Úgy döntöttem, hogy magam járok a dolgok végére és kerek perec megkérdezem, hogy mi a baja velem. Tudjátok, hogy milyen vagyok; öntelt, makacs és senkit nem tartok fontosabbnak magamnál, Alicia viszont teljesen megváltoztatott. Koslattam utána, és ezt titkolni sem akartam. Érdekelt, hogy miért menekül, hogy tényleg előlem fut e el. Reggelt a klinikán kezdtem, bár elképzelve sokkal könnyebb tervnek minősült. Az egész nap úgy kezdődött, hogy az ott dolgozók össze-vissza futottak, hiszen sok beteget, illetve sérültet hoztak be az intenzív osztályra. Mindenki el volt foglalva, ezért esélyem sem volt elkapni egy ismerős arcot. Nem tehettem mást, csak azt, hogy türelmesen várok. A fél napom azzal telt el, hogy a klinika folyosóján ültem és néztem a falat. Sokan futottak el előttem, idősek és fiatalabb betegek is sétálgattak, ezért nem unatkoztam. Viszont akkor lepődtem meg, amikor mellém ült egy beteg kisfiú. Szinte azonnal felszaladt a szemöldököm, hiszen ritkán látni fiatal kisfiút mankóval közlekedni. Ijesztően vékony lábai nem megszokottan álltak, ujjaival pedig tartotta a két mankót. - Te már reggel óta itt ülsz. Nagyon kitartó vagy, hiszen azóta több mint öt óra eltelt - vastag keretes szemüvege mögül intelligensen vizslatott, ezért mosolyogva bólogatni kezdtem. - Te tudod, hogy mi a nyolc bolygó neve a naprendszerben? - a plafon felé pillantott, mintha látná és maga elé képzelné a bolygók kinézetét. A fejemet csóváltam és kíváncsian vártam. Tudtam, hogy elmondja. - Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és Neptunusz. Az álmom az volt, hogy űrhajós leszek, de sajnos betegen születtem - a kezében tartott mankóra mutatott, majd megrántotta a vállát. - Szívás, igaz?

- Használnak a kezelések? - érdeklődtem. Ő csak a fejét rázta.

- Anyának és apának nincs pénze a műtétre ami helyre tenné a lábaimat, ezért évek óta kezelésekre járok - fürkészte az arcomat. Szomorúan felsóhajtottam, majd puszit nyomtam a halántékára.

- Hogy hívják a szüleidet?

- Ava és Daniele Johnson. Miért kérdezed? - ekkor mosolyogva felé fordultam, majd így szóltam:

- Ha lenne esély arra, hogy a műtét mégis ki lenne fizetve, megpróbálnád? - baseball sapkámat leemeltem a fejemről, majd mélyen a hajamba túrtam. - Ha ki lenne fizetve, lennél olyan bátor űrhajós, hogy megpróbálod a műtétet?

- Viccelsz!? - nevetett könnyes szemmel. - Álmom válna valóra! Járhatnék rendes iskolába, mint a többi gyerek - pillantott a mankóra. Miközben elkértem a szülei lakcímét, addig megpillantottam egy ismerős arcot. Omar! Na ne bassz! Mikor megpillantottam őt egy utolsó puszit nyomtam a fiú halántékára, és megindultam Omar felé, aki sietős léptekkel a kávéautomata felé tartott.

- Ki lesz fizetve - suttogtam magamnak. - Ki lesz fizetve... - amikor Omar mellé álltam, csípőre helyezett kezekkel a torkomat köszörültem. Amikor megfordult, meglepődött, de a kávé sötét színe jobban elrabolta a figyelmét. - Omar, igaz?

- Neked is szép napot! - vágta oda. A szememet forgatva felsóhajtottam, és a vér borított kesztyűjére pillantottam. Nem akartam oda nézni. Tényleg nem akartam. Kicsit nyeltem, hátra léptem egy lépést. - Nem tudom, hogy mit akarsz, de gyors legyél, mert három órája műtök - felém fordult, a kávét lehúzta és meg is indult a műtét felé.

- Jó! Várj!

- Ezt mond annak, aki nyitott koponyával fekszik az asztalon! - igyekezett az ajtó felé. - Mi van?

