Csak annyit tudok mondani, gratulálok az anyaszomorító nagy vadparasztoknak, amiért ilyen könnyedén, egyben büszkén, állukat felszegve képesek kinyilvánítani a véleményüket!

Az egy dolog, sőt, szerintem igencsak hasznos, ha valaki nem fél az őt érő kritika súlyától, kimondja kerek – perec, ami az eszébe jut... de vannak olyan megnyilvánulású/ stílusú emberek, akik jobban tennék, ha bekussolnának! Persze, ezzel senkit nem akarok megsérteni, nehogy magatokra vegyétek, kérlek!

Őszinte csodálatom azoknak a vagány lányoknak, akik képesek badass módjára viselkedni. Mindig is irigyeltem őket, hiszen én valahol mélyen általában rágódom a következményeken. Csak nem mutatom ki. Affajta „Csináljuk, vágjunk bele!" – típus vagyok (külsőleg) a „Leszarom!" vagy az „Engem nem érdekel!" közlendőmmel, a véleményemet pedig kissé nehezemre esik közölnöm olyan emberek előtt, akiket nem érzek magamhoz közel. Talán az ellentétektől, a bírálástól, konfliktushelyzettől félek...

Viszont itt most nem is erről lenne szó. A lényeg: értékelem, ha valaki nem kerülgeti a forró kását, s jó dolog, ha fel meri vállalni magát mindaddig, míg kulturáltan teszi. Kérdem én, ha az illem elveszik az emberekből, mi lesz belőlük? Majom? Nem, nem hiszem. Még ők is képesek meglepően illedelmesen viselkedni, ha a helyzet megkívánja; akkor egyesek miért nem?

Az utóbbi időben egyre többször találkozom a „másság" problémájával. Lehet, mindeddig ilyen mocskos dolgok mentek a háttérben, csak én nem vettem róla tudomást... valahogy nem ütött fejbe, hogy felnyissa a szememet. Elvégre, ismeritek az érzést, mikor valamit felejtenétek, hanyagolnátok a dolgot, de csak erről a témáról hallotok/ olvastok/ láttok filmeket, mintha csak kísérteni szeretne, nem?

Mint már olyan sokszor, ismét ez történik velem, figyelmeztetvén a régi tanulságra: semmi nem oldódik meg, ha a szőnyeg alá söpröd. És most, készen lennék harcolni ellene, kiállni a „másokért", csakhogy mire megyek vele? Idióta Instagrammos/ Twitteres/ Facebookos veszekedésekre? Igen, na de ám, az miben segítene?

Nem egyszer látom mostanság, amikor felmegyek valamelyik nyilvános médiafelületre, ahogy a melegeket brutálisan elítélik és leszólják. (Ezzel a témával találkozom legtöbbet, nem tudom, a leszbikusokkal, biszexekkel stb., mi a helyzet...)

Kötözködés okát jelenti számukra, amiért ezek a fiúk/ férfiak az azonos nemhez vonzódnak. Mi van akkor? Miért kell valakit a sárga földig lehordani, amiért (teszem azt), nem egy szerencsétlen játékfüggő, aki non stop a gépe előtt punnyad, a controllert nyomogatva?

(A srác, akiből kiindulok, vagy srácok, rájuk illik a leírás, senki ne vegye sértésnek! Csak nagyon megütköztem, amikor ezeket a sorokat kellett olvasnom úgy, hogy ismerem őket, s egyikükkel kilenc, a másikkal öt évet töltöttem egy osztályteremben.)

Hát, íme, egy logikus érvelés (szó szerint nem tudom idézni, visszakeresnem pedig maga a lehetetlenség): a leszbikkel semmi bajom sincs. Felőlem legyenek együtt, ha akarnak. Az ellen abszolút nincs semmi ellenvetésem, ott legalább vannak lyukak. De, bassza meg, a buzik? Hát, pfuj! Az anyabaszó mindenüket! Konkrétan a röhögés és a hányinger egy időben jön rám... Kívánom nekik, hogy a sok seggbe dugástól legyen szaros a faszuk...!

És ez még csak az eleje lenne. De egyszerűen kurva szar érzés ezt leírni, szóval nem is folytatom tovább. Kulturált tagok, nemde? Csak azt nem értem, ha velük voltam összezárva az év majdnem minden egyes napján, hogyhogy nem ismertem ki őket igazán?

