Egész nap. Egész álló nap csak csendben voltam és figyeltem a körülöttem zajló dolgokat. Jobb ötletem nem támadt,mit is csinálhatnék.

Többször is hallottam Arisa, Chise és Hana... Hanabi társalgását, azonban ők úgy tettek mintha én ott sem lennék.

Mondjuk... Még mindig jobb,mintha elkezdtek volna gyanúsan méregetni és a hasonlók.

Sajnos a nap további részében sem sikerült elszublimálnom, bármennyire is próbálkoztam.

A védőnő már amint meglát elkezdi írni a tesi igazolást, a tesi tanár, pedig amint meglát engem és a kis darab papíromat felmegy a vérnyomása 180-ra. Főleg, hogy engem akart vinni tavasszal a város iskolái között tartandó versenyre a futás részlegen.

Hát... Így járt.

Majd viszi Rise-t. Ha nem lennék, amúgy is őt vitte volna... Így pedig a lány is villoghat a tehetségével.

Én amúgy is utálok futni.

Sokkal jobb, ha ő megy.

-[Név]!-fojtogatott meg valaki hátulról, így egyből odakaptam a fejemet. Ki az aki még szóba áll velem Haru-n és Ryo-n kívül?

-Oh... Rá-Tomo... -javítottam ki magam gyorsan.Nem érzem úgy,hogy így hívhatnám többé a fiút.

-Van kajád?

-Ömm... Nem...Nem, nincs.

-De káááár!

-Hát..ha gondolod lemegyek neked valamiért a büfébe...

-Mi történt veled?-hőkölt hátra kissé elengedve engem.

-M-miért?

-Feltűnően kedves vagy... -húzta össze a szemét gyanakodva,azonban meghallva egy hangot egy 180 fokos fordulatot véve integetni kezdett-Hana!

A barna hajú lány meglepődve nézett körbe, aztán kiszúrva a vöröset közelebb lépdelt felénk és félénken arcon puszilta a fiút, majd irulva-pirulva beszélgetni kezdtek.

Úgy ítélve, hogy én nem kellek ide lassan feltápászkodtam a székemről, azonban Tomo egyből felém kapta a tekintetét és megfogva a vállam maga felé fordított.

-Hát te meg hova mész?!

-Csak... Nem tudom. Sétálni.

-Miért?-konyult le a szája széle-Nem azért jöttem, hogy most itt hagyj-ráncolta a homlokát mérgesen.

-Én azt hittem, hogy a kajámért jöttél...

-Azért is-bólogatott, azonban a háta mögött sikerült kiszúrnom az épp Kei padja felé settenkedő Rise-t így a fiút figyelmen kívül hagytam.

Már épp megindultam volna feléjük, de a legutolsó pillanatban megfékeztem magam.

Nincs hozzá semmi közöm,mégsem tudom levenni róluk a szemeimet.

A szőke unottan támasztotta meg a fejét a kezén,a padjára könyökölve,a lány pedig épp odadérve hozzá valamin nevetgélni kezdett.Ugyan a szőke észrevett engem,azonban azonnal el is kapta rólam a fejét,jelezve,hogy nem is kíváncsi rám.

Megértettem a célzást.

-...szóval ne hagyjál már itt!

-Jó...Nem hagylak-ültem vissza a padomba a vörös hajúnak válaszolva,miközben a fejemet megtámasztottam a kezemen.

-Vissza megyek Chise-ékhez-mutogatott a háta mögé Hanabi,a fiú,pedig bólintva engedte el,aztán elküldve az előttem ülő Yuu-t a helyéről elfoglalta a széket felém fordulva.

-Összevesztél Hana-ékkal?-kérdezett rá egyből,mikor a lány távolabb került.

-Hát...Én nem...

-Csaj balhé?-nevetett fel.Kínosan bólintottam-Engem érdekelnek a drámák-csillogtak fel szemei szinte egyből.

-Azt egyből gondoltam...

-Na!Mi volt?

-Emlékszel még a szilveszterre?-kezdtem bele sóhajtva.

-Nagyjából.

-Sakura meg van?

-A festett szőke,nagy mellű!-vágta rá egyből.

-Igen...Az-hajtottam le a fejem-Együtt van Sho-val.Vagy csak volt.Mit tudom én.

-Az melyik?

-A Kei 3.0.

-A szőke-bólintott,aztán elnevette magát-Miért ki a 2.0?

-Nobu.Mindegy.Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy Hanabi, Chise és Arisa azt hiszi, hogy azért mentünk szét Kei-vel, mert Sho a képbe jött, ráadásul nekik még szólni sem szóltam.

-És nekem mégis miért nem szóltál?!-csapott az asztalra, miközben elkiabálta magát.

-Tomo... Csillapodj.

-Hát de-!

-Nem vagyok együtt Sho-val...

-Hát akkor?-ült vissza értetlenül a székre, amiről az előbb nagy hevességében pattant fel.

-Ezt elmondtam már nekik is, de csak még jobban berágtak rám, amiért "nem az igazat mondom"...

-Ilyen hülyeségen összeveszni-nevette el magát.

-Tomo. Nem vicces. Egyáltalán nem az...

-Sajnálom na...-forgatta meg a szemeit, én pedig válaszul bólintottam egyet-Beszéljek Hana-ékkal?

-Nem kell-ráztam meg a fejem.

-Hát jó-vont vállat.

-De azért köszönöm-fordultam felé halványan elmosolyodva. A fiú is visszavigyorgott rám, majd elkezdett mesélni arról, hogy egész jó jegyei vannak kémiából, amióta átjár hozzám tanulni. Ez az egy jó dolog volt a mai napban. Sőt az egész hónapban. Aztán elérkezett a március.

Senkivel sem sikerült kibékülnöm, mondjuk nem is próbálkoztam. A hétköznapjaim abból álltak, hogy a fülhallgatómból bömbölő zenével együtt nézek ki a fejemből. Semmi mást nem csináltam.

Egyre több seb keletkezett az alkaromon, azonban Ryo akárhányszor észrevette az újakat rácsapott a kezemre. Három hete meg vett valamishea vajas kenceficét. Így nem hegesedik, cserébe viszont nem csinálhatom tovább,ugyanis nem csak a kezemre csap rá, hanem a telefontól is elzár egy napra. Arra mondjuk még nem jött rá, hogy semmit sem tudok csinálni rajta, hiszen nem köt le. Mindegy.

Összegezve tehát egész szépen meggyógyult az alkarom. Meg a csuklóm. Meg a felkarom. Szóval a lényeg, hogy mindkét kezem, így ismét elkezdtem tesizni múlt héttől, és bár az első nap megakartam fulladni két 200 méteres körtől,péntekre már simán ment a 800 méter, valahogy pedig jobban alszom esténként is és már az altatót sem szedem, amit még azon az éjszakán kezdtem el.

Haladunk. Hurrá.

Ismét hetfő reggel van, így felkelve az ágyamból gyorsan felöltöztem és elindultam 0.óra fizikára. Ryo tegnap Haru-nál aludt, így egyedül indultam el,miután anya adott két puszit.

