Rengeteg időt töltöttem egy koszos cellába dobva, ételt és vizet alig kaptam.
A hideg földre némi szalmaszálat szórtak, azon kuporodtam össze esténként.
Ruhám több helyen is elszakadt, felitta az ott lévő mocskot így csak még jobban fáztam a hideg napokon.
Hol csótányok hol patkányok keltettek fel reggelenként.
Akármennyire is undorodtam a helyzettől, hozzászoktam. 
Félelmem kezdett eltűnni, legszívesebben saját kezűleg vájtam volna ki a Darlington-ok szemeit, majd a kutyákkal szedettem volna szét őket.
A bosszúvágyammal együtt a gyűlöletem növekedett. Elhatalmasodott rajtam, az sem érdekel ha meghalok, de megfogadtam hogy ugyanúgy beledöföm majd a kardomat a halott Edwin testébe, mint ahogyan ő tette azt atyámmal.

-Gyere Jégkirálynő!-az egyik páncélos őr kicsapta az ajtót majd karom alá kapva felrántott a földről.-A Király lányának terve van veled!-rángatott maga után. Túlságosan elgyengültem, lábaimba nem volt annyi erő hogy lépést tudjak tartani a Darlington szolgával.

Középen egy hosszú faasztal húzódott, azonnal szemetszúrt az ott ülő gyilkos aki királynak meri nevezi magát.
Az őr erőteljesen a földre hajított, nem sok kellett hogy beverjem a fejemet.

-Na de Tiago! Óvatosan, hiszen ő Jeges Föld uralkodójának a lánya!-megjátszott sajnálattal guggolt le elém, államnál fogva felemelte fejemet hogy egyenesen az áruló szemeibe nézhessek.-Vagy mondjam úgy hogy az egykori uralkodó lánya?!-halovány vigyor jelent meg szája sarkába, alaposan végigmérte mosdatlan arcom minden egyes vonását.-Pont mint az apja!-ingatta fejét jobbra balra.-Mesélj, hogy élted meg az elvesztését? Ha jól tudom semmid sem maradt a bátyáidon és a népeden kívül! Még anno a férjedet is elvesztetted az ellenünk vívott csatában. Lázadó természetű ifjú volt, meg kell hagyni...-ugyanúgy tekintetemre meredt, érdekelte milyen érzéseket váltanak ki belőlem szavai. Érdekelte, vajon hogy hat rám a fájdalmas múlt.

-Tudja milyen elveszíteni valakit?-elhaló hangon nyöszörögtem fel.-A családját a szeme láttára fogom darakobra szedetni, akkor majd megtudja milyen érzés!-fenyegetően szemeibe fúrtam az enyéimet, láttam amint fokozatosan lehervad arcáról a jókedv és egy pillanatra feltűnik a rémület.

-Elhallgass!-a fiatal leány alkatra vékony volt viszont kezében jókora erő lakozott, indulatosan csapott le rám, aminek következtében újra a földre rogytam.-Válogasd meg  a szavaidat! A Királyoddal beszélsz!

-Soha nem lesz a Királyom!-szűrtem ki nehezen fogaim közül.
Ismét jelét adta nemtetszésének, oldalamba taposott, nagy erővel nyomta lábát a bordáimba.

-Csak egy Király van!-lehajolt hogy egyenesen a szemembe mondja.-Ezt jól vésd az eszedbe!-hátamra fordultam, összeszorított szemekkel egy jajgatás nélkül próbáltam elviselni a fájdalmat. Hallottam az őr és a Darlington lány jól szórakozik szenvedésemen.-Akasszuk fel!-nézett apjára aki ekkor rám pillantott.

-Szövetséget kell kötnünk a Fekete Földiekkel!

-Azt mondod adjuk át nekik?-éles hangját felemelte a leány, egyáltalán nem tetszett neki az atyja felvetése.

-Megvetik a Ramaswamy családot -kezdett érvelésébe.- Megkérjük hogy harcoljanak mellettünk, cserébe átadjuk Dalton egyetlen leányát!

-És mit tesznek vele? Kínozni fogják, majd megölik aztán hitvány módon hátba szúrnak majd minket! A Fekete Földiek aljas, galád népség! Atyám, kérlek!-járkált fel s alá.

-Ugyanakkor kiváló harcosok!-fűzte hozzá azonnal.- Warren Ramaswamy hatalmas sereget állít össze!-fivérem neve hallatán elöntött a remény, ezek szerint van még esély arra hogy életben maradok, van még esély a bosszúra.

-Sokkal több katonánk van mint neki! Ha próbálkozik is megbosszulni atyja halálát, le kell győznie a szembe kerülő kisebb királyságokat! Senki nem fogja csak úgy tovább engedni!

