Éreztem, hogy a mai napnak koránt sincs vége. A taxiba beülve Chase nagyon furcsán kezdett el viselkedni. Fél szemmel figyeltem őt, mert az út nagyon lassan telt. Szokatlan kellemetlen érzés és frusztrált levegő feszengett köztünk. Egyszer sem pillantott felém, némán fürkészte a tájat és az elsuhanó házakat. Kezemet keresztbe fontam, oldalra pillantottam és alaposan megfigyeltem őt. Mérges volt. Ajkát szigorú vonalba húzta, szemöldöke közt barátságtalan vonal jelent meg. Koncentrált, csak nem tudom, hogy mire. És ettől feszült lettem. A néma csend kínzó pillanatokat okozott, alig vártam, hogy a taxi kitegyen minket. Nem volt egyszerű dolgom, mert semmit nem beszéltünk meg. Óriási kérdőjelek voltak a fejemben, meg nem válaszolt kérdések és ki nem mondott szavak. Nem hibáztattam magam, hiszen Chase sem tudja, hogy mi van köztünk. Vagy egyszerűen csak nem akar foglalkozni vele. Mellettem ült, de mintha mérföldekre távol járna. Egyszer sem pillantott felém, a gondolataiba volt merülve. Felsóhajtottam, lesütöttem a szemem, de nem mertem megszólalni. A gondolataimba merültem, arra viszont nem számítottam, hogy Chase hirtelen megszólal. - Mi itt kiszállnánk! - több sem kellett, a sofőr indexszelt, majd lekanyarodott az útról. Kérdő pillantásokkal néztem Chase felé, miközben át adta a pénzt, majd felém nyújtotta a táskámat. - Szállj ki! - nem kijelentés, hanem utasítás volt. Mint aki rosszat csinált, úgy követtem minden mozdulatát.  Az út szélén ácsorogva vettem észre, hogy egy szép park bejáratánál vagyunk. A környezetvédők magas kerítéssel és táblával jelezték, hogy ez a hely védett. Gyönyörű magas fák, hosszú végtelenségig nyúló járdák és kőépületeket rejtett. - Sétáljunk egy kicsit - udvariasan a lapockámra helyezte kezét, miközben tanácstalanul beléptem a park bejáratán. Nem kicsi hely volt. Sokan futottak, sétáltak és nevetgéltek a park területén. A nap szikrázóan sütött, a nagy falevelek itt-ott átengedték a vakító sugarait. Csendben sétáltunk egymás mellett. Millió kérdésem lenne, de meg sem mertem szólalni. Vártam, hogy ő tegye fel a kérdést, vagy ő kezdjem bele. Kezemet összefontam magam előtt, miközben oldalra biccentettem a fejem. Megálltam, mintha bevillant volna egy kép. Szaporán pislogtam. Előttem volt egy tölgyfa, a fa törzsébe pedig nevek kezdőbetűi voltak vésve. Közelebb sétáltam, a szemöldökömet összeráncoltam, hiszen ez a fa ismerős volt nekem. Ujjammal megsimítottam a kezdőbetűket, ami C és A volt. Nagyot nyeltem. - Mintha a mi kezdőbetűink lennének - suttogtam alig hallhatóan. Chase mögém lépett, teste közel volt hozzám. Kellemes illata az orromba szökött, miközben válaszolt nekem.

- Mert a miénk is - annyira meglepődtem, hogy a szikrázó napsütésben vele szembe fordultam. Romantikus pillanat volt, talán túlságosan tökéletes. Szemöldökömet ráncolva pillantottam fel rá, miközben az emlékek lassan eszembe jutottak. Talán igaza volt. Emlékszem két gyerekre, akik egy természetvédelmi kiránduláson egy fába vésték a nevük kezdőbetűit. - Emlékszem, hogy szaktanári figyelmeztetést kaptunk miatta - köztem és a fa törzse között kapkodta a tekintetét. - Osztálykiránduláson voltunk, emlékszel rá?

