámat. - Chase, aludhattál volna még...

- Te még mindig itt vagy? - olyan dolog történt amire nem számítottam, hiszen Chase Collins megfogta a kezem, majd egy lépcső felé vezetett. Pislogni is elfelejtettem, csak a napbarnított kezét néztem, amivel a kezemet fogta. Probáltam titkolni, de nagyon zavarba jöttem. Némán sétáltunk le egy lépcsőn, ami a ház alatt található edzőteremhez vezetett. Becsukta mögöttünk az ajtót, majd elengedte a kezem. Az edzőterem hihetetlen volt, hiszen vastag fal helyett, egy plexit fal választotta el a környezettől. A terem belseje modern és felszerelt volt. Súlyzók, futópad, gumilabdák és bordás fal is volt benne. Természetes fény beszökött az átlátszó üvegfalon keresztül, és szétterjedt az egész területen. Nem tudtam, hogy mit csináljak, hiszen Chase kifejezetten dühös volt. Nem kérdeztem, hogy ki ez a nő, nem érdekelt, hogy mit csináltak. Felkaptam a fejem, majd felé pillantottam. - Kezdjük! - figyeltem, hogy felém pillant, majd bólintott egyet. - Minden rendben?

- Persze - suttogta alig hallhatóan. - Felőlem kezdhetjük az órát - mellém állt, ezért szembe kerültünk a tükör fallal.

- Először gimnasztikázunk, utána labdás gyakorlatok lesznek. Fő célom az, hogy az izom emlékezet újra használatban legyek. A mai órán megpróbáljuk többet használni a sérült lábadat, majd idővel terhelni fogjuk. Az izmok...emlékeznek - pillantottam a szemébe. - Ugyan úgy, mint ahogy te is emlékszel arra, hogy mit ettél tegnap este - próbáltam magyarázni, viszont nehéz volt, mert fejben nem itt járt. Láttam rajta, hogy máshova figyel, ezért sóhajtva félbe hagytam amit elkezdtem. - Ha ő fontosabb, akkor szabad utadra engedlek - hanyag mozdulattal az ajtó felé mutattam, majd megindultam a pult felé. Részemről ennyi volt az óra.

- Várj! Ne haragudj. És nem fontosabb - utánam sietett, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy megfogja a mappámat és a magasba emeli. Ezt nem hiszem el! Mérgesen lábujjhegyre álltam, és a magasba emeltem a kezem, de nem értem el. - Adj időt arra, hogy felvegyem veled a tempót!

- Hé! Add vissza a mappámat - kértem sziszegve, de ő aranyosan elnevette magát.

- Nyújtózkodással kezdjük a mai órát? Akkor gyerünk, Alicia - míg ő rajtam nevetett, addig a magasba ugrottan, kikaptam kezében tartott mappát és megfordultam, viszont ő gyorsabb volt. Egy mozdulattal átkarolt, és mögöttem állva megragadta a kezemet. Ismételten közel volt hozzám, és újra hevesen dobogott a szívem. - Egy kicsit lassabban, dili - sóhajtotta mélyen a szemembe nézve. - A gimiben jó fejebb voltál!

Az akkor volt, amikor fülig szerelmes voltam beléd. De ezt persze nem mondhattam el neki. Elpirulva meglöktem, majd kifújtam magam. - Akkor vedd fel a tempót! Nem várhatok rád egész nap - léptem el tőle.

- Rájöttem arra, hogy tőled rettegni fognak a férfiak. Előre sajnálom a kiszemeltjeidet - míg ő rajtam szórakozott, addig én a lábamat és a kezemet nyújtottam. Próbáltam kizárni a grimaszokat és a beszólásait amit nekem szánt, de nehéz dolgom volt. Időbe telt, míg Chase követte minden mozdulatomat és alaposan bemelegített. Amikor a láb gyakorlatoknál tartottunk, láttam arcán a fájdalom jelét. Nem akartam közbe szólni, de a sérült lábát nem tudta rendesen lenyújtani.

- Hogy viseled? - leguggoltam, felegyenesedtem, majd kezemmel nyújtott lábbal érintettem meg a cipőm hegyét. Chase elnevette magát.

- Ugye nem akarod, hogy ezt utánad csináljam? - motyogta. Felálltam, majd elnevettem magam. Nem igaz, hogy Chase Collins mindenáron beszél.

