Egy héttel később:

- Jungkook, így el fogok esni - szorítottam a kezét, ami a szemeimet takarta, ugyanis kitalálta, hogy meglepetése van számomra.

- Nem fogsz elkésni, mert ma szabadnapos vagy. Nyugodj le és hagyd, hogy hagy irányítsalak. Mindjárt ott vagyunk. - mondta titokzatosan, mire egyre izgatottabb lettem.

Reggel se szó, se beszéd közölte velem, hogy elmegyünk valahova, de indulás előtt bekötötte a szemeimet, majd amikor megérkeztünk a helyre, kezeivel takarta el előlem a látást. Nem tudtam, hogy még is mi folyik itt, de nyilvánvaló volt, hogy valamiben mesterkedik.

- Na, itt vagyunk. Háromig számolok, utána elengedem a szemeid. - csukta be az ajtót maga után. - Egy, kettő, három. - mondta, majd elvette a kezeit, én pedig megpillantottam Taehyungot, apát, Jungkook szüleit, keresztszüleimet és a munkatársaimat, akik éppen a boldog szülinapot dalt énekelték, szülinapi sapkákkal a fejükön.

Első gondolatom az volt, hogy elfelejtettem, hogy ma van a szülinapom. Teljes sokkban álltam és kezeimet a szám elé emelve néztem végig az ott álló embereken. Hátrafordultam és Jungkook ezer wattos mosolyával találtam szembe magam, amitől teljesen meghatódtam. Könnybe lábadtak a szemeim, úgy öleltem magamhoz a fiút, aki a hátamat simogatva nyugtatott.

- Köszönöm - töröltem le könnyeimet, majd a többiekhez mentem, egyesével átölelni mindenkit.

Egyáltalán nem számítottam meglepetés bulira, arra pedig végképp nem, hogy ilyen sokan itt lesznek, csak miattam. Még mindig kicsit ledöbbenve figyeltem őket és próbáltam valami érthető beszédszerűséget összehozni a fejemben.

- Azt hiszem ez a kedvenc születésnapom. Nem gondoltam volna, hogy mind eljöttök és köszönöm Jungkook, hogy megszervezted ezt, mert van egy tippem, hogy a te kezed áll az egész mögött. - pillantottam barátomra, aki sejtelmesen mosolygott. - Nagyon rossz vagyok az ilyenekben, szóval tényleg csak azt tudom mondani, hogy köszönöm mindenkinek, hogy itt van. - ropogtattam zavartan az ujjaimat.

- Szerintem kezdjük először az ajándékok átadásával - szólalt meg Jungkook, majd egy borítékot fogott a kezeibe.

- Benne vagyok - helyeselte a tömeg, majd mindenki kezébe vette, a nekem szánt ajándékokat.

- Ezt igazán nem kellett volna - takartam el zavartan az arcom, mire mindenki lehurrogott, hogy maradjak csendben.

Különféle érdekes és értékesnél-értékesebb ajándékokat kaptam, amiknek kibontása közben nem bírtam ki, hogy ne könnyezzek. De legjobban még is Jungkook ajándéka fogott meg, akitől két repülőjegyet kaptam Londonba. London mindig is azok a helyek közé tartozott, ahova egyszer minden áron el szerettem volna jutni.

- Jungkook - tartottam kezembe a két jegyet.

Éreztem, hogy látásom ismét homályos lesz, ezért könnyekkel küzdve csókolt meg őt.

- Remélem ezt a két jegyet kettőnknek vetted.

- Persze, hogy kettőnknek. Szerinted engednélek mással elmenni? - pöckölte meg az orrom, mire felkuncogtam.

- Ezt a választ vártam - öleltem szorosan magamhoz.

- Mikor eszünk? - törte meg Taehyung az idill csendet, mire mindenki felnevetett.

- Most Taehyung - löktem játékosan oldalba, majd a hatalmas csoki tortához léptem, ami maga volt a mennyország számomra.

- Kívánj előtte - szólalt meg Yeri izgatottan.