Ohh! Azt el is felejtettem mondani. Anyáék is hazajöttek már két hete, viszont ma mennek is el anyum bátyához, ő meg mivel az ország másik felén lakik 3 vagy 4 napot ott töltenek. Minket is hívtak, még az iskolából is kivettek volna, azonban én ellenkeztem, hiszen a hajamnak nem volt szüksége most két liternyi hajlakkra, hogy az a punk megpróbálja kakastaréjba állítani. És ezt miután Ryo-nak is elmondtam ő sem kért a jóból.

Ma jó napom van. A nap keltett, ahogy besütött a redőny rései között. Lehet ezért.

Kissé fáj a fejem, de ez sem zavar most be.

Épphogycsak dúdolgatni nem kezdtem el az iskolába vezető úton. Ugyan megálltam a kisbolt előtt elgondolkodva, de nem mentem be. Majd ha éhes leszek úgy is veszek valamit a büfében.

Kopogva nyitottam be az osztályterembe egy halvány vigyorral az arcomon, amikor a tanár észrevéve összecsapta a tenyereit.

-Jajj! Hát Saito! Nem elég, hogy most csak 5 percet késtél, ilyen boldognak még nem is láttalak mostanában! Mi történt? Megint akciós a csokis fánk a büfében?

-Nem tudom-nevettem el magam, ugyanis nem számítottam rá, hogy ez a régebbi poén valaha még visszaköszön. Szegény Haru...

-Szeretnél egyet felelni, ha már ilyen jó kedved van?

-Persze-bólintottam, majd ledobva a farmerkabátom a székemre,a székem mellé pedig a hátizsákom kisétáltam a tábla elé.

-Mágneses erőt tudod?

-Igen.

-Fogalma?

-A mágneses erő az az erő, amely a mágnesesség miatt gyorsulásra késztetheti a hatása alatt lévő tömeget.

-Kiváló. Nah. Nézz ide-kezdett el kutakodni az asztalon egy dobozban-Miért nem tudom összenyomni ezt a két mágnest?

-Ömm... Mert taszítják egymást?-ráncoltam a homlokom, hiszen nem tudom, miért kérdezte.

-Neeeem. Miért nem tudom összenyomni ezt a két mágnest?

-Ohh! Mert ugyanolyan pólusúak?

-Leülhetsz, ötös.

-Ennyi?

-Ennyi. Miért? Szeretnéd, hogy faggassalak még valamiről?

-Dehogy!-vittem feljebb a hangszínem.

-Akkor csüccs le.

-Rendben.

-Haru?

-Tessék tancibá'.

-Gyere ki felelni. 

-Ne már! Megint én?

-Úgy bizony.

-Szerdán is én feleltem!

-Most is te fogsz. Na. Gyerünk. Tempó, tempó.

-Istenem...Most segíts...

-Mit tanultál mára?

-Semmit-vonta meg a vállát.

-Na és mégis miért nem?

-Ne tessék rám haragudni tancibá'. Azt hittem, megszenvedtem már szerdán annyira azért a hármasért, hogy ma nem fog kihívni.

-Na szép... Na jól van.

-Valaki indítsa el a "Na" és a "Na jól van" számlálót!-szólalt fel Ryo- mármint a másik, nem Nii-chan-így a tanár rákapta a tekintetét.

-Ülj le Haru... Na. Pattanj fel Ryo.

-Eddig négy...-motyogta előttem Yuu, így kissé elnevettem magam, amit ő is meghallott, ezért megpróbált észrevétlenül hátra fordulni,de csak annyira, hogy egy halvány mosolyt megejtve figyeljen tovább a tanárra.

-Na. És te mit tanultál mára Ryo?

-Öt-ismét vigyorra húztam a számat.

-Semmit.

-Rendben-sóhajtott-És akkor mit tudsz?

-Hogy a büfében akciós a csokis fánk?-válaszolta inkább kérdezve, mint kijelentve, azonban így is felnevetett az egész osztály.

-Na jól van fiam...

-Hat.

-Ugye nem akarsz egyest?

-Nem, tanár úr.

-Van ellenőrződ?

-Nincs.

-Na akkor 3-as.

-Hét.

-Hagyd már abba-nevettem el magam, kicsit megrúgva az előttem ülő széket. A fiú ugyan hátrafordult, de ahogy a szemeibe néztem, nem úgy jött le, mint aki tényleg abba fogja hagyni,így óvatosan, egy halvány mosoly mellett megráztam a fejem.

-Mi? Hogy-hogy?-kerekedtek ki Ryo szemei.

-Hát... Ha nincs ellenőrződ egy jeggyel rosszabb.

-Kettest kaptál-fordította le neki Chise.

Hirtelen ugrottam meg, hiszen a padomba berakott telefonom zizegni kezdett, így mindenki felém fordult.

-Menj vedd fel Saito-sóhajtott a padjában ülő tanár.

-Köszönöm és bocsánat-kaptam ki gyorsan az eszközt a padból, majd meg sem nézve ki az, csak felvettem, mielőtt még teljesen kiértem volna a teremből, így a többiek-hiszen síri csend volt-hallhatták az én "Igen?"-em után Sho "Jó reggelt"-tjét. Aztán kilépve a folyosóra becsuktam az ajtót.

-Minden rendben?-ráncoltam a homlokom. Nem szokott óra közben hívni.

-Ugye nem felejtettél el elmenni suliba?

-A-a. Itt vagyok.

-Jó. Akkor jó. Nem tudom, hogy mondtam-e, hogy ma reggel hatkor volt bepótolva az az óránk, ami múlt héten elmaradt.

-Mondtad. Ne aggódj, megjegyeztem.

-Rendben. Csak ennyit akartam.

-Oké.

-Délután megyek érted.

-Szeretlek.

-Én is szeretl- -nevette el magát, aztán meghallva a háttérben egy "a nőddel beszélsz?" kérdést a telefonból zörgés hangon kívül más nem jött ki.

Nem akarom tudni mi történt,így inkább kinyomtam a hívást és visszamentem a terembe.

Épphogy leültem a székemre és visszaraktam a padba a telefont az ismét zizegni kezdett, így mindenki ismét felém kapta a fejét.

-Nem tudom, hogy ki az, de gyorsan rendezd le!

-Köszönöm Tanár úr-kaptam ki ismét a padból, majd rászorítva a fülemre felvettem-Mi az?

-Csak annyit akartam mondani, hogy én is szeretlek.

-Jó.

-Te nekem nem mondod?-váltott át a sírós hangjára.

-A-a-ráztam meg a fejem, bár tudom, hogy nem látta.

-Akkor azt hiszem mégsem lesz délután taxid... -sértődött meg, így én sóhajtottam egyet.

-Én is szeretlek.

-Persze most tudod mondani!

-Még jó hogy!

-Neked csak az autóm miatt kellek, semmi másért!

-Így igaz-bólintottam.

-Megjegyeztem!

-Rendben-vigyorodtam el halványan.

-Csak hogy tudd... Neked nincs autód és mégis szeretlek.

-Persze, persze.

-Khmm-köszörülte meg a torkát valaki mögöttem. Még hozzá abban is biztos vagyok, hogy az a valaki Kei volt,így észbe kapva, hogy hol is vagyok, muszáj volt elköszönnöm a fiútól, hiába tudtam volna még órákat beszélgetni vele.

-Figyelj... Mennem kell, órám van.

-Basszameg! Miért nem szóltál?! Akkor lerakom.

-Rendben.

-Szia. Majd délután.

-Szia.

