Gyors léptekkel szeltem át a folyosót, aminek parkettáján minden egyes földetérésemnél kopogott a cipőm talpa.

Eszemben sem volt visszamenni a tanórára, így elindultam az orvosiba a védőnőhöz, miszerint fáj a fejem és hogy had ne kelljen bemennem erre az órára.

Valószínűleg meg esett rajtam a szíve, mert még azt is felajánlotta, hogy hazaenged, de én beértem egy testnevelés alóli felmentéssel, aztán leültem egy padra, a folyosó egy eldugottabb részén.

Egészen kicsengetésig csak egy helyben ültem és néztem ki a fejemből. Aztán a hideg zuhany csak akkor jött, mikor szünet végén visszaértem az osztályterembe, ahol Arisa, Chise és Hana egyből letámadott, amiért "nem mondtam meg nekik, hogy összejöttem Sho-val". Kei-nek is csak a hülyeség ömlik a szájából, ha kell, ha nem.

-Tudod [Név]! Azt hittem vagyunk annyira jóban, hogy el mondj nekünk valami ilyen dolgot!

Természetesen, hogy ők nem szóltak Rákról és Hana-ról, az tök normális. Végülis az egy létező dolog, arról nem muszáj beszámolni.

Mielőtt megvédtem volna magam, már faképnél hagytak, így csendben leültem a helyemre, várva a következő órát.Ami még mindig nem tudom, hogy mi.

Real friends.

Mondjuk... Már az is furcsa volt, hogy az egész barátságunk egy "hozz össze minket a két Ryo-val"-al kezdődött. Semmi olyasmi miatt, mert engem szerettek volna megismerni,hanem mert éppen én voltam az egyetlen járható út a fiúk felé, most pedig hogy lemondtak róluk, teljesen felesleges velem barátkozniuk. Érthető.

Valószínűleg ezért sem szóltak nekem egy árva szót sem Hana-ékról. Bocs... Hanabi-ékról. Csak barátoknak Hana.

Miért érzem azt, hogy valami fojtogat? Szorítja a torkom,aminek hatására alig kapok levegőt.

Örülnöm kéne, hogy már nincs rám szükségük. Nem?

-[Név]?

-Ohh... Tomo.

-Minden rendben?

-Persze-vigyorodtam el. Egész profi lettem már az álmosolyok terén...

-Akkor ma, tudunk kémiázni?

-Megbeszéltük.

-Előtte még haza ugrom majd a cuccomért, mert otthon hagytam.

-Rendben.

-Majd nálad találkozunk. Most megyek, mert mindjárt becsengetnek.

-Várj!-kaptam utána, így a fiú visszafordult felém-Nem...Nem fogja zavarni Hana... Hanabi-t?

-Eddig sem zavarta-vont vállat, majd rám mosolygott és kiment a teremből. Mindig is ilyen szélesen mosolygott vagy csak a mostani hangulatomhoz mérten tűnik nagyon boldognak?

Az órát is csendben töltöttem, majd mikor feleszméltem, hogy a tanár már nincs bent, elkezdtem összepakolni a cuccaimat.

Hátrafordulva ránéztem Nii-chan-ra, aki a vállamat megfogva jelzett nekem, hogy figyeljek rá.

-[Név]...

-Haru-bólintottam, mire ő is utánozta cselekedetem.

-Haru.

Ennyi. Ennyiben kifulladt a beszélgetésünk. Ő a hátára vágva a hátizsákját elindult a tesiöltöző felé én pedig folytattam a tankönyveim táskába rakodását.

Hát... Ezt megbeszéltük.