[DE RÉGEN ÍRTAM, SZÉGYELLEM MAGAM! VERJETEK MEG! 🤧🤧Ha valakit érdekelne, hogy miért nem volt eddig rész, az első rész előtt van egy kis szösszenet.]

A büfébe leérkezve megpillantott a büfés néni, majd elmosolyodva üdvözölt.

-Aranyom! Mit adhatok?

-4,nem 5 csokis fánkot szeretnék kérni-raktam le a pultra a pontosan kiszámolt aprót, majd a néni elvéve azt, egy szalvétát fogva a kezébe számolgatni kezdte a péksüteményt, amit egy papír zacskóba rakosgatott.

-Csak nem megint fizikád van és bevásárló körutat tartasz?-mosolyodott el.

-De-forgattam meg a szemem-Nem is reggeliztem még-pillantottam a hasamra.

-Tessék.A kakaó plusz, mert 5 fánkot vettél.

-Ohh nem!

-De... Fogadd csak el-mosolygott továbbra is, miközben a pulton felém tolta a dolgokat.

-Nagyon szépen köszönöm.

-Ugyan, semmiség-legyintett-Na!Siess boldogítani a tanár urat.

-Mégegyszer nagyon szépen köszönöm! Csókolom!-kaptam fel mindent egyszerre, majd ráérősen visszalépdeltem a termünkbe.

-Ohh... Visszatért Saito. Vége a jó világnak.

-Én is szeretem magát tanárúr.

-Ki mondta, hogy én is így vagyok vele?

-Tudom, hogy én vagyok a kedvenc diákja-bólogattam,miközben Nii-chan[VOLT KEDVEM KETTŐ I VEL ÍRNI!] padja elé lépve, kiraktam neki egy fánkot,majd utána Haru-nak kettőt.

-Honnan van kakaód [Név]?!-szúrta ki a fiú egyből a lényeget, aki természetesen megint összetolta a padját drága bátyáméval.

-Ja! A büfés nénitől kaptam-lengettem meg a kezembe, majd mikor a szőke érte nyúlt volna arébb húztam.

-Gonosz vagy.

-Köszi. Ohh-vettem észre Kei-t, aki a mögöttem lévő padban ült-Jó reggelt-hajoltam le hozzá, majd egy rövid szájra puszi után felegyenesedtem.

-Saito befejezte a jeleneteit?

-Még nem-ingattam a fejemet-Yuu?-nyújtottam neki a zacskót, amiből ő kivéve egy csokis fánkot csámcsogni kezdett rajta, én pedig visszahúzva a kezemet, leültem a padomba-Ehetek legyen szíves?

-Ha megtiltom betartod?

-Nem.

-Megbeszéltük.

-Szerintem is-szedtem le a szívószálról a celofánt, majd belenyomva a kis dobozos kakaóba ittam egy kortyot.

-Addig legalább csendben vagy.

-Teli szájjal is tudok beszélni.

-Táblára is írni krétával?

-Persze-bólintottam, majd lerakva a fánkomat, leporoltam a kezemet és elvéve a felém nyújtott krétát, kimentem a táblához.

-Kinek tanuljuk a törvényeit?

-Newton.

-Akkor írd is le,majd egymás alá írva számolj el négyig-végig sem mondta a teljes feladatot, de én már elkezdtem írni Newton törvényeit... Tudtam, hogy ezt akarja. Mivel a felét kitakartam az osztály, ezáltal a tanár elől is, nem tudták min ügyködök már másfél perce, de mikor oldalra álltam a tanár átfuttatva szemeivel a sorokat a helyemre küldött-Órai munka ötös.

-Szeretem magát.

-Na de Saito! A végén még féltékeny lesz rám a kosaras barátod, aztán velem gyakorol palánkra dobni, labda helyett.

-Az már nem az én problémám tanár úr-vontam vállat, majd ismét enni kezdtem.

-Én is akarok teli szájjal a táblára írni!-kelt fel Haru a padból, ahol úgy ugrált, hogy majd kiesett, mire a tanár lassan rávezette a tekintetét, majd vissza a naplóra és bólintott egyet.

-Eddig karó.

-De béna vagy-röhögtem el magam,hogy lehet bukásra állni fizikából ennél a tanárnál?

-Kussolsz [Név]! Nem lehet mindenki olyan zse!-de itt megakadt a fiú.

-Zse micsoda?-mosolyodtam el-Tudok róla, hogy egy zseni vagyok.

-Nem beszélek veled többé.

-Adná Isten-sóhajtottam.

-Saito... Neked feltűnési viszketekséged van?

-Lehet.