-Na? Lerendezted az udvarlód, Saito?

-Anyukám volt az- vágtam rá reflexből.

-Jajj! Hát miért nem ezzel kezdted? Csókolom Saito anyukát.

-Majd átadom-bólintottam, aztán a füzetemet kezdtem el nézegetni.

-Hé![Név]-hallottam meg a nevem, hiába csak suttogva.

-Hm?-fordultam hátra Ryo-hoz.

-Sho?-tátogta, mire én kelletlenül bólintottam egyet ,így hát a fiú és a mellette ülő Haru is elnevette magát.

Mostmár biztos, hogy hallották az egész beszélgetést...

Végül hamar vége lett az órának és a tesi óra is gyorsan elérkezett. Mivel teljesen elmúltak a sebeim és a megmaradt hegek sem annyira láthatóak, nyugodtan vettem fel a fehér, testnevelés órára szánt pólóm, hogy aztán lefussam a 800 métert, lehetőleg megdöntve Rise eredményét, hogy engem vigyen a tanár a versenyre.

Szilveszter előtt még egyértelmű volt, hogy engem visz, azonban azóta nagyok sok időt kihagytam, így biztos akar abban lenni, hogy bírni fogom-e a többiek tempóját.

Bemelegítés után mindketten a rajthoz álltunk és akármennyire nem akartam, mégis rá-rápillantgattam a lányra.

Semmi baj [Név]. Jó napod van. Ma jó napod van. Ezt sem Rise, sem senki más nem fogja elrontani. Nincsen semmi baj.

Nincsen semmi baj...

Kei is néz-egyből kipattantak a szemeim, majd keresni kezdtem velük a fiút.

Mégis hol van?

Aztán észrevettem. Ott állt leghátul, de nem nézett felém. Oldalra volt fordítva a feje és a fákat nézte.

A szép, zöld, unalmas fákat.

Hát rendben...

Hosszan fújtam ki a levegőt, majd vártam, hogy szólaljon meg a síp.

Kit érdekel most Kei? Pukkadjon meg ott, ahol van.

A síp!

Mindketten elindultunk.

Mikor láttam, hogy a kiválasztott tempóm lassú a lányéhoz képest kicsit felgyorsítottam, így közeledni kezdtem felé, míg mellé nem értem.

Ugyan fej-fej mellett haladtunk, de ez láthatóan idegesítette a lányt, hiszen folyamatosan ciccegett és a nyelvével csettintgetett. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, de eléggé nehezen ment.

Komolyan mondom, hogy megtépem.

Ahogy megforgattam a szemeimet, valamilyen oknál fogva azok az osztálytársaimra terelődtek, így egyből észrevettem Haru-t és Ryo-t is, akik nekem kiabáltak, hogy fussak már.

A lányok, Chise, Hanabi és Arisa csak egy helyben álltak és karbatett kézzel figyelték a történéseket,majd végül aki még szemet szúrt, az Kei volt.

Mikor csak egy röpke másodperc töredéknyire akartam rápillantani, szemkontaktus alakult ki közöttünk. A fiú arcára volt írva, hogy meglepődött, hiszen mindketten egyből elkaptuk a fejünket.

Szóval mégis figyel...

Vagy csak nincs jobb dolga...

Hirtelen minden gondolat a tudatomba férkőzte magát, így egyre és egyre nehezebb volt a futásra koncetrálni és Rise is kezdett megelőzni, aztán mikor rájöttem, hogy nem sok van hátra a célig-kb 100 méter-egy hatalmas adrenalin löketet kaptam valahonnan és sprintelni kezdtem.

Jól esett az a hideg levegő, ami az arcomnak csapódott a gyors sebességem következményeképp. Mindjárt szomjan halok...

Ahogy átértem a célvonalon a tanár lenyomta a stoppert, így én is megálltam, majd megtámaszkodva a térdemen megvártam, amíg Rise is beér.

Jól lehagytam.

Mindjárt meghalok... Tényleg minfjárt meghalok.

Biztos, hogy engem visznek a versenyre. Száz százalék.

Legalább csütörtökön lóghatok egy napot a suliból.

-[Név]...

-Mennyi?

-2:25.

-Az jó?-fogtam meg az oldalam, hiszen beszorult a levegőm, így szúrni kezdett.

-Több, mint jó.

-Engem visz?

-Téged.

-Köszönöm.

-Nem tesz semmit.

-Mostmár meghalhatok?

-Meg. Csak csendben.

-Rendben...-feküdtem el a füves részen lihegve.

Becsuktam a szemeimet egy kis időre, így nem tudom, hogy meddig feküdhettem ott, viszont mikor már kinyitottam Haru és Ryo magaslott felettem.

-Szerinted még él?

-Nem tudom... Böködjük meg az arcát.

-Jó ötlet.

-Meg ne próbáld-ültem fel, eltolva Haru kezét a fejem közeléből.

-Héé!-kezdett el vinnyogni, mqjd eszébe jutva, hogy mondani is akart valamit abba hagyta a visítást-Délután mit csinálsz?

-Sho-val leszek.

-Rendben. Megbeszéltük. Csak mert Ryo nálam alszik.

-Igen?-fordultam a fiú felé, hiszen mégiscsak Haru mondta.

-Igen-bólintott.

-Ámen.

-És...-ült le mellém Haru törökülésbe, miközben megtámasztotta a fejét a kezein-Mit csináltok ti Sho-val?-pislogott ártatlanul.

-Nem vagy vicces-ráztam meg a fejemet.

-Szóval... Mit?-formált a bal kezével karikát, majd dugta bele a lyukba az egyik jobb kezén lévő ujját. Természetesen ezt mind "feltűnésmentesen".

-Ne célozgass Haru, mert elkaplak-ráncoltam össze a homlokom.

-Akkor ezt?

-Akkor sem lenne hozzá semmi közöd, ha igen-fontam keresztbe a karjaim.

-Szóval dugto-!-kiabálta, amire többen is felfigyeltek. Az első akit kiszúrtam az Kei volt, Kei és az arcára kiült undora.

Egyből tarkón vágtam a szőkét, így nem tudta befejezni a mondatát.

Bár... Már mindegy is...

-Ez csúnya volt-kapta felém a fejét összevont szemöldökével együtt.

-Nem érdekel...-motyogtam magam elé.

-Jól van na. Bocsánat...

Valahogy sikerült végig szenvednem az utolsó, magyar órámat is, viszont amikor a tanár felhívta rá a figyelmünket, hogy holnap megírjuk a témazárót én inkább odamentem hozzá megkérdezni pár dolgot, ami nem teljesen volt tiszta.

A többiek már rég összepakoltak és elhagyták a termet, amikor én és a tanár is így tettünk.

Kissé szédültem, és picit összekaptam Haru-val a hülyeségei miatt, de összességében jó napom volt-konstantáltam magamban, miközben a folyosón lépdelve kinéztem az ablakon.

Egyből feltűnt a magas szőke, fél vállán a hátizsákjával, miközben sietősen hagyta el az iskolát az udvaron keresztül.

Megtorpantam az üveg előtt.

Egy halvány rózsaszín hajú lányhoz ért oda, majd a derekára téve a kezét közelebb húzta magához és megcsókolta. Nem csak sima szájra puszi volt...

Mégis ki a bánat ez?

