Nem vagyok romantikus alkat. Igazából ritka esetek közé sorolható, amikor elengedem magam és romantikusan viselkedem. Ilyenkor mindig egy olyan énem jön elő, amivel jó magam is ritkán találkozom. Sport ember vagyok. Jobban érdekel a testfelépítésem, a kaja amit eszek, a szabadidőm és minden más, ami közé a romantika nem társul. Most hivatalosan is kijelenthetem, hogy Alicia kezében az életem, és a lehetetlenre is rávett: romantikus vacsorát készítettem az otthonomban. Este nyolcra várom, ezért maradt fél órám, hogy mindent a helyére tegyek. Magamra sem ismertem, hiszen ezer éve nem viselkedtem így. A kedvében akartam járni. Főztem, és inget is magamra húztam. A konyhában található összes gyertyát meggyújtottam, és még romantikus zene is szólt. Minden csodálatos volt, a ház, a vacsora is készen állt Alicia fogadására.

Csípőre helyezett kezekkel megnéztem a terítéket. Az asztalon fehér abrosz, azon az evőeszközök és a tányérok voltak. Középen sorakoztak a gyertyák, fém edényben a pezsgő és mellette egy csokor rózsa volt. Ezer éve nem vártam nőt az otthonomban, ezért minden apró részletre oda akartam figyelni. Talán már romantikus? Az nem lehet! Ujjaimat tördeltem, a hajamba túrtam és ajkamhoz emeltem az egyik poharat. Azt hiszem, hogy féltem. Azt akartam, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. - Megjött - a csengő hangja után mély levegőt vettem, majd elegáns mozdulattal az ajtó felé igyekeztem. - Ne görcsölj! Ő csak Alicia... - suttogtam magam elé, kezemet pedig a kilincsre helyeztem. A szívem mélyén mégis tudtam, hogy ő nem csak Alicia.  Nő, akibe szerelmes vagyok. A nő, aki az egész életemet uralja. Ezt tagadni, és titkolni sem akarom. A lélegzetem is elállt, amikor ajtót nyitottam neki. Gyönyörű tengerkék ruhát viselt. Magassarkú csillogott a keskeny lábán, hajàt pedig kiegyenesítette. - Csodálatos vagy! - nem tudtam, hogy mit mondjak, ezért csak néztem őt. Ő mosolyogva előttem állt, csillogó tekintetével engem nézett. Zavarban volt, de a felszabadult mosolya ellenkezett. Boldog volt. A szeme szikrázott, a kisugárzása pedig egyedi volt.

- Te pedig elegáns - többet sem kellett mondania. Előre nyúltam, átkaroltam a derekát, magamhoz húztam, majd mosolyogva megsimítottam a telt ajkát.

- Az első csókunk óta ezek az ajkak járnak a fejemben - boldog voltam, ezt tagadni sem tudtam. Hozzá hajoltam, ő pedig fogadta minden érintésemet. Ajkamat hozzá érintettem, visszafogottan csókoltam meg, nem akartam letámadni. Kezét a vállamra fektette, éreztem, hogy többet kíván. Puha ajka és az illata teljesen megbabonázott, de ma este uralkodni akartam magamon. Mikor ajkunk kettévált, ő kíváncsian a hátam mögé pillantott.

- Ne mondj nekem ilyeneket. Zavarba jövök. Inkább invitálj be - vigyorodott el. Védekezően feltettem a kezem.

- Pasi vagyok. És hozzá kell szoknod, hogy kimondom amit gondolok - udvariasan félre léptem, ő pedig besétált az ajtón. A konyhába vezettem, de a reakciója mindent elárult. Szája elé tette a kezét, kicsi táskáját pedig a pultra fektette. Az asztalt fürkészte. A házban viszonylag sötét volt, a gyertyák lágy fénye romantikus világítást biztosított. A rózsák, és az este hangulata is tökéletes volt. - Én magam készítettem.

- Komolyan mondod? - felém fordult, majd megfogta a kezem. A szemöldökömet ráncolva figyeltem minden mozdulatát. Elvarázsolt és a padlóra kényszerített. Sebezhetővé váltam tőle. De nem bántam. Ezek után már semmit nem bántam. - Értem tetted? Ez több mint gyönyörű! Köszönöm - váratlanul hozzám hajolt, majd mellkasomra hajtotta a fejét. Átkaroltam a derekát, miközben beszívtam az illatát.

- Érted tettem. Te mindig jó vagy hozzám. Az egyetlen személy, akiben megbízok.

