Sikerült teljesen hülyét csinálnom magamból! Még mindig nem hiszem el, hogy kitaláltam egy nem létező növény fajt. Szorosan lehunyt szemmel utaztam Chase mellett, hiszen tükörbe sem mertem nézni. Nem csak idétlen dolgokról beszéltem, de még pluszba nevetséges ruhákat is vettem fel. Őszinte leszek! A taxi hátsó ülésén találtam a sárga esőkabátot és a piros gumicsizmát. Soha nem csináltam ilyet, de most magamhoz vettem őket. A sofőr azt mondta, hogy nyugodtan felvehetem, hiszen annyira csúnya, hogy senkinek nem fog kelleni. Képzelhetitek, hogy mennyire idétlenül nézhettek ki benne. Legalább úgy mint egy tyúkanyó. Chase mellett ülve az ujjaimat tördeltem, hiszen a tervemet még nem tudtam megvalósítani. Az első célom az, hogy Chase ne jusson el az árvaházba. Nem érdekel, hogy hiányoznak neki a gyerekek, az sem számít, hogy jót akar cselekedni. Nekem csak az számított, hogy ő a lehető legnagyobb biztonságban legyen. - Szóval...az árvaházba megyünk? - érdeklődtem, miközben a csapadékos időjárásnak köszönhetően kicsit felcsavarta a fűtést. A fekete kormányt végig simította, majd piros lámpánál megállt.

- Igen, Alicia - pillantott felém, majd elnevette magát. - Levennéd kérlek, ezt a kabátot? - a csillogó szemébe nézve elpirultam, majd zavartan eleget tettem a kérdésének. - Hol szerezted?

- A szekrényemből - hazudtam, ő pedig elkerekedett szemekkel megindult előre. Az elektromos autó hangtalanul hajtott, Chase pedig előre figyelt. Beállt a néma csend, én pedig gondolkoztam. Tennem kell valamit! Ki kell találnom egy tervet!

- Egyébként mi ez a hirtelen jött felbukkanás? Hiszen eltűntél pár napra - jegyezte meg. Nem tudtam róla levenni a szemem. Chase eszméletlenül jóképű volt. Mindig van egy páratlan kisugárzása, amire nem találok szavakat; a tekintete mindig csillog, a mosolya hófehér, a bőre gyönyörű és van egy különleges csábító oldala.

- Nem tűntem el, csak sok volt a munkám. És nem bukkantam fel hirtelen.

- Miért kell neked mindig az ellenkezőjét mondani annak, amit én mondok? - kérdése váratlanul ért, ezért megvédtem magam.

- Nem mondom az ellenkezőjét!

- Nem, tényleg nem! - vonta fel a szemöldökét, majd az útra koncentrált.

Nem tudtam róla levenni a szemem. Ezt magamnak sem akartam letagadni, hiszen teljesen tisztában vagyok azzal, hogy milyen érzéseket kelt fel bennem. Ritkán látom őt vezetés közben, ezért minden figyelmemet elrabolta. Kezével rutinosan kezelte a kormányt, az autót pedig kifinomultan vezette. És ilyenkor mindig eszembe jut az, hogy milyen egyedi kisugárzása van. És miközben én csillogó szemekkel figyeltem őt, addig ő felvonta a szemöldökét. - Sosem kérdeztem. Miért pont ápolónő lettél? - tette fel a nem várt kérdést. - Lehettél volna cukrász, vagy akár ügyvéd is. Miért pont az egészségügy vonzott? - elmosolyodtam, hiszen aranyosnak találtam, hogy érdeklődik eziránt. Az épületeket figyelve felsóhajtottam és megrántottam a vállamat.

- Anyukám ápolónő volt. Kislányként sokat hallottam tőle, hogy a világ egyik legszebb dolga másokon segíteni. Mindig felnéztem rá ez miatt. Neki köszönhetem, hogy végül ápoló lettem. Szeretek másokon segíteni. Még azokon is, akik nem hagyják... - felé biccentettem a fejem, ő pedig elnevette magát.

