♡Todoroki Shoto♡

Fáradtan pakoltam be a táskámba a tankönyveimet. Miután vége lett az utolsó órámnak is, csigákat megszégyenítő lassússággal pakoltam el a cuccaim, miközben próbáltam magam lelkiekben felkészíteni arra, hogy a hülye apám miket fog a fejemhez vágni, hogy ha haza megyek. Mielőtt elindultam a suliba elég csúnyán összevesztem vele, bár nálunk ez már megszokott volt. Inkább az volt a szokatlan, ha nem veszekedtem vele, de olyan csak nagy ritkán fordult elő.
A teremben rajtam kívül még egy valaki tartózkodott. A második padsorban ülő Midoriya egy könyvet se süllyesztett a táskájába, sőt, még fel se kelt padja elől. Ugyanolyan görnyedtem ült cuccai fölött, mint órán, miközben az előtte lévő négyzetrácsos füzetét nézte. Egyik kezével fejét támasztotta, a másikkal tollát markolgatta, aminek vége ajkai között foglalt helyet, arcán gondterheltséget véltem felfedezni. Nem igazán értettem, mi lehetett a baja. Sokszor figyeltem őt, de ilyen fajta arckifejezést még nem láttam rajta, főleg nem a matematika füzete felett. Furcsa volt...

- Mit csinálsz? - szólaltam meg hirtelen, ami miatt látszólag megijedt, nem számított arra, hogy csak a semmiből megszólalok, de lehet arra se gondolt, hogy valaki van még a helyiségben rajta kívül.

- Todoroki-kun - pillantott hátra meglepetten, majd zavartan elmosolyodott, úgy követte pillantásaival ahogy asztala felé közeledek. - Azt hittem hazamentél, észre se vettem, hogy te is itt maradtál.

- Kicsit elhúztam a pakolás, azért vagyok még itt - vontam vállakat, majd belelestem füzetébe, amiben egyenletek halmazát fedeztem fel. - Matekozol?

- Igen - nevetett zavartan. - Nem igazán értem, és otthon nem tudnék úgy tanulni, mint itt. Magamat ismerve biztos elvonná valami a figyelmem és végül semmit se értenék meg.

- Oh, értem - bólintottam aprót, majd indulni készültem, de aztán eszembe jutott valami. - Ha gondolod segíthetek.

- Tényleg? - csillantak fel szemei, de aztán elhúzta ajkait. - Jó lenne, de nem akarlak feltartani. Biztos sietsz, és nem akarom, hogy az apukád miattam leszidjon téged.

- Ne törődj vele - vontam vállakat, majd visszamentem a padjához és leültem az előtte lévő székre, ahol eredetileg Bakugo szokott ülni. - Szívesen segítek. Apámat csak bízd rám - néztem rá nyugtatóan, majd előpakoltam a nemrég elrakott cuccaimat.

- De nem akarok teher lenni, Todoroki-kun... - rágcsálta idegesen tollát, s pillantásaim emiatt akaratlanul is ajkaira estek. Zavart, hogy azt a tollat tartotta puhának tűnő párnái között.

- Nem vagy teher, Midoriya - sóhajtottam. - Elmagyarázom, utána adok gyakorló feladatokat, rendben?

Válasza egy apró bólintás volt. Ezután belekezdtem a magyarázásba, ő pedig figyelmesen hallgatta minden szavam, továbbra is tollát rágcsálva. Igyekeztem mindent a lehető legjobban elmagyarázni neki, pár gyakorló feladatot együtt meg is oldottunk, de valami túlságosan is idegesített. A toll vége továbbra is ajkai között pihent, és hiába szentelte nekem minden figyelmét, akkor is zavart.

- Rendben. Most feladok neked egy önálló feladatot - pillantottam rá, majd elvettem előle füzetét és beleírtam egy egyenletet a tankönyvből. - Ha kész szólj, és megnézem.

Reakciója egy apró bólintás volt, majd belemélyedt az előtte heverő füzetbe. Szemöldökeit gondterhelten ráncolta össze, megszállottan rágcsálta a szájában lévő tollat miközben a feladaton gondolkodott, ami egyáltalán nem volt nehéz. Rettentően idegesített, de igyekeztem nem foglalkozni vele. Percekig arcát néztem, vártam, hogy megoldja a pofon egyszerű példát, de nem haladt sehova.