- Emlékszem - mosolyogva a fa felé fordultam, miközben ő lassan átkarolta a derekamat. Kezére pillantottam, nem akartam megmozdulni. Át akartam élni a pillanatot, inni akartam minden látványt. - Arra viszont nem, hogy miért csináltunk ilyet - tenyeremet az írásra helyeztem, ő pedig lassan szembe fordított magával. Megtámasztotta az arcomat, gyönyörű szeme megállás nélkül fürkészet. Most először engedtem, hogy elvesszek a szeme csillogásában, a bőre bronz árnyalatában, a vonzó illatában és a piha ajka csalogató formájában. Szívem hevesebben vert, annyira kalapált, hogy nem tudtam kontrollálni.

- Szerinted mi miatt? - cirógatta a bőrömet. - Két általános iskolás kamasz vajon miért írja a nevük kezdőbetűjét egy fa törzsébe? - közelebb hajolt hozzám, a nap cirógatta az arcát. A fénytől csak jóképűbb lett, gyönyörűbb és férfiasabb. A fának támasztottam a lapockámat, ő teljes egészében támogatott engem.

- Nem tudom - biccentettem oldalra a fejem. - Szerinted? - ekkor elengedett, majd nevetve összekulcsolta kezét a tarkóján. Izmos karja feszült a mozdulat közben. Elragadó volt. Jóképű.

- Alicia, egyszerűen csak miért nem tudod kimondani? - szemöldöke felszaladt, oldalra pillantott, majd széttárta a karját. - Most tudunk beszélni. Itt vagyunk egy gyönyörű helyen, szóval tudunk beszélni - mintha könyörgött volna. Nagyot nyeltem, nem tudtam, hogy mit csináljak.
Erőtlenül húztam mosolyra az ajkam, engedni akartam a vágyaimnak és a szavaknak. Azt akartam, hogy tudja, hogy szeretem. A nyakába akartam ugrani, elmondani az igazságot, hogy odáig vagyok érte. Viszont néha nehéz kimondani az igazságot. Nehéz, mert olyan emlékeket juttat az eszünkbe, amire nem akarunk emlékezni. Ilyenkor kiszolgáltatottá vállunk. Döntenünk kell, hogy mi lehet a legjobb út. De néha a menekülés a legjobb választás. Vágyak, helyes döntés. Tanácstalan voltam, ezért könnybe lábadt a szemem. - Mi a baj, szépségem? - ujjával letörölte a könnyeimet, ettől viszont csak jobban sírtam. A fejemet ráztam, majd nehezen kimondtam azt, amit gondolok.

- Semmi. Nem tudom, hogy miért sírok - nevettem el magam, majd megcsóváltam a fejem. - Ez annyira gáz! Itt állsz velem szembe, én pedig nem tudom kimondani azt, amit a szívem súg - remegő kezekkel a mellkasomra mutattam, miközben sóhajtva oldalra pillantottam. - Lehet az lenne a legjobb, ha adnánk egymásnak egy kis időt - ötletem nem tetszett neki, de nem tudtam ez ellen mit tenni. Nem álltam készen arra, hogy az érzéseimről beszéljek neki. És utáltam, hogy ez miatt csalódást kell okoznom neki. - Lehet, hogy időre van szükségünk. Àt kellene gondolnunk, hogy mit szeretnénk mondani a másiknak. Egy kis egyedüllét kell, hogy gondolkozni tudjunk. Sajnálom - hátra léptem, ő tanácstalanul összeráncolta a szemöldökét.

- Nem hiszem, hogy tovább kellene húznunk a dolgot - fogta meg a kezem. - Nem látod, hogy megőrülök érted? - homlokát ráncolta, újra láttam azt a barátságtalan vonalat, amit nem akartam. Kicsiket pislogtam, miközben próbáltam felfogni a kimondott szavainak a súlyát. Azt mondta, hogy megőrül értem? Akkor ez azt jelenti, hogy szeret? Nagyokat pislogtam, a hajamba túrtam, de nem tudtam, hogy mit mondjak. Megnémultam. - Alicia, egyszer mondom el, többet nem! - tette fel a mutatóujját. - Ne szórakozz velem! - sziszegte a fogai között. Barátságosból átváltott elérhetetlenné. És ez nekem nem tetszett. - Itt az utolsó esélyt adom kettőnknek!