Behunytam szemeimet, majd töprengni kezdtem, hogy mit is kellene kívánnom. Végül egy hatalmas mosoly kíséretében elfújtam, mint a tizennyolc gyertyát, ami a tortán égett.

- A szülinaposé az első szelet - pillantott Jungkook Taehyungra utalásként, hogy nem övé.

- Tessék - adtam át a telhetetlen barátomnak az én szeletem.

- Köszönöm - mondta, majd azzal a lendülettel, már falni is kezdte a süteményt.

Miután mindenki tányérjában volt már egy szelet, koccintottunk pezsgővel, én pedig életemben nem volt ilyen boldog, mint most. A számomra összes fontos ember egy helyen van és ezt a pillanatot tényleg nem ronthatja el semmi és senki. Végül beszélgetés következett, amit kihasználva támadtam le Taehyungot, hiszen olyan rég beszéltünk már.

- Mizu? - karoltam át vállát.

- Nem sok. Veled? Régen beszéltünk már. - húzta szomorú mosolyra a száját.

- Elvagyok. Azt hiszem minden rendben van az életemmel. - pillantottam rá, mire vállba veregetett.

- Látod, én mondtam, hogy az életed tökéletes. Egyébként Hyerin és Minhyuk szakítottak. - húzogatta szemöldökeit.

- Hogy micsoda? - tágultak ki szemeim.

- Jól hallod. Minhyukék erről beszéltek egyik nap a suliban, csak nem volt időm mondani neked. Elvileg Hyerin megcsalta Minhyukot, az egyik boltos csávóval. Igazából nem is annyira figyeltem oda a részletekre, mert örültem, amikor megtudtam, hogy vége. - vigyorgott.

- Basszus miért örülök ennek? - nevettem fel, mire ő is csatlakozott hozzám.

- Én is örülök neki, szóval nem vagy egyedül ezzel. Pedig amúgy megérdemlik egymást. Mindketten ugyanolyan elviselhetetlenek.

- Egyetértek veled - bólogattam. - És mi van Lunával? - kérdeztem, mire nagyon sóhajtva kezdte tanulmányozni a talajt.

- Maradjunk annyiban, hogy nem illettünk egymáshoz - nézett rám szomorúan, mire szorosan magamhoz húztam.

- Túl jó voltál hozzá - suttogtam neki, mire bólintott egy aprót.

- Remélem, hogy igazad van. De ugye veled és Jungkookal minden rendben? - hajolt el tőlem, mire mosolyogva bólintottam.

- Jó lenne újra sokat találkozni. Tökre hiányzol Tae. - pillantottam rá, mire egyetértően bólogatni kezdett.

- Ezentúl nem szabadulsz tőlem! - kacsintott, mire ismét elnevettem magam.

- Nem is szeretnék! - öleltem ismét meg, amit szorosan viszonzott is.

Ismét eltelt egy nap, ami ennél jobban nem is telhetett volna. Miután beszéltünk Taehyunggal, felfigyeltem arra, hogy apa és Jungkook szülei beszélgetnek. Félve mentem oda barátomhoz, aki szintúgy őket nézte, de miután hangos nevetésbe törtek ki mindhárman, megnyugodtunk, hiszen ezek szerint jól kijöttek egymással. Lisa arcán is felfedeztem egy apró mosolyt, miközben Yerivel beszélgetett, amit a munkahelyen még egyszer sem vettem észre, szóval ez is sokat jelentett nekem. Boram és Kris csendben beszélgettek, gondolom nem akarták megzavarni apáékat, de végül odahívtuk magunkhoz őket, így nekik sem kellett egyedül állniuk kettesben. A nap végére minden italt elfogyasztottunk és a tortából sem maradt sok. Hét körül mindenki hazament már, Jungkookal és Taehyunggal pedig neki kezdtünk a terem kitakarításának. Nem szerették volna, ha a szülinapomon pakoljak, de addig erősködtem, hogy végül belementek.