Őt még nem láttam... Őt még biztos, hogy nem láttam...

Rosszul vagyok.

Mivan Rise-vel?

Nem... Most nem ez a lényeg...

Inkább... Ki ez az új csaj, akinek valamit szinte már a torkán keres?

Hányni tudnék.

Már megbántam, hogy megettem azt a fél kakaós csigát, ami most hirtelen kikívánkozik és egyszerűen nem tudom leküzdeni az ingert.

Hol van a Wc?

Elkapva a tekintetem róluk, futva indultam el a legközelebbi mellékhelység irányába a szám elé szorítva mindkét kezemet.

Épphogy betörtem a fülkébe minden kijött. A hajamat még pont volt időm összefogni, viszont a wc deszka így kissé olyan lett.

Az a kép teljesen beleégett az agyamba és akárhányszor csak rágondolok újra öklendezni kezdek.

Tudtam, hogy nem kellett volna meg enni azt a kakaós csigát...

Nem is voltam annyira éhes, hogy megegyem.

Már annyira köhögtem, hogy bekönnyeztek a szemeim, így nem elég hogy levegőt nem kaptam, látni sem láttam sokat nagyon.

Halvány lila gőzöm sincs meddig is térdeltem ott a Wc csésze előtt, viszont mikor már éreztem, hogy mostmár tényleg ismét nincs semmi a gyomromban, nagy nehezen, szédülögve felálltam, letakarítottam magam után mindent és alaposan kimostam a csapnál számat.

Aztán megcsapott a felismerés.

Sakura... Sakura volt az a lány.

Összeszedve a cuccaim, a még mindig folyó könnyeimet törölgetve kiléptem a mellékhelység ajtaján és elindultam a folyosón, hogy hazamenjek.

Az utóbbi pár hétben teljesen megfeledkeztem arról, hogy Sakura is él, így Rise-re hegyeződtem ki, pedig nem is ő volt itt a fő probléma.

Teljesen kiment a fejemből, hogy Kei vele van együtt. Mintha csak kiradírozták volna a lányt és az egész létezését az én kis világomból.

Most nem festett szőke haja volt, azért nem ugrott be először... Hiszen... Ez volt a védjegye.

Az udvarra érve azonban ismét megakadt rajtuk a szemem. Nem mentek ezek még el innen?

Lefagyva álltam ott, őket nézve. Hiába próbáltam megmozdulni bármerre is, egyszerűen nem ment.

Hogyan felejtkezhettem én el Sakura-ról? Naponta látom Sho-t... A normális az lenne, ha azért legalább két-három naponta eszembe jutna a lány, azonban most... A három hét alatt most realizáltam először, hogy még nem halt meg.

Sőt! Hogy egyáltalán valaha létezett.

Nem akarok itt lenni. Bárhol jobb, mint itt, kettejüket bámulva. Csak simán vissza kéne mennem a suliba és megvárni amíg el mennek... Igen. Ez lesz a legjobb.

Még a gyomrom is görcsbe rándult.

Hogy nem fulladtak még meg ezek? Undorító.

Legszívesebben ismét mennék támaszkodni a Wc csészén, azonban erőt kell vennem magamon és elmenni mellettük észrevétlenül.

1 perc az egész, semmi több...

Egyetlen egy perc.

Ugyan felemeltem a lábam, hogy elinduljak a kapu felé, de ezzel a lendülettel hátat is fordítottam nekik, hogy visszafussak az iskolába, azonban valaki visszarántott az alkaromnál fogva, így megakadályozott benne.

Hirtelen kaptam oda a tekintetem, azonban meglátva, hogy csak Sho az, egyből a mellkasába temettem a szétbömbőlt fejem.

-Shh... Nincsen semmi baj-csitítgatott a fejem búbjára simítva a kezét, miközben a másik kezét végigvezette a derekam mögött.

-Láttad őket?-pillantottam fel kissé a fiúra, azonban a hangom akaratom ellenére is elvékonyodott.

-Láttam... Ők most épp minket néznek. Integessek nekik?

-Ne...-húztam vissza a fejemre a tenyerét, hiszen már a mozdulatra készen tette fel a kérdést-Haza akarok menni...

-Rendben. Gyere, menjünk-engedett kissé távolabb, majd kinyújtotta előre a kezét-A táskádat.

-Köszönöm-vettem le átadva neki, ő pedig feldobva azt a fél vállára a másik kezét összekulcsolva az enyémmel megindult velem együtt a tilosban parkoló autója felé.

Ahogy elléptünk Sakura és Kei mellett megkönnyebülten lélegeztem fel, azonban nem kellett volna.

-Sho?-hallottam meg a lány hangját, így mindketten megtorpantunk-Tényleg te vagy az?

A mellettem álló fiú sóhajtva fordult hátra, hogy a rózsaszín hajú szemébe tudjon nézni. Én is így tettem, miután gyorsan letöröltem a könnyeimet.

-Na mond.

-Mi az, hogy na mond?!-megugrottam a lány hirtelen kiabálására, így a mellettem álló közelebb húzva magához, egy csúnya nézéssel kezdte végigmérni Sakura-t -Több, mint 1 hónapja nem láttalak! Haza sem jöttél!

-Mi?-fordultam felé, hiszen ez az információ nekem új volt. Csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem érdekes.

-Látom nem nagyon zavart...-mérte végig először őt, majd Kei-t, aki egyből felszólalt karbatéve a kezét.

-Engem hagyj ki ebből, ez nem az én dolgom.

Milyen régen hallottam már a hangját...

-Az összes parfümöm eltűnt! Hova tűntek?!-folytatta a lány, Sho pedig elvigyorodva vállat vont.

-Kidobtam őket.

-És mégis miért, ha szabad kérdeznem?!

-Mert nem tudom melyik volt az, amelyiknek utáltam a szagát-mosolygott továbbra is, én pedig ismét felé kaptam a fejem.

Azért...Azért, mert én megemlítettem, hogy utálom a parfümjét?

Egyből észrevette, hogy figyelem, azonban ő továbbra is az előttünk lévő lányt tartotta szemmel, miközben az arcomról letörölte az épp most kibuggyanó könnycseppem.

-Hogy az a... Várj. Ez nem az a kiscsaj?-fordult Kei felé-Tudod, a volt barátnőd. Vagy mit tudom én minek hívtad. Ohh... Végül összejöttél Sho-val? De aranyos. Gondoltad, ha én viszem a tiéd, te viszed az én háziállatom?

-Ne én legyek a téma...Nincs a kettőtök között lévő dologhoz semmi közöm...-motyogtam magam elé.

-Már hogyne volna-nevette el magát-Miattad kezdődött az egész-mutogatott-Te szilveszterkor szépen becsiccsentettél, aztán elvonultál a szobába Sho-val. Kei kiakadt, szétmentetek, én pedig csak megvígasztaltam-vigyorodott el gonoszan. Úgy arcon vágnám... Hogy lehet valaki ilyen?-Mármint, ha érted, hogy mit értek megvígasztalás alatt-nevetett- Tudod, amit ti is terveztetek csinálni Kei szobájában, amíg rátok nem nyitott.

Hirtelen felindulásból, elengedve Sho kezét, ökölbe szorítottam a sajátom és meglendítettem a lány arca felé.

Nem ért célt.

Kei kapta el az öklöm.