- Ezt vegyem célzásnak? - érdeklődött.

- Nyugodtan - a városból kihajtó útszakaszon mentünk, de meglepődtem, amikor kettő darab munkagép elállta az út további részét. Kíváncsian figyeltem, hogy munkások jelzőlámpával irányították a közlekedni kívánt autókat, hiszen minden jel arra mutat, hogy tovább nem lehet haladni. Chase kicsit kihajolt, majd gyorsan visszahúzta az ablakot. - Tovább tudunk menni?

- El fognak téríteni. Ismerem a mellék utcát, nem lesz baj - Chase biccentéssel megköszönte, majd kicsit hátra gurult, utána pedig balra fordult és ráhajtott a mellék útra. Az úton sok autó haladt, ezért viszonylag lassabban haladtunk előre. - Utálom a gödröket - motyogta az orra alatt. - Ez az út pedig hemzseg tőlük - elhúztam az ajkam, amikor véletlenül áthajtott egy nagyobb gödör fölött.

- A lényeg, hogy tudod merre járunk - Chase bólintott, közben tovább hajtott az egyirányú úton. Kevesebb épület, inkább több fa és egy- két buszmegálló jellemezte a környéket. - Tetszik ez a környék. Nyugodtabbnak tűnik.

- Mert az is! Egy kisebb falu. A közelben van itt egy fogadó és egy élelmiszer üzlet - hirtelen jobbra fordult, majd megkönnyebbülten oldalra mutatott. - Mindjárt elhaladunk a fogadó mellett - oldalra pillantottam, majd mikor elhaladtunk az épület mellett, Chase a szemöldökét ráncolta. Nem tudtam, hogy mi a baj, ezért csak az arcát figyeltem. - Ez egy régi módi, de nagyon kedves fogadó. Régen szálltam már meg itt, igazából meg voltam elégedve. Nyilván nem olyan, mint egy hotel, de megteszi - bólintottam, majd kicsúszott a számon az, aminek nem kellett volna.

- Kivel szálltál meg itt? - kíváncsiságomat nem tudtam leplezni, ez pedig gondot jelentett. Az eső csak jobban szakadt, szinte alig láttunk az eső függöny alatt, de nem ez volt a legnagyobb probléma. Előre hajoltam, hiszen láttam, hogy pár autó egyhelyben állt. - Mi történt? - akaratlanul fogtam meg Chase kezét, hiszen a sors egyre jobban a tudtomra adta azt, hogy ez nem egy szerencsés nap. A zuhogó eső miatt keveset láttunk, amikor beálltunk a sorba, láttuk, hogy mi miatt nem mennek tovább az autót. - Kidőlt egy fa? - suttogtam.

- Nem is akármilyen! - jelentette ki, majd magára húzta a kapucnit, és felém pillantott. - Maradj itt, megkérdezem, hogy tovább lehet e haladni - mielőtt mondtam volna, hogy nem tanácsos ekkora szakadó esőben rohangálni, ő már ki is szállt az autóból. A nyakamat nyújtogatva figyeltem, hogy előre fut, majd beszél pár emberrel. Sokan kezet nyújtottak neki, egy valaki fényképet is készíttetett vele. A szememet forgattam, hiszen szerintem nem ez a megfelelő hely és alkalom a fotó készítésre. Miközben Chase beszélgetett, addig rezgett a telefonom. Mostmár tudtam, hogy ki hív, ezért sóhajtva felvettem a telefont.

- Szia, Jennifer!

- Kérlek mond, hogy elérted azt, hogy vissza forduljon! - mondta ijedt hangon. A fejemet csóválva lehunytam a szemem.

- Nem, viszont mázlid van! - jelentettem ki. - Az előbb útépítkezésbe, most egy kidőlt fába botlottunk vele. Az építkezés miatt eltérítettek, itt viszont kidőlt egy nagyobb fa. Sok autó egyhelyben áll, szóval szerintem nem lehet tovább menni.

- Érd el, hogy Chase vissza forduljon! - kérte hangosan. - Nem juthat el az árvaházig - adta a tudtomra. Ekkor elnevettem magam.