-Azt elfelejted leányom, hogy Hegyvár összes népe a Jeges Földieket támogatja!

-Akkor nem ha megölöd őket!-a tartósan zajló párbeszéd ekkor megszűnt. Lassan tápászkodtam fel másik kezemet sajgó oldalamra szorítottam.-Nem kell mindig becsületesnek lenni és adni valamit cserébe a segítségért -kék szemeiből csak úgy áramlott a gonoszság ahogy rám nézett, alattomos mosolya pedig ördögi elképzeléseiről árulkodott.-Elvégre ha megölöd a királyukat, tiéd a népe!-pillantott apjára aki eltöprengett leánya tervén.

~*~

Egy vascellába zártak, amit egy lovasszekérre tettek mely egyenesen a Fekete Néphez visz.

-Isten azt akarja hogy meghaljak?-tettem fel a kérdést a szekér után sétáló papnak. Öreg szemeit borúsan vetette rám.-Akkor mi lesz így a világgal? Mindenki az alávaló Darlington családot fogja szolgálni?-folytattam miután nem kaptam választ.

-Itt megállunk!-kiáltott elölről egy katona. 
Az égre néztem, az első csillag magányosan villogott az üres boltozaton jelezvén hogy lassan sötétedik.

A lelkész a talajt fürkészte, nem óhajtott velem beszélni. 

Akármilyen fájó volt belegondolni, a Darlington leánynak igaza van, hiába állít össze Warren egy több ezres sereget, mire elér Helderheid-hez könnyedén felmorzsolják, nem lesznek addigra elegen.
Atyámnak igaza volt ő végig tudta, sejtette hogy itt valami gyanús, mi pedig vigasztalás képpen megveregettük a vállát, hogy biztos csak a gyász beszél belőle.
Bár hittem volna neki, bár tudtam volna tenni valamit de csak egy haszontalan ember vagyok, aki meg sem érdemli a Ramaswamy nevet. Szégyent hoztam a családomra, a népemre.
Miattam történt ami történt...

~*~

A tűznél gyűltek össze a katonák, hangosan nevettek miközben mindenféle régi történettel szórakoztatták egymást, na meg a háborúban elesett Királyságokban élő nőkről beszéltek.
Fejemet a rácsnak döntöttem és hagytam hogy újra elöntsenek az emlékek és az érzések, mint eddig minden áldott este.

Nesz ütötte meg füleimet, ijedten kaptam oda fejem és láttam amint egy alak közeledik felém. Torkomban lüktet a szívem lehet valamelyik részeg lovag:

-Istennek terve van veled!-lépett  közelebb zárkámhoz a pap,  ügyelve a katonákra és a lánc által keltett zajra: óvatosan kinyitotta a ketrecet.-Vidd hát véghez!-nyújtotta elém kezét, habozás nélkül másztam ki.-Mindig csak Északnak haladj, és ne állj szóba senkivel!-bokáig érő barna köpenyt adott rám.-Mijn ziel is in uw handen!-arcomat kezei közé fogva csókot lehelt a homlokomra majd a csuklyát a fejemre hajtva útnak indított.

-Köszönöm atyám!-döbbenten néztem vissza rá, majd minden megmaradt erőmet elővéve csak futottam és futottam és futottam...

~*~

Talpam szörnyen fájt, a tüskék véresre szurkálták lábaimat, sántítva lépkedtem előre. Nem tudom hol vagyok, ösvényt sem látok sehol vagy egy utat, egyedül csak a madárcsicsergések kísérnek már egy ideje.

Fáradt voltam, kimerült, éhes, szomjas. Forgott velem az egész erdő.
Levelek recsegését hallottam, mint mikor a láb alatt darabokra törik: többször körbenéztem, mintha egyre közelebbről jött volna a zaj.
Lehet én magam csinálom, vagy csak a képzeletem játszik velem.
Riadtan kapkodtam lábaimat, közben szüntelen hátrapillantottam de nem láttam senkit.
A léptek velem együtt gyorsultak, míg végül elhallgattak...

Levegő után kapkodva óvatosan hátráltam, visszafordulva valami roppant erősnek ütköztem ami miatt a talajra zuhantam.
Azt hittem egy fa volt az, de ahogy tisztult látásom: egy ember állt előttem.
Korom feketébe magasodott felém, íját a kezében fogva állt előttem, nyilai a tokban voltak vállára dobva végük vörösen rikított feje mellett.

Rémülten hátrébb csúsztam mikor felfogtam: egy Fekete Földi az!

Üdv🤗
Nem tudom hányan szeretitek vagy ismeritek: de Matthew Daddario az egyik igencsak fontos főszereplő a történetben😊
Ha tetszett, jelezzétek!💓