-Nem miattam kezdődött! Még csak ismerni sem ismertelek titeket, amikor ez már rég folyt köztetek! Én is benne vagyok, mert benne vagyok, de egyáltalán nem tőlem indult! Elegem van abból, hogy egyik pillanatban megjátszod magad előttem,hogy te mennyire kedves vagy, meg jószívű, a következőben, pedig már mindenért én vagyok a hibás! Ez az egész most is az én hibám nem?! Idejöttél, hogy kutakodhass előttem Kei torkán várva arra, hogy majd feszültséget generálok! Nem tettem, most viszont mégis itt vagyunk! Vagy az is az én hibám lenne, hogy észrevetted Sho-t?! Elegem van belőled! Miért nem tudsz visszamenni és játszani a szomszéd lányt?! Minek kell neked itt megjelenni és osztani az észt egyfolytában? Eddig az sem érdekelt téged, hogy Sho él-e vagy hal, most meg itt hisztizel, hogy több, mint egy hónapja nem láttad?! Hát ne haragudj a helyében én sem mennék oda vissza, ha tudnám, hogy egy ilyen vár majd ott rám! Arról nem is beszélve, hogy csak jót tett mindenkinek azzal, hogy kidobta a büdös kölnieidet!-kiabáltam idegesen, figyelmen kívül azt, hogy a lány csak egyhelyben áll és meglepődve néz ki a fejéből-Nincsen semmi közöd hozzá, hogy összejöttünk-e vagy sem és hogy mit is csináltunk szilveszterkor! Az ég világon semmi! Nem tök mindegy az neked? Ahogy látom te is összejöttél valaki mással, ő miért ne tehetné?! Foglalkozz a saját dolgoddal és éld a csodálatos életed, anélkül, hogy az enyémbe még egyszer is beleköpnél! Te meg engedj el...-pillantottam a még mindig engem fogó, de már leeresztett fiú kezére,ő azonban csak megrázta a fejét.

Jól teszi, hogy félti a kis barátnőjét, mert közel áll ahhoz, hogy megtépjem.

-Ki a franc vagy te itt, hogy így kiossz engem te kis taknyos?!Nem elég, hogy egy papucsot kaptam meg utánad, akinek éjjel-nappal ápolgatni kell a lelkét, még van pofád ideállni elém és így kiabálni velem?!-pofozott meg, így egyből oda kaptam a kezem kissé meglepődve.

Mikor fel fogtam, hogy mi is történt ismét felemeltem az ökölbe szorított kezeimet, azonban ezt látva Kei nem szorított rá még jobban. Teljesen elengedte azokat, biccentve, hogy nyugodtan menjek neki a lánynak.

Sakura észrevette, hogy felé tartok és most még a fiú sem fog le, így el akart futni, de elkapva a haját visszarántottam, így egy sikítással karöltve huppant le a földre pontosan a lábaim elé.

-Vigyázz a szádra! Az még rendben van, hogy engem elhordasz mindennek, de Sho nem egy háziállat és Kei sem egy papucs! Hallod te, hogy mit beszélsz?! Hogy hogyan beszélsz azokról az emberekről, akik eddig szerepet töltöttek be az életedben?! Ha mégegyszer, a számomra fontos emberekre is egy rossz szót szólsz komolyan mondom, hogy elkaplak, de akkor élve már nem szednek ki a kezeim közül! Értve vagyok?-rántottam rajta egy nagyobbat a sok kisebb rángatás között. Nem válaszolt, így ismét megtéptem-Értve vagyok?!

-I-igen...

-Remek-engedtem el-Most pedig elmegyek innen-töröltem le a könnyeim idegesen, hiszen annyira mérges lettem, hogy patakokban kezdett ömleni.

Elvettem Sho-tól a táskám, aki még mindig tágra nyílt szemekkel nézett, majd hátat fordítva a kis társaságnak gyalog elindultam hazafelé továbbra is szipogva és egy mérgesen kinyitott, így eltépődött zsebkendővel felitatva a folyamatosan záporozó könnyeim.

Mit mondtam én Sakura-nak?

"...a számomra fontos emberekről..."

Előtte,pedig Kei-ről volt szó. Csodálatos. Ismét valami kínosat mondtam a fiú jelenlétében.

Legszívesebben elásnám magam.

Eszemben sem volt haza menni, viszont jobb hely nem jutott eszembe, így arra indultam meg.

Ennyit a jó napomról.

Kivágva a bejárati ajtót egyből be is zártam azt magam után, majd ledobva a táskámat a földre, lerúgtam magamról a cipőmet, és felakasztva a farmerkabátom kutakodni kezdtem a zsebeiben a telefonom után, azonban mikor megjelent a bejövő hívás Sho nevével, csak sóhajtva megráztam a fejem és ledobtam az eszközt a kanapéra.

Anyáék már elmentek. Megint.

Nem...Nem fogok mártírkodni, ha akartam, velük mehettem volna és akkor most nem lennék egyedül,de nem így tettem. Az én hibám.

Elvonulva a fürdőbe egyből szembe találkoztam saját magammal a tükörben. Már egyáltalán nem látszik, hogy sírtam. Hála az égnek. Legalább nem úgy néztem ki az utcán végig jőve,mint akit orrba nyomtak.

Kinyitva a tükör melletti szekrényt ugyan megpillantottam a shea vajas krémet, azonban úgy csinálva, mint aki észre sem vette arréb toltam és a mögötte lévő dologért nyúlva az épp fedetlen csuklómra pillantottam.

Megint megtörtént.

Mire észbekaptam már csak annyit tudtam, hogy gézt keresek valahol, hiszen az utolsó nagyon elkezdett vérezni. Ugyan rátapasztottam a tenyerem, de akkor kutakodni nem volt mivel.

Csodálatos.

Végül sikerült találnom egy csomagot és aludni terveztem, mert rendkívül fáradt voltam, azonban nem jött álom a szememre.

Csak egy helyben ültem az ágyamon, a hátam a falnak döntve, nézve a ritkásan lehúzott redőnyön keresztül átjutó napfényt, ahogy az az ágyam előtt elterülő szőnyeget világítja meg. Legalább innen nem hallottam az előszobában kattogó faliórát, így a gondolataimon kívül nem volt más, ami idegesítsen.

Egy hirtelen pillanatban az ajtó kopogás zavarta meg a csendet, így nagy nehezen kikeltem az ágyamból. Sho lesz az...

Kinyitva a zárat, majd utána az ajtót, tényleg a fiúval találkozott a tekintetem, aki mérgesen méregetett, azonban észrevéve, hogy pulóver van rajtam sóhajtva egyet közelebb húzott magához.

-Te tényleg ilyen hülye vagy?-motyogta a fülem mellett, miközben becsukta a háta mögött az ajtót.

-Légyszíves ne mond el senkinek... [Off topic, de úgy betolnék most egy mekis sajtbureszt egy jó nagy adag sült krumplival aww. Éhes vagyok :c]-a fiú nem válaszolt, így az arcára néztem, de ő a plafont kezdte kémlelni-Ugye nem fogod? Sho?

-Ryo-nak megmondom... Neki megmondom.

-Meg ne merd neki mondani! Sajnálom jó?! Többet nem csinálom!

-Ő úgyis észre fogja venni.

