Emlékeztek, mikor Chase azt mondta, hogy készen áll a táncra és a bálra?

Egy szavát se higgyétek el! Felszívódott, amint beléptünk a hatalmas tornaterem, szalagokkal feldíszített ajtaján. A sok végzős diák között tanácstalanul ácsorogtam, jobbra és balra pillantottam, hátra Chase nyomát megtalálom. Minden eltelt perccel csak csalódottabb lettem, hiszen azt hittem, hogy komolyan gondolta a bálon való részvételt. - Puncsot? - valaki megkopogtatta a vállamat, ezért szemöldökömet felvonva megfordultam. Meglepődtem, viszont kellemes borzongás futott át a testemen, amikor megpillantottam őt. Megkönnyebbülten elfogadtam, majd mosolyt erőltettem magamra.

- Azt hittem, hogy eltűntél - vettem el kezéből a poharat. Tisztázzuk! Chase a meglepetések embere! Jól ismerem, és kitapasztaltam, hogy kiszámíthatatlan és szereti meglepni az embereket. Még nem tudom, hogy milyen lesz felnőtt korában, de előre látom, hogy imádni fogják a nők. - Sajnálom, csak fontos nekem ez az este - vallottam be, hiszen szemöldökét barátságtalan vonalba húzta.

- Azt látom! - hajolt a fülemhez. - De azt megtehetjük, hogy beljebb megyünk? - Vigyorogva tul kiabálta a zenét, hiszen a felkért dj úgy gondolta, hogy bedob egy közismert mixet. - Mellettem nem kell félned. Nem okozok csalódást, Grey - húzta apró mosolyra az ajkát. Mélyen a szemébe pillantottam, barátságosan szemezgettem a smaragd szempárral és a szimmetrikus, vonzó vonalaival.

- Bízom benned - kikerültem a táncoló diákokat, közben Chase köszönt pár haverjának. Hosszú italos pult mellett találtuk meg a helyünket, közben a táncoló tömeg felé pillantottunk. Úgy döntöttem, hogy lefoglalom a figyelmét, ezért megszólítottam. - Miért pont az amerikai foci? - azonnal reagált. Nagyokat pislogott, aztán aranyosan elnevette magát.

- "Miért pont az amerikai foci?" - ismételte a kérdést utánam. - Az amerikai foci az álmom - mosolyodott el. - Édesapám ezt a sportot űzi. Mikor kisfiú voltam, gyakran játszottunk kint a parkban. Életemben akkor fogtam először amerikai focilabdát. Már akkor éreztem, hogy ezt szeretném csinálni - kortyolt az italba. Szavai őszintének tűntek, hiszen szemében láttam a rajongást is.

- Hm - mosolyodtam el.

- Hm?

- Sztárfocista szeretnél lenni? - vigyorogtam.

- Ha az élet is úgy adja - rántotta meg a vállát. - Az egyszer biztos, hogy szeretnék bekerülni egy közismert csapatba.

- Megértem - sóhajtottam. - De nem veszélyes sport? - jutott eszembe. Ő bólogatni kezdett.

- Veszélyes, de csak mert erőszakos és nagyon csúnyán feltudnak lökni. Apámnak több sérülése is volt már; kiment a bokája, eltört a csuklója, térdszalag szakadása is volt...- pillantott oldalra. - De ez ezzel jár - fejezte be, miközben barátnőmet pillantottam meg. Azonnal oda akartam menni, hogy köszönni tudjak neki, viszont nem akartam magára hagyni Chaset. Amikor tanácstalanul ajkamat rágtam, ő elmosolyodott. - Nyugodtan menj oda. Én itt leszek! - tiszta szívvel kérdeztem vissza, hogy "biztos"? Ő csak lelkiismeret furdalás nélkül, a szemembe hazudva azt válaszolta, hogy "biztos". És ekkor még nem tudtam, hogy az ital pulthoz vissza térve egyedül találom magam, Chase pedig felszívódott.

- Alicia! Tíz perc múlva kezdődik a tánc, merre van a táncpartnered? - Mr. Raymond, a történelem tanárom aggódva fogta meg a vállamat, hiszen elértünk az est azon részéhez, amit a legjobban vártam. Tanácstalanul kapkodtam a tekintetem, a diákok között próbáltam megtalálni őt, de sikertelenül jártam. Ruhám szélét az ujjaim közé szorítottam és üveges tekintettel megráztam a fejem. Ezt nem hiszem el! Valaki ébresszen fel, mert ezt nem akarom átélni. Nyoma veszet! Chase Collins eltűnt!