Most már azonban tényleg szeretném tudni, mi a baj azzal, ha valaki „más"? Nem csak a vonzódásból kiindulva, hanem a viselkedésből, külsőből. A hideg futkos a hátamon, mikor szembe jön velem egy tíztagú lánycsapat, és mindegyikükön ugyanaz a nadrág, has póló és kabát feszül (ami nem egyszer történt már meg velem). Khm, ez miben jó? Egymás klónjának lenni poén? – régen ezt hittem.

Most már kezd összeállni bennem a kép, vagyis elgondolkoztam, ez miért is lehet. Eleve egy olyan bíráló rendszerben élünk, ha nem férsz át a rostán, bedarálnak. Elfelejtenek, levegőnek néznek, kiközösítenek. Talán ezek a lányok/ fiúk próbálnak „életben maradni", megeshet, egyszer már megsínylődték az egyediséget. Ezt pedig nem szabadna feladni. Egy méltányolandó dolog, ha valaki saját személyiséggel bír. Vegyünk példát a virágokról; hiába tartozik egy kiskertnyi növény ugyanabba a fajtába, mindegyik eltérő. Különböznek – ha csak egy leheletnyit is –, éppen ezért tartják őket szépnek.

Mert mindenkinek más tetszik. Ami nem feltétlen rossz.

Mikor barátkozunk, akkor is először a megegyező jegyeket keressük, s örülünk, mikor vannak. Ugyanez a helyzet a randizással is. Csak néha hajlamosak vagyunk arról megfeledkezni, ha mindenben megegyezik a véleményünk/ ugyanaz a személy tetszik, az egy idő után őrjítő tud lenni, viszálykeltő. Egy ok a rivalizálásra.

Mindenkinek más tetszik. Ennek így kell lennie. Sehogyan máshogy!

Ha nem értékelnek olyannak, amilyen vagy, hát lépj. Nem kell elviselned a bántó megjegyzéseket, a gunyoros pillantásokat, csak azért, mert a bakancsod fehér és nem fekete. Bátran állíthatom, azok a fiúk, akiknek van egy kis esze, mindig az egyedi, ámbár kitaszított csajokat választják, a ribancok mindig alul maradnak. Persze, ha megjön a srácok esze.

Nem kell bujkálnunk; mi kinyilváníthatjuk magunkat, de a „másokat" továbbra is elítélik, lenézik. Pedig semmi okuk nem lenne hasonló cselekedetre.

Mindenki más.

A legnagyobb erőfeszítések közepette sem lehet lemásolni valaki szokásait, ruhatárát. Mindig ott lesz az a csöppnyi valami, mi megkülönböztet két embert.

Van, akiknél ez a stílus. Másoknál a külső.

Aztán a vonzódás kérdése.

Miért ítélnénk el őket, ha mi sem vagyunk tökéletesek, sem egyformák? (Mert, aki a „tökéletesség" definíciójával henceg, feleslegesen álltatja magát. Egy rossz szokás/ viselkedésmód könnyen lerombolhatja a felépített világát...)

Ahogy Calum mondta: „Az emberek nem válnak melegekké, biszexuálisokká, pánszexuálisokká, transzexuálisokká. Az emberek csak szerelmesek lesznek egymásba."

Milyen igaza volt.

Nem számít, ha más a bőrszínünk, a vonzódásunk irányultsága, a külsőnk, a testsúlyunk, a magasságunk – ezért nem szabad ítélkezni. (Ha már módot szeretnél találni az utálkozásra, a stílusban keresd a hibát... Mielőtt bárki azt hinné, én ilyen szentfazék vagyok, hát, nem. Maradjunk annyiban, nagyon kevés embert kedvelek, lehet, mert a saját tanácsomnak ellenkezőleg kétes képet alkotok róluk, vagy – ami szerintem racionálisabb –, egyszerűen kihoznak a sodromból, és nem adok már több esélyt, mert mindegyiket eljátszották. Tudom, durva, de az én tapasztalataimból kiindulva elhatároztam, mindenkinek csak egy dobása van. Ha nem vagyok nekik elég fontos, én nem fogom törni magam. Sajnálom, de ez van.)

Ki ne hagyjam, az elbűvölő fiúk egyike nem csak a melegekben talál kifogásolható problémát, hanem a barátaiban/ volt osztálytársaiban is. Őszintén, már rohadtul elegem van, az agyamra megy, mikor belépek a csoportchatbe, és azt látom, mindenkit oltogat. Írja a faszságait, mindenen felkapja a vizet, és miért? Miért teszi ezt? Mert tetszik neki az egyik lány...