- Apáddal legyél bunkó, baszki! - álltam meg előtte. - Van híred Aliciaról? Nem érem el! - ő ekkor megrázta a fejét. - Semmi?

- Nem tudom. Annyit tudok, hogy esténként későn ér haza. Bocs - szinte lassított felvételben láttam, hogy a maszkot a szájára húzza, majd belép a műtő ajtaján. Én csak pislogtam utána, ott maradtam a folyosón ácsorogva. Mit mondott? Hogy fogalmazott? "Annyit tudok, hogy esténként későn ér haza." Omar és Alicia egy házban laknak? Együtt laknak? Ezt nem értem! Megtámasztottam magam a fal felületén és szaporábban vettem a levegőket. Annyira össze zavarodtam, hogy nem tudtam tisztán gondolkodni. Elkapott a pánik és idétlen képkockák jelentek meg előttem. Nem akartam elhinni, hogy Omar nála lakik, ezért a folyosón állva röhejesen elnevettem magam. - Ezt nem hiszem el. Beszélnem kell vele! - megérzéseimre hallgatva indultam meg előre, bár nem tudtam, hogy merte vissz az utam. Egy belső hang annyit súgott, hogy keressem meg őt és beszéljek vele. A kijárat felé igyekeztem, viszont nyílt a lift ajtaja. Az istennek köszönhetem, hogy abban a pillanatban oda pillantottam. Alicia pont akkor lépett ki az ajtaján, ezért a másodpercek alatt cselekedtem. Nem gondoltam semmire, a következmények sem érdekeltek. Megindultam felé, ő ekkor egyenesen ràm pillantott. Szemében ijedt csillogás jelent meg, s kezében tartott mappát a teste mellé helyezte. Lefagyott, hirtelen megtorpant, a lift pedig nyitva volt. Szerintem mindenki tudja, hogy mit fogok csinálni, ezért nem kell túlságosan részleteznem.

- Chase!? - motyogta maga előtt. Mielőtt bármit is mondhatott volna, vállára helyeztem a tenyerem, hátra toltam, és amikor a liftben voltunk, elindítottam, majd két emelet után megállítottam a liftet. A pillanat töredéke alatt Alicia őzike szemekkel pillantott fel rám, tág tekintete szinte csillogott, ami jobban és jobban rabul ejtett.

Megfogadtam, hogy távol tartom magam tőle. Nem tudom, hogy Jennifer vagy a baba az oka, de nem akartam Chase közelében lenni. Az iránta érzett mély érzelmeim és gondolataim veszélybe sodorhatnak. A világ összes kincséért sem mondanám el Chasenek a titkot. Ígéretet tettem, megmondtam Jennifernek, hogy a titka nálam biztonságban van. Nem miatta, hanem Chase biztonsága miatt. Ha az az ember valójában annyira veszélyes, mint ahogy Jennifer állítja, akkor nem adhatom tovább ezt a titkot. Főleg nem annak a személynek, akit annyira szeretek. Évek óta ismertem, jobban megismertem mint a saját tenyeremet. És az évek múlásával sem tudtam elfelejteni a fiút, akibe akkor beleszerettem. És nem tehetem meg vele azt, hogy elé állok és elmondom azt, hogy van egy gyermeke. Utána pedig vállaljam a következményeket? Biztos, hogy nem!

- Chase! Mégis mit csinálsz!? - a lift váratlanul állt meg, hiszen Chase megnyomta a stop gombot. Érkezésére nem számítottam, ezért piros arccal lesütöttem a szemem. A szívem hevesen vert, a mellkasom pedig gyorsan emelkedett. Hihetetlen, hogy az illata és a közelsége milyen hatással van rám. Próbáltam összeszedni magam. A sarkamra akartam állni, számon akartam kérni, hogy mégis mit művel, de képtelen voltam rá. Csillogó tekintete, a sármos arca és a puha ajka megbabonázott. Tudjátok, hogy baseball sapka nélkül nem lép ki az utcára. Megszoktuk, hogy a stílusának egyik legfontosabb eleme. Viszont most zöld sapkát viselt, ez pedig kiemelte a borostán tekintetét. Fehér pólót, szintén zöld nadrágot és bőrdzsekit viselt. Jóképű volt. Szinte káprázott. Én pedig fehér köpenyben és világoskék nővér ruhában úgy néztem ki mint egy szemeteszsák.

