Chase mindig is közel állt a szívemhez, tánc közben viszont teljesen közel engedett magához. Megszoktam, hogy lelke és szíve köré magas falakat emel, hogy megvédje magát. A ma este teljesen megváltozott. Nemcsak közel engedett magához, de az alkohol hatása ellenére magánál volt. Arca kipirult volt, haja pár kusza tincse a homlokába hullott, tekintete pedig ragyogott. Kidolgozott, széles vállán feszült az ing, a mellkasánál pedig ki volt gombolva. Elvarázsolt a jóképűsége, tetszett, hogy tánc közben magáról mesélt, bàr mindent tudtam róla. A saját tenyeremnél is jobban ismertem, mégis mesélt magáról új dolgokat. A háttérben romantikus, lassú zene szólt. Jobbra és balra lépkedtünk, elvesztünk a pillanatban. Időközben lekapcsolódtak a villanyok, ezért félhomály keletkezett. A gyertyák halvány fényében figyeltem, hogy lehajol hozzám, lapockámra simítja a kezét, majd ajkamhoz érinti a száját. Lágy csók volt. Olyan mint a filmekben. A tökéletes. Nem megjátszott. Vágyakkal teli. Ajka nem engedett el, és nem is akartam. Arcára simítottam a kezem, elvesztem a szája puha érintésében. Chase Collins egy különleges személy. Arrogáns, beképzelt és sokan nem szeretik. Utálják mert gazdag, mert sikeres és az ország egyik legjobb sportolója. Utálják az egyedi kisugárzását, azt, hogy mindig drága karórát visel és mindent, amit elért az életben. Viszont kevesen ismerik igazán. Nem ismerik, nem tudnák azt, amit én. És ez nagy hiba. - Sajnálom, hogy ott hagytalak a tánc előtt - mikor elhajolt, a szemembe nézve felsóhajtott. - Nem saját akaratomból tettem - ujjait összekulcsolta az enyémekkel, majd lassan megpörgetett. Követtem a mozdulatot, de jobban érdekelt az, amit elkezdett. Most talán megtudom? Végre megkapom a választ, amire évek óta vágyom?

- Ezt hogy érted? - haragudtam magamra, hogy kihasználom a gyengeségét, de tudnom kellett. Tudni akartam, hogy mi történt azon az estén. - Chase... - feszes mellkasára fektettem a kezem, ő pedig megállt. A háttérben szólt a zene, mi viszont egy másik dologra figyeltünk. Egymásra. Chase a maga módján lopta be magát a szívembe. Nem játszotta meg magát, nem volt bunkó vagy esetleg arrogáns. Önmagát adta. Velem mindig önmaga volt, ez pedig tetszett. - Chase tudod, hogy nekem elmondhatod.

- Alicia, vannak dolgok amikről nem könnyű beszélni - a kanapé felé pillantott, kezével a rövidre vágott hajába túrt, majd csípőre helyezte a kezét. Közelebb léptem hozzá. Kettőnk közé nyúltam, majd megfogtam a kezét. Éreznie kell, hogy ami köztünk van az valódi. És ez azt jelenti, hogy bármit megoszthat velem.

- Én viszont itt vagyok neked. Most már veled vagyok, ezt te is tudod. Nem engedem, hogy ellökj magadtól, vagy témát terelj. Egy pár vagyunk, beszélnünk kell dolgokról.

- Szeretnéd tudni? - pillantott a szemembe. - Tényleg annyira szeretnéd tudni, hogy miért hagytalak ott azon az estén? - hevesen süllyedő mellkassal bólogatni kezdtem, bár szemembe könnyek szöktek. Mi van, ha mégsem akarom tudni? Mi van, ha amiről én tudni akarok, arról neki fáj beszélni? Könnyes szemmel figyeltem, hogy leül a kanapéra, majd előre hajol és megtámaszkodik a combján. Egy darabig figyeltem őt, majd leguggoltam elé és felsóhajtottam. Szerettem. Mindennél jobban szerettem. Az ő lelki békéje nekem mindennél többet ért. Mert ilyen a szerelem. Mert vele kevés lenne egy nap. Egy év sem lenne elég. Egy egész élettel talán beérném. De kevesebbel nem. Mert már kislányként éreztem, hogy ő különleges a számomra. Nem csak láttam, de a szívem mélyén éreztem. És akartam, amikor megismertem. Titokban kedveltem, a távolból szerettem. A kisfiú egyre közelebb került a szívemhez. Kötődtem hozzá. Most előttem ült a férfi, aki ugyan olyan gyerek szemmel pillantott rám.

- Szeretlek - suttogtam.

- Most már te vagy az életem - felelte egyszerűen.

Könnyek szöktek a szemembe. Szívem hevesen dobogott, fel sem fogtam, hogy ez mit jelent. "Most màr te vagy az életem." - Nem kell elmondanod - helyeztem arcára a két kezem. Szipogtam, majd nagyot nyeltem. - Változtak a dolgok, és nem szeretném tudni. Nem fontos, hiszen a múltban történt. A múltnak semmi köze a jelenhez, igaz? - simogattam a tarkóját, ő viszont felvonta a szemöldökét.

- Nem vicceltem azzal, amit az előbb mondtam. Te vagy az életem - megfogta a kezem, majd puszit nyomott rá. - Elérted azt, amit eddig senki nem tudott. Megfogtál. Megragadtál, majd magaddal húztál - fürkészte az arcomat. - Úgy lettem szerelmes, hogy közben észre sem vettem azt, hogy beléd szerettem - megtámasztotta az arcomat, majd közelebb hajolt hozzám. - Szeretlek - suttogta könnyei között. Lesütöttem a szemem, nem tudom, hogy mi van velem. Boldog voltam. Eszméletlenül boldog. Végre közel enged magàhoz a férfi, akit évek óta szeretek.

