Onanntól, hogy a parkban megcsókoltam, kérdés sem volt, hogy akartam magam mellé. Nem kérdeztem meg, hogy akar e az életébe, mert attól a pillanattól kezdve természetesen jött, hogy egy párt alkotunk. Számomra ez talán ijesztő, barátkozom az elköteleződés ízével, viszont sokat jelent, hogy számíthatok rá. Számomra ez újdonság volt, az érzéseimről pedig nehéz beszélni. Nem vagyok hozzászokva a közeledéshez és ahhoz, hogy valakinek számítok. Hosszú ideig egyedül voltam. Mégis próbáltam befogadni őt, egyszerűen csak új életet akartam kezdeni. - Ne legyél beszarva! Végre van egy nő, aki önmagadért szeret - magamra csuktam a fürdőszoba ajtaját, majd a mosdókagylóra támaszkodtam, hogy a tükörbe tudjak nézni. Felismerhetetlen férfi nézett vissza rám. Látszatra önmagam voltam, de a tekintetem mást sugallt. - Szeret téged valaki. Annyira nehéz ennek engedni? - megengedtem a vizet, miközben az emlékek magukkal rántottak. Hosszú évekre eltemettem, bezártam, hogy emlékezni se tudjak rá. Az, hogy feltártam életem legnagyobb titkát, felért egy temetéssel, vagy egy gyásszal. Fájt a múltról beszélni, a szavak miatt majdnem összeroppantam. Sajgott a mellkasom, dübörgött a szívem. Lehorgasztottam a fejem, megmostam az arcomat, hogy a lehető leghamarabb térjek észhez. Sok volt az alkohol, de inkább a múlt sérelmei miatt csúszott ki lábam alól a talaj. - Szedd össze magad! A múlt az már nem köthető össze a jelennel. Ne is foglakozz vele - ököllel a mosdókagyló szélére ütöttem, majd vizes kezemmel párszor a hajamba túrtam. Szükségem volt a levegőre, ezért ajkam szélébe harapva végig gomboltam az ingemet. Csípőre helyeztem a kezem, majd kiléptem az ajtón.

- Minden rendben? - Alicia kopogni tervezett, de én az ajtó nyitásával megelőztem őt. Előttem állt ez a nő. Szerettem. Teljesen belé zúgtam. Szeme csillogott. Olyan volt mint egy őzike. Barna haja szépen kiemelte a bársonyosan sima arcát és a puha telt ajkát. És még csak most fogom fel, hogy ez a nő az enyém. Megfogtam a kezét, lassan megforgattam a tengelye körül, majd ujjainkat összekulcsolva nyomtam egy puszit a nyakára. Ő hófehér mosolyra húzta az ajkát, majd aranyosan felkuncogott. - Csikis vagyok - adta a tudtomra, miközben felvontam a szemöldökömet.

- Az nem baj. Izgatóbb a csók - kezét fogva a kanapé felé vezettem, miközben mélyen a szemébe pillantottam. - Jól vagyok. Nem kell aggódnod értem - helyet foglaltam, ő mellém ült és feneke alá húzta a lábát.

- Biztos vagy benne? Nem lehetett könnyű egy ilyen dologról beszélni - zavartan a füle mögé tűrte az egyik kósza hajtincsét, majd elmosolyodott. - Bennem megbízhatsz... - ekkor oldalra pillantott. Kicsit kizökkent, elbambult, ezért figyelmesen néztem őt. Nem tudtam, hogy mire gondol, hogy mi jutott az eszébe. Őszintén most nem is érdekelt. Egy dolog számított, az pedig az, hogy őrülten beleszerettem ebbe a nőbe.

- Mindegy. Most ne beszéljünk erről, kérlek. Randizunk - jutattam az eszébe, majd megkerestem a tévé kapcsolóját. - Szeretnél nézni valamit a Netflixen?

- A szerelmesek ezt csinálják, nem? - vállamat simogatta, miközben bekapcsoltam az alkalmazást és összeráncolt szemöldökkel keresgélni kezdtem a filmek között. Alicia mindig mondott valamit. A látszat szerint már sok filmet látott ezelőtt, mert minden filmhez hozzáfűzött valamit. - Na ezt biztos, hogy nem nézem meg - öklendezni kezdett, ezért átlapoztam a Thriller kategórián.

- Mit szólnál egy sport filmhez?

- Egy amerikai focistától mást sem vártam - időközben egy tál pattogatott kukoricával tért vissza és ült mellém szorosan. - Tényleg - eszébe jutott valami, ezért kíváncsian felé pillantottam. Megsimítottam a haját, majd ujjaimat a fürtökbe akasztottam. Akárhányszor rá pillantok, elveszek benne. És talán ez a szerelem. Régen mindig azt mondták, hogy egyszer megtalálom az igaz szerelmet. Lehet előtte száz meg ezer csajom, akik elvezetnek az igazihoz. És ő lesz az erős fellángolás, a mindent legyőző érzelem. És ha megtalálom, a szívem érezni fogja, hogy őt kell feleségül vennem. És rájöttem arra, hogy azon a napon, amikor az ember beengedi szívébe az igaz szeretetet, mindaz, ami jól el volt rendezve, összekuszálódik, és megrendül minden, amit helyesnek és igaznak tartottunk. A világ tehát akkor válik valódivá, amikor az ember megtanul szeretni, egészen addig csak hisszük, hogy tudjuk, mi a szerelem, de nincs bátorságunk szembenézi igazi valójával. A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar. És azt akarom, hogy ő az egyetlen lány akarjon lenni az életembe. Ne egy következő nagy szerelem, hanem az utolsó szerelem. - Mikor szeretnéd újra elkezdeni a focit? - annyira a gondolataimba merültem, hogy közben észre sem vettem azt, hogy engem figyel. Valamilyen fociról kérdezett, igaz? Biztos, hogy arról. Kusza gondolataimat összekavarva megcsóváltam a fejem, majd megrántottam a vállamat.

