Midoriya

Telefonomat szorongatva ültem a kollégium közös terébe. Pillantásaim végig a kezemben lévő készüléken voltak, minden figyelmem arra irányítottam, így teljesen kimaradtam a mellettem ülő Iida-kun és Uraraka-san beszélgetéséből. De egyáltalán nem bántam. Jelen helyzetben csak rá tudtam gondolni, és csak arra, hogy bevallom neki az érzéseim. Személyesen egyszer se mertem, pedig egész jó kapcsolatba kerültünk az utóbbi időbe. A barátjának tekintett, aminek borzasztóan örültem. Én is remek barátnak gondoltam őt, de az érzéseim fokozatosan alakultak át mássá. Beleszerettem. Az egyik osztálytársamba, aki fiú. Sose hittem volna, hogy egyszer ez fog történni, hogy én, Midoriya Izuku, egy fiúba leszek szerelmes.
Egyetlen dolog aggasztott. Ez a vonzalom viszonzatlan volt. Nem tudtam, hogy ő hogy állt ehhez a dologhoz, mit gondolt arról, hogy milyen, ha két fiú együtt van.. De valamiért biztos voltam benne, hogy elítélné...
- Deku-kun.. Min gondolkodsz ennyire? - szólt hozzám Uraraka-san, miközbe picit megrázta a vállam. - Iida-kunnal már egy csomószor szóltunk neked de nem reagáltál. Végig a telefonod nézted.. Esetleg beszélgetsz valakivel? - csillantak fel szemei kíváncsian. Arcomon halvány pír jelent meg. Nem tudnak ezekről az érzéseimről, se arról, hogy tetszik valaki. Hiába a barátaim, nem éreztem úgy, hogy ezt elmondhatnám nekik. Féltem a reakciójuktól, ha megtudják, hogy egy fiú tetszik.
- Nem, dehogy - nevettem zavartan. - Csak egy cikket olvastam, és annyira belemerültem, hogy nem figyeltem semmire. Ne haragudjatok - simítottam tarkómra.
- Oh, ne törődj vele - legyintett Iida-kun. - Csak arról beszéltünk, hogy nem megyünk-e el délután valahova. Úgy sincs semmi programunk, gondoltuk csinálhatnánk valamit.
- Na, mit szólsz hozzá, Deku-kun? - kérdezte csillogó szemekkel Uraraka-san.
- Hát nem is tudom... Elég fáradtnak érzem magam, nem sok kedvem van  most kimozdulni - sóhajtottam, félve nézve rájuk, hiszen nem akartam, hogy megharagudjanak.
- Megértjük, eléggé fárasztó napjaink voltak. Pihenj nyugodtan. majd legközelebb - mosolygott rám Iida-kun.
- Majd legközelebb, Deku-kun - kelt fel mellőlem Uraraka-san is, majd integetve indultak meg a kijárat felé.
Egyedül maradtam az előtérben, s tovább gondolkodtam azon, mit kéne tennem. Megvolt nyitva a beszélgetése a telefonomba, az üzenet is be volt gépelve, már csak el kellett volna küldenem. De nem mertem.
- Nem igaz, hogy ennyire gyáva vagyok - sóhajtottam hangosan. 
- Hangos vagy, Midoriya.
A hang irányába kaptam a fejem. Todoroki-kun lassan jött le a lépcsőn, felemás hajába túrt, úgy méregetett engem. Arcom fokozatosan kezdett felforrósodni, amit próbáltam leplezni. Todoroki-kun az, akibe reménytelenül szerelmes vagyok. Pont neki készülök üzenetet írni, és pont ő jött le az én hangoskodásom miatt. Milyen ironikus.
- Bocsi, Todoroki-kun - sóhajtottam, majd gyorsan lezároltam a telefonom. Nem akartam, hogy meglássa, hogy az ő beszélgetése van megnyitva..
-  Mindegy.  Egyedül vagy? - ült le mellém.
- Igen.. Iida-kunnal és Uraraka-sannal voltam, de elmentek a városba.
- És nem mentél velük? - döbbent le. - Ez szokatlan tőled..
- Tudom - nevettem zavartan. - De valamit nagyon elhatároztam, és megfogadtam, hogy addig nem kelek fel innen, amíg véghez nem viszem a tervem.
- És mit fogadtál meg? - dőlt hátra a kanapén. Ezt jól megcsináltam. Mit fogok neki mondani? Nem mondhatom el az igazsá--
- Tetszik valaki.. És meg akarom neki írni, mert személyesen nem merem elmondani - hajtottam le fejem zavartam. És tényleg, képes voltam neki elmondani a helyzetem. Ügyes vagy, Izuku.
- Oh.. értem - simított tarkójára. -És ki az? Vagy nem akarod elmondani?
Milyen kíváncsi lett, Todoroki-kun..
- Nem szeretném.. - emeltem rá pillantásaim. Ezeket se kellett volna elmondanom neki...
- Megértem. Mondjuk, van egy tippem ki lehet az - nézett rám sokat sejtően, mire nagyot nyeltem. Van tippje? - Figyelj.. Szerintem az ilyet jobb lenne személyesen. De ha úgy érzed írásban jobban menne, csináld úgy - mondta, majd szemeimbe nézett. Szemei csalódottan csillogak, de lehet én képzeltem bele többet, nem tudom.. - Ha jól sejtem a kiszemelted sehogy se fog elutasítani. Egyszerűen írd meg neki hogy érzel, és küld el.
Szóval magára gondolt, hogy nem fog elutasítani? 
- Megírtam már.. Csak nem merem elküldeni neki - nevettem zavartan, közbe továbbra is szemeibe néztem. Annyira gyönyörűek..
- Nyugodj meg, semmi baj se lesz. Biztosra veszem, hogy nem kapsz kosarat - mosolygott halványan. - Vagy elküldjem én?
Még az kéne. Aztán meg nézne, és kiábrándulna, hogy neki akarom elküldeni az üzenetet.
- Gyerünk már, Midoriya. Küld már el!
Remegve közelítettem meg a küldés gombot. Todoroki-kun kíváncsi tekintettel nézett engem, várta, hogy elküldjem az üzenetet, ami abban a pillanatban meg is történt.