-Nem fogja... Haru-nál van... Már ez a második napja-engedtem el, miközben elindultam a kanapéra, hogy ráüljek-Nem is mondtad, hogy azóta nem mentél vissza Sakura-hoz...

-Mert nem kérdezted.

-Nem... Te nem mondtad. Tudtad, hogy nem fogok rákérdezni, ezért te sem mondtad el.

-Igaz-bólintott.

-És... Hol laksz most?

-A saját házamban?-nézett rám furcsán, miközben lehuppant mellém, azonban fel is állt, hogy megnézze mire is ült rá-Ohh...Tehát ezért nem vetted fel megint...-pillantott a képernyőre. Nem elég, hogy le volt halkítva, még a közelében sem voltam.

-Tudod... Szeretlek.

-Ezt most miért mondod?-fordult felém gyanakodva.

-Reggel még nem ezért hisztiztél?

-Ez akkor is fura...

-Nem gondoltam volna, hogy tényleg kidobod Sakura buta parfümjét-hajtottam le a fejem, hiszen eléggé gyerekesnek tartottam magam, amiért a legkisebb részleten akadtam fent.

-Megígértem-mosolyodott el, miközben ismét közelebb húzott magához.

-És... Mi volt miután elmentem?-kérdeztem meg pár perccel később, így a fiú felemelte a fejét a vállamról.

-Sakura sírt,Kei-t nem érdekelte, engem meg még annyira sem. Mikor pedig megakarta magát vígasztaltatni, Kei azt mondta neki, hogy megérdemelte és beszállva az autójába elhajtott én pedig szóltam neki, hogy felmegyek a lakásba a cuccaimért. Felmentem, összepakoltam aztán eljöttem onnan. Azóta nem tudom mi történt vele. De azt be kell vallanom, vicces volt, ahogy megtépted. Ráfért már-konyult felfelé a szája széle, így én is halványan elmosolyodtam.

-Akkor jó...

Sho itt aludt, így másnap eldobott a suliig, aztán ő is ment az óráira. Beérve az osztályterembe egyből összeakadt a tekintetem Kei-ével, ő azonban csak féloldalasan elmosolyodva bólintott egyet, így leutánoztam a mozdulatát. Ryo és Haru még nem volt bent.

-[Név]!-ugrott a nyakamba Tomo-Van kajád?

-Nincs-ráztam meg a fejem-Lemenjek veled a büfébe?

-Miért? Lejössz?

-Le-biccentettem-Csak előtte lepakolom a cuccaim.

-Oksa.Ma mehetek kémiázni?

-Persze.

Kivárva a sorunkat a büfénél, Tomo-val együtt és a kajájával tértünk vissza az osztályterem elé, azonban a várakozás annyira elnyújtódott, hogy a fiú tovább is ment, hiszen már becsengettek.

Kopogva nyitottam be az ajtón, ahol miután meghallottam a várt "Igen?"-t benyitottam.

-Elnézést a késésért. A büfében nagy volt a sor.

-Semmi baj-bólintott a töri tanár-Csüccs le Arisa-ékhoz-mutatott az asztal felé, ahol nem csak a lány ült, hanem Kei és Yuu is-Ezen az órán csapatokra osztva fogtok dolgozni.

-Rendben...-indultam meg az asztal irányába, majd elvéve egy üres széket beültem Kei és Arisa mellé, hiszen ott hagytak nekem helyet. Csak biccentettem egyet köszönés képpen, így ők is ezt viszonozták, aztán a tanár felé fordultunk várva, hogy mondja már mi lesz a feladat, amivel egész órán szenvedhetünk.

Jobb csapatot még ha akarna sem tudna összerakni senki.

Mit meg nem adnék azért, hogy Ryo-val és Haru-val lehessek egy csapatban... Még akkor is, ha náluk ott van Rise...

-A feladat egyszerű. Mindenki kap egy véltlenszerű szót egy papírfecnire írva. Összefüggéseket kell keresni, majd leírni őket egy papírra. Nem muszáj feltétlenül a történelemhez kapcsolódnia, azonban ne térjünk el annyira a témától. Mivel a következő órátok is velem lesztek, mert helyettesítek, így azon az órán pedig megbeszéljük ki teljesített a legjobban. A legjobban teljesítő csapat tagjai órai munka ötöst kapnak.

Bólintva jeleztük, hogy megértettük, így egy lezárhatós zacskóból mindenkinek osztva lett egy papír darab.

1940-

Ennyi állt a papíron. 1940-től. 1940-től mi?

-Nektek mi?-szólalt fel Arisa legelsőnek-Nekem tragédia.

-Betegség.

-USA.

-Ez könnyű lesz-motyogtam magam elé-Nekem 1940-től. Akkor tört ki itt a pestis. Meg van a betegséged-pillantottam Kei-re.

-Utána jött a tragédia és dobott az USA Nagasaki-ra és Hiroshima-ra atombombát-bólogatott Arisa.

-Írd le-szólalt fel Yuu.

-Jó-vett egy tollat a kezébe a lány-Valaki diktálja.

-[Név].

-[Név].

-Rendben-sóhajtottam, miközben megpróbáltam összeszedni a gondolataim ahelyett, hogy azon gondolkodnék mennyire is melegem van hosszú ujjúban- Japánban 1940-ben tört ki a pestis nevű betegség. Épp ekkor kezdődött a második világháború is, ahol miután megtámadtuk az USA Csendes-óceáni flottáit, ők atombombát dobtak Hiroshima-ra és Nagasaki-ra, így bekövetkezett a tragédia. Ennyi. Többet nem tudok róla elmondani.

-Megteszi-legyintett Arisa, így mi hátradöltünk a székünkben, jelezve, hogy készen vagyunk.

Jó szavakat kaptunk. Nem volt nehéz összefüggést találni köztük. Szerencsénk volt.

Körbenézve a többiek még csak most próbálták valami közös pontot találni.

Nem sokára a tanár is észrevett minket, hiszen mind a négyen csak csendben ültünk, hátradölve a székünkben és kinézve a fejünkből. Őszintén. Nem volt nehéz kiszúrni minket.

Amíg a feladatról volt szó gyorsan megoldottuk, hogy túl legyünk rajta, azonban azóta egy szót sem szólaltunk meg. Felesleges is lett volna.

Nem volt közös témánk.

Sikerült vele megegyezünk abban, hogy csendben maradunk és ő el is hitte ezt nekünk, hiszen eddig is bírtunk magunkkal.

Néma csendben teltek a percek az asztalunknál, amikor egyszer csak felszólalt a szőke lány.

-Yuu... Vidd arrébb a lábad, mert belerúgok.

-Hajrá-fordult felé a fiú gúnyosan elmosolyodva, azonban hamar le is olvadt az a szájáról, hiszen tényleg megkapta, amit kért, így vissza is húzta a lábait a széke alá egy "Au" kíséretében.

Halványan elmosolyodtam végig nézve az asztalnál ülőkön. Arisa karbatett kézzel nézett be az asztal alá Yuu lábát figyelve, a fiú a plafont kémlelte az előbb őt ért fájdalma miatt, Kei pedig ahogy ránéztem szintén elmosolyodott, gondolom amiért az előbb Yuu kapott egy jó nagyot.

Nem kellett sok ahhoz, hogy elnevessem magam.

Ezen az incidensen kívül csendben ültük végig az órát.

