livvieisafangirl - nek, oceanlashton - nak és cliffordpeach - nek, (mert ti kértétek)💖💟
(SMUUUUT, ja, és annak az ominózus résznek a harmadik folytatása)

Szívem vad zakatolásba kezd, félő, ha a fiú folytatja továbbra is nyakam megjelölését, nyomban szívrohamot kapok.
Egy buszmegálló kellős közepén.
- Szerintem... - nyalja meg alsó ajkát vággyal fűtve, ezzel még nagyobb görcsöt generálva alhasamban. - Menjünk haza! Persze, csak ha nem akarod, hogy apuci a hóban intézzen el. - búgja, mire lázasan lehunyom szemem, felszisszenek.
Ujjait összefűzve ujjaimmal, tulajdonképpen beleegyezésnek titulálva szótlanságom. Eszébe nem jutott az opció, mi van, ha nem szeretnék vele menni.
Vele elveszteni - ezzel egy újat szerezni.
Nem vágyom a finom érintéseire, a nyögései hangjára, látni azt a félmosolyt szája sarkában, ahogyan meggyőződik róla, biztosan akarom - e...
A haza felé vezető úton Luke taperoló kezeit érzem szűntelem combom tájékán. Hiába próbálom eltolni karját, mindegy hány alkalommal, dühösen felmordul, majd orra alatt egy számot mormol. Sokkal jobban foglalkozik velem, ami elismerem, bizonyos esetekben igencsak imponáló hatást érhet el, viszont így, hogy az utat, a szembeforgalmat kellene figyelnie, a frászt hozza rám. Az ajtó béléses karfájába mélyesztem körmeimet, a fogantyút szorongatom, mikor Luke megszólal:
- Pár perc, és az én farkamat is így fogod szorongatni! - vigyorog szemtelenül. Rákvörös arccal, a lehető legnagyobb zavarral küszködve lejjebb csúszok az ülésen, az ablakon bámulok ki.
Ugye, mindenki ismeri a érzést, mikor mázsás súly honol mellkasodon, s bármibe fogsz, sem tudod eltüntetni onnan? Nem tudod leküzdeni a gátlásaidat, elérni a rizikós célokat?
Mert érzed: a vesztedbe rohansz.
Mikor a szőke leállítja a motort, kihúzza a kulcsot, és perverz vigyorral az ajkán megpörgeti mutatóujján, fogát villogtatva, nem tudom, mihez kezdjek. Égjek el a bennem fűtő, uralkodó tűztől? Süllyedjek el deprimáltságomban? Rohanjak világgá?
„Erre vártál, Clifford! Ne légy pisis kislány, ne futamodj meg!" - ripakodik rám lényem határozottabb, mégis kis mértékű fele. Általában a félénk - lúzer - Michaelnek hódolok be...
„És mi lesz, ha csak egy menetre kellek neki? Ha egyszeri használat után kidob a kukába?!"
Felesleges válaszra várnom. Ez a lehetőség fele - fele arányban benne van a pakliban, de... mikor legyen az ember bizakodó, ha nem most? Vagy. Talán tévedek?
„Kinek kellenél te?" - köpi az utolsó szavat.
- Menj fel a szobámba! - adja ki az utasítást Luke, amin meglepődöm, mert (egy) nem realizáltam, mikor és hogyan szálltunk ki az autóból, jöttünk fel a lépcsőn, a bejárat előtt megtorpanva, vagy (kettő), amiért mondandóját teljes higgadtsággal közli, ahogy egy idegennel beszél az ember. Távolságtartóan.
„Szóval most fogsz megszivatni..." - pörög a fejemben szüntelen ez az egy mondat, mégsem merem kimondani. Felbaktatok a lépcsőn, az egyedüli helyiség felé veszem az irányt, melynek fehér ajtaján bandás poszterek tucatja díszeleg.
A sötétben ülök, az ágy sarkában, mozdulni nem merek. Van lehetőségem a futásra, mégsem élek vele. Magam alatt vágom a fát, a saját érzéseimet sértem meg. Luke - nak semmit nem jelent majd, bármi is történjen köztünk!
Vadul ront be a szobába, s mikor megbizonyosodik róla, valóban rá vártam, eleget tettem utasításának, belöki az ajtót, majd a falnak támaszkodva, keresztbe font karokkal elmosolyodik.
- Ezt már szeretem. - kuncog. - Gyere ide, babyboy! Apuci megjutalmaz.
Nagyot nyelek, életet lehelek remegő, reszkető térdeimbe, valamint lábaimba, melyekben szó szerint megfagyott a vér. Várakozón állok meg előtte, kíváncsian.
- Olyan... olyan tiszta vagy! - búgja. Lassan vezeti tenyerét arcomra, beleborzongok érintésébe, de nem hajolok el. Szemeimet lehunyom, tétova lépést teszek előre, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. A fiú hirtelen változtat helyzetünkön, a falhoz présel, teljesem nekem dörgölőzik. Egy váratlan nyögés hagyja el számat, amint megérzem ágyékát férfiasságomhoz nyomódni. - És én megrontalak téged! - súgja szomorúan, mire kipattannak a szemeim. Ajkát lebiggyesztve fürkészi reakciómat, fúrja tekintetét az enyémbe.
