Szokatlan volt ez a vörös ruhás viselet, és az emberek is.
A fedetlen föld látványa, a színek.
Felhővárban (más néven: Jeges földön) vég nélküli fehérség borított mindent. Egyedül a fák feketés kérge rikított ki a hóból, de másnapra már a fagy azt a kevéske színt is eltüntette.

-Ne maradj le Raina!-szólt rám válla fölött apám, aki otthonosan mozgott már Helderheid-ben.

Elder királlyal jó kapcsolatot ápoltak, barátok voltak. Az öreg úr úgy tekintett rá mint a fiára, apámat pedig megrázta a halála. Egészséges volt, az őrei éjjel-nappal védelmezték, mára már mégis halott.
Meglepő és váratlan ami történt, atyám azonban gyanakszik. Szerinte, ugyanis valaki megölhette.

Hangzavar töltötte be a kitaposott utakat, melyek mind a hatalmas várhoz vezettek.
Az egyik árus bort kínálgatott míg a másik szemrebbenés nélkül elválasztotta a tyúk fejét a testétől, hogy a szegény népnek otthon már ne kelljen bajlódni vele.
Szakadt ruhájú, mosdatlan gyerekek melengették kezüket egy alig égő tűz mellett. Így eső után kissé lehűl az idő, és mivel tető sem volt a fejük fölött, érthető hogyha fáznak.

-Raina!-szólított meg ismét apám, aki az út közepén megállva, türelmetlenkedve várta hogy utolérjem. Barna haja hátul volt összekötve, pár tincs még így is szabadon éktelenkedett halántékánál.

-Ne hara

-Oda kell figyelned! Tudják kik vagyunk, és mondanom sem kell hányan kívánják a halálunkat. Főleg ha rejtőznek itt Fekete Földiek is!-magyarázta előre nézve, szemei százszor végigfutottak minden egyes sátran, kunyhón, emberen. Nem félt, csak féltett.

Régen, mikor alig volt 25 esztendős: ő lett Felhővár királya. Közel sem volt olyannyira békés a helyzet mint manapság. Erősnek tartották Jeges Földet, irigykedtek, rettegtek attól hogy Dalton Ramaswamy legyőzi az akkor uralkodó Dennel királyt, Helderheid uralkodóját. Apám megtehette volna hiszen valami olyasmije volt, ami az egész világon senki másnak: sárkánya.
Gyönyörű fekete színben sziporkázó, hatalmas sárkánya, mellyel ő lehetett volna a nagy hatalmú. A legnagyobb hatalmú ember!

Akkor mi volt az akadálya?

Felhővár fent északon van, míg Helderheid Délen. Több hétnyi járásra van tőlünk, és egy sárkány még nem jelent győzelmet. Sereg kell, százezres sereg hogy a felkelőket lemészárolja. Nem tehette, lehet mélyen a szívében ott égett a vágy, de más dolgok voltak fontosak.

A családja, a népe.

A Fekete Földiek mindenáron meg akarták szerezni maguknak Jeges összes odatartozó települését, beleértve Felhővárat is.
Rengetegen voltak, irdatlan sereggel indítottak támadást, de egy jó vezér megvédi ami az övé: elpusztította az ellenséget, majdnem kiirtotta az összes Fekete Földi Népet.

Mégsem égette őket porrá: számtalan dolgot hagyott veszni, megannyi lehetőséget hagyott köddé válni. Miért?

Soha nem kérdeztem meg tőle, egyesek azt mondják agyas, ésszel uralkodik, akkor csap le amikor nem várjuk.
Mások szerint pusztán egy ostoba, aki elpazarolta az esélyeit arra hogy legyen belőle valaki.
Szerintem csak annyi a válasz hogy: van szíve. Édesanyám volt rá jó hatással, ő adott neki érzéseket. Megtanította még fiatalon, hogy a helyes dolgok nem mindig fejben születnek.

-Raina Ramaswamy!-lépett elém egy hófehér hajú fiatal fiú, aki meghajolva csókolt kezet.-A nevem Silas Darlington, Edwin Darlington a sárkányölő és

-És Dana Ranalli a félelmet nem ismerő nő fia.-fejezte be helyette apám a bemutatkozást, amiért az ifjú lenéző mosollyal jutalmazta.-Nem azért jöttem el ilyen messzire hogy dölyfös bemutatkozást hallgassak. Mind tudjuk mit takar a Darlington név!-megvető szavait indulatos hanglejtésbe burkolta aztán elindult a hosszú díszes folyosón, egyenesen a királyhoz.

