cliffordpeach - nek💞 (a fenti képről idk miért, de te jutottál eszembe... szóval úgy voltam vele: ezt MUSZÁJ IDE BESZÚRNOM😂)

- Ezt nem hiszem el, komolyan! – csapja le a dobverőit Ashton, majd frusztráltan, a levegőt fogai közt szűrve izzadt, homlokára tapadt tincsei közé túr. Felpattan. – Felmegyek a konyhába, hozok valami kaját. Ha Calum addig em bukkan fel, feltöltöm az Instagram profilomra az egyik meztelen képét! – morog, azzal bevágva maga mögött a nehéz ajtót, eltűnik a garázsból, melyet gyakorlóteremnek használunk.
Alig maradunk kettesben, leülök az elnyűtt, megstrapált kanapénkra, melynek bélése itt – ott kijött már a garnitúrából, Luke mellettem terem.
Kiszáradt torokkal nézek fel rá, szívem vadul dobol mellkasomban. Magamra erőltetem a nyugodtság álcáját, próbálok úgy viselkedni, mintha minden a legnagyobb rdben lenne – mintha nem váltana ki szívrohamot belőlem, ahányszor újra láthatom.
Ajkamba harapok, ahogy vágytól izzó tekintetét végigvezeti rajtam, majd megállapodik egyik, számomra kellemetlen részemnél. Szaggatottan veszem a levegőt, felhevült testtel az oxigénhez jutást normalizálom.
Mindhiába! Aki Luke Hemmingsszel tartózkodik egy térben, ne szőjön ostoba ábrándokat.
Vadul tapad ajkaimra, ezzel egy időben foglal helyet ágyékrészemen. Kicsit megugrom, egy hatalmas nyögés hagyja el a számat a kellemes érzéstől, mit rögtön ki is használ. Nyelvét átdugva számba, vad táncba hívja az enyémet. Sejtjeim lángolnak, s ha eddig nehezemre esett a józan gondolkodás, ezután...
Levegő hiánya miatt válunk el, mindketten, egymás íriszeiben gyönyörködve lihegünk. Nem sok esélyem nyílik tüdőm megtöltésére. Egy halk „Luke” – morgás hagyja el számat, mielőtt újra betapasztaná.
Ezúttal ajkamba harap, gyengéden húzni kezdi azt, mire felmordulok. Pokoli kín, melyet velem művel – ő maga is tudja, mit vált ki belőlem érintése. Elhatározom, móresre tanítom a fiút. Lassan dörzsölöm férfiasságom övének, mire szemeit lehunyva elválik tőlem, fejét hátra döntve markol hajamba.
Kihasználom az alkalmat, átveszem az irányítást. Magam alá gyűröm a szőkét, élvezettel kacsintok le rá, mikor kölyökkutya szemeit meresztgetve néz szemembe. Homlokát összeráncolja, arckifejezése ártatlan.
– Hogy csinálod ezt? – húzom apró mosolyra a számat, míg megsimítom puha bőrét.
– Micsodát? – viszonozza gesztusomat, azután nyakamba puszilva egy halk kuncogást vált ki előlem.
– Olyan ártatlannak tűnsz. – mormolom elvarázsolva. – Pedig te estél nekem! – hitetlenkedem.
Most egy perverz vigyor veszi át kedves mosolya helyét, ahogy szépen, lassan nadrágom gombjához nyúl.
– Érzékem van hozzá. – duruzsolja fülembe, mitől ívbe feszül a hátam. – Ejnye, baby. Még hozzád sem értem!
– Hogy lehet valami ennyire angyali, mégis olyan, mint... te? – lehelem, a megfelelő szót keresve.
Választ azonban nem szolgáltat kérdésemre, egy újabb szenvedélyes, forró csókban részesít, minek hatása alatt úgy érzem, megszűnik körülöttünk a világ. Minden épkézláb gondolatomat elűzni, tiltakozni sincs időm. Egyedül Luke – ról szóló fantáziálásaim kavarognak fejemben.
A fiú végre – valahára kigombolja nadrágomat. Megemelem fenekemet, hogy le rudja rólam húzni a fekete textilt, mindezt úgy, hogy egyszer sem válok el ajkaitól, mikor a garázsajtó kivágódik.
Rögtön szétrebbenünk.
– Bocs a késésért, csak... – forr Calum torkára a szó, mikor meglát minket egymásba gabalyodva. Szájját tátja, teljes megdöbbenés látszódik arcán. Vöröslő fejjem lehajtom, míg Luke jót mulat rajtam. - ... izé... öhm... kacsát tömtem!
– Én is szívesen tömném Michaelt! – vigyorog perverzen.