- Én is szeretlek, Chase. Jobban, mint azt te eltudod képzelni - suttogtam alig hallhatóan. Ő oldalra pillantott, elengedte a kezem, majd megtámasztotta az állàt. Mellé ültem, magam alá húztam a lábam, miközben ő hátra dőlt a kanapén és alig láthatóan bólintott.

- Akkor szerettem beléd, amikor először megláttalak. Amikor beléptem a terembe, senki nem nézett rám, csak te. Szőke hajú, csillogó szemű lány voltál. Aranyos voltál, én pedig meg voltam szeppenve. Az első gondolatom az volt, hogy "legyen egy másik szabad hely" - nevette el magát. - De persze nem volt - köszörülte a torkát. - A melletted töltött napok, hetek és hónapok után biztos voltam abban, hogy el szeretnélek el hívni a bálba. Elhatároztam magam, hogy eléd állok és megkérdezem, de az isten közbe szólt - szorosan lehunyta a szemét, majd folytatta. - Te megelőztél, és elhívtál. Igent mondtam, viszont otthon problémák voltak. Apám minden éjszaka részegen jött haza. Kifordult önmagából, anyával gyakran csúnyán beszélt. A bàl estéjén anyával telefonáltam, amikor téged az ajtó előtt vártalak. Biztos bunkónak tarthattál, hiszen nem köszöntöttelek megfelelően. Sajnálom - pillantott a szemembe. - A bál estéjén nem voltam nyugodt. Anya nem volt biztonságban, ezt valahogy megéreztem. Biztos láthattad rajtam, hogy nem vagyok nyugodt - hajába túrt, majd folytatta. - A tánc előtt csörgött a telefonom. Mikor megláttam anyámnak a nevét, elfogott egy rossz érzés. Fogadtam a hívást, de ő csak sírt. Azt kiabálta, hogy "az apád bekattant, ne gyere haza". Hangosan sírt, apám pedig kiabàlt a háttérben. Anya folyton csak azt hajtogatta, hogy "ne érj hozzàm, ne érj hozzám." Szörnyű volt ezt hallani a telefonba. Kiakadtam, féltettem az anyámat. Akkor léptem le, mikor hallottam, hogy anya azt kiabálja, hogy "most azonnal hívom a rendőrséget." Rettegtem haza érni, de nem magam miatt. Anyát féltettem. De csak ezután történt az igazi rémàlom. Haza érve anya màr nem élt - a padlóra pillantott, én pedig a szám elé tettem a kezem. Szemem könnybe lábadt, és azonnal utáltam magam. Utáltam, mert ezt én hoztam ki belőle. Az emlékeket. A fájdalmat. - Anya teste a vérben feküdt, apám kezében pedig egy kés volt. Megkéselte. A saját nappalijában ölte meg az anyámat. Azóta a nap óta rosszul vagyok a vér látványától, nem tudom elviselni. Mikor haza értem megérkeztem a rendőrök is. Mikor a gazember meglátta a szirénák színét, a kert felé futott, de nem jutott messze. Ôt elkapták, engem pedig kihallgattak. Anyám testét elvitték, a rohadékot pedig börtönbe csukták. Kegyetlenül fájt gyászolni. Két szakaszon mentem végig. Az első szakaszban gyűlöltelek, mert csak miattad mentem el akkor otthonról. Ha nem megyek el, talán minden máshogy történt volna. Hallani sem akartam rólad, ezért sem akartam, hogy te legyél az ápolóm. Amikor megláttalak, az az este jutott az eszembe. Eszembe jutott, hogy ha nem akartàl volna annyira táncolni, akkor otthon maradtam volna - kövér könnyeimet megállás nélkül törölgettem, hiszen nem akartam hinni a fülemnek. Mindenre gondoltam, csak erre nem. Végre megtudtam, hogy mi az, ami azon a napon történt. Végre világossá vált az, hogy miért hagyott ott életem legfontosabb estéjén. És így nézve, nem is volt fontos. Kicsit sem volt az. Chase Collins szörnyű dolgon ment keresztül. És igaza volt. Ha nem ragaszkodtam volna annyira a tánchoz, akkor talán el sem jött volna. - De aztán ràjöttem arra, hogy nem kenhetem rád ezt a dolgot. Neked semmi közöd nem volt hozzá....

- Édes istenem... - elengedtem magam, majd leültem a földre és magamhoz húztam a lábamat. Chase mellém ült, majd megfogta a kezem. - Nem...nem tudom, hogy mit mondjak - fojtogató sírás jött rám. Chase magàhoz húzott, miközben próbáltam feldolgozni a hallottakat. Nehéz volt. Nem fogtam fel. Ez a szörnyű dolog... - Én azzal voltam elfoglalva, hogy magamra hagytál. Azt hittem, hogy azon a napon összetörtél engem, de közben...te törtél össze!

- Semmi baj - simogatta a hajam. - Nyilván nem tudhattad.

- Rossz embernek állítottalak be! Gazembernek!

- Nem baj, életem - lassan felállt, majd a fürdő felé mutatott. - Viszont meg kell mosnom az arcomat.

- Chase, annyira sajnálom! - hüppögtem hangosan. - Sajnálom amin keresztül mentél!

- Nem te tehetsz róla - erőltetett magára egy mosolyt, majd a fürdőszoba felé ment.

Mostmàr mindent értek.