Volt egy nagy veszekedésem vele még a hónap elején, mikor meg mertem szólalni (egy kibebaszott csoportchatben!!! Mi nem világos a „csoport" szó alatt?), és belerondítottam a beszélgetésbe. Éppen léptem volna ki – a barátnőm ott aludt nálunk –, mikor, mint valami kattos hülye, elkezdett ócsárolni, hogy ők komoly dolgokról beszélnek, mikor én jövök a buzerant 5sos – szal, és írok olyan témát, ami össz – vissz érdekel két embert. (Nem, mert négyet, faszszopó! És hatan voltunk aktívak. Győztem, de mindegy...) Azután olyan dolgokról kezdett el rinyálni nekem, hogy már a töke tele van – bár szerintem a puncija előbb –, amiért csak erről a négy szerencsétlenről van szó. Még saját csoportot is csinált hármunknak, ahol fangörlködhetünk, mondván „Mi sem oda küldjük a meztelen nős képeket!"

Hmm. De igen, oda. És tudjátok mit? Négy 5sos képet küldtem akkor oda összesen, amin átkattant neki. Viszont egyiket sem azon az estén. És, hogy mi volt olyan nyomorba döntően fontos? Megvitatni, miért nincs barátnője a mi kis rasszista – párosunknak. Lehet, ezért!

Mint kiderült, később nem tudta, miért írok neki ilyen flegmán vissza. Már ott tartottunk, a beszélgetésben a fiúk is az én pártomat fogták, mindannyian képesek voltak azonosulni a magyarázatommal, mélyen magukba nézve még igazat is adtak nekem, mikor leírtam, mit jelent számomra a banda. A levegőmet, a drogomat. Mindent. Az egyik srác Jordannel volt hasonlóképpen, hiszen álma, hogy profi kosaras legyen.

Míg tőlünk, a normális emberektől, kapta a biztatást, ez a jólelkű személy képes volt odáig süllyedni, hogy a saját barátját leszólja. „Nem lesz belőled semmi! Te is ebben az undorító városban maradsz csak. Álmodozzál, de azután ne nekem sírj, mikor a ganét fogod lapátolni! Ezen a leprahelyen úgysem értenek máshoz, csak buta illúziók kergetéséhez!"– satöbbi, satöbbi...

Amikor a saját barátodat szólod le, az már elkeserítő, nem? Mindenesetre én a legnagyobb szánalommal olvastam el ezeket a sorokat. Egy lány ennyit változtatna rajta, akibe állítólag már két éve rendületlenül „szerelmes"? Természetesen, szerintem az is közre játszott, a csaj nem tudja viszonozni az érzéseit, s kissé tapintatlanul vakarta le magáról. (Mondjuk, most osztom az eszet, de hasonló helyzetben tuti úgy megbántottam volna csórót, hogy még az anyja pörköltje sem csalogatja ki a sarokból!)

Én is kaptam a sráctól eleget, ahogyan mindannyiunk a csoportban. De mégis a kedvencem a békülő szövege volt: „Téged szeretlek, csak a stílusodat nem!"

Hát, oké. Drága barátom, magyarázd el nekem, kérlek, mi marad, ha a személyiség eltűnik?

A bejegyzés második fele nem igazán kapcsolódott a témához, de úgy érzem, ki kellett adnom magamból. Egy hónapig tartogattam magamban, csak az éppen ott alvó barátnőmnek mondtam el, és most jobb egy kicsit.

Efelett, még mindig nem tudtam napirendre térni. A velünk való viselkedésének megvan az oka, de miért hordja le a „másokat"? Rengeteg screenshotot küldött már, hogyan osztja ki az embereket egy kommentben, generálva egy vitát...

Lehetséges... lehetséges, hogy vannak olyan emberek, akikből ilyen szinten kiveszett az intelligencia? Vagy csak tetetik, mert ez a menő, a tizenöt/ tizenhat éves srácoktól elvárt viselkedés? Otthon hallják ezt?

Nem tudom. Tudjátok, mit? Nem is érdekel; nem okozom magamnak felesleges fejfájást valaki más problémájával.

Egyszerűen azt szeretném, ha senki nem lenne „buzi", amiért fiút szeret, vagy nem lenne „picsa", amiért szőke a haja.

Csakhogy, sajnos, van egy olyan érzésem, ez egy ostoba vágy marad csupán.

„Let's get out, let's get out,

'Cause this deadbeat town's only here just to keep us down."

De engem akkor sem fognak átformálni!