Midoriya: Nagyon tetszel nekem...

Ekkor a Todoroki-kun zsebében lévő készülék csipogását hallottuk meg. Egyből kivette zsebéből telefonját, feloldotta, majd elolvasta az üzenetet. Amit tőlem kapott. Zavartan olvasta el, majd amint realizálta, hogy én küldtem rám emelte felemás szemeit.
- Midoriya.. Azt hiszem rossz helyre ment az üzenet..
- Tévedsz, Todoroki-kun. Nem ment rossz helyre - hajtottam le lángoló arcom. Most  vesztettem el őt,  mint barátot. Biztos vagyok benne.
Nemsokkal utána az én telefonom is megrezdült kezembe. Csalódottan oldottam fel, hiszen azt hittem, hogy Iida-kunék küldtek valamit, de mikor megláttam az üzenetet, szívem hevesen kezdett dobogni.

Todoroki: Te is tetszel nekem.

Todoroki-kun közelebb csúszott hozzám, és óvatosan megfogta a kezem. Nem akarta, hogy bárki is meglásson minket.
- Azt hittem Urarakára gondolsz.. Mindig együtt vagytok és azt hittem ő tetszik.. - mondta kicsit zavartan. - Nem hittem volna, hogy én vagyok az az illető..
- Én pedig azt nem hittem volna, hogy viszonzod a közeledésem.. Nagyon féltem.. - sóhajtottam nyugodtabban.
- Fölösleges volt - mosolyodott el halványan. - Tetszel nekem..
- Te is nekem, Todoroki-kun.. Nagyon is - viszonoztam mosolyát, majd utána percekig elvesztünk egymás szemeiben.