castaway_girl - nek💟
(az egyik Muke - os történet folytatása)

Kint ülök a hidegben, a buszmegálló nyújtotta széllökések védte menedékében, s a csendes havazást nézem. Az utcában béke honol, csak itt – ott hallom meg elfojtottan, ahogy léptek ropognak a friss fehér takarón.
Azután elmennek mind.
Magamra hagyva a sanyarú sorsommal.
A hideg egyre intenzívebben hatol csontjaimba, mentem halálra fagyok. Kár, hogy nem érdekel. Rendületlenül bámulok a távolba, egy pontot szuggerálva. Talán ezért lehet, mikor a gimnáziumunk portása megsajnál, egy plédet terít remegő hátamra, tompán érzékelem.
Nem csaptak ki, nem tehetik. Michael Clifford vagyok, az éltanuló, a tanárok kedvence, a diákok szégyene. Még az igazgató sem hitte el, enyém a kábítószer. Addig – addig fenyegetőzött, míg javasoltam neki a drogtesztet. (Persze, ebbe sem gondoltam bele, hiszen így anyagot kellett volna valahonnan szereznem. Igen, érte még ezt is meg tenném!) Mr. Fisher konkrétan az arcomba röhögött, még így is, hogy egy igencsak necces üggyel van dolga, mi lerontja iskolánk hírnevét. A végén utamra engedett, mondván, pihenjem ki a nap fáradalmait otthon, ő igazolja nekem.
Nem hitte el. Pedig bizonygattam, ó, de mennyire. Kétségbeesett szavaim csak úgy pörögtek nyelvemről.
Hirtelen, nagy robajjal kicsapódik az épület szárnyas üvegajtaja, mégsem kerítek nagy feneket neki. Továbbra is az az egy, nyomorult pontot szuggerálom, hátat fordítva a kitévedtnek. Biztos csak a portás!
Vad léptek ropogása üti meg a fülem, ezért jobbnak látom, ha apróra húzódzkodom össze. Tudom, mi következik, mikor valaki ilyen sebesen vágtat irányomba...
– Clifford! – üvölti teli torokból, valahonnan az ide vezető járdáról. A hangra nyomban megugrom, elárulva jelenlegi helyzetemet. Hasam görcsbe rándul, szemeim bekönnyesednek, ajkaimat erősen össze kell préselnem, nehogy hangosan sírjak fel.
– Luke. – súgom magam elé. Leheletem fehér füstként gomolyogva száll el.
Érzem, egy könnycseppem kibuggyanni készül, erősen combomba markolok, felszisszenek. A lehető leghalkabbra véve a figurát, megköszörülöm a torkom, hátha sikerül eltüntetnem légzésemet gátló gombócot.
– Clifford! – visszhangzik nevem ismét, ezúttal sokkal közelebbről.
„Ne vegyél észre, ne vegyél észre, kérlek!”
– Michael, mégis mi a faszt képzelsz te magadról! – csörtet látóterembe. Kabátomat megragadva felránt, az üvegbúrának lök. Fejem nagyot koppan az átlátszó felületen, Luke közvetlenül testemnek passzírozódik. – Egy jó indokot mondj... csak egyetlen egyet... – szűri fogai közül visszafogott hangon. – Miért tetted? – két kezével mellettem támaszkodik, ezzel elzárva a lehetséges menekülési járataimat.
– Én... mert az enyém volt. – nyögöm. – N... nem hagyhattam, hogy ba... bajba kerülj! Már így is m...  megvan a magad lajstroma.
– Utoljára, Clifford! – egyre inkább szembetűnő, hogyan veszti el a fejét. – Miért?
– Mert... mert...
– Mondd ki! – parancsol rám. Mielőtt bármibe is belegondolhatnék, kicsúszik a számon a hirtelen utasításra.
– Szeretlek!
Luke szemöldöke meglepetten felszalad, döbbenten szétnyílnak tökéletes ajkai. Megnyalja fekete fémkarikáját, ezzel párhuzamosan egy perverz, a szívemet megőrjítő vigyorra húzza száját. A fülemhez hajol, belenyal, mire felnyögök. Majd halk suttogásba kezd, vigyorogva.
– Még egy ilyen, babyboy... Ha ellen szegülsz szavamnak, apuci csúnyán elfenekel! – alkalmam sincs meglepődni, máris hevesen tapad ajkaimra, nyelvét számba dugva, vad táncba hívva enyémet.