- N... nem baj... én ak... akarlak. - lehelem. - Apuci.
- Ha egyszer elkezdem, nem tudok leállni, Michael. - ingatja a fejét lassan.
Óvatosan előre hajolok, ajkaimmal hallgattatva őt el. Kezdem azt hinni, betekintést nyújtott ezzel a megnyilvánulásával az álarca mögé, felfedett egy kicsit az igazi Luke Hemmingsből.
Gyengéden csókolom, lassan mozog szám az övén, míg meg nem elégeli a totojázást, fenekemre vezetve a kezét belemarkol, az ölébe kapva visz egyenesen az ágyához. Ledob a párnára, szinte meg sem várva, míg könyörgőn felnézek rá, fölém kerekedik, nyakamnak esik. Hiába fojtanám magamba, a jóleső érzéstől egyre többet nyögök, ujjaimat a fiú tincseibe vezetem.
Gyakorlott kezekkel nadrágom gombjához nyúl, majd teketóriázás nélkül lerántja rólam a szövetet, az alsómmal együtt. Kibújtat az over - sized pólómból, majd saját magát is megszabadítja a felesleges ruhaneműktől. Kidolgozott teste, markolnivaló feneke elém tárul, kénytelen vagyok ajkamba harapni, hogy magamban tartsam hangomat.
- Ne fogd vissza, baby! - kuncog fel, ezután ismételten hegyém hajol.
Férfiasságom veszi kezébe, felsóhajtok. Lassan, izgatóan, engem az őrületbe kergetve kezdi mozgatni, mire rámarkolok péniszére. Orbitálisat nyög, és szájába veszi teljes hosszomat. A takaróba kapaszkodva, másszor a fiú haját tépve élvezem, ahogy leszop. Fogai közé veszi, gyengéden ráharap. Mikor egyre többet hall belőlem, puszit lehel makkomra, és feláll.
Csalódottan, sértetten nézek rá.
- Csak akkor mész el, ha apuci is! - rázza meg játékosan az ujját. Kutakodni kezd az éjjeli szekrénye fiókjában, elővesz egy óvszer és a síkosítóját. A fogával bontja ki az ezüstös tasakot, könnyen felgörgeti magának.
Mikor ezúttal lenéz rám, szemei nem csak a vágyat tükrözik, a féltést is. Látom tekintetében, érzéseivel viaskodik, bármelyik pillanatban leállhat, ezért kezemmel megsimogatom arcát, tarkójánál fogva lehúzom a számra.
Minden érzésem, minden fájdalmam és szeretetem, csalódásom és örömöm belesűrítem ebbe a csókba. Mikor elválunk, Luke homlokát az enyémnek dönti, szemeit lehunyja, így alkalmam nyílik közelről megcsodálni angyali valóját.
- Ha fáj... úgy értem, ha valóban, bármely mozdulatom fájdalmat okoz, azonnal szólsz. Értetted?
Csak bólintok, vadul zakatoló szívvel várok, mikor megérzem büszkeségét bejáratomnál. Belémhatol, mire fájón felnyögök. Luke mozdulatlanul fürkész, legördülő könnycseppjeim nedves csókokkal tünteti el.
- Mozogj, kérlek! - lehelem, megszokván méretét.
Kezdetben apró lökésekkel jutalmaz, s mikor látja, élvezettel tölt el, amit tesz, még nagyobb fokozatra kapcsol. Intenzívebben csinálja, amit csinál. Megjelennek az első izzadtságcseppek homlokán. Az üres, sötét szobában nem hallható más, csak élvezetteljes lihegések, férfias morgások.
- Kiáltsd a nevem, ha... elmentél. - préseli a szavakat.
- M... mindjárt. - nyöszörgöm.
Egyszerre szétterjed a görcsös érzés egész alhasamban, egy mindennél erősebb érzés után elönt a színtiszta gyönyör. Megragadom Luke bicepszét, belevájom körmeimet, így megkapaszkodván felhajolok, gyengéden a nyakába harapok. Pár lökés után a fiú is az orgazmus felüdülése alá kerül, kezével lenyalja örömnedvemet, mi hasára szökött.
Fáradtan, kifulladva dől mellém, betakar mindkettőnket. A plafont bámulom, magamon érzem a tekintetét, ahogy arcomat fürkészi.
- Tudod - kezd bele, mellkasára húzva. Átöleli derekamat, még szorosabban bújok felhevült testéhez. -, nem fogom kimondani. Soha.
- Értem. - motyogom gombóccal a torkomban, miközben fejemben egy gondolat jár körbe - körbe: most jött el az alkalom.
- Nem hiszem. - röhög fel hitetlenül. - Fogalmad sincs, mióta vágytam már erre, mikor a jófiút kellett bámulnom nap mint nap. Megőrjítettél... És, azt hiszem, ez így, szavak nélkül, mik nem feltétlen takarják az igazságot, sokkal többet ér. Mert mondhatok én akármit, ha nem gondolom komolyan. Amit teszek, abban biztos vagyok. Száz százalékosan.
Összezavarodva, homlokomat ráncolva nézek rá.
- Szóval akkor: szeretsz?
- Nem bizonyította be apuci eléggé, babyboy? Szükséged van még egy menetre, hogy meggyőződj róla? - kuncog, mire akaratlanul felnevetek.