A kicsengetést meghallva egyből mindannyian felpattantunk és nyújtóztunk egyet. Legalábbis én, mert nekem elzsibbadt a lábam.

Végül mi kaptuk meg az órai munka ötöst, hiszen nem elég, hogy szerencsénk volt, mi voltunk az egyetlenek akik értelmes összefüggésekkel álltak elő. Még Okita-kun-ék sem találtak ki semmi kézzel foghatót.

Testnevelés órán aláöltözőben tesiztem. Csütörtökön megyek a versenyre. Nem játszhatom el megint a hattyú halálát, ha már Rise-t kitúrtam a posztjáról.

A lányoknál én megyek a nyolcszáz méterre, a fiúknál Kei. Egyértelműen. Súlylökésre Hana és valaki a másik osztályból. Távolugrásra Chise-hiszen Rise innen is ki lett túrva- és Ryo, mármint nem Nii-chan. Lövészetre, pedig Arisa és Yuu. Nyolcan. Összesen nyolcan megyünk a tesi tanárral.

Csütörtök reggel az iskola előtt állva vártunk arra, hogy megérkezzen a megrendelt kisbuszunk. Azt mondták, hogy majd a helyszínen lesz lehetőségünk átöltözni, azonban én okos voltam és már otthon felvettem a ruhám alá a hosszúujjúmat, nehogy bárki is észrevegye.

Hana Chise-vel és Arisa-val beszélgetett, Ryo pedig Yuu-val és a számomra ismeretlen fiúval. Egyedül Kei és én álltunk néma csendben 2 méter távolságra egymástól.

Hosszú unalmas, nézelődéssel eltöltött percek után végre begurult a kisbusz, ahol Yuu mellé lettem beültetve és bár ő próbált kommunikálni velem, a nem eltöntendő kérdéseit ignoráltam, a többire, pedig vagy bólogattam vagy csak ráztam a fejem.

Kiszállva a járműből egy másik iskola kapuira pillantottam. Szóval itt lesz a verseny.

Miután eltessékeltek minket egy üres osztályterembe átöltözni, lementünk a futópályára, hiszen ezzel a versennyel indítottuk el a többit, amik majd párhuzamosan lesznek egyidőben.

Először kicsit el voltam tévedve, de aztán informáltak, hogy merre is kell menjek, ahol egy nő állt, mikrofont tartva a kezében.

-...A lényeg tehát, hogy amint az adott versenyző végzett a sportágában elfoglalt versenyén, szabad programok közül választhat, megvárva míg a többi résztvevő is végez, majd még mi, kiszámoljuk a pontokat és ezeket összeadva ki nem derül az idei nyertes iskola. Lehet pingpongozni, tollasozni, teniszezni ott, a nagy pályán, van sakk, társasjátékok, kosárpalánk és még sok-sok más. Mindenkinek sok szerencsét kívánok. A 800 métert futó lányokat pedig kérem sorakozzanak fel a rajtvonalnál,egy gyors bemelegítés után hiszen pár perc múlva kezdünk.

Egyből nyújtani kezdtem, miközben a szememmel a tesi tanárt kezdtem keresni. A tenyeremről már most folyni kezdett a víz. Észrevéve a magas, vékony nőt egyből megindult felém.

-A bokádat is melegítsd be. Ne a közepén menj, mert eltipornak. A szélére állj. Ne az elején sprintelj, hanem amikor meglátod a célegyenest, különben kifáradsz-kezdett hadarni-A cipőd be van kötve rendesen?

-Be van...

-Nincs meleged?

-Nincs.

-Rendben. Rendben. Sok sikert. A múltkori rekordoddal biztos vagyok benne, hogy minden itt lévő versenyzőt le fogsz előzni, szóval csak ügyesen. Drukkolok.

-Köszönöm-biccentettem, azonban a szemem megakadt a tanár mögött álló magas szőkén. Ő is engem figyelt.

-Kérem, hogy a 800 métert futó lányok álljanak fel a start vonalhoz!

-Menj-szólt a tanár-Sok szerencsét.

Elindulva a füves területen, még köröztem a csuklóimmal, felkészülve a legrosszabbra, hátha pofára esnék.

Minden rendben lesz. Minden rendben lesz. Minden rendben lesz.

Nagy levegőt véve becsuktam a szemem, majd ahogy kifújtam, lassan a szemeimet is kinyitottam. Izgulok. Nagyon izgulok.

-[Név]...

-Kei?-fordultam a fiú felé meglepődötten, hiszen a kezét a fejem búbján pihentette.

-Ügyes legyél-mosolyodott el halványan, így nem tudva mit reagáljak csak bólintottam egyet, majd megálltam a rajtvonal jobb szélén.

Érzem, hogy ég az arcom. Biztos, hogy ég az arcom...

Most mi volt ez? Nehogymár egy ilyentől elpiruljak. Ez csak Kei volt. Ez csak Kei volt...

Semmi több. Egy osztálytárs, aki látta, hogy izgulok a verseny előtt és megpróbált segíteni. Ennyi.

Miért is próbált meg segíteni?!

Kei ne szórakozz velem! Menj csak vissza szépen Sakura-hoz!

-...2-várj mi?!-1...Start!

A gondolataimból felócsúdva indultam el úgy, mint akit egy puskából lőttek ki.

Kinek nézek én ki? Egy olyan embernek, akivel szórakozhat?!

Igen... Valószínűleg...

Na megállj! Végzek ezzel a buta versennyel, aztán elkaplak.

Megnézzük ki szórakozik kivel!

Valahogy a magam hergelése általi dühöm energiává alakult át a testemben és egyre gyorsabban csapkodtam a lábaim a földhöz az iszonyú nagy hangzavarban. Sorra előztem le a többi versenyzőt, amikor már csak azt vettem észre, hogy valaki ki akar gáncsolni, azonban megtudtam magam tartani és nem estem el.

Na meg állj Kei! Eztért is te fogsz kapni.

Csúnyán néztem a lányra, majd megpillantva a célt rájöttem, hogy ezért próbált meg kigáncsolni. Rohadt közel van. Sprintelni kezdtem, azonban ő is így tett, így még mindig egy kicsivel volt csak mögöttem.

Hagyjál már!

Még gyorsabban kezdtem futni, azonban éreztem, hogy beszúrt az oldalam. Oh, de már mikor, azonban én még csak most vettem észre, hiszen eddig mással voltam elfoglalva.

Bőven lehagytam a barna copfos lányt, ezzel beérve a célba, ahol az ott lévő nő egyből lenyomta a stoppert.

-Neved?

-[Teljes Név].

-Jó-bólintott a másik felírva azt egy papírra.

Az oldalamat fogva támaszkodtam meg fél kézzel a térdemen, aztán rájőve, hogy nem érdekel ki mit gondol hanyadt vágódtam a zöld gyepen.

Első lettem.

Megnyertem ezt a szart.

Kinyitva a szemeim arra, hogy valaki eltakarta a napot, egyből a tesi tanárt pillantottam meg egy hatalmas mosollyal az arcán.

-Gratulálok!

-Meghalok.

-Halkan halj meg...

-Deja vu-m van...-nevettem el magam kissé.

-Mostmár nekem is illene nyerni igaz?-jelent meg felettem a szőke, így én csak bólintottam egyet. Hirtelen nem tudtam máshogy reagálni.