- Mégis, hogy érjem el, Jennifer? - érdeklődtem. - Percek kérdése és elvontatják a fát. Utána minden bizonnyal felszabadul az út.

- Nem tudom, Alicia! Te okos vagy, találj ki valamit - mondta hangosan. - Kérlek - suttogta, majd nehezen felsóhajtott. - Nincs jó előérzetem - folytatta. - Ha a volt férjem titokban lefényképezett engem ahogy belépek az árvaház ajtaján akkor az azt jelenti, hogy megfigyelteti a helyet. És ha Chase pont abban a pillanatban megy oda, akkor... - félbe hagyta, majd folytatta. - Nem tudom, hogy mit lépne! - Miközben a kétségbeesett szavait hallgattam, addig eszembe jutott egy nagyon jó ötlet. A szemem szinte felcsillant, hiszen én magam sem hiszem el, hogy ennyire okos vagyok. Elmosolyodtam, majd a fejtámlának támasztottam a fejem.

- Ne aggódj. Kitaláltam valamit - mosolyodtam el, majd bontottam a vonalat. Miközben vártam, hogy Chase visszatérjen, a fejemben többször lejátszottam a kitalált történetet. - Rendben! Akkor legyen - kíváncsian oldalra biccentettem a fejem, amikor fejet csóválva visszaült az autóba. Láttam rajta, hogy nem kapott jó híreket, ezért a zsebembe csúsztattam a telefonomat. - Baj van?

- Igen. A fa túl nagy és nehéz ahhoz, hogy elvontassák. Szóval mindenki visszafordul - miközben a kormányra szorított, sóhajtva forgatni kezdte a kormányt, majd váltott és hátra gurult. - Akkor menj, bazdmeg! - káromkodva utat adott a harmadik sofőrnek, aki visszafordult a kidőlt fa miatt. Sóhajtva lesütöttem a szemem.

- Tudom, hogy ez nem a megfelelő idő, de éhes vagyok - motyogtam alig hallhatóan, és hozzátettem. - Tetszett a fogadó, amit mutattál nekem - a lehető legszebb pillantásommal ajándékoztam meg, hiszen el kellett érnem a tervem lényegét. - Esetleg megállunk, amíg el nem vontatják a fát?

- Igaz már délután négy óra van - az okos órára pillantott, majd a szemembe nézett. - Nem rossz ötlet. Én is éhes vagyok - megfordult, és a fogadó felé hajtott. A régi módi épület előtt sok hely volt, ezért azonnal találtunk egy megfelelő helyet. Miközben Chase leparkolt, addig én felmutattam a telefonomat. - Nyugodtan menj előre! A munkával kapcsolatban el kell intéznem egy hívást!

- De nincs semmi gond, igaz? - kihúzta a kulcsot és az egyik kisebb tárolóba helyezte. A fejemet csóváltam.

- Nincsen gond, csak a jövő heti beosztást nem értem - utáltam magam, hogy hazudnom kellett, hiszen egyenesen a szemébe néztem. Ez pedig rossz. De mindent érte teszek. Csak őérte. - Szóval nyugodtan menj előre!

- Rendben - bólintott végül. - Akkor itt hagyom neked a kulcsot, betudod zárni? - húzta fejére a kapucnit.

- Persze, hogy igen! Miket gondolsz? - vettem kezembe a telefonomat, ő pedig feltette a kezét.

- Akkor bent találkozunk! Ne maradj kint sokáig - mélyen a szemembe pillantott, majd kiszállt és befutott az ajtót. Egyedül maradtam a sport autójában, ezért sóhajtva lenyitottam a kesztyűtartót. Ha valami rejtélyes oknál fogva defektet kapnánk, akkor nem tudnánk tovább haladni, igaz?

Sok filmbe láttam már hasonló jelenetet, ezért most tesztelhetem, hogy valójában olyan könnyen lyukad az autó kereke, mint ahogy azt mutatják. Ez miatt isten biztos, hogy megver...