Utáltam magam. Szerelmes lettem egy férfibe, akinek a szemébe hazudok. Vacsorázom egy férfival, akit szeretek, de közben hazudtam is. Gyűlöltem magam. Életem legnagyobb hibája eltitkolni előle, hogy van egy gyermeke. Idétlen voltam. Egy szerelmes tyúk, aki egyszer a saját gödrébe fog esni. Eddig minden annyira szép volt. Elvarázsolt a jóképűsége, a törődése és minden, amit értem tett. Viszont az utolsó mondata a példa arra, hogy ocsmány, hazug ember vagyok. Eltitkolom, hogy van egy gyermeke. Tudom, de nem mondom el neki. Istenem! Mikor estem ekkora hibába bele? És, hogy fogom ezt jóvá tenni? - Elgondolkoztál - megérintette az egyik hajszálamat, miközben a pult széléhez támaszkodva engem nézett. Probáltam a jelenre koncentrálni, de nem volt könnyű. Kimondott szavaknak súlya van. Én pedig egy alattomos, hazug ember vagyok. A fejemet ráztam, hogy most ne erre gondoljak. Mosolyogva a szemébe pillantottam. Zöld tekintete csillogott. Titkolni sem tudná, hogy szerelmes. Lehetetlen lenne eltitkolni vagy elrejteni.

- Minden rendben. Eszünk? Kiváncsi vagyok, hogy főzöl - mondtam, miközben az asztalhoz invitált, majd betolta nekem a széket. Ő velem szembe ült, és kezébe vette a boros üveget.

- Meglepődsz majd szerintem - töltött nekem alkoholt. - Találsz itt kínai fűszeres csirkét, kukoricával meg salátával. Aztán ha valami könnyedre vágysz, akkor van görög saláta, hal és tenger gyümölcse is.

- Nagyon jól néznek ki! Miért nem említetted, hogy szeretsz főzni? - érdeklődtem, miközben mindenből szedtem egy keveset.

- Soha nem kérdezted. Szeretek egyébként. Csak eddig nem volt kinek - elvesztem a tekintetében és abban, hogy mennyire szeretem. Még mindig nehezen fogom fel, hogy mi ketten szintet léptünk. Ez már nem ijeszt meg, inkább csak szokatlan és meg kell tanulnom máshogy viselkednem vele.

- Jennifernek soha nem főztél? - tudtam, hogy nem ez a megfelelő kérdés, de kicsúszott a számon. Miközben ételt szedett,  szórakozott mosolyra húzta az ajkát. Megszoktam, hogy mindig sportos ruhákat és baseball sapkát visel, viszont ehhez a stílusához is hozzá tudnék szokni. Az elegáns ing feszült az izmos vállán, és szépen kiemelte a bronz színű bőrét.

- Jennifer mindig különleges étrenden volt. Mindig oda figyelt az alakjára, ezért nem ehetett akármit. Ez miatt soha nem ettünk együtt - fél szemmel felém pillantott, majd szemöldökét ráncolva felém bökött a villájával. - Így hogy fog tovább zajlani a kezelésem?

- Mármint így, hogy együtt vagyunk? - mosolyogtam, majd a vállamat rántottam. - Gondolom hozzá kell szoknunk - fürkésztem a sármos arcát. - Neked nem furcsa?

- Nem is tudom - hátra dőlt a széken, végig simított a vállán, majd felsóhajtott. - Nem furcsa - ismerte be. - Inkább úgy jellemezném, hogy kiváncsi vagyok.

- Kiváncsi mire? - haraptam egy falatot.

- Arra, hogy milyenek leszünk együtt - tekintete miatt szinte azonnal zavarba jöttem. Történt valami, ami miatt vörös lett az arcom, és rágni is elfelejtettem. Megköszörültem a torkomat, majd ittam a borhól. Ő csak elnevette magát. - Lassan. Megárt.

- Bírom én! - védekeztem, majd bólintottam. - Igazad van. Erre én is kiváncsi vagyok - az idő rohamosan telt. A beszélgetések közben észre sem vettük, hogy az idő gyorsan telt. Miután befejeztük a vacsorát, helyet foglaltunk a kanapém. Chase minden szava, minden gondolata magával ragadott. Elképesztő, hogy a szerelem mit tesz az emberrel, hogy két embert milyen közel is tud hozni egymáshoz. Észre sem vettük, de újra töltöttük a poharakat, így az alkohol is a fejünkbe szállt. Észre sem vettük, hogy közelebb kerültünk egymáshoz. Chase lazított az ingjén, a kulcsoltjánál kigombolta az anyagot, én pedig levettem a magas sarkúmat. Sokat nevettünk, néha csókolóztunk, és boldogok voltunk. - Egyébként nem kértem még bocsánatot. A pofon miatt, amit a klinikán...kaptál tőlem - nevetés közben a szám elé tettem a kezem, ő pedig előre pillantott, majd végig szántott a haján. Arcát kicsit kicsípte az alkohol, de ettől csak jóképűbb lett.

- Ugyan! - tette fel a kezét. - Szerintem megérdemeltem - láttam rajta, hogy bizonytalan, ezért sejtettem, hogy még mondani akar valamit. - Viszont mai napig nem értem, hogy miért kaptam.

- Mert ott hagytál a banketten - teljes testtel felé fordultam, mellkasára fektettem a kezem, majd oldalra biccentettem a fejem. - Én viszont ezt nem tudom mai napig. Nem tudom, hogy miért hagytál ott - amint kicsúszott a számon, ő elkerekedett szemekkel előre hajolt, majd megdörzsölte a szemét, és kezét nyújtotta felém.

- Bepótolod velem azt a táncot? - mosolyodott el a szemembe nézve.