- Esetleg valami probléma van, Midoriya? - zökkentettem ki gondolataiból. - Nem megy?

- Nem erről van szó, Todoroki-kun - ingatta fejét. - Csak nem tudom, hogy kezdhetnék hozzá.

Mondjuk ha kivennéd a szádból a tollat és elkezdenél írni vele úgy könnyebb lenne.

- Figyelj, egyáltalán nem nehéz. Az előbb csináltunk ilyen fajta feladatot, és akkor nagyon jól ment. Próbálj meg koncentrálni.

- Rendben - bólintott aprót, s tanácsomat megfogadva tovább szuggerálta az előtte heverő példát, miközben erősen ráncolta szemöldökei, továbbra is megszállottan rágcsálta a tollat.

Egyre inkább kezdett felbosszantani, hogy ajkai között a tollat tartotta. Hiába igyekeztem figyelmen kívül hagyni, nem sikerült és készen álltam tenni valamit azért, hogy kivegye fogai közül azt a műanyag vackot. Lassan végignyaltam kiszáradt ajkaimon, majd elkezdtem megvalósítani a fejemben eltervezett tervet. Egy határozott mozdulattal felé nyúltam, kivettem a tollat a szájából, mire arca meglepettséget tükrözött. Már éppen szóra nyitotta volna ajkait, mikor lassan közeledni kezdtem felé, egészen addig, amíg össze nem érintettem párnáinkat és meg nem csókoltam. Szabad kezemmel arcunk elé tettem a füzetét, hogy ha esetleg valaki visszajönne ne lássa meg mit is csinálunk. Az kínos lett volna.
Szemei kikerekedtek, éreztem, ahogy teste erős remegésbe kezdett, de nem érdekelt. Muszáj volt tennem valamit, hogy ne a tollával foglalkozzon. A tervem, hogy csak egy rövidke csókot hintek ajkaira meghiúsult. Ahogy megéreztem puha ajkait valami különös érzés uralkodott el rajtam. Borzasztóan jó érzés volt érezni a puha finomságokat.  Egyre több szenvedélyt vittem a csókba, teljesen akaratlanul, hiszen nem ez volt a tervem, de legnagyobb meglepetésemre Midoriyának ez egyáltalán nem volt ellenére. Kisebb fáziskéséssel és kissé ügyetlenül, de viszonozta a csókom, ami miatt szívem heves dobogásba kezdett. Erre végképp nem számítottam... Éreztem, ahogy arcom enyhén kipirult, nyelvemmel finoman szántottam végig alsó ajkán, ami miatt megborzongott. Kezeivel ingem anyagát markolgatta, majd kissé elnyitotta ajkait egymástól, pont annyira, hogy nyelvemmel betudjak hatolni forró szájüregébe. Minden pontját feltérképeztem, miközben egyre inkább kezdtek másfelé terelődni a gondolataim, de le kellett állnom, hiszen így is túlzásba estem. A levegőnk vészesen fogyott, így a gondolat menetem után egyből el is váltunk egymástól. Zihálva néztünk egymásra, mindkettőnk arca ki volt pirulva. Az enyém egész halványan, viszont Midoriya arca olyan volt, mint egy túl érett paradicsom. Borzasztóan édes volt.

- Todoroki-kun - dadogott zavartan, majd ajkai elé tette a kezét. - M-miért...?

- Folytassuk - hagytam figyelmen kívül kérdését, majd egy halvány mosollyal elé tettem a füzetet. Nem mondta ki, de tudtam hogy tetszett neki a csók. Biztos voltam benne. - Ha jól megcsinálod és nem rágcsálod a tollat, akkor kaphatsz még hasonlót, mint amit az előbb csináltunk.

Arca még vörösebbre változott. Nem mondott semmit, helyette egyből a füzetét kezdte nézni, tollát a lehető legmesszebb tartotta az arcától, miközben igyekezett a feladat elvégzésével, ami az én arcomra is egy nagyobb mosolyt varázsolt. Tetszett, hogy mindent úgy csinált ahogy mondtam, közben fejben ezerszer megdicsértem magam, hiszen ez volt az első alkalom, hogy a lassúságomnak pozitív eredménye lett és ezért tökéletesen megérte annyit kínlódnom óra után.

szeressétek, köszii