-Elnézést Dalton Ramaswamy. -beszélt hozzá a fiú, miközben fürgén szedte lábait atyám.-De nálunk ez a szokás!-alkatra vékony, nem láttam benne semmiféle férfias vonást, azonban pár nőies mozdulatot felfedeztem miközben tudálékoskodott apámnak, aki nem állt távol attól hogy megüsse.

-Dalton! Örömöm oly' nagy, hogy végre láthatlak!-tárta szét karjait az aranyszékben ülő Úr. Arcán volt némi színlelés, nem igazi öröm tükröződött róla. Ezek szerint az érzés kölcsönös. Egyik fél sem kedveli a másikat.

Hatalmas terembe léptünk, én hátul húzódtam meg az ajtó előtt. 3 óriási ablak volt a bal oldalon, vagy 30 fejszés őrizte a királyt.

-Kímélj meg a felesleges szavaktól Edwin!-bólintott atyám, részéről az öröm.

-Látom valaki eléggé feldúlt!-állt fel, miközben kardja markolatára siklott jobb keze.

-Elder király halott. A hír gyorsan terjed, a béke pedig

-A béke pedig? Megszűnik?-szakította félbe a király, miközben egyre közelebb lépkedett hozzá.-Soha sem volt béke Dalton! Elder... király, ha nevezehtjük annak azt az iszákos vénembert, úgy tartotta fenn, hogy mindegyik királyságba Helderheid-i harcosokat küldött, vagyis gyilkosokat, hogy visszatartsa a felkelést. Kérdéses volt, meddig tűr a nép. Meddig tűri az elnyomást!

-És te majd jobb királya leszel a világnak?-gúnyos, mély hangon tette fel meglepő kérdését atyám. Darlington egy helyben álldogált, nem folytatta a sétát felénk, csak elmosolyodott és bólintott egyet.

-Látom, még most sem érted!-pillantott rá.-A 4 birodalom királyai mind maguknak akarják az Aranytrónt

-Ahogyan te is!-szakította meg mondatát.-Viszont annyiban különbözöl a többi uralkodótól, hogy megkaptad. Alattomos módon, de megszerezted magadnak az irányítást!-apám egyre haragosabb lett, mély hangja betöltötte a hatalmas termet.

-Te szeretted volna, ugye?-lépett elé, szemeit mélyen belefúrta az előtte álló férfiéba.

-Egy becsvágyó gyilkos ül a Aranytrónon!-Edwin király arcáról eltűnt még az a csöppnyi színlelt öröm is. Sötét tekintete bosszúsan meredt atyáméra, aki még mindig ugyanúgy egy helyben állt.

-Tudod mi volt Elder király utolsó szava?-rántott kardot mindenféle előjel nélkül, és mindenféle ok nélkül. Egyik őre lefogott, ijedten próbáltam kiszedni karjaimat az erős szorításból, de a páncélos túl erősen tartott kezei közt.
Egymásnak szegezték a fényes kardot, várták mikor csap le a másik.-Da..Da.. Dalton-utánozta elhaló hangon a haldokló szavait.-Azt akarta hogy te legyél Helderheid ura!-forgatta meg kardját, apám szótlanul állta szavait, miközben készült a támadásra.-Kitől tudom mindezt?-kardját ekkor visszacsúsztatta tokjába.-A feleségem ölte meg!-egyből atyámra néztem aki forrt a méregtől, de mielőtt átszúrhatta volna Darlington szívét, egy arany színű nyíl fúródott az övébe.

Fájdalmasan ordítottam fel, testem összeroskadt mikor láttam hogy hangosan felsóhajt majd térdre zuhan és arccal előre esik.

-Szívesen!-egy szőke hajú lány lépett elő a terem sötét részéből íjjal a kezében.-Vigyétek a tömlöcbe. Majd atyám kitalálja mi legyen a sorsa!-biccentette felém a fejét, az őrök szótfogadva elhurcoltak onnan.

Ordítozva, sírva kapálóztam: közben végig édesapám holttestét figyeltem és végignéztem mikor Edwin Darlington beledöfi a kardját...