- Köszi, hogy itt maradtál takarítani - mondtam Taehyungnak, aki egy mosoly kíséretében kacsintott.

- Én most magatokra hagylak titeket. Negyed óra múlva a plázába kell lennem, mert anya jön értem. Szóval további jó szórakozást és még egyszer boldog szülinapit Chim. - ölelt magához, majd sietősen távozott.

Fáradtan dőltünk be Jungkookal az ágyba, amint hazaértünk. Fárasztó nap volt, de megérte, hiszen mondhatni tökéletes volt az egész.

- Köszönöm Jungkook - öleltem magamhoz.

- Remélem jól érezted magad - puszilta meg a homlokom.

- A lehető legjobban! - mosolyogtam.

- Szeretlek - adott egy apró csókot.

- Én is szeretlek - karoltam át nyakát, majd szenvedélyes csókcsatába kezdtem.

[...]

- Na hogy vagy tizennyolc? - köszöntött másnap reggel Lisa mosolyogva.

- Jobban nem is lehetnék. Látom neked is jó napod van.

- Hát persze, végre van egy nagykorú a közelemben, nem csak pisisek - kacsintott, mire Yeri kikiabált az öltözőből, hogy ő nem pisis.

Nevetve indultam letörölni az asztalokat, hiszen alig negyed óra volt nyitásig, a lányok pedig nem sok mindent csináltak eddig. A pulton könyökölve figyeltem a vendégeket, akik ma a szokásosnál jóval kevesebben voltak. Az tény, hogy nem volt a legmelegebb, de ez nem szokta befolyásolni a gyerekeket. Már csukódtak le a szemeim, amikor meghallottam a bejárat fölött lévő kis csengőcske hangját, ami jelezte az új vendégeket. Az ajtóhoz pillantottam, ahol két fiú sétált be. Felém vették az irányt, a magasabb pedig a pultra könyökölt.

- Jó napot. Ma meddig lesznek nyitva? - kérdezte tőlem.

- Nyolcig, ahogy minden nap szoktunk - válaszoltam, mire elégedett mosoly jelent meg az arcán.

A mögötte álló fiú vörös fejjel bámulta a padlót, ezzel kicsit emlékeztetve magamra, amikor Jungkook ugyanezt kérdezte a pultostól. Nyomon követtem, ahogy leültek az egyik asztalhoz, majd a magamra emlékeztető fiú szinte felsikított.

- Mi az? - ráncolta a szemöldökét a másik.

- Az - mutatott a sarokban lévő játékgépre, mire a szívem egy hatalmasat dobbant.

- Egy játékgép? Komolyan? - dörmögte a magasabb, majd az említett játékhoz lépett. - Mit szeretnél?

- Azt a pandát - mutatott rá a plüssre, amilyet nekem szerzett Jungkook.

Nem tudtam nem mosolyogva nézni őket, hiszen magunkra emlékeztettek. Olyanok voltak, mint Jungkook és én, amikor először itt jártunk. Nem tudom, hogy mi lehetett közöttük, de az alacsonyabb fiút elnézve, biztos érzett valamit, a másik iránt. Vajon én is így nézhettem ki, amikor először itt jártam? Észre sem vettem, hogy időközben elbambultam és észre sem vettem, hogy a két fiú furcsán néz rám. Megráztam a fejem, majd zavartan a pult alá buktam, mintha valami fontos dolgot csinálnék, közben csak vigyorogtam, mint valami idióta, hiszen a fejemben végigpörgettem minden szép emléket, ami Jungkookkal és velem történt. Ha azt mondom, hogy megváltoztatta az életemet egyáltalán nem hazudok, sőt nagyon is igazat mondok. Jungkook a valaha volt legjobb ember az életemben és annyira hálás vagyok érte, hogy ezt szavakkal lehetetlen kifejezni. Nem tudom meddig fog tartani a kapcsolatunk, de minden egyes pillanatát meg fogom becsülni és ki fogom élvezni, hiszen ő az életem értelme.

Vége

2018.03.24.