- Utolsó esélyt? - suttogtam magam elé. - Milyen esélyről beszélsz, Chase? Azt gondolod, hogy...van köztünk valami?

Hátra lépett, nagyot pislogott, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy baseball sapkáját megfogja, majd a földre dobja. - Ha magadnak sem tudod bevallani, akkor engem ne keress többé! Ennyi! Feladom, Alicia! Szórakozz azzal, aki megengedi. Én nem az a pasi vagyok - gyilkos pillantással végig nézett rajtam, majd megfordult és zsebre helyezett kezekkel megindult a kijárat felé. Én ott maradtam és hevesen süllyedő mellkassal figyeltem minden mozdulatát. Magamat hibáztattam, szidtam magam, mert elengedem.

De valóban ezt akarom? Szeretném elengedni a férfit, akibe kislány korom óta szerelmes vagyok? Félre tudom tenni a múlt sérelmeit? El tudom engedni, hogy ott hagyott a banketten, hogy nélküle kellett táncolnom? El tudom engedni a múltat, hogy lehessen közös jövőnk? A szívem hevesen vert, majdnem kiugrott a helyéről. Nem gondolkoztam, csak a saját szívem után mentem. A lábam szabad útra tért, testem pedig követte őt. - Várj! - futva megindultam utána. Közelébe érve megfogtam a puha kezét, majd felegyenesedtem. Szabad kezemmel megragadtam a tarkóját, hogy közelebb legyen hozzám. Lélegzetvisszafojtva lehúztam magamhoz, hevesen dobogó szívvel mélyen a szemébe pillantottam, miközben ő még mindig ugyan úgy nézett rám: haraggal, melyet fűtött a vágy, melegített a szerelem. És tudjàtok mit? Gyönyörű volt. Felegyenesedtem, lehúztam magamhoz, majd oldalra biccentettem a fejem és ajkára tapasztottam az ajkamat. Ő azonnal a hajamra simította két kezét, közelebb vont magàhoz, hogy a lehető legközelebb legyek hozzá. Barátságtalan csókomat megváltoztatta, a férfi ösztönei előre törtek. Tartotta a fejem, miközben ajkával mohón csókolt. Imádtam, tetszett, éheztem az ajka puha érintésére. Nyelvemmel az ő nyelvét kerestem, de gyorsan megtaláltam. Ha valaki ezt látná, biztos korhatáros címkét tenne rá. Éheztünk a csókra, azonnal elvesztünk egymásban. Hosszú percekig csókoltuk egymást, ízelgettem az ajka ízét, barátkoztam a puha nyelve erotikus érintésével. Halk nyögés szakadt fel torkomból, amikor fogával csábította az ajkamat, én pedig engedtem, hogy játszon velem. Keze a hajamról a derekamra siklott. Csábított, teljesen rá bíztam magam. Minden női érzékemet felkeltette. A szívem tüze érte égett, a nőiességem pedig rajongott minden érintéséért. Mielőtt elhajolt volna tőlem, a fülemhez ért, de váratlan dolgot súgott a fülembe.

- Mi volt ez a nyögés? Hm... - csókot hintett a nyakamra, miközben zavartan elhajoltam tőle. Csak az ajkàt tudtam nézni. Máshova kell néznem! Oldalra pillantottam zavaromba.

- Nem tudom, hogy miről beszélsz - suttogtam elpirulva. Ő felvonta a szemöldökét.

- Igaz, bőven lesz időnk ezt megvitatni - zsebre helyezte a kezét, majd elegánsan utat engedett nekem. Én egy tapodtat sem mozdultam. - Mi a baj, szépségem? - pillantott az ajkamra.

- Nem szeretném ezt a témát firtatni - jelentettem ki, ő pedig ajkába harapott.

- Azt gondoltam. De azt szeretnéd, hogy újra megtegyem? - fürkészte vigyorogva az ajkam, mire váratlanul megpillantottam egy taxit, majd kezemet felmutatva utána futottam. A háttérből csak annyit hallottam, hogy Chase Collins rajtam nevet. És kurva jól csókol.