-Megkérném a 800 métert futó fiúkat, hogy sorakozzanak fel a rajtvonalnál!

-Kei!

-Hm?-fordult vissza.

-Ügyes legyél.

-Rendben-nyújtotta ki a kezét egy halvány mosollyal az arcán, majd felsegítve a földről elindult a starthoz-Figyelj, hogy hogy futom le a te rekordodat-fordult felém, így hátrafelé lépegetett.

-Na azt megnézem-vigyorodtam el-Kevés vagy te ahhoz.

-Blah-blah-blah-gesztikulálat, majd egy utolsót biccentve előre fordult és megállt ugyanazon a szélén, mint én kb. 5 perccel ezelőtt.

-Ügyes voltál-hallottam meg Hana hangját, így felé fordultam.

-Köszönöm-válaszoltam meglepődve.

Őszintén. Nem gondoltam volna, hogy majd idejön gratulálni, de mégis megtette. Ezt becsülöm benne.

-Hana...Hanabi neked is sok sikert.

-Elég csak a Hana is-mosolyodott el halványan, aztán Kei felé biccentett, hiszen elindultak.

Hana. Nem Hanabi.

A fiú magasan verte a mezőnyt, nem csak gyorsaságban, hanem magasságban is. A hosszú lábaival könnyelműen előzte le őket, így seperc alatt már bent is volt a célban legelsőnek.

Gratuláltunk neki, majd mindenki szétszéledt.A futást megnyertük. Ez a miénk.

Mivel nem volt kedvem egyik szabadidős programhoz sem, egy távolabb eső lépcsőre telepedtem le, ahol nem igen járkált sem versenyző, sem tanár sem. Elég volt az előbbi hangzavarból.

Innen pont rá lehetett látni a kosárpályára, de akit a szememmel kerestem nem itt volt. Mégis hol a francban van?

Igaz, megígértem magamnak, hogy majd elkapom és leverem rajta, de aztán ez a kitörésem el is múlt. Arra jó volt, hogy ösztönözzön a verseny minél hamarabb letudásában, de másra nem. Ez csak ennyire futotta.

Itt, ahol ültem ugyan árnyék volt, de még itt is lehetett vagy 30 fok, így majdnem megfulladtam hosszúujjúban.

Miért lett ilyen hirtelen jó idő?! Március eleje van!

Még hogy a globális felmelegedés nem egy létező dolog...

De ha most 30 fok van árnyékban, nyáron meg lesz napon 25 fejbe lövöm magam. Biztos, hogy fejbe lövöm.

Már félórája ülhettem itt, a gondolataimban elmerülve, amikor lehuppant mellém valaki, így egyből felé kaptam a fejem.

-Kei-ejtettem ki a nevét meglepődve.

-[Név]-válaszolt, miközben szintén irányomba fordult.

-Hogy találtál rám?

-Csak meg kellett keresnem a legcsendesebb helyet-mosolyodott el halványan.

-Ohh... Így nem volt nehéz.

-Mellesleg hamar feltűntél a hosszúujjúdban. Nincs meleged?

-Nincs-vágtam rá talán túlságosan is gyorsan, így a fiú egy furcsa pillantást követően, csak sóhajtva megrázta a fejét és témát váltott.

-Igazából...Annyit akartam mondani, hogy szép hajtépés volt...Megérdemelte.

-Mivan?-fordultam felé értetlenül.

-Sakura. Tudod-motyogott. Miért kezdett el motyogni?

-Ohh. Hát... Talán kicsit túlzásba estem, de nagy baja nem lesz...-halkultam el teljesen a mondatom végére a pólóm alját gyűrögetve, miközben a másik kezemmel kicsit elhúzogattam magamtól az anyagot, mert rohadtul melegem volt.

-Biztos nincs meleged?

-Azt mondtam nincs-feleltem gyorsan, így a fiú pár másodpercig csak lefagyva nézett rám, majd mint aki hirtelen megvilágosult idegesen ingatni kezdte a fejét.

-Mutasd a csuklód!

-Mi? Minek?-estem kissé kétségbe, de megpróbáltam ezt nem a tudtára adni.

-[Név]. Ne szórakozz velem. Mutasd a csuklódat...-suttogta halkan. Sokkal rosszabb ez, mint amikor kiabál. Most tényleg nagyon mérges.

-A-a...-ráztam meg a fejem.

-Ne kelljen mégegyszer elmondanom...-pillantott rám összehúzott szemöldökkel, így félve ugyan, de egyből felé nyújtottam a jobb karom, amin felhúzta a hosszúujjút, aztán ciccegve egyet ismét a szemeimbe nézett.

-Ezen nincs semmi... A másikat.

-Azt nem-ráztam meg a fejem kínosan elnevetve magam.

-Mégis miért nem?-mosolyodott el idegesen.

-Mert fáj a vállam és nem tudom felemelni?-kérdeztem inkább, mint kijelentettem a most kitalált hazugságom, azonban Kei egyből átlátott rajtam, így megforgatva a szemeit felállt mellőlem.

-Akkor majd én odamegyek megnézni... -nyúlt a karomért, viszont én még az utolsó pillanatban eltudtam húzni onnan.

-Nem! Ne nézd meg!-próbáltam meg elhúzni ismét a kezem, mikor utána kapott, ezúttal viszont sikeresen megfogta-Engedd el! Engedd már el!-rángattam meg kissé, azonban a fiú nem zavartatva magát feltűrte onnan a felesleges anyagot és rápillantott az alkaromra, aztán mikor látta, hogy az a két centi nem lesz elég, amit felgyűrt jobban felhúzta, egészen a felkaromig.

Oldalra fordítottam a fejemet és a mellettünk lévő tujákat kezdtem kémlelni, néha fel-felpislogva, nehogy legördüljenek a szememben összegyűlt könnycseppek.

-Normális vagy?!

-Hagyjál már...-rántottam el végleg a kezem, ő azonban még mindig csak a kettővel lejjebbi lépcső fokon guggolt engem figyelve.

-M-Miattam volt?-rakta a kezét a combomra, visszább véve a hangerejéből.

-Nem...

-[Név]?

-Mondom nem!

-Ki tud még róla?-sóhajtott fel témát váltva, miközben az államat megfogva feljebb emelte a fejemet, hogy a szemébe nézzek. Ismét oldalra pillantottam, kerülve a tekintetét, ő azonban nem zavartatva magát, újból maga felé fordított-Ki tud még róla?

-Sho...-válaszoltam halkan, de a fiú csak ingatni kezdte a fejét.

-És még?

-Ryo... És Haru.

-Rendben.

-De ők is csak azért, mert Sho megfenyegetett, hogyha én nem, akkor majd ő elmondja nekik...

-Szóval ő jött rá... Mikor?

-Nem tök mindegy?! Nem akarok erről beszélni!

-Mikor jött rá?

-Febr-

-Mikor jött rá?!

-Januárban...

-Mikor?

-A közepén...

-Te jó ég...Tényleg ilyen hülye vagy?-fogta közre az arcom két tenyerével, miközben a homlokát az enyémnek döntötte, így nekem egyből kétszeresére nőttek a szemeim.

Mi történik?!

-K-Kei?-próbáltam meg hátrébb tolni a vállánál fogva, ő azonban ezt nem engedte.