M I C H A E L

- Mikey! - nyafogsz sokadára a fagylalttal a kezedben.

- Mi az? - kérdezi ugyanilyen hangsúllyal, kicsit magasabb hangon, téged utánozva.

Játékosan a vállába bokszolsz. Legjobb barátok vagytok már kis elsős korotok óta - mind a ketten értitek a másik humorát, sőt, még értékelitek is. Minden csínytevést együtt követtetek el, egy elválaszthatatlan csapatként, és a helyzet most sem változott. Bármikor számíthatsz Micheal - re, mert tudod, ő mindig a te javadat nézi - ami időnként bosszant téged, amiért saját maga elé helyez -, és sosem lenne képes hátba támadni.

Olyan neked, mintha a bátyád lenne. Az óvó, gondoskodó, figyelmes bátyád.

A külseje meg csak hab a tortán. A gyönyörű, angyali arca, a hívogató, duzzadt ajkai, a csodás bőre, édes orra...

„Állj, y/n!" - parancsolsz magadra pontosan abban a pillanatban, mikor Mike karon ragad, ujjaitokat összekulcsolva egy pléd felé húz.

Észre sem veszed, de a házatokhoz közeli parkhoz értek. Michael átvág a füvön, te a nyomába eredsz, útközben kidobon a kezedben maradt szalvétát. Lekuporodtok a kiterített takaróra. A vigyor levakarhatatlan az arcodról, holott nem tudnád megmondani, minek örülsz ennyire, hiszen barátoddal számtalan közös programon vagytok már túl.

Michael látszólag feszeng, ujjait tördeli. Kedvesen rámosolyogsz, mire felsóhajt, és idegesen belekezd.

- Figyelj, y/n. Valamit el kell mondanom. Lehet, ezzel vége lesz a barátságunknak, de úgy érzem, nem bírom ezt tovább magamba folytani... - és te csak nézed és nézed, ahogy ajkai formálják a szavakat. Mintha egy másik világból szólna, alig hallasz valamit a füledben pulzáló vértől. Ledöbbenve, kikerekedett szemmel hallgatod végig a szőke hajú Michaelt. - ...és éppen ezért kell elmondanom. Mikor meglátom a mosolyodat reggel, rögtön jobb kedvre derülök én is... Az egyetlen dolog, ami miatt várom az iskolát, hogy minden nap veled ülhetek, a közeledben lehetek. - beszél össze - vissza. - Szóval... öhm.... Én szeretlek téged. És bocsánat - hajtja le végül a szemét.

Pár másodpercig sajnálva figyeled Mike - ot a meggyötört arckifejezése végett, azután félénken mosolyogva válaszolsz.

- Én is szeretlek. Azt hiszem. - nyögöd. - Legalábbis mással nem tudom magyarázni ezt a görcsös érzést az alhasamban...

Michael örömittasan felnevet, és szenvedélyesen megcsókol.

- Nem is tudod, mióta várok erre. - mormolja, majd egy újabb hosszú csókban részesítve feléleszti pillangóidat.