- Én... - a sírás kerülgetett, de megígértem magamnak, hogy nem fogok sírni. Vártam az estét. Éveket és hónapokat töltöttem el azzal, hogy magam elé képzelem a táncot és őt. Most, hogy itt vagyok, nem romolhat minden el! - Nem tudom, hogy hol van - eszemet vesztve pillantottam a tanáromra, aki megigazította orrnyergén a szemüveget, majd így szólt:

- Sajnálom, Alicia! Akkor mihamarabb találnunk kell neked egy másik párt - hátat fordított, majd a szervezők felé haladt. Nem tudtam, hogy mit csináljak, nem hittem el, hogy ez tényleg megtörténik. A saját félelmemmel, az eltitkolt mumussal néztem farkasszemet. Csalódtam és hatalmasat zuhantam. Mellkasomra simítottam a tenyerem, és menekülni akartam. - De... - motyogtam a táncparkett szélén ácsorogva. - De ki lesz akkor a párom? - kezemet széttártam és sóhajtva az asztal szélének támaszkodtam. Ezen az estén több dolog is történt; csalódtam a fiúban, akibe szerelmes voltam és életem legfontosabb estéjén válasz nélkül maradtam...

2022. Május, Santa Clara (Kalifornia)

- Chase! - edzőm utánam futott, de én nem voltam abban az állapotban, hogy megálljak és a szarságaira figyeljek. Összezavart, pipa és kimondottan tanácstalan voltam. A klinika folyosóját a lehető leggyorsabb tempóban hagytam el, közben felkészültem arra, hogy újságírók tömege fog a bejáratnál várni engem. Megérzésem ezúttal sem tévedett, hiszen a fotocellás ajtón kilépve szembe találtam magam az emberekkel, akik fényképezőgépekkel vártak. Nem ismertek, viszont jó ha tudtok rólam pár dolgot: gyűlölöm, mikor újságok címlapján és a Facebook bejegyzésekben látom viszont magamat. Ilyenkor általában ostoba szövegek és alcímek vannak a kép alá szúrva, ezért az évek alatt megtanultam az internetről azt, hogy undorító és ostoba dolgokat terjesztenek a híres emberekről. Az arcomat próbáltam takarni, ezért baseball sapkám szélét fogva a fekete terepjáró felé igyekeztem. Gyors akartam lenni, fürge, hogy minél kevesebb kép készülhessen rólam, de nem jártam sikerrel. - Chase! Várj meg! - edzőm azonnal utolért, majd széles vállamra helyezte a kezét, aztán a tudtomra adta, hogy nem érti a távozásom okát. - Elmondanád, hogy mit csinálsz?

- Ne az újságírók előtt! - tenyeremmel ráütöttem a páncélozott autóra, ezért az ajtót elhúzták nekem. Egy másodperc alatt több száz képet csináltak rólam, ezért biztos voltam abban, hogy holnap újra az újságok címlapján fogok szerepelni. Levegő után kapkodva helyet foglaltam a bőr ülésen, majd levettem a sapkámat. Magam mellé dobtam, a sofőr pedig elindult. - Kurva életbe! Miért hoztál ide!? - a klinika felé mutattam, hiszen eszméletlenül kiakadtam. Kettőnk közül én voltam az egyetlen, aki tudta, hogy mi történik. Edzőm zavartan és mérgesen nézett. Sípját piszkálta, ezért tudtam, hogy jelen pillanatban nem nyugodt.

- Egy lehetőség miatt jöttünk - emelte fel a hangját. - Sikerült az ország legjobb magán kórházát megtalálnom, erre te mit csinálsz? - előre hajolt, letekerte a kezében tartott víz kupakját, majd fejét csóválva beleivott. - Jövőre újra pályára szeretnél lépni! - üvöltötte. - Azt mondtad, hogy jövőre újra első helyről szeretnéd irányítani a csapatot - arca vörös lett, halántékán pedig megnőttek az erek. Kyle kimondottan ijesztő, amikor mérges. A csapat tagjai pont ezért teszik oda magukat minden rohadt edzésen. Mert félnek az edzőtől, akinek ha eldurran az agya, senki nem nyugtatja le. - Hónapokba telt megtalálni ezt a klinikát és a megfelelő ápolót neked! Nem tudom, hogy mi a kibaszott szar történt bent, de beavathatnál! - a sötétített ablakon kémleltem a várost és az utakat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden a legnagyobb rendben volt. Ahogy az imént említettem; rajtam kívül senki nem tudja, hogy mi történt ott bent. Lehunytam a szemem, majd hátra dőltem. Még mindig emlékszem a pofon erősségére, arra, hogy tenyere szinte égette a bőrömet. Alícia felpofozott. A nő, akit egyszer átvertem, felpofozott.

