Ezt magamnak írtam, mindjárt megtudjátok, miért🤗
(A beígért történetekkel sietek)
Ez olyan JSBWKSNWKOSB

Kedves, Luke!

Ma egy hete, hogy elmentél. Az idő pokoli lassan telik, képtelen vagyok megkülönböztetni az éjt a nappaltól. Folyamatosan azon jár az eszem, hol lehetsz, mit csinálsz?
Azután mindig rájövök, azt kívánva, bár ne emlékeznék.
Hiszen te meghaltál! Luke Hemmings, a híres énekes, ki megígérte nekem, örökké szeretni fog, most már nincs többé! Hazug vagy, és csak magamat okolhatom, amiért bíztam benned... pedig óva intettek tőle.
„Ne légy szerelmes, mert megbánod. Fájni fog, rohadtul.”
Nem tudom visszapörgetni az időt, nem tudlak félrelökni téged a kocsi elől, hogy megmentselek. Pedig megtenném, ó, istenem, de mennyire! Akkor te szenvedhetnél a hiányomban, én pedig jót nevetve sínylődéseden várnálak a túlvilágon.
Még mindig hallom hangod, ahogy az éjszaka közepén fülembe súgod, már – már morgod azt az egy szót. Nekem igenis sokat jelentett – most már sajnálom, amiért nem voltam képes előbb kimondani, csak mikor... mikor... elütött az autó.
Senkinek nem kívánom az érzést, mikor szerelmüket dédelgetik karjukban, sírnak, üvöltenek felette, próbálják maradásra bírni. Azon izgulnak, jöjjön már az azátkozott mentő.
Tökéletesen néztél ki még úgy is, a halál küszöbén állva, öntudatlanság s valóság határán lebegve. Szemeid aprókat rebbentek, mellkasod alig mozgott. Az egyetlen, mi bizonyította, nem csak egy lidérces álom az egész, egymásba fűzött ujjaink, mellyel szorítottál.
Azután más lett.
Nem rebbentek pilláid.
Nem mozgott mellkasod.
Szorításod gyengült, ujjaid elernyedtek.
Felvisított valahol távol, a borongós időben egy sziréna.
Tudtam, tudtam, hogy késő!
Azt ordítoztam, „Szeretlek, szeretlek!”, hátha velem maradsz. Hátha jelent még valamit számodra ez az egy szó. Hátha viszonzod, azt mondod „Én is szeretlek.”
De nem tetted. Pedig vártam.
Vártam az utcán. A mentőben. A kórházban. A hullaházban. A temetőben.
De ne aggódj, szerelmem! Én biztos voltam érzéseidben – mindig kimutattad őket. Cseppnyi kétségem nem lehetett, azt sajnálom, hogy neked ilyen senkivel kellett megelégedned, mint én.
Nehéz nélküled... ez az egy hét. Éppen ezért nem lesz több. Holnap utánad megyek!
Senki nem hiányol majd úgy engem, ahogyan én téged, minden áldott nap minden egyes percében.
Alig várom a viszontlátást, hogy kiküszöböljem hibáimat, hogy ne féljek szeretni, ezt kimutatni és boldognak lenni. Mert nem mondtam, de az voltam. Egészen hét nappal, három órával és nyolc perccel ezidáig.
Nem bírom.
Hiányzol! Mondd, hogy én is hiányzom neked.
Beleőrülök. A. Hiányodba.
Egyre több a gyógyszerem.
Holnap beveszem mindet.
Alig várom a viszont látást, egyetlenem!

Szeretlek,

Calum