- Ha nem maradsz csendben, ragasztót teszek a szádra! Fogd be és csináld utánam - csípőre helyezett kezekkel vártam, de ahelyett, hogy szót fogadott volna, ő is csípőre helyezte a kezét. Értetlenül oldalra biccentettem a fejem, ő rezzenéstelen arccal követte minden mozdulatomat. Testem mellett idegesen ökölbe szorítottam a kezem, ő ezt profi módon leutánozta. - Engem utánzol? - suttogtam.

- Engem utánzol? - ugyan olyan mimikával, és szinte tökéletes hangleejtéssel csinálta azt, amit én. Mélyen a szemembe nézett, majd egy idő után elnevette magát. - Oké, bocsi! - szórakozott rajtam. - Hidd már el, hogy nekem nem megy olyan könnyen mint neked!

- Azért vagyok itt, hogy ez változzon! - motyogtam mérgesen. - De ha folyamatosan azt hallgatom, hogy ez fáj meg amaz fáj, akkor inkább feladom és nem küzdök érted! - mérgesen felegyenesedtem, majd megindultam az ajtó felé. Hülye voltam mikor azt hittem és arra számítottam, hogy Collins együttműködő lesz. A fenéket! Chase Collins nem hajlik a közös munkára, én pedig nem leszek hajlandó a nyafogását hallgatni. Megindultam az ajtó felé, majd kilöktem magam előtt. Chase nem szólt utánam, nem tartott vissza, és ennek örültem. Kettesével szedtem a szürke lépcsőfokokat, haladtam a földszint felé, viszont mielőtt felértem volna, váratlan dolog történt. A legfelső lépcsőfok előtt Chase megfogta a kezem, majd megfordított. Nem számítottam rá, ezért összeráncolt szemöldökkel figyeltem az arcát, éreztem a teste melegét és ittam minden látványát. Egy lépcsőfok választott el tőle, ezért zavarba ejtően közel állt hozzám. Elvesztem az arca szépségében, a tiszta szeme csillogásában és a férfias illatában. Mire észbe kaptam, ő zavartan elengedte a kezem, majd torkát köszörülve a tarkójára helyezte.

- Ne menj el - az arcomat fürkészte, napbarnított bronz karjával megtámasztotta a falat, majd felsóhajtott. - Ritkán vallom be és az esetek többségében makacs vagyok ilyet mondani, ezért most sem fogom kimondani, de tudod... - végig nézett rajtam, tekintetünk újra találkozott. Volt benne valami, valami furcsa és ijesztő. Ő nem az az ember, akibe én beleszerettem. Ez a felnőtt férfi nem az a kisfiú, aki ott hagyott a bál estéjén. De akkor ki? És mi változott vele kapcsolatban?

- Könnyebb lenne ha kimondanád - suttogtam alig hallhatóan. Ő megrázta a fejét, majd így szólt:

- Nem fogom kimondani.

- Én pedig nem vagyok hajlandó addig segíteni - megfordultam, felléptem a lépcsőn és üveges tekintettel kilöktem magam előtt a bejárati ajtót. Ha ennyire nehéz kimondania, hogy szüksége van rám, akkor boldoguljon egyedül a problémájával.

- Gratulálok! Ezt elbasztad! - csípőre helyezett kezekkel sétáltam vissza az edzőterembe, hiszen utáltam magamat. Egy idióta pöcs, egy faszfej voltam. Ezt utáltam magamban. Sok dolog van amivel még nem tudtam megbirkózni, viszont ez volt a legidegesítőbb dolog. - Elment! Neked köszönhetően elment - kezemet megtámasztottam a fal felületén, majd a tükör képemmel szemezgettem. Alaposan megfigyeltem az arcomat, minden vonásomat megvizsgáltam. - Mikor lettél ennyire elutasító az emberekkel?

- Ez engem is érdekelne! - ismerős hang csalta meg a fülem, ezért a falra csaptam tenyeremet. Éreztem Jennifer jelenlétét, viszont eszem ágában sem volt megfordulni. - Most biztos az következik, hogy menjek el...

- Nem. Inkább elmegyek én - a padlót figyelve megindultam a lépcső felé, viszont nem tudtam figyelmenkivül hagyni azt, amit nekem mondott;

- Jobb annak a lánynak, ha inkább nem kerül a közeledbe!