- Nem tudom - mondtam őszintén, majd átkaroltam a nyakát. - Az igazság az, hogy nem vagyok még teljesen felépülve. Ha ilyen állapotban pályára állnék, biztos, hogy széttörnének - kukoricát dobott a számba, majd folytattam. - Szeretném magam teljes embernek érezni. Egy olyannak, aki képes felvenni másokkal a versenyt. Adok még időt a gyógyulásra.

- Értem - bólintott, majd nyomott egy puszit az arcomra. - Egyébként igazad van és teljesen megértelek. Fontos, hogy teljesen felépülj. A végén még elsieted a felépülést és kárt teszel önmagadban.

- És te? - hirtelen jött kérdésem miatt rezzenéstelen arccal pillantott előre. - Az a fajta vagy, aki nem sietni el a dolgokat? Az, aki szépen lassan halad? - érezhette, hogy mire szeretnék kilyukadni, hiszen kipirult arccal lesütötte a szemét. Akkor nevettem fel, amikor egy marék kukoricát a szájába tömött, majd mosolyogva a tévé felé mutatott. - Cseles - nyomtam egy puszit a halántékára.

Chaseel töltött tegnap este több mint tökéletes volt. Bár éreztem magamon, hogy szoknom kell a közeledését, a puszijait és a zavarba ejtő kérdéseit. A szívem mégis azt súgja, hogy engedjek neki és me emeljek falat kettőnk közé. Nem is fogok elzárni magam tőle. A férfi akit évek óta szeretek, szintén szeret engem. Ez nem csak boldoggá tesz, de kimondottan izgatottá. Hirtelen jött ez a szerelem. És tudom, hogy szükségem van rá. Szükségem van arra, hogy valaki mellettem legyen. A sors talán azt akarta, hogy velem legyen. Egy hosszú külön töltött idő után rájöttünk arra, hogy szükségünk van egymásra. Mert ez a sors akarata.

Reggel szokásosan indult, bàr kicsit fáradt voltam. A kávéautomata mellett próbáltam bujkálni a főnököm elől, aki nagy szemekkel keresett valakit. - Hol van Alicia? - megállt a recepciós pult előtt. A monitor mögött ácsorgó ápolók mosolyogva pillantottak felém. A fejemet csóváltam, imádkoztam, hogy ne áruljanak el. - Nem halljàtok?

- Ép kávézik! - mikor felém mutattak, a főnököm összehúzott szemekkel felém pillantott. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben, ezért lehúztam a maradék kávét, majd mappával a kezemben megindultam felé.

- Jó reggelt, jó reggelt! Hogy érzi magát?

- 101-es szoba. Az új betegét ma reggel hozták be. Most azonnal menjen és vizsgálja meg. Az egész szakosztály a maga pontatlan munkájáról beszél! Betegről betegre kellene járnia és nem kávét iszogatni szabadidejében.

- De...de - nem tudtam befejezni, mert átnézett rajtam, majd elindult a lift felé. - Az én munkám nem pontatlan! Egyébként is csak most kezdődik a munkaidőm! - pillantottam a karórámra, majd sóhajtva megindultam a lift felé. Pályafutásom alatt kialakítottak magamnak egy saját rutint, ezért fejből tudom, hogy melyik szoba hol található. Miután a lift kidobott a negyedik emeleten, a letisztult folyosón sétálva megindultam a 101-es szoba felé. Halkan benyitottam, majd becsuktam magam után az ajtót. A szobába beszökött az enyhe nap fénye, ezért megvilágította a fehér szobát. - Jó reggelt! Alicia Grey vagyok! Hogy érzi magát? - megálltam a legújabb betegem ágya előtt, összekulcsoltam a kezem és türelmesen vártam a válaszàt.

- Maga szerint hogy vagyok? - pillantott rám a zöld szemeivel. - Ágyhoz vagyok kötve. Szívem szerint kint sétálnék a parkban vagy kocognék egy tó partján.

- Talán sport ember? - az ágya mellett található mappát a kezembe vettem, majd vissza sétáltam, hogy figyelni tudjak rá. Ő csak egy kis idő után válaszolt.

- Az voltam. Fociztam - válaszolta, miközben kinyitottam a mappát és elolvastam a betegem nevét. Amikor megpillantottam, a szemöldököm felszaladt és a férfi felé pillantottam.

- Richard Collins? - suttogtam remegő hangon, ő pedig felém pillantott, majd bólintott.