- Szia, Alicia - izmos karját összefonta maga előtt, ezért már innen tudtam, hogy valószínüleg kérdésekkel fog bombázni. Chase Collins nem kertel. Ő mindig a lényegre tér. Nem fél elvenni amit akar, és mindig mindent megtud. - Rég láttalak. Az utóbbi időben kicsit eltűntél.

- Sok a munka - felemeltem a kezemben tartott mappát, majd a hátamat a falnak támasztottam. Chase összehúzta a szemét.

- Eddig még akkor is volt rám időd, amikor sok volt a munkád - szavai jogosak voltak, viszont valamit mondanom kellett. Megköszörültem a torkomat.

- Nem körülötted forog a világ, Chase Collins - mosolyodtam el. - Vannak betegeim akiknek szükségük van a segítségemre - bólintottam, majd tereltem a témát. - És te hogy vagy?

- Kicsit össze vagyok zavarodva - kezét a zsebébe helyezte, majd folytatta. - Vártalak. Igazából felkészültem az óráimra, viszont te eltűntél - halkan elnevette magát, ezért zavartan elmosolyodtam. A cuki nevetése es a gyerekes mosolya szinte mindennel felér. Számomra mindennel. - Szóval ennyire el vagy havazva?

- Nagyon! Sok...a betegem - tűrtem a fülem mögé egy hajtincsemet. Collins oldalra pillantva bólintott.

- Akkor az eltűnésed nincs összefüggésben azzal, hogy egy házban laksz Omarral - pislogás nélkül néztem rá, hiszen erre egyáltalán nem számítottam. Millió kérdés felmerült bennem, ezért mosolyogva oldalra biccentettem a fejem. - Hogy honnan tudom? - beszélt tovább, én pedig csillogó szemekkel bólintottam. - Nos! - nyelt egyet. - Egy kicsit csalódott voltam az eltűnésed miatt, ezért megkérdeztem Omar, aki véletlenül egy műtőből jött ki. Megkérdeztem tőle, hogy hallott e felőled. Tőle tudtam meg, hogy együtt laktok... - zavartságát már nem tudta leplezni, és ez tetszett. Én pedig nem tudtam abba hagyni a mosolygást. Eszméletlenül imádtam, hogy ő is zavarba tud jönni. Figyelitek, ahogy oldalra pillant? Ahogy próbál átnézni rajtam és úgy csinálni, mint aki nem is beszél fontos dologról? Imádnivaló!

- Omar az egyik legjobb barátom - szólaltam meg végül. Chase tekintete felcsillant, de próbálta visszafogni magát. - Együtt lakunk - adtam igazat. - De csak azért, mert most túl drága lenne kivennie egy lakást.

- Orvos, nem? Az orvosok jól keresnek! - vonta fel a szemöldökét.

- Menj már! - nevettem el magam, majd vissza csipkelődtem. - És Jennifer? - helyeztem csípőre a kezem. - Jennifer nálad lakik.

- Tudod, hogy vele mi a helyzet. Azt viszont nem tudom, hogy velünk...- nem fejezte be, hiszen a falnak támasztotta a lapockáját, majd levette sapkáját, hogy a hajába tudjon túrni. Nem tudom, hogy mire gondolt, de akartam, hogy befejezze. Gondolatai ezer felé cikáztak. Láttam, hogy zavarban volt. Nem is tudta leplezni. - Mindegy, nem akarlak feltartani! - hirtelen gondolta meg magát, ezt pedig nagyon sajnáltam.

- Nem tartasz fel, Chase. Nyugodtan fejezd be! Kettőkről kezdtél el beszélni - emlékeztettem, de nagyon hirtelen meggondolta magát. A fejt rázta, majd elnevette magát.

- Mindegy! Majd ha újra lesz rám idő, akkor visszatérhetünk rá - ekkor újra megnyomta a gombot, a lift pedig lefelé ment. Üveges tekintettek és pislogás nélkül figyeltem a tarkóját, a széles hátát és rájöttem arra, hogy nagyon szeretem ezt az embert. A lift ajtaja kinyílt, de mielőtt bármit mondhattam volna, Chase a kijárat felé igyekezett. Vissza sem nézett rám. Én pedig ott maradtam egy befejezetlen beszélgetéssel.