- Ismerem - vallottam be. - Az ápolót - Kyle szemébe pillantottam, de miután láttam, hogy szeme rángatni kezd, megcsóváltam a fejem.

- Dugtatok, vagy mi? - kérdezte tanácstalanul.

- Gimi utolsó évében magára hagytam a bál estéjén - izmos karomat összefontam magam előtt, a hajamba túrtam és próbáltam összekaparni az emlékeket, amik megmaradtak. - Van egy közös történetünk - pillantottam előre. - A gimiben együtt mentünk a bálra, de én a tánc előtt leléptem...

- Baszki - Kyle hátra dőlt, mélyen a hajába túrt, hogy a felgyülemlett feszültséget birtokolni tudja. - Az ápolód!?

- Nem az én ápolóm! - kiabáltam vissza. - Nem akarom, hogy az legyen! - elkerekedett szemekkel elnevettem magam, hiszen ennél nagyobb büntetést elképzelni sem tudtam magamnak. Alícia minden bizonnyal utál és azóta a nap óra haragszik rám. A tőle kapott pofon az élő példa arra, hogy nem bocsátott meg. Mindezek után az együtt töltött munka számomra elképzelhetetlen lenne.

- Pedig már eldöntöttem - Kyle, a fő edzőm, a csapat irányítója gyilkos pillantásokkal ajándékozott meg, viszont én álltam a tekintetét. Ebben a kijelentésben több probléma is volt. Az első, hogy helyettem senki nem dönthet, még Kyle sem. A másik az, hogy kibaszottúl leszarom a véleményét. A harmadik pedig, hogy a testőrök nem voltak az autóban.

- Hol vannak a testőrök? - pillantottam a sofőrre, aki fékre taposott.

- Ez egy nagyon jó jobbos volt! Nem tőlem hallotta, de néha én is szívesen bemosnék neki egyet! - az egyik testőr velem maradt és a focistának szánt pofonomat elemezte. Kifejezetten mérges és feldúlt voltam ahhoz, hogy a szavait értelmezni tudjam. Minden gyorsan történt. A percek alatt fel sem fogtam, hogy az a férfi állt előttem, aki egykor összetörte a szívemet. Előttem állt. Igazi volt. Izmos, magas és eszméletlenül sármos lett. És én mit csináltam? Pofon ütöttem! A tenyeremre pillantottam. Ó, istenem! Tényleg megtettem? Mondjátok, hogy csak képzeltem.

- Megütöttem - tudatosult bennem, hogy őrültséget csináltam. - Megütöttem egy NFL játékost - a kopasz férfi felé pillantottam, de ő rajtam és a kiakadásomon szórakozott. - Mit tettem? - motyogtam alig hallhatóan. - Ezért le is csukhatnak! Pert indítanak ellenem, lecsuknak testi sértésért, majd négy évet ülhetek a sitten. Nem lesz párkapcsolatom, nem lesznek gyerekeim és azt sem fogom megtapasztani, hogy milyen az igazán jó szex...

- Ne bánja! Néha kell neki egy apai pofon! Még akkor is, ha milliókkal van kitömve a nadrágja - akkor kaptam fel a fejem, amikor a másik testőr belépett az ajtón, majd csípőre helyezett kezekkel így szólt;

- A hercegecske megint elintézte, hogy itt hagyjanak minket - sóhajtotta. - Mert itt hagytak! Újra...

- Biztos vissza fognak jönni - válaszolta a másik, akinek időközben a nevét is megtudtam. Mike. Aki pontosan úgy néz ki mint egy kopasz gorilla. - De mit csináljunk addig, amíg nem jönnek vissza? - gondolkoztak hangosan. Fel sem fogtam, hogy mi történik, ezért csak könnyes szemmel álltam és őket figyeltem. Valamilyen szinten mégis vicces volt a helyzet. Bár én majdnem elsirtam magam.

- Nekem hetek óta szúr a mellkasom. Elmennék egy EKG vizsgálatra - pislogott a másik testőr.

- Akkor addig én elmegyek prosztata vizsgálatra - levették az öltönyöket, az irodában található asztalra dobták, de mielőtt kiléptek volna az ajtón, így szóltak felém; - Ha visszajönnének mielőtt végeznénk, megmondod, hogy az újságírókat zavartuk el? Legalább nem mondhatják azt, hogy nem végezzük rendesen a dolgunkat - vigyorogtak ártatlanul